Bethlen Naptár, 1947 (Ligonier)
Dallos Sándor: Látogatás Nagy Ferenc miniszterelnök szülőfalujában
96 BETHLEN NAPTÁR a gyárablakon besurran a napfény s én szinte látom kis szöszi fejed s a szívem fájón egy nehezet dobban, mert nem én adok jó meleg tejecskét s mert nem én szelek neked kenyeret. Most már zsibongva zörög és morajlik köröttem minden gonosz régi gép. Jaj, messze van én tőlem még az este és soká mondják nékem még: elég! És messze, messze, gondozott terek sárga útján fut sok vidám gyerek, vigyáznak rájuk mosolygó anyák s én nem foghatom meg a kezedet, ha kóbor eb ijesztőn rád vonít, szeméttel játszol, Istenem, az utcán s úgy rohannak a villamos kocsik! Futnak a szálak és telnek az orsók, a szösz hajamra, tüdőmre terül. Hol szaladgálsz most, sírsz-e, nevetsz-e? s a szál elszakad rá, feleletül, gyorsan csomózom s szinte úgy érzem, kis rongyos szoknyát foltozok neked és meleg könnyek bújnak a szemembe, míg durva szőttest javít a kezem. Ebédelni ültél, szomszéd küszöbre, mint a többi kis elhagyott kölyök, kis'kötényedre ömlik a leveske, míg sírok itt, s elfúlva köhögök. Az ablakból sok kémény ide látszik, ontják a füstöt, te is azt szívod kis tüdődbe: míg görcs fut a kezembe s a fáradtságtól állni sem birok. Köröttem nehéz sóhajok lebegnek a csukott termek fullasztó porán s lélektelen géppé fásult kezekkel csak dolgozunk, csak szövünk szaporán. Jön a szürkület, ránk terül az este, most csendesen mesélni kellene kis törpékről, tündérkirályleányról, míg félre billen álmos kis fejed, s most botorkálok haza a sötétben fáradtan, némán, fázva, betegen, nézem maszatos, árva kicsi arcod s a könny nyoma úgy fáj a szemeden. (Magyarország) Ámon Ágnes
