Bethlen Naptár, 1948 (Ligonier)

Szépirodalom

70

BETHLEN NAPTÁR

hinnéd, hogy Szabó László lelke, mely gyakran oly félelmesen háborog, mint a tenger vihara, az elnyugvó nap szemlélésében elpihen, és Istennel beszélget.

Szándékosan irtuk cikkünk első, a cimmel látszólag kévés kapcsolatban levő részét, és szándékosan használtunk képeket Szabó László költői erejének bemutatásánál, azért, hogy az olvasó képzelete elé állitsuk költőnket szemléletesen, szoborszerüen, mert Szabó László ércből öntött jellem.

Sehol semmi kendőzés, szenvelgés, vagy tetszelgő póz nincsen ebben a költészetben.

Más, részletes és tüzetes tanulmányban foglalkozunk majd a windberi költővel, s akkor ki fogjuk mutatni, hogy Petőfi és Ady mellett alig találunk magyar költőt, aki emberi arcával és egyéniségének olyan kemény, maradéktalan hűségével jelennék meg költészetében, mint Szabó László. Ez nemcsak legfőbb jegye Szabó László költészetének, de e költészet egyik időálló értéke is itt és ebben rejlik. Hiszen vannak Szabó László köteteiben is darabok, melyek egy válogatott kiadásból kimaradnának, mint bármelyik nagy költőnél, még Aranynál is (!), de Szabó László ember- és világszemléleti elvei, változatos, a dolgok érdemét érintő témái, nagy és komoly élményei olyan vitathatatlan igazsággal, sokszor döbbenetes erővel ütnek meg bennünket, hogy szinte megtándorodunk.

Szabó László költészetének másik, második fővonása a dinamizmus. E dinamizmus azonban nem egyszerű feszitő erő, biológiai jelenség, vagy temperámentumbeli rezultátum, hanem költőnk lelke mélyén élő, rendkívül érzékeny, de ugyanakkor bátor, minden önérdektől mentes igazságérzetének megnyilatkozása, sodróerejü kilobbanása minden, az erkölcsi világrendet zavaró jelenséggel szemben. Amit itt mondottunk, arról hitvallást tesz maga a költő is (“Én”), csakúgy, mint Petőfi önmagáról (“Dalaim”).

A tárgyilagos bírálatnak erről az oldalról kell Szabó László költészetét megközelitenie, megítélnie, különösképen pedig manifesztációs költeményeit fogadnia.

Ismét máskor a forró katlan, ez a tűzhányó hevével és félelmességével hánykolódó lélek elcsendesül, s gerle módjára zokog, vagy halkan, lágyan hárfahúrokat penget.