Bethlen Naptár, 1948 (Ligonier)
Református Egyesületünk ügyeiről
BETHLEN NAPTÁR 119 elve szerint darálják egyik napot a másik után, ott nem várható fejlődés s az ifjúságban nem kelthetnek vágyat arra, hogy belekapcsolódjanak ők is a munka folytatásába. A napokban kaptam egy “hazai” folyóiratot, melyben középiskolát és gazdasági egyetemet végzett virágtenyésztő és magtermelő barátom azt írja többek között, hogy mily nehéz az újabban földhöz jutott szegényebb nép elinditása a termelés helyes utján s közelebbről a sok százra menő szövetkezetek miért nem voltak képesek sok helyen kívánatossá tenni a szegény parasztság számára ezeket a szövetkezeteket. Arra az eredményre jut az okok vizsgálatánál, hogy a szövetkezeti vezetők vagy nem értettek a szövetkezetbe csoportosult tagok szükségleteinek kellő kielégítéséhez, vagy csak a magok érdekeit tartották szem előtt s a szövetkezeti vezetés csak egy jól fizetett állást jelentett nekik minden kötelezettségi érzés nélkül, vagy pedig nem élt, nem érzett együtt teljes lélekkel a vezető a tagokkal. Ily esetekben azután a szövetkezetek életképtelenek lettek s nemcsak ott tették tönkre a szövetkezés erejében és előnyében való hitet, hanem az ily példák folytán másutt is aggodalmaskodva fogadta a nép a szövetkezés eszméjét s mindig azt várta, hogy “ha majd megy a dolog, akkor majd én is beállók.” — Ily bizalmatlankodás mellett természetesen nehéz a kezdet. De viszont inkább kevesebb, de hozzáértő, lelkes vezető, illetve vezetők mellett, ahol “már pöfög a szántógép” és a jól munkált föld kellő eredményeket produkál, ott már könnyű és örömteljes a munka a haladás láttán. A nép tehát “példamutató eredményeket” vár — igy irja — s ahol az elérhető, oda magától is ösztönszeriileg húzódik mindenki. Nem akarom hoszura nyújtani erre vonatkozó fejtegetéseit, csak azt cmlitem még, hogy teljes lélekkel és két keze munkájával ez a lelkem szerinti testvérem (aki különben Dr. Ujfalussy Gábor munkatársam sógora) két évvel ezelőtt hóban-fagyban 2 éves kislányával s néhány batyuval érkezett egy alföldi kis városba, ahol 5 hold földet kapott s ma már “vert falú” kis háza is van a földjén (vájjon hányán tudják itt, milyen az a vert fal?) virágmagokat kapott innen, megkezdte a munkát s most irja, hogy csak hagymamagból 2300 forintot kapott, virágmagokból 1000 forintot a múlt télen még 30 helyen előadásokat is tartott — teljesen ingyen — a szegény parasztságnak, hogy őket eredményes gazdálkodásra tanitsa, szövetkezetbe tömöritette őket és lelkesen folyik a munka s áldás fakad annak nyomán. Ennek elismeréséül leg-
