Bethlen Naptár, 1948 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTAR 71 És harmadszor, ami szinte az előbbiekből következik, Szabó László mondanivalója mélyről tör fel, mint a meleg forrás vize. (“A te gyöngyeid” — A hűn eposzok.) A nagy költők témái gyakran mély fájdalmak is, mély megrázkódtatások is, hiszen eszméik szivükvérével táplált gyermekeik. A lélek fájdalmas vajúdásából, vagy elragadtatásából csordulnak ki a legszebb költemények. A nagy költők adományai, hogy tudnak szólni a vihar orgonáján, de tudnak beszélni a szendergő természet nyelvén is. (Petőfi, Vörösmarty, Berzsenyi, Vajda; s igy: Szabó László is). Rendkivül sajnáljuk, hogy hűn eposzairól nem szólhatunk, pedig ezekkel Arany és Vörösmarty mellett foglal helyet. Néhány szóval nem lehet róluk beszélni, mert ez a téma sokkal súlyosabb, semhogy külön cikket ne igényelne. Az volt a célunk, hogy Szabó László helyét néhány határozott vonással, megállapítással a magyar (óhazai) irodalomban megkeressük. Költészetének belső jellegére voltunk legfőbb figyelemmel. Szabó László felelősségérzetével, hivatástudatával, eszemvilágával, csak a közjavát szolgáló életprogrammjával, a költő feladatának martirságig való vállalásával, és — életküzdelmeivel, kálváriás szenvedéseivel, de tiszta harci vértjével, végül költészetének művészi értékével a magyar irodalom, a magyar történelem fönséges korszakát, Csokonai, Kölcsey, Berzsenyi, Vörösmarty, s a többi nagy szellem ragyogó idejét hozza emlékezetünkbe. Közülök való! A windberi Helikonra, ahol most (1948.) nevezetes esztendejében Szabó László negyvenéves költői jubileumát üli, elküldjük a magyar irodalom múltján elmerengő lelkünk szives és meleg üdvözletét, s nagy tisztelettel köszöntjük a windberi Helikon múzsáját is, Szabóné Lévay Margitot, akit magát is a kastiliai forrás vizével itattak meg az istenek. Csanády Sándor.
