Bethlen Naptár, 1943 (Ligonier)
Dr. Brisits Frigyes: Az örök utravaló
88 BETHLEN NAPTAR nyelmüen megdobáltuk egymás kifosztott és kigunyolt boldogságát, amikor nem tudtuk a családi élet hétköznapjait a tisztelet olajával felkenni, gondoltunk-e arra, hogy bujdosóvá tettük a legégibb eszményt a földön? Vájjon még ma is, amikor a történelem rengése végigrepeszti a világot, nem vagyunk-e közömbösek ama hit iránt, hogy a föld sebeit a család, a hivő, az égi erőkkel dolgozó család tudja csak meggyógyítani!? Az anyák végre rá fognak eszmélni arra, hogy bennük nem járhat két utón a nő és az anya, s az atyák el fogják ismerni, hogy a férfinak nem lehet más problémája, mint az atyának!? Meg fogják végre érteni, hogy amikor otthon imádságra teszik össze kezüket s gyermekükben e mozdulat folytatódik, akkor e fölemelkedő kezekben kezd körülöttük emelkedni, hacsak egy kis világ is, de mégis egy darab világ!? Megértik azt a csodálatos gyönyörűséget, amely a példaadásban, a vallásilag elfinomitott életmintában élhetnek át!? Átértik-e azt, hogy mit jelent, ha a gyermek látja, hogy szülője Istenbe fogózkodva áll az idők nehéz sodrában és saját tiszta emberségét belekapcsolva az Isten kegyelmi erőibe, dolgozik azon, hogy szent legyen a világ!? Vájjon eljutottunk-e már annak a minden nehézséget legyőző nagy belátásnak a magasságára, hogyha a világon mindenhez áldozat kell, hogy érték legyen valamiből, a legnagyobb áldozatot a nevelés kivánja? A nevelés nem egy nap ténye, munkája és szolgálata. Eredményét nem lehet mindig látható módon lemérni. Néha szinte úgy tűnik fel, mintha a szülők mindent odaadó és felajánló élet-áldozatának nem volna semmi, de semmi gyümölcse. Ez azonban csak látszat. Az igazság az, hogy az a sok jóság, szeretet, hűség, lemondás, önzetlenség, gyengédség, melegség, virrasztás, imádság, amely belehullott és beleragyogott a gyermek leikébe, egyszer csak felébred, összegeződik és belső fordulatot teremt annak a világában. A jövő mindig a gyermeké, tehát mindig a gyermek győz, de soha sem egyedül, hanem azokkal az erkölcsi erőkkel, melyeket mint élettartó és folytató elveket a szülők belesugároztak. Az anya és az atya tehát sohasem a mának él és dolgozik. A gyermeken keresztül a jövő arculatát késziti elő és segit ahhoz, hogy annak kifejlődése minél nemesebb, gazdagabb és erősebb legyen. E ponton lesz a szülő a jó Isten munkatársa.
