Bethlen Naptár, 1943 (Ligonier)
Dr. Brisits Frigyes: Az örök utravaló
BETHLEN NAPTAR 87 AZ ÖRÖK ÚTRAVALÓ Irta: Dr. Brisits Frigyes, Pécs. Mit adhat ma egy kötelességét halálos komolysággal átélő szülő gyermekeinek az életbe utravalóul és örökségül? Hányszor találkoztam ezzel a nagy kérdéssel vivődő szülői lélekkel! Mindegyiknek ott reszket a szeme nyugtalan tüzében az önmagát elhamvasztó, de megnyilatkozni nem tudó vallomás: Majdnem minden életeszmény, melyben felnevelkedtem, sebzett, feldúlt avagy összeomlott bennem. Nem gondoltam, hogy az életnek ez a folytonos, önmagában megmélyülő csalódás az ára! ... Lehet igy nevelni? Megszegett nappal lehet töretlen világosságot gyújtani? Mindig megrendülök, valahányszor ezzel a szülői arccal találkozom. Amikor egy lélek nagyon meghajol a maga terhe alatt, akkor mindig ilyen csillagtalan a látása és az önszemlélete. Egy darabig csendben kisérem a panasza utján, látszatra együtt borulok le az ő szomorúságával, de aztán meleg testvér-fordulattal próbálom feloldani magányosnak hitt bánatát. Vigasztalni nem tudok. Én is hiszek abban az erősitő és parancsoló mondatban: “Nincs vigasztalás! Vállalni kell!” Annál is inkább, mert hogy úgy lett minden, ahogy van, azért egy kissé — ha ugyan nem egészen — magunk is felelősek vagyunk. Az eszméknek nem hittünk, lemondtunk róluk. Az ideálistákat hűvös és messzi gúnnyal intéztük el. Azt gondoltuk, hogy csak dédelgetett és felcicomázott önzéssel lehet szépen és színesen élni. Közben a nagyság aránya kiesett érzésünkből, Ízlésünkből, életmódunkból s elfelejtettünk önzetlenek, önfeláldozók, lemondok, alázatosak és heroikusak lenni... Kicsinyekké zsugorodtunk össze! Vájjon közben, amig csak magunknak és jól éltünk, mivel készültünk az élet holnaputánjára? Vájjon mivel fejlesztettük és neveltük belső egyéniségünket arra, hogy mindig legyen valami többlete és magaslata, mint amit kíván az élet mindennapi átlaga? Vájjon mivel emeltük és nemesítettük fel magunk azt a külső világot egy magasabb rendű világgá, hogy legyen hová elmenekülni s hol megpihenni, ahol lehet örülni a lét emberi méltóságának!?... Vájjon ráeszméltünk egyszer is arra, hogy megbecsüljük azt az igazságot, erőt és oltalmat, melyet a család jelentett és jelent mindenkor számunkra és azok lelki tisztaságára, akik utánunk jönnek? Amikor a család eszményét szétromboltuk, amikor köny-
