Bethlehemi Hiradó, 1970. január-június (48. évfolyam, 1-26. szám)
1970-06-18 / 25. szám
r' 2. oldal BETHLEHEMI HÍRADÓ Thursday, June 18, 1970 Az ember, aki önmagát keresi Irta: HALÁSZ PÉTER George Kende (akit tizenhárom évvel ezelőtt még Kende Györgynek hívtak), a Pharmax nevű nagy amerikai gyógyszer-árugyár vegyésze, ezen koranyári esős reggelen Musang-gépkocsiján Boston felé obogott — a gyár ottani tele>én megbeszélésre várták. A ‘Happy Cloud”, a Pharmax legíjabb idegcsillapitó készitméíyének uj próbasorozata sem /égződött kielégitő eredményíyel. Tegnap délután Henderson itszólt telefonon, megkérte, hogy nézzen utána ennek személyesen. Hajnalban indult New Yorkból, nem sietett, az egyik utmenti Holiday Inn-ben bőségesen megreggelizett és átlapozta a Timest. Azt már eldöntötte, hogy csak holnap tér vissza New Yorkba, még akkor is ha sikerül délután végeznie a bostoni konferenciával. A Verával folytatott több órás tegnap esti vitát ki kell pihennie. Ez már a huszadik ilyen civódás a legutóbbi két évben. Ugyanazok a szavak, ugyanazok az érvek. “Kedvesem, ha maga el akar menni Vándorékhoz, természetesen semmi akadálya. Értse meg végre, hogy a newyorki magyar társaság számára többé nem vagyok kapható. Nem megyek Kárászéihoz, Kertészékhez, Tordayékhoz, Balázséihoz és nem megyek Vándorékhoz. Nem akarok arról beszélgetni, amit el akarok felejteni. Ez ugyebár logikus. Le akarom rázni az akcentusomat és az emlékeimet. Hegyeshalomnál megszűnt a szerelem. Nézze, Vera, ez a Pharmax egy félig-meddig new englandi vállalat, tele Henclersonokkal, Hathaway-okkal, McLechlanokkal, Pendergast-okkal, az ősök a Mayfloweren jöttek, PÁRTOKON FELÜL... VAGY PÁRTOKON KÍVÜL? Érdekes módon, egyre gyakrabban vagyunk tanúi annak, hogy közéleti személyiségek szűkétek találják a két nagy párt keretét. Eugene McCarthy, minnesotai demokrata szenátor, aki nem óhajt újra választásáért indulni, több Ízben kijelentette: nem lehetetlen, hogy a későbbiekben egy uj, “harmadik párthoz” csatlakozik majd. Nemrégiben pedig Thomas J. Dodd, Connecticut állam demokrata szenátora közölte: nem óhajt újraválasztásáért a Demokrata Párt keretében indulni és el sem fogadná a Demokrata Párt szenátorjelöltségét, ellenben, nem lehetetlen, hogy független jelöltként fog újraválasztásáért indulni. A Republikánus Párton belül hasonló erjedés tapasztalható. A kérdés az, hogy ezek a közéleti személyiségek valójában párton felül — vagy párton kivül, vagy uj pártban akarnak-e helyet foglalni a politikai életben? A pártokon kívüli álláspont nem minden esetten szükségszerűen azonos a pártokon felüli állásponttal. A pártokon kívüli személy adott esetben azonosíthatja magát egy meglevő párt programjával, rnnak ellenére, hogy annak nem hivatalos jelöltje. Akármiképpen is áll azonban a helyzet, az egyre nyilvánvalóbb, hogy a politikai vélemények között sokkal több árnyalat van, mint amennyit a két. nagy párt, a Demokrata Párt és a Republikánus Párt, ki tud fejezni. A pártokon kivül, vagy pártokon felül kérdése alighanem a legtöbb esetben uj pártban való elhelyezkedéssel oldódik majd meg. én viszont a Keleti-pályaudvarról via Nickelsdorf és “Operation Mercy”. Hagyja végre, ihogy megcsináljam a magam karrierjét. Jövő héten Cunninghaméknál leszünk partyn. Két hét múlva Mulrooney lányának az esküvője Newtonban. Ez a mi társaságunk. Nem akarok sem Dunapatajról diskurálni, sem Révfülöpről. Vera hevesen vitázik. Hajtogatja a magáét. Szívesen elmegy (az ő kedvéért) Cunninghamékhez és Mulrooney lányának az esküvőjére, de ragaszkodik a saját társaságához is. Erre már nem állja meg: “mi az, hogy “saját” társasága, miért “saját” az és miért nem “saját” emez, miféle provincializmus, rövidlátás? Mire Vera felcsattan: — Hát akkor Dunapataj, vedd tudomásul, azért is Dunapataj és Révfülöp és ha feldühitesz, akkor még Szatymaz is és Paks ! Ezen most utólag nevetnie kell. De vita közben rémesen tud bosszankodni. Igaz is. Miért nem látja be Vera, hogy ... A szemerkélő eső hirtelen záporrá erősödik. Valóságos vizfüggöny a szélvédő-üvegen. A két ablaktisztító kar úgy kapkod, mint egy hisztérikus