Bethlen Naptár, 1945 (Ligonier)

Paál Gyula: A lelkipásztor és a gyülekezet

BETHLEN NAPTÁR AZ 1945-IK ESZTENDŐRE

97. OLDAL

Szemmel vagy szájjal rámondják, hogy Éljen!

(Komédiásnak szólt csak a taps régen) Látnivalónak szebbet nem talál;

Rájuk virit egy kéve napsugár ...

Az asszonynépség az ajtóból leste:

Hogy gubőzik ki két parányi lepke!

Az egyik mézre a magáén járhat;

A másik rabja egy cserépvirágnak.

Az urfi sorsát telibe mérték;

Ősei jussán, Jancsi csak “népség”.

De mind a kettő elmehet odáig:

Ahol nem a pénz, de a fej világit!

A CSICSÓKA CSÁRDA Megunta a port a Csicsóka csárda,

És rádőlt szépen saját ablakára.

Akire néha lesni, várni kén,

Lám a mesébe* sincs szegény legény?! Kupec, miféle, akik erre járnak:

Rossz hire van a Csicsóka borának!

Csak egy szekér áll a gémeskut mellett; Itathat, ha elhozta a vedret.

Hogy meg ne unja a lőcsön magát: Kitekerték már a kulacs nyakát.

Hogy a jószágot előbb el ne lássa? Magyarnak enni, addig nem szokása!

Minden titoknak megkerül a nyitja;

A bal lőcsön lóg mindig a tarisznya. Mert akkor vesszük rendesen elő:

Ha a jószágnak kell a pihenő.

De, hogy útközben szinte kézhez álljon: Lóg a kulacs a jobb lőcsi szokáson!

Eltartja őket úgy is oda-vissza:

Előkerül az ócska szőrtarisznya...

Sült tyuk, pogácsa, sajt, turóslepény: Tovább nem mondom, nem, biz Isten Én. Hol a bekenbinsz*) lakodalmát tartja: Mért haragítsak mindenkit magamra?!

A JÖVŐ ELÉBE

Dobos Nagy András és a házanépe, Viszik már Jancsit a jövő elébe.

Hogy fel ne verjék a nagy ut porát;

*) Bacon and beans: szalonna és bab, még pedig parányi szalonna és tömérdek bab.

Csak úgy kocogva ballagnak tovább. Mert rá is érnek; messze még az este És el kell válni, úgyis, Debrecenbe!

Első ülésen a gyerek s az apja,

Aki a gyeplőt a fiának adja.

Meg kell köszönni; nagy kitüntetés! Jancsi, nevetve, az apjára néz.

Hogy a gyerek lett az ura a baknak:

A két kis pejkó immel-ámmal baktat.

Elgondolkozik; szótalan a gazda;

Úgy mennek, ahogy a ló kedve tartja. Csak akkor rúg ki hetykén a Huszár; Mikor mellettük elhúz egy batár.

Ni! Ismerősök ülnek a határon:

Diák fiával, Szentkereszthy Áron.

Megáll a négyes s amikor elérik,

Magyar magyarnak; úgy köszönnek nékik És szól az ur, hogy bucsuzóra int:

No, Debrecenbe majd látunk megint. Felel rá András, csak úgy önmagának: Hát, hogyne tudnám, tudom én, hogy látnak!

A VIRTUS

És kisvártatva szép lassan leszállott És áttekintett szekeret, szerszámot. Mikor felült, a ló is tudta már:

Ki lesz az, aki Debrecenbe vár.

A “nohát” szóra, mintha szárnya volna... Tán fergeteg bujt a két pej csikóba!

A por se ért rá, hogy elébük szálljon;

Jól tudta András, hogy: melyik csapáson? A kacskaringós országút helyett;

A tengersikon is nyomot vetett ...

Mig kárba nem megy, lelke, kedve rajta: Csak egy csikós volt, ki tilosba kapta!

Hogy enfajtája, a csikós is látta;

Meg is feleltek kérdező szavára:

— No, kit előzői? A magam baját...

— Isten hirével, akkor hát tovább!

És ment a hajrá három óra hosszat:

A sik tengerből mire kihajóztak!

Tán Tarélyos volt, vagy mi is? Eféle. Nem emlékszem már a korcsma nevére. Szekér, ló elfért az állás alatt;

A fáradt népnek nyughely is akadt.

Sok volt az útból a fehércselédnek:

Az asszony s kis lány nyugovóra tértek!