Bethlehemi Hiradó, 1970. július-október (48. évfolyam, 27-44. szám)

1970-09-10 / 37. szám

18. oldal

BETHLEHEM HÍRADÓ

Thursday, Sept. 10, 1970

“Emlékezetes tragédiák,

, bűnügyek és szerelmek..

1 (TÖRTÉNET A RÉGI VILÁGBÓL) (Folytatás)

A bankot Daniel József fiatal földbirtokos adta, az akkor esztendeje elhunyt kormánypárti vezér fia, egy főispán és egy képviselő testvéröccse. Az asztal körül dr. Kosztka Emil, Justh Béla, Balázs Barna és Rudánszky László ült. Órák óta folyt a játék, nagyon passzívan. Dániel mindent megpróbált, hogy érdekesebb legyen a parti: mindhiába: a többiek közönyösen nézték a lapokat, nevetséges téteket kockáztattak csupán. Végül is a fiatal földbirtokos ezerforintos papírpénzt tett az asztal közepére.

— Ezer a bank! — mondta és várta a hatást. Ekkor kapta a monoklis ezredorvos azt a lapot, amelyre ohne ászt jelentett, majd az ezredesé mellé — kínosan hosszú keresgélés után — odatolt öt forintot. A kibiehad felhördült. Öt forint ezerrel szemben? Mi történik itt?

Kosztka egy mozdulattal leejtette a zsinóron függő monoklit, s tizennégynél megállt. Dániel tizennyolcat terített ki.

— Bank nyert — közölte fakó hangon, Kosztka pedig felállt.

— Részemről, uraim — mondta —, befejeződött a parti. Nem játszom tovább.

Erre felemelkedett helyéről Justh, Balázs és Rudánszky is.

— Elég volt — jelentették ki nagyon tömören, s éppen csak megbiccentették a fejüket. Még csak azt sem tették hozzá, hogy Köszönöm. Dániel elsápadt.

— De urak — kérdezte —, mire véljem ezt?

— Hamarosan megkapod, kérlek a választ — mondta nagyon kimérten Kosztka, s távozni készült.

Dániel torkából rekedten tört elő a hang:

— Urak! Csak nem hiszitek . . . Csak nem gondoljátok, urak, hogy én . . . urak, ... hogy én hamisan játszom?

— Ezt kérlek, egy zsűri lesz hivatva eldönteni----szólt Kosztka, majd sarkon fordult, s elhagyta a termet. Három társa és a kibicek hada némán követte az ezredorvost. Dániel ott maradt egyedül a kártyaasztal mellett. Tenyerébe temette arcát, aztán hirtelen felpattant, kisietett a szobából, s megkereste legjobb barátját, Papp Géza földbirtokost. Félrevonta egy ablakmélyedésbe.

— Értesültél már az afféromról? — kérdezte.

— Hallottam valamit, amit nem tudok mire venni.

— Kérlek, Gézám, a szokásosnak megfelelően intézkedj azonnal, provokáld a nevemben a négy urat. A sértésért fegyverrel kívánok elégtételt venni.

— Parancsolj velem, állok rendelkezésedre, kívánságod szerint cselekszem. Előre is kijelentem: a legsúlyosabb feltételekhez kell ragaszkodnom, oly gorombának tűnik a sértés.

Elsietett, s néhány perc múlva fiatal katonatiszt pengette meg diszkréten a sarkantyúját Dániel előtt:

— Dániel ur, megbízóim nevében át óhajtom nyújtani neked ezt a levelet.

A földbirtokos reszkető kézzel bontotta ki a négyrét hajtott papírlapot. Ez állt rajta: “Uram! Felhívjuk figyelmét, hogy a jövőben kerülje el az országos kaszinó helyiségeit. Dr. Kosztka, Justh, Balázs, Rudánszky.”

Dániel körülnézett.

— Ez már több a soknál! — kezdte mondani, de észrevette: hiába beszél, mindenki elfordul tőle. Papp Géza sietett ekkor elő. Karonfogta barátját:

— Józsefem, legokosabb lesz, ha most 'hazamégy. Ittléted csak súlyosbítaná ezt az amugyis kínos botrányt.

Dániel kiszédelgett a kaszinóból, a társaság azonban tovább tárgyalta az ügyet. A vélemények nagyon megoszlottak.

— Kétségtelen — recsegte egy mágnás —, hogy Dániel hamisan játszott. Kosztka és Juszth urak észrevették.

— De senki más nem látta — védte egy barátja a földbirtokost. — Dániel évek óta játszik és még soha senkinek nem volt ellene kifogása. Én is partnere voltam nem egyszer.