nő.” Hová juttattál, hová juttattál? “Lelassítja a kocsit, egy kis helység tábláját éppen csak hogy el tudja olvasni “Welcome to Massapeak”, sebességhatár óránként 25 mérföld, “we love our children”. Jobbra egy motel. Skyline Motor Inn. — Hé, te őrült... ! — rekedten felkiált, közvetlenül a Mustang orra előtt felbukkan egy autó, szemtől-szembe, az ő oldalán, mi ez, megbolondult ez az alak, nagy lendülettel jobbra rántja a volánt, a Mustang úgy meglódul, hogy ő előrebukik és beveri fejét a volánba. Egy kicsit elszédül, de semmi baj, a kocsit lekormányozza az ut szélén húzódó füves föld-csikra, a Mustang hintázik, nagyokat huppan, lefékezi, a motor egyenletesen dohog. Megdörzsöli a homlokát, sajog a feje, de elviselhető. Ezek azok a helyzetek, gondolja, amikor egy soklóerős amerikai autómotornak nincs párja. Kitépi az embert a katasztrófa karjából. Micsoda marhák garázdálkodnak az utakon! Hogy került ez a kocsi az ut jobboldalára, vele szembe? Biztosan előzött. Ilyen sűrű esőben ? Felnéz, egy kicsit káprázik a szeme. Az eső azonban elállt. Erős napsütés. Nyári zápor. De ha nem vigyáz az ember, belehalhat egy ilyen záporba. Hirtelen erős szívdobogása támad. Utólag árad szét az ereiben az ijedség. Jó volna ledőlni egy órára és aludni. Mindenesetre pihenni egy kicsit. Most nem is tudna tovább vezetni. Egy óra pihenés. Langyos zuhany. Két csésze erős kávé és mehet tovább. Megindít ja a kocsit, a Mustang úgy bukdácsol, mint egy hullámvasút. Valami baj van vele? Ö, persze, a füves ut. Ráfordul a betonra, abba az irányba, amerről jött. Behajt a Skyline Motor Inn udvarába. Iroda. “Szobát kérek néhány órára.” Kulcsot nyomnak a kezébe. 113-as. A szoba kellemesen hűvös. Fekszik a széles ágyon, a feszültség lassan fölenged. Fel kell hívnia Howarthot. A telefonkönyv után nyúl. Vékony könyv, Boston nincs benne. Massapeak és környéke. Az aktatáskájában van egy levél a bostoni laboratóriumból, azon rajta a telefonszám. De a táskát a kocsiban hagyta. Mingyárt kimegy érte. Szórakozottan belelapoz a telefonkönyvbe. Idegen városok telefonkönyveiben mindig utánanéz a saját nevének. Ez régi szokása. Vera ismeri ezt a dolgot. Egyszer nevetve mondta: “Az ember, aki önmagát keresi...” S most hirtelen úgy meglepődik, hogy felül az ágyon. A telefonkönyvből ez a név néz vissza rá: George Kende. Hangosan fölnevet. Bámulatos. Egy George Kende Massapeak-en. Ellen lehet ennek állni? Tárcsáz. Férfihang. — Halló? — Halló. Mr. George Kende van a telefonnál? — Igen. És ott ki beszél? — George Kende. — Miféle tréfa ez? — Dehogy tréfa. George Kende New Yorkból. Előzőleg Budapest. Ön is? — Nem tudom. A dédnagyapám valamelyik magyar városból származott. Nem tudom melyikből: Nagyszüleim, szüleim már mind itt születtek, New England-en. — Meglátogathatnám önt? — Legyen szerencsém. Címem a telefonkönyvben. Könnyen idetalál. A legnagyobb ház a villanegyedben. Gyorsan öltözik. A Mustang átsuhan a kisvároson. Pompás villák. És egy magaslaton; valóságos kastély. Az oszlopos bejáratnál kovácsolt vas betűk: George Kende. A szárnyas ajtó felnyílik. Inas hajol meg előtte: — Mr. Kende már várja önt. Perzsa-szőnyeg süpped a léptei alatt. Feltárul a dolgozószoba ajtaja. Meglepetten felkiált. A hasonmása áll vele szemben. Mintha ... mintha tükörbe meredne. Mr. Kende is elmosolyodik. — Ez különös ... nagyon különös .. . — Különös? — kiált fel és a homlokához kap — ez több, mint különös! Biztos, hogy mi rokonok vagyunk. Közeli rokonok. Úristen ... mintha sajátmagamat látnám. Hát persze, hogy rokonok vagyunk. Nem is lehet másként. Első unokatestvérek. Mingyárt bebizonyítom ... A Sári néni Dunapataj on ... Mr. Kende halványan mosolyog: — Nem ismerem. — És a Lajos bácsi Révfülöpön ... apám ükapja ... Sári néni és Lajos bácsi a makói vásáron találkoztak először ... — Nem tudom, hol van. — Szatymazon volt az esküvőjük. Mondják, hogy három napig tartott a lagzijuk ... — Nem tudok róla semmit. — Ember ... dehát nem látja ... ? Mi közeli rokonok vagyunk! Ez egy sorsdöntő találkozás, nem térhetünk napirendre fölötte. Ugyanannak a családnak két ága... és százhúsz évvel később mi ketