Bethlen Naptár, 1945 (Ligonier)
Két arannyal himzett szó a fejedelmi zászlón
122. OLDAL BETHLEN NAPTÁR AZ 1945-IK ESZTENDŐRE utánban jelentkező belső fájdalmakat. De akaratereje kimerülőben volt. Csak néhányan vették észre körülötte a tragikus változást és még annál is kevesebben tudták, hogy nagy ellenségének bérence megmérgezte őt és hogy a hírhedt vegykonyhában készült lassan ölő méreg fokozatosan és biztosan rombolta le halhatatlan és fenkölt lelkének külső, testi vázát. A Fejedelem orvosa jól tudta, hogy számára nem volt már emberi segítség és csak néhány röpke nap volt hátra még számára a földi életből csupán. A Fejedelem maga teljes tudatában volt annak, hogy fenséges győzelmének megérett gyümölcsét ő maga bizony élvezni nem fogja. Ellenségei a csatatereken megsemmisíteni őt képtelenek voltak, utálatos gyilokhoz nyulottak tehát, hogy élete s győzelme legmagasabb tetőpontján távolítsák őt el gonoszul az útból. “Gyönyörű és dicsőséges dolog a hazáért meghalni", volt a hires mondása és életelve. Immár nem sokáig kellett várnia, hogy a gyönyörű és dicsőséges napot meglássa önmaga. Csakhamar festői lovasszakasz indult el a templom bejárótól: de nem a nagy lakoma-terem felé véve az útját, hanem a Fejedelem lakóháza felé. Bocskay erőt vett önmagán, hogy egyenesen üljön fehér paripáján, amint átvonult a téren. Mellette lovagolt al-parancsnoka, mögötte Alvinczy és Bocacius, azután két hajdú-kapitány. És a hajdúknak lovas disz-szakasza követte őket, mint testőr-gárda. A téren álló ember-sokaság kitörő örömmel kiáltozott. Kassa fundamentuma megremegett. “Éljen a Fejedelem!” "Éljen István Király!” “Éljen a szabadság!” “Éljen a haza!” “Le Béccsel, Rómával!” “Éljenek a hajdúk!” “Éljen az igaz hit!” A három asszony ott fenn az erkélyen azonban észrevette, hogy habár a Béke törvénybe iktattatott, valami tragikus van mégis kitörőiéiben. A két fiatal asszony tekintete találkozott a férjek tekintetével, amint a lovascsapat tovahaladt és tüstént megértették, hogy a nagy lakoma elmarad. Az öreg nagyasszony halkan mormolta: “Szegény Fejedelem! Pontosan, amint az álmomban láttam! Jertek, kedveseim, térjünk be a házba. Iszonyú hideg éjszakánk lesz ma és úgy sejtem, hogy rettentő zivatar közeleg.” Éles szél sivitott végig az utcákon. Érintésére a fák mélyen hajoltak meg a téren. A két fiatal nő csendben befordult a házba. Nem szóltak egy szót sem. Az öreg nagyasszony behúzta mögöttük az erkély ajtaját és becsukta az ablakok nehéz palettáit. Amint a Fejedelem lovas-mene
