Bethlen Naptár, 1948 (Ligonier)
Szépirodalom
64 BETHLEN NAPTÁR királyunk földjét, midőn szivünk hűsége hiába fordul a trónus felé, ott meghallgatásra többé nem talál, mert kik meghallgathatnának, végső veszedelmünkre esküdtek meg, midőn nem tudjuk, mit hoz reánk az óra, e mondhatatlanúl fontos pillanatban kérdem: találkozik-e csak egy fia is e hazának, találkozik-e csak egy polgára is e városnak, ki hazája szabadságáért vérét, életét föláldozni kész ne volna? Ezer meg ezer torokból szakad ki a kiáltás: — Nem! Nincsen olyan hitvány embör! Agyonvernénk! Az ég visszazengette a kiáltásokat. Zúgott alant a néptenger, háborogva, vészt jósolva- Sok évszázad alvó keserve, elhanyagolt hűsége, meg nem látott embersége, ki nem használt ereje morajlott és hullámzott a mélyben. És eget kért, világosságot kért! Reátapadt minden szem. Süveg, kalap nem volt senkinek a fején, hajadonfőit hallgatta a nép. Az asszonyok sirtak, az anyák gyermekeiket tartották a magasba, hogy jobban lássák a férfiút, aki szól hozzájuk, mintha az égből jönne. Kossuth Lajos arcán földerengett a pirosság. Kék szemét, mely akaraterőt sugározva, parancsolva, kérve, rábeszélve járt a nép fölött, mintha kormányozná egy tekintettel a tenger zugó habjait, most fátyol borította el. Könnyezett. Egy percig szivére kulcsolt kézzel állott, némán, e habzó, zugó, viharos tengerár fölött. Azután megszólalt újra hangjának csodálatos harangja. — Esküszöm a mindenható Istenre, ki védi az igazságot és a hitszegő árulót megbünteti, esküszöm erre a mindent biró és bosszúálló Istenre, hogy hazánk szabadságából egy hajszálnyit elrabolni nem engedek, utolsó csepp véremig! Esküszöm, hogy hazámat védeni fogom, mig karomat fölemelhetem! A Magyarok Istene úgy segéljen és áldjon meg engemet! Templom boltja volt fölöttük az ég ... Szentegyház orgonája az a csodálatos hang ... És égnek emelkedett ezer meg ezer izmos, barna kar, mintha dárdás légiók bújnának ki a földből és a vészharang komor kongásával szállt az ég felé ezer meg ezer hang: — Esküszünk! Esküszünk! Ezer meg ezer férfihang, keményen, vészt harangozva, szent fogadással és sötét átokkal, mint a tenger harsogása, mikor sziklákat verdes- Kemény, fekete sziklákat. — Esküszünk! Esküszünk!
