Bethlehemi Hiradó, 1970. július-október (48. évfolyam, 27-44. szám)
1970-07-02 / 27. szám
? 10. oldal BETHLEHEM HÍRADÓ Thursday, July 2, 1970 ‘ DEKA ÉLESZTŐ. Irta: IVÁN I ZOLTÁN FLÓRIÁN TIBOR: Valaki újra épitni kezd Szemétdombon visz át az ut sohasem vívtál háborút az élet lába sárba ért gyűlölnek tisztaságodért mocsok üvegcserepek a házak előtt szétszórtan fekszenek viharfelhők fekete szeme — ha nem futnál — szemedbe tekintene Építés menekülés lázadás mind haszontalan a földön ez a törvény mindent belep a szenny, a gyom fehér virágaidra száll a korom a falak leomlanak elszáradnak a bokrok és a fák a leveleg színe — mint csontodé — sárga lesz besüpped és megnyílik a főid de tavasszal — a romokon — valaki újra épitni kezd New York, Columbus-kórház 1970 május hó ÓHAZAI TÖRTÉNET: Ez a történet annak bi- Édesapja végül is gyanút fozonysága, hogy nincsen könny gott, és belesett. Elképedve mosoly nélkül. látta a gyereket, amint . a Pisti ezen a vasárnapon spórkassza romjai fölött tér-A FIÚ ES m APA ^ KÉT Tj 1; Kázmér agglegény-életét az idei tavasz, s a ráköszöntő nyár f énekestől f elf ordította. Már-már úgy látszott, hogy az évek óta tartó magánynak s á vele járó, elvekbe-magyarázkodásokba-kifogásokba való betokosodásnak hirtelen Vége szakad. Annak, hogy itt vigyázni kell a házassággal. Mért a nőt kegyeli a még Ikalóziidőkből maradt tisztelet törvényszelleme. Annak, hogy a bankbetéttől függetlenül, szeretné egy férfi tudni: szerétilk-e? Annak, hogy nem kéül elhamarkodni a dolgokat. Mert gépkocsi nélkül itt mit sem ér a férfi . . . Annak, hogy a szerelmet erre felé nem szokták a konyhai műgondokba beleszőni. “Tartsd jól a bestiát” alapon, mint sikeres házassági titkot. S végül annak, hogy Kázmér valójában javíthatatlan idealista volt. S ma, évtizeden jóval túli hazátváltoztatás után is, a kifogásait, hogy nősüljön-e, vagy sem, abba a kijelentésbe tömöríti: Olyant úgy se kapnék erre felé, mint amilyent akarok . . . Legfeljebb hazulról valakit! De mondom, éppen ennek jött el most az ideje. Mert Kázmér, ha másnak nem hisz, Sándor barátjának és felesé. gének, kikkel évek óta barátságban van, feltétlenül. . Azt, amit ők tanácsolnak, nem . engedi el a füle mellett. így történt, hogy bár nem könynyen, de végülis engedve a «ok Sándorék családjában látott szépségnek, megértésnek és egyebeknek, engedve az ők korholásuknak, hogy nem jó az embernek egyedül lenni, végre határozott, eme “újbóli farsangi egyedüllét alatt. És meghivó levelet küldött • egy bizonyos Ilonkának. Aki otthon egyedül él. — Ismertem a szüleit is, , míg éltek. Nagyon rendes . emberek voltak — jelentette ki egy nap Sándoréknál. —Nosza, Kázmér, akikor rajta — ugrottak rá, szóval es biztató mozdulatokkal. Annuska, Sándor felesége még meg is jegyezte: Nincs egy fényképe róla.? Kázmér cselekedett. Két hét leforgása alatt megérkezett a fénykép. Megnézte Sándor, megnézte Annuska. Tetszett. :€sak Kázmér tért vissza nVirtdegyre a témához: — Nem tudom, hogy is mondjam, ne vegyétek rossz néven, ti nem találjátok; túl dekorativ jelenségnek? . . . Gondolom, ez a ruhakivágás... vagy ugyebár, ez a szemöldök, szemhéj, szempilla . . . —- Ne bolondozz, Kázmér, gyönyörű nő — csapott le a szóval Sándor. S Annuska is belekontrázott: Hol él maga, Kázmér? Az őserdőben? ... A világ haladt otthon is. Csak nem olyan képet várt, amelyen fejőskannával kezében, fej kendővel a fején dagaszt, súrol, süt-főz és port töröl . Iráni Zoltán Kázmér tétován rájuk nézett. Mérlegelte a mérlegelni valókat, s ebben a legnagyobbat: hogy tulajdonképpen mire vár... és meddig? Ezek után már ment minden, mint a karikacsapás, Kázmér levelezett, hivatalos papírokat küldött, s most lám, mire Sándorék a családdal kivonultak a catskilli nyaralójukba, heteit, napjait, a megérkezett junius csupa lázas várassál, izgalommal töltötte meg. A másik érkező, Ilonka ügyében. Megbeszéltek -minden részletet. Anyagiakat, esetleges biztosítást, az esetleges esküvőig, hiszen mindenkit érhet baleset. S egy bokaficam, vele járó kórház és számlák és haragok és félreértések, nem szabdalhatják darabokra Kázmér eddigi, sinen-simán futó magányát. A formák betartása érdekében pedig azt, hogy Ilonka egyelőre Sándoréknál fog lakni. Telefon telefont -követett, a személyes