Bethlen Naptár, 1943 (Ligonier)
Molnár István: Ahol a kincsed, ott a szived
56 BETHLEN NAPTÁR szőnöm lelkem a csókjait, de már csak mondja meg, hogy kicsoda és hogy mi uton-bokron jutok én ahoz, hogy egy ilyen szép menyecske itt Clevelandban, ennyi temérdek nép előtt nyilvánosan összepuszizzon. — Molnár bácsi engem nem ismer. Soha sem látott ezelőtt. De én vagyok az a leány, akinek az édes apja West Virginiában a bányában meghalt. Akinek a mamája levelet irt Molnár bácsinak, hogy éheznek a gyermekei és ha Istent ismer, küldjön pár dollárkát. Molnár bácsi azonnal megirta mamának, mit csináljon és négy nap alatt mama megkapta az Egyesület ezer dolláros csekkjét. — Ha látta volna Molnár bácsi a mamámat, meg a testvérkéimet, amikor egymásra borulva sirtunk. Sirattuk apánkat, de sirtunk örömünkben is. Hiszen van még Isten, vannak még jó emberek, vannak akik nem engedik elesni az özvegyet és az árvát. Azóta a kis család soha sem fekszik le, amig a Református Egyesületért és Molnár bácsiért nem imádkozik. Mi mind görög katholikusok vagyunk, de hallottam, hogy ma itt mi lesz és hogy Molnár bácsi is itt lesz. Eljöttem, hogy örüljek a clevelandi magyar reformátusokkal, de inkább azért, mert megirtam mamának, hogy mi lesz itt ma és mama nagyon rám parancsolt, hogy eljöjjek és köszönjem meg Molnár bácsinak azt, amit értünk tett. — Hát, kis unokám, ilyen kincsei vannak nagyapádnak. * — Mondjon el még egyet nagyapa, — biztatott a kis huncut . . . — Ez is bányász história. Ennek a bányász bácsinak mind a két lábát le kellett vágni, mert összetörte a rászakadt kő. Mikorra felépült, nem voltak lábai. Ami betegsegély és más segítség járt neki, azt megették a gyermekek, mert hát úgy van az élet, hogy a gyermeknek enni kell, ha az apjuk a kórházban van is. Szegény ember kapott volna a bányatársulattól egy olyan nyugdijféle “watchman” munkát, ha lettek volna mülábai és ha tudott volna járni. Irt nekem, hogy mit tegyen. Neki az egy Jóistenen kívül senkije nincsen. Válaszoltam neki, hogy de bizony van azon kívül is valakije. Ezernyi ezer jó testvérei vannak, akikben magyar szív dobog és akik mindenkor le tudtak hajolni azért, hogy elesett testvérüket felemeljék. — Nem volt más, mint ezekhez a nagyszivü testvérekhez kellett fordulnom szegény testvérünk érdekében. Hivatalos la-
