Bethlen Naptár, 1948 (Ligonier)

Emlékezzünk

56

BETHLEN NAPTÁR

A sárga fény bántotta szemét, sok volt, nagy volt egyszerre a világosság félévi, pincesötétség után.

Még álmodozott, még csodálkozott, még nem értette, hogy ismét embereket lát s a százados már mondja, hadarja összekoholt vádját.

Teleki Blanka azonban nem hallja a szavakat. Apró csoditündér fogta kézen és vonja... vonja maga után.

A vád érces hangja nekiütődik a kemény falnak, visszaverődik s még ijesztőbbnek hat. De csak a gyertyák vérszegény fénye pislog reá egyet-egyet, Bilkó százados kis szünetet tart s a többiek hallgatnak, akár a középen álló feketeruhás nő, akinek tekintete távol messzi időkben jár:

... Zuzmarás téli este van. A jégcsapok fehéren leskelődnek be a kandalló melegénél ülőkre. Az egész vidék veszékelő, vad sóhaj, a felkerekedett vad szél a bokrok meztelen ágait tépi, a gyöngébbeket már viszi magával s messziről olyan, mintha valami barnahaju asszony elszabadult fürtjei lennének.

De a kandalló mellett mit se tudnak jégről, hidegről. Blanka füle mögé igazitja csigákba hulló sötét haját, szeme merengővé szelídül, majd mind jobban és jobban öntudatossá, csillogóvá válik s csak nézi némán az előtte álló Döbrentey Gábort, amint az, arany szélű papirosról Vörösmarty Ódáját olvassa néki: “De még előtted áll az uj világ, Anyára vár egy újabb nemzedék; Akard s erényed a fő polcra hág, Neved dicsőség lángtüzében ég!”

Derék, hősies anyák kellenek a hazának — dobbant meg a szive.

S ahogy telt az idő, mindig több és több munka várt reá, mindig fáradtabban tért nyugovóra... de mindig több és nagyobb álmokkal.

Sugár kiséri mindenütt s melegség hatja át szivét, ha kedves tanítványa, Deák Ferenc keresztlánya figyelő arcát nézi. De kedvesek a többiek is ... Nő a kis tábor, “gyermekei” már alig férnek az első nőnevelő intézetben.

Pereg... pereg a mult, a láthatatlan kistündér mindig beljebb vezeti az emlék-rengetegbe. Csodálatos ez a múlt. Háttere mindenütt a haza, zenéje a Sors szinfóniája s szereplői a magyar nők.

Sötét felhők tornyosulnak a haza felett. Kitör a szabadságharc s Blanka siet Debrecenbe zászlót hímezni, mintegy a leikével lehelli, ezüstfonál-lehellettel a zöld szalagra: Ó, ha Te élnél Rákóczi!