— Önnek talán nem tűnt fel, hogy Dániel mostanában mindig nyer, mégpedig jelentős összegeket?

— Engedje meg, uram, hogy közöljem: két hete sincs, hogy Kosztka ur többezer forintot nyert Dániel Józseftől.

— Ez kérem, nem bizonyít semmit! — hangzott a lakonikus felelet.

Közben megérkezett Werkele Sándor, a kaszinó egyik választott igazgatója. Tüstént tájékoztatták az esetről, s véleményét kérték.

— Kinos, roppant kínos — mondta Werkele, s kijelentette: másnap tanácskozni óhajt az igazgatóság másik két tagjával, gróf Teleky Gézával és Péchy Tamással. — Döntenünk kell, urak — magyarázta elhatározásának okát —, hogy szabad folyást engedjünk-e a párbajnak, vagy pedig előbb becsületbiróság elé kell terjeszteni az affért.

A becsületbiróság, amelyet Werkele emlegetett, a mágnás- és dzsentrivilág félelmetes intézménye volt, valóságos nagyhatalom, kötelező érvényű döntése ellen apellálni, fellebezni nem lehetett. Ha tehát a

becsületbiróság valamely ügyben kijelentet-* te: egyik vagy másik fél nem köteles a párbajkihivásnak eleget tenni, az illető foghatta pisztolyát és végezhetett magávol: a párbajképtelennek nyilvánított férfi élő halottnál nem volt több, s bár a fizikai megsemmisítésre a becsületbiróságnak módja nem volt, erkölcsi értelemben döntésével likvidálta, magyarán mondva, az öngyilkosságba kényszeritette a delikvenst. S mindez rendszerint egyetlen szavazaton, az elnök döntésén múlott. A bizottság tagjai, egyenlő arányban, a sértett és a sértő segédei, kérték fel, majd az igy összeállt társaságkeresett — állítólag pártatlan — elnököt.

Wekerle, a nagyhatalmú ur tehát kimondotta a szenteciát: Nem bizonyos, hogy

megvívhat sértőivel. Dániel, ehhez, tekintettel ügye roppant kellemetlen voltára, a kaszinó urainak hozzájárulása kell. S másnap az országgyűlésen nem volt fontosabb téma, mint a fiatal földbirtokos ügye. A napirend szerint a költségvetést kellett tárgyalni, de erre akkor ki figyelt? A terem kongott az ürességtől, annál népesebb volt a folyosó. Nem a kormánypárt és az ellenzék vitatkozott, hanem a Dániel- és a Kosztka-párt, s nem az volt a fontos, hogy milyen magas lesz majd a paraszt adóterhe, s mennyit költenek halaszthatatlan közmunkára, hanem, hogy megvivhat-e külön hozzájárulás nélkül a földbirtokos, vagy pedig a becsületbiróságnak kell döntenie.

S a mágnásvilág öntörvényei szerint ilyen gyanúsítás ellen még csak védekezni sem lehetett.

A kártyaszoba-beli botrányt követő nap estéjén összeült a kaszinó vezérkara. A nagyhatalmú urak — mert végülis miért ők vállalják a felelősséget, mikor van kézenfekvő megoldás — a becsületbiróság mellett döntöttek. Mosták kezeiket: az ügy bonyolult, ha netán engedik a párbajt, s később kiderül, hogy Dániel játéka — fogalmazzunk finoman — nem teljesen szabályos, még magyarázkodniok kellene. Azért van a becsületbiróság, hogy határozzon, ha párbajképtelenséget állapitana meg, a kaszinó igazgatósága ugyebár vétlen nem ő mondta ki ezt, csupán vizsgálatra, s megfontolásra ajánlotta az ügyet . . . S míg a segédek megkezdték tárgyalásaikat: ki is legyen az, aki majd Dániel sorsáról dönt, a vita szakadatlanul folytatódott. A földbirtokosnak nagyobb tábora volt, mint ellenfeleinek, s ebben feltétlenül közrejátszott az is, hogy Kosztka nem volt valami különösen népszerű a kaszinóban. Sokan lenézték a többihez képest a szegény ezredorvost ■— e körökben az ember fogalma a földbirtokosnál kezdődött, s Kosztkának birtoka nem volt — mások erősen tartottak a hírhedt krakéletről. Ezzel együtt megtűrték maguk között az urak; ha valakit előbb kifosztottak a kártyateremben, majd kilátástalan adósságba hajszolták, s az illető ekkor kellemetlenné vált, ott volt Kosztka, egy szó, egy nézés, s az illető odaállhatott a biztoskezü ezredorvos pisztolylövése elé. . .

(Folytatjuk) !