Bethlen Naptár, 1943 (Ligonier)
Dudásné Gólya Margit: A lélek haza készülődik
58 BETHLEN NAPTÁR A LÉLEK HAZA KÉSZÜLŐDIK Irta: Dudásné Gólya Margit, Hammond, Ind. Kacagtak. Valaki éppen egy buta viccet mesélt. Az emeleten recsegett a rádió, valaki orrhangon dünyögött egy slágert. Kint az autók dudáltak és az egyik gyár rekedten fújt delet. A beteg lecsukta a szemét, hogy befele nézhessen a leikébe. Valami nagy dolog van itt készülőben. Az élet legnagyobb pillanata ez, mikor a lélek haza készülődik. — Csak egy kis húslevest és mindjárt gyógyulsz, — biztatta a jó Takácsné. Csak egy-két kortyot, hogy megerősödjél. Fájt ez a becéző jóakarat, mert a test már nem kivánt semmit. Hatvan évig gondozta, orvosolta, ha beteg volt és a testnek már nem volt több vágya. Hirtelen az idő visszafelé kezdett forogni. Hatvan esztendő, mint az élet hatvan fejezete pergett le előtte. Szeretett volna még egy-egy pillanatot megragadni, de a lapokat gyorsan forgatták, mintha sietni kellett volna. Kis szöszke gyerek volt, mikor egy kölyök kutyát kihúzott a sáros gödörből, megtörülgette kis kötényével és ölében, simogatva melengette fel. Az első önzetlen szeretet megnyilvánulása. Milyen különös apróságok, egy koldusnak asztalt teritett, télikabátját ráteritette egy rongyos ruháju asszonyra, megfürdetett, felöltöztetett egy árvát. — Még, még valamit, — mondta tikkadt ajka, — de már nem emlékezett semmire. Mintha elfogytak volna a lapok, az esztendők. Hát ez volt az egész? ... Hiszen egész éltén dolgozott, kivette a részét az úgynevezett közmunkákban, adott templomra, jótékonyságra, dehogy mennyit és mikor, most nem jut eszébe. A test lassan sülyedni kezdett, szinte zuhant... Vagy csak a lélek emelkedett?... Igen, a test zuhant valami ismeretlen mélység felé és sehol semmi, amiben meglehetett volna kapaszkodni ... Még hallotta, hogy beszélnek körülötte, kint az élet dübörgött, de ő indult egy ismeretlen élet felé. Indult oda, ahol számot kell adni és most nem jutnak eszébe a számok, pedig az újságok is többször megirták, sok helyen el is lett könyvelve, de hiába, most még sem tud emlékezni. Az a néhány apróság áll most előtte, amit régen elfelejtett.. Sehol egy barát, egy segitő kéz. Hiszen ezelőtt mindig sokan voltak körülötte... hát most nem megy vele senki a nagy ut-
