Bethlen Naptár, 1947 (Ligonier)
Dallos Sándor: Látogatás Nagy Ferenc miniszterelnök szülőfalujában
BETHLEN NAPTÁR 95 — Hagyd még egy kicsit aludni, szegény. Feri, apa, hiszen nemrég feküdt le, egész éjjel irt. S az öreg hagyta, ment etetni maga. Aztán a Pesti Hirlap jött, az első ötven pengős honorárium, Légrády Ottó pesti meghivása, ujságiráskodás, aktiv politika, végleges Pestre költözködés s a többi már közismert. A nép küldöttje elrendelt útjára lépett s most Párisban harcolt a magyar ügyért. Nagy Ferenc miniszterelnök. Vállán egy megtépett ország minden terhe, élete merő áldozat. Mit kell még vállalnia? Este van, mire ideáig érünk a beszélgetésben. — Nem félti? — kérdem az öreg Nagy Ferencet. A hangomból érzi, hogy nem merényletre gondolok. Másra. Emberi megszaggatásra. Megrázza a fejét. — Nem — mondja, — Istenben bizom, jó az Isten. S aki arra való, hogy ezt csinálja, menjen és tegye, a haza néz rá, kötelessége! Ezt mondja s a fia ezt teszi. Aztán ülünk szótlanul s a falu lassan olyan lesz körülöttünk a bágyadt hold alatt, mint egy óriási, magyar betlehem. A templomtorony a pásztor, a házak a pihegő juhok. S a torony mellett fölöttük egy szép, erős csillag figyelve és vigyázón ragyog. MUNKÁSANYA Az éjt s napot, nehéz robotba ölve fáradt testemmel fázva, kimerülve, mint hogyha fényes' oltár elé állnék halkan, vigyázva, jaj nehogy felébredj; odaállok kis ágyacskád elé s nézem a gödrös, drága angyalarcod. Picinyke szádon egy kis görbületben én Istenem, még ott maradt a sírás s arcocskádon is ott a könny nyoma: Remegő harmat kis embervirágon, mit puha szájjal felcsókol az álom. Reggel, mikor elmentem, még aludtál. Téged nem ébreszt még a gyársziréna. Halkan lopóztam tőled, mert tudom, ha felébredne kicsi lányom, sírna s erőm se lenne elmenni talán, ha két karod nyakam köré fonódna s úgy kérlelnél, hogy még ne menj Anyám! Aztán, hogy ott bennt megindul a munka, szövőszék csattog s az orsó pereg,
