Bethlen Naptár, 1945 (Ligonier)
Paál Gyula: A lelkipásztor és a gyülekezet
BETHLEN NAPTÁR AZ 1945-IK ESZTENDŐRE 95. OLDAL Dr. PÓLYA LÁSZLÓ: PIROS PIPACSRA TÁMOLYOG A LEPKE Hol a pitymallat lustább, mint az ember És kakasszóig se pihen a reggel, Hol rejtekéből, ha a Nap kilép, Rávetheti mindenre a szemét, Hol sima a föld, egyenes az élet: Nagy Magyar Alföld, terólad beszélek! Kik tegnapunknak harmatába jártok, llgy-é, látjátok a búzavirágot? Bőséggel áldott a nyárdeli nász, Keresztbe szentül az aranykalász. Piros pipacsra támolyog a lepke S önárnyékában bóbiskol az este. Ha a pásztortüz zsarátnokba enyhül, Lekanyaritjuk a subát a szegrül Mi a szívből jön és a szívbe lát, Elmotyogjuk a “Csendes jójcakát!” Nyugodalmunkat végig muzsikálja: Az álmodó fürj pitypalattyolása. Ugrattam prücsköt a nagy rónaságon, Selyemlágy füvön, háltam szénaágyon. Ettem belőle, tudom, hogy mit ér, A madárlátta szent magyar kenyér. Az tartja még bennem most is a lelket: Bajomra-bumra pitypalatty felelget! Elszegődheti a mosolyt, a könnyet; A ma hatalma mindent összetörhet, De az emlékek fényes tükörét, Buzogány-ökle se törheti szét. Itt a tükör, ni! Odaadom nektek: A ma kakukk csak, a tegnap hiv, jertek! ... A Tisza partján furulyaszó zendül, Kanyaritsuk le a subát a szegrül S mi a szívből jön és a szívbe lát, Motyogjuk el a "Csendes jójcakát!” Ha már kezét itt homlokunkra tette: Tündérmesével fizessen az este ... Piros pipacsra támolyog á lepke ... MADZAG A HUZÓIA ... A kallanytyuról leszakadt a madzag ... Nyitva az ajtó, kibillent az ablak. A szűk pitvarban sok fehércseeléd; Csigaleves fő, sül mi másegyébb. Asszonybeszédnek pergő rithmusára: Pohár cseng össze a földes szobába. Szegény embernek a hétköznap járom, Hogy eshet mára ilyen dinom-dánom? Igaz, hogy még most nem szól a cigány, De, ha így kezdik, ki tudja, talán? Piros betűje nincs a mai napnak: Vagy kézfogót, vagy lakodalmat laknak! A FÉNYES CSIZMASZÁR Pörge kalapját jobb fülére csapja, Ellenzős nadrág, pitykés lajbi rajta. Glancos subicknak sugarábá jár; A hájon hízott, fényes csizmaszár. Rozmaring szálat morzsol a kezébe, Oh, nagymivoltát érzi a legényke! "Jaj, kis galambom!” — szól az egyik asszony — "Potografus kék, hogy igyók lekapjon!” A fehérnépnél már ez igy szokás: Nagyokat lódít a bucsuzkodás. Boldog, ki Jancsit az ölébe kapja; Sirva-nevetve csókolja az anyja! Megigértetik véle százezerszer, Hogy a világon senkit se felejt el! Csak azt nem tudja, hogy a csizmaszár Kerek hasán a Cirmos mit csodál? Bajuszos száját kunkorogva nyalja: A másik macskát figyeli a macska! Nem sejti, hogy csak saját képemása, Szemmel, körömmel nem no, nem találja. Borzas haraggal ellenére vár ... De bolond is a fényes csizmaszár! Irigy szemekben a glanc dühbelábbad: De a pillangó mért repül a lángnak?! JAJ, KI TUDJA, HÁTHA? Az! A pillangó mért repül a lángnak? .. .És átvirrasztván dolgot, éjszakákat, Dobos Nagy András törte a fejét! Hogy az urak a fiát elvegyék, Vagy, hogy a sorsát hajnalodni lássa?... Kegyelmes Isten! Jaj, ki tudja: hátha?!
