Bethlen Naptár, 1945 (Ligonier)

Paál Gyula: A lelkipásztor és a gyülekezet

98. OLDAL

BETHLEN NAPTÁR AZ 1945-IK ESZTENDŐRE

Hogy kedvit töltse a Jancsi gyereknek: Rendbe a jószág; most már elmehetnek. Mire megnézték a nagyiskolát; Gyújtogatták a lámpák csillagát.

Amikor megjött a poros határon; Sóbálvánnyá vált Szentkereszthy Áron.

Perecet rakott Jancsi a zsebébe;

András pedig a boltablakot nézte. Megérkeztek biz’ azok jóelőbb S ott őgyelegtek a "BIKA” előtt.

A világ állott, vagy mi, fejtetőre:

Biztos, hogy András még is megelőzte.

A haj meredt tán az égnek alatta:

Majd lebillent a vén kocsis kalapja.

Még ilyen szégyent, két kócos mokány Győzzön a környék legjobb négy lován?! Ilyesmit otthon vásáron se láthat:

András csak nézte a tajtékpipákat!

Válogathatott úgy, elvben közötte,

Vagy a huncutság csimbókját kötözte? Szép a vihar, igy, fedezék alól;

Hogy rászakad még, azt is tudta jól. Tüzlángba gyűlt a vén parádés arca:

Ha úgy esik, a kölcsönt visszaadja!

... így sóval-borssal mehetős az élet A két diák már egymással beszélget. Rászól az ur is: No, válaszd ki hát;

Én fizetem meg a tajtékpipát!

De, hogy kerültél no, mégis elébem? Felel rá András: Hát csak úgy, szekéren!

A TRÉFA ŐS MAGYAR SZOKÁSA Jó tréfa volt és eltűnődik rajta;

Majd felderül a Szentkereszthy arca. Magam sem láttam még ilyen csodát: Megérdemelsz rá egy kis áldomást!... Ki is gondolna a szabadkozásra:

Ilyen a tréfa ős magyar szokása!

... Hej, régi virtus! Ha csak ennyi volna, A bor fogyásán párosul a nóta.

A két gyerek, úgy tiz óra felé:

Patyolat ágy titkába bujt belé ... Dobosnénak meg az ur megizente:

Hogy véle koccint András Őkigyelme’.

"Hess légy, ne szállj rám..." Ugy-e, elfeledtük,

Addig szerettük, amíg eltemettük A magyar nóta tiszta rithmusát...

Sokáig igy volt, de már nincs tovább!

A szivünk húrján ami dalba zendül:

Más nóta nem kell senki-idegentül!

A NAGY NAP

Azután másnap mindent sorra vettek:

Ez is, az is kell a diák-gyereknek.

Irka, meg firka és százféle más...

És megtörtént a beiratkozás.

Ahogy a kezdet, úgy a folytatása: Együtt értek meg a nagyiskolába!

.. .Valaki járhat négylovas határon; Lehet nagy ur is félmesgyés határon;

De ahol trónján hatalom az ész:

A földi birtok ott magasba néz ...

Mint apja apját, hitvány kis szekéren: Elhagyta Jancsi cimboráját régen!

Előbb dárdása, azután barátja:

Ki szavát, szivet rendületlen állja.

Ki sose nézi tulajdon-magát;

Ki pajtásának mindent odaád;

Ki fejjel, szívvel őrködött felette: így Bandi Jancsit testvérként szerette!

A NAGY CSODA

A nagy csodát csak akkor vesszük észre; Ha legény lett a tegnapi legényke.

Az ütköző bajuszka selymét, Megsimogatni, kik ne szeretnék?

Ki a csalódást még meg nem tanulta:

Az ifjúságnak rózsák közt az útja.

Az idő szárnyán repültek az évek;

A kisdiákok legénysorba értek.

A bál, mulatság csillogó során:

Szemet vetett rá, hej, de sok leány.

De Jancsi szivét aki eltalálta: Elérhetetlen Szentkereszthy Márta.

... És kihirdették a megye-gyűlésen; Amint hogy illik, dicsérettel, szépen:

Kik is kaptak és milyen diplomát?

Dobos Nagy András “ügyvéd ur” fiát,

A legdrágább kincs otthon bivta, várta: Az aranyszőke Szentkereszthy Márta.

... Előttem a sok ócska irka-firka;

De több betű már nem fér a papírra.

Itt mindnyájunknak: Csendes jójcakát! Talán a sors rá még majd módot ád;

Ha be nem borul a múlás felette:

Piros pipacsra száll megint a lepke!