Bethlen Naptár, 1943 (Ligonier)
Sándor Kálmán: Az amerikai unoka
76 BETHLEN NAPTÁR — Nem fog hát mesélni az unokájának, akit Teddynek hívnak? Teddy az magyarul Tivadar, ő csak amerikaiul tud és nem érti a magyar mesét. Aki amerikai, annak nem lehet mesélni aranyszőrü bárányról, kurtafarku malacról. Nem is láthatja az unokáját, nem is érti, amit mond. Aranyszőrü bárány. Kurtafarku malac. Hm. Kár. A vacsorát szótlanul befejezték, a cseléd megvetette az ágyakat, jóéjszakát kívántak csöndben egymásnak. Az öreg ember még megkérdezte a lányát, hogy mondják angolul: jóéjszakát. — Good night. — Bólintva mondta vissza az öreg ember: gudnájt. — Aztán lefeküdtek. Az öreg asszony éjfél felé valami motoszkálásra ébredt. A nesz a dívány felől jött, ahol a kisfiú aludt. Az öreg asszony félig felült az ágyban és arrafelé nézett a sötétben, ahonnnan a neszt, a suttogást hallotta. A díványon csöndesen aludt a kisfiú. A vak öregember a dívány szélén ült. A sarki lámpa fénye épen bojtos hálósipkájára hullott. — Mit csinál az öreg? — gondolta az asszony és csöndben várt. Az öregember egészen az unokája fölé hajolt és az éjszakai csöndben az öregasszony tisztán kivehetett pár szót a suttogásból. — ... hát Teddy... egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, ott, ahol a kurtafarku malac túr, volt egyszer egy gyönyörű szép aranyszőrü bárány ... Odakünn csöndesen permetezett az eső, a kisgyerek aludt, a vak ember ült a dívány szélén és mesélt s az öreg asszony óvatos csöndben fájó szívvel hallgatta a mesét. Akkor az aszszony egy vigyázatlan mozdulatot tehetett a sötétben, az ember hirtelen fölegyenesedett és öreg, tettenért, vak bűnös, csöndesen botorkálva visszaindult az ágya felé. Az öregasszony csöndben, lélegzetvisszafojtva feküdt párnáin és úgy tett, mintha nagyon mélyen aludna. Az öreg ember gyanakodva fülelt egy darabig. Az eső vigasztalanul verte az ablakot, elkésett villamos csöngetett valahol. Csönd és sötétség. A vak öreg ember, őszi éjjel, magányosan, félrehúzta a takarót és csöndesen álombasirta magát.
