Bethlen Naptár, 1945 (Ligonier)
Két arannyal himzett szó a fejedelmi zászlón
BETHLEN NAPTAR AZ 1945-IK ESZTENDŐRE 119. OLDAL A nemzet rendei énekeltek a templom falain belül, mint egy fenséges és kiváltságos kálvinista gyülekezet. Milyen csodás változás! Zsoltárt éneklő ország-gyűlés a zsoltáros-hitüek annyi üldözése és nyomorgatása után! A téren álló sokaságon kitörő öröm hullámzott végig. Az ünnepi zsoltár felzugása nagy örömet hirdetett nékik. A Bécsi Béke jóváhagyatott és törvénybeiktattatott. A vallásszabadság joga törvényerőre lépett. A protestáns nemzeti hadak győzelmeinek megtermett a csodálatos gyümölcse. A Habsburg császár engedni kényszerült. Trombiták harsantak fel. Ropogtak a dobok. A város összes harangjai egyszerre csendültek fel. “Vége a háborúnak! Miénk a győzelem! Elérkezett a béke! Áldott legyen az Isten!” kiáltott fel a fiatal tiszteletes asszony az erkélyen érthető örömmel. “Ma éjjel vigadunk, úgy ahogy még soha! A nagy lakoma mégis csak meg lesz! Látod ugy-e, anyám, milyen nevetséges dolog jelképes álmokat látni!? sietett közbevágni az ifjú nemzetes aszszony, nevető örömmel fordulva édesanyja felé. “Oda nézzetek, oda fel az égre! kiáltott fel az öreg nagyaszszony. “Láttátok azt a lezuhanó csillagot? Nézzétek, az útja még most is látható! Látjátok, milyen vakító fénnyel sugárzik?!“ “Gyönyörű, anyám! De nehogy ebbe is belemagyaráz valami jóslatot!” _ “Leányom, ahányszor egy csillag lezuhan az égről, egy emberi élet kialszik a földön. És az a csillag túl fényes volt ahhoz, hogy közönséges életet jelentsen. Lehullott korona..... lehullott csillag..... rossz jelek..... rossz jelek," mormolta az öreg asszony baljóslatuan, de a két fiatal nő nagy izgalmában és hirtelen örömében mit sem törődött tovább a halkan csengő komor, bus szavakkal. Odabenn a hatalmas templomban legelői az egyszerű szószék alatt, amely újra elfoglalta az előbbeni fényes oltár helyét, nehéz, faragott tölgyfa-széken, méltóságteljesen ült a Fejedelem. A feje felett függő olajlámpa, mely újra felváltotta az oltár előtt csüngő örök-mécsest, megvilágította Bocskay István nemes alakját. Az ötvenedik éve körül járt. Sürü szakáit és bajuszt viselt. Arca szokatlanul sápadt volt, de szemei a halált nem ismerő hősi léleknek visszfényétől csillogtak. Fekete diszmagyar borult alakjára, melyet jellegzetes nemzeti stilusu sujtások díszítettek. Oldala mellett daliás fiatal alparancsnoka, Bethlen Gábor állott, aki azalatt az idő alatt, mig a Fejedelem északon verte tönkre Belgijoso hadait, Erdélyben semmisítette meg a véres-kezű Básta csatlós seregeit. A Fejedelem mögött udvari papja, Alvinczy Péter állott. Ma-
