Bethlen Naptár, 1945 (Ligonier)
Két arannyal himzett szó a fejedelmi zászlón
118. OLDAL BETHLEN NAPTAR AZ 1945-IK ESZTENDŐRE nyíre nyúltak előre félelmetes karmai. A lovak lankás talajon rohantak alá..... aztán sebesen rohanó patakhoz érkeztek. És jaj!..... nem viz volt az, ami a patakban hullámzott, hanem vér, patakzó, piros, frissen gőzölgő vér. A csodaszarvas szempillantás alatt röppent át a vér-patak medre felett. De a lovak hirtelen megtorpantak. A nagy zökkenés következtében a gyémánt-korona leesett a fejedelem fejéről és belezuhant a hömpölygő vér-árba. A két szörnymadár félölnyi karmaival megragadta szegény fejedelmet. A fiatal Gábor lova erre félelmében átugrott a patak felett és kergette tovább a csoda-szarvast, mely egy időre ismét eltűnt ai e-dő sűrűjében. És erre felébredtem.” “Borzalmas! Rettentő!” suttogta minden tagjában falevél módjára reszketve a tiszteletes aszszony. “Remélem, most nem következik a magyarázat és nem jönnek a jelképfejtegetések, Anyám?!” kiáltott fel méltatlankodóan az álmokat látó nagyasszony leánya. “Magyarázatra szükség nincs. Ez az álom megmagyarázza önmagát”, folytatta az idős nő szemeit felnyitva. “Ami pedig a jelképeket illeti.....azok szinte megfejtik önmagukat. A csodaszarvas: a Szabadság: a fél-hold: a török; a kétfejű sas: Bécs; a fekete sólyom: Róma.....a lehullott korona pedig..... jaj, de szomorú balsejtelmet kelt bennem. Oh vajha sohase álmodtam volna ezt a végzetteljes álmot!” “Az álmok, anyám, mit sem jelentenek. Álom és való két külön világ. Egyiknek a másikhoz semmi köze sincsen.” “Az én álmaim, leányom, sohasem hazudnak! Habár most először életemben sóvárogva kívánom, hogy hazudnék az álmom. Azt a lehullott koronát..... a kétfejű sast..... a nagy, fekete sólymot..... oh, vajha sohasem láttam volna én.” Ebben a pillanatban benn az öreg templomban felharsant az ősi zsoltár, a XC-ik, ami szinte himnuszává vált a magyar kálvinistáknak. Hangfoszlányai áttörtek a falakon és hatalmas erővel zúgtak végig a levegőégen: “Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram Téged tartottunk hajlékunknak, Mikor még semmi hegyek sem voltának, Hogy még sem ég, sem föld nem volt formálva: Te voltál és Te vagy erős Isten, És Te megmaradsz minden időben.”