beszélgetésen túl is, Kázmér és Sándorék családja között. S a kérdéses nagy napot, amikor a vendég meg kellett érkezzen. — Menj ki a repülőtérre helyettem. Tudod én a hivatalból nem mozdulhatok délelőtt. — Ne félj — nyugtatta Sándor. Várni fogom, mindent elintézek. — Annuska drága, nagyon hálás vagyok, igy minden jó lesz — remélem . . . csak az a merész szemöldök, az a kékség a szemhéjon — hadarta Kázmér Sándor feleségének buzgón, bizakodón, s mégis aggályosán. — Hagyja már abba e szamárságokat — intette le az asszony. Végre elérkezett az időpont, hogy maga Ilonka szólt bele a telefonba, Kázmér pedig a valóságtól pillanatnyilag újra dermedve, a “ho-ho-ho-hogyhogyne kedves . . . boldog vagyok” suttogása közben, mégis nyomasztó láztól szenved. Még mindig ama bizonyos szemöldökért. — Megyek, amint tudok. — Várom! Kázmér azonban csak akkor derült fel, minden gondtól szabadulón, amikor Annuska, átvéve a telefonkagylót, közölte vele úgy utólagosan : — Mielőtt a buszra felül, ne felejtsen el vásárolni két deka élesztőt is . . . Ilonka kívánsága. — Élesztő???? — hallja Kázmér fülébe csengeni. Egy pillanat a másikra — örömmámorban rohan ki a telefonfülkéből. Alig bírja szedni a lábát, megy üzletről-üzletre, vásárol élelmet, ajándékot, s aztán feldobva magát a Catskilli társasgépkocsiba, egész utón egyre dudorássza, szinte kiált ja-sikolt ja: — Be marha voltam én. Szerencse, hogy Annuskáéik, Sándorék mellettem vannak. Szemöldök? — butaság — na lám, micsoda rendes háziaszszony lehet, .. Igen, az élesztő. Bizonyára forró fánkot akar nekem sütni! Vagy éppen lángost, amint kenyérsütéskor szokták otthon, a teknőből kiszakítani. Ezzel, az ilyen rendes nővel van még neked bajod? Te bolond? . . . Mondtam én, mondtam én, csak otthonról, csak otthonról —, ha rendes nőt akarsz... És Kázmér repült. Szinte a fellegekbe emelkedve. Amikből nem is olyan rég, Ilonka szállt le gépével. J egy helyett a kalauznak a kezében szorongatott rózsacsokrot akarta átnyújtani. S az élesztő szó varázsától a júniusi este őt a shakespearei mesék magasságáig vitte. Amikor az se csodálatos, ha a szamárfejbe szeret valaki. De lám, Ilonka, ó milyen más! . . . Ölelte gondolatban az erdőt, a megjött fecskéket, énekes madarakat, amig Sándorék házához gyalogolt a megállótól. És ölelte . . . hát igen, ez már egy kissé nehezebb eset... ölelte volna a háziakat, Sándort, Annuskát, és mindeneik előtt a kedves várva-várt vendéget, Ilonkát. Amiknek valóban megtörténte, később. is a diákmisére indult. A szokottnál hosszabb ideig szöszmötölt azonban a szobájában. órák múlva, mikor kilépett csillagot nézni, hirtelen értékét vesztette, Kázmér előtt. Igen, az üdvözlések után, a vásárolt holmik kipakolása után, az ajándék átvétele után, amikor kázmér egy arany (karkötőt csúsztatott a rózsacsokor mellé és Ilonka fából faragott gémeskuttal jött elő tarsolyából, Annuska megszólalt: — Hol az élesztő, Kázmér? Ilonka pedig lefekvés előtt az élesztőt feloldotta vízben, tejben. És a langyos péppel elkezdte masszírozni arcát... Hárman nézték őt. Annuska és Sándor megértéssel, de kissé feszélyezve magúikat Kázmértól. Kázmér pedig elhülve, üreges szemekkel. Minden reményteli megfosztottságában. Csak Ilonka volt nyugodt. S mindegyre ismételgette, amint ujjai arcán-szemhéjain végigsiklottak: — Jót tesz a bőrnek, az apró pórusoknak! . . . Holnap, ugye, elvisztek a Waldorf-Astoriába ? delt, s az aprópénzt számlálta — Mit csinálsz te? A gyereken nem látszott rémület. — A tisztelendő bácsi azt mondta múlt vasárnap, hogy ma az árvízkárosultak javára gyűjtenek. Azt iá mondta, hogy mondjunk le egy-egy fagylaltról. Hát én lemondok az összes nyári fagylaltról. Mind odaadom. A papa visszavonulót fújt. Valami melegséget érzett a torka körül, s hirteienében nem is tudott mit mondani. A gyerek a nyomába szegődött: — Mondd, nem akarsz lemondani egy doboz cigarettáról ? Vagy — tette hozzá, egyre nagyobb bátorságra kapva —, nem akarsz egész nyáron cigaretta nélkül lenni? Apa a zsebébe nyúlt. Pisti vidáman tette el a piroshasut. — Látod, nemcsak az árvízkárosultakon segitsz, hanem magadon is. — Hogyhogy? — A dohányzás kártékony szenvedély — hadarta a gyerek, mint egy reklám, és már inait is, mert a nagymutató vészesen közeledett a tizenkettes felé. w;,,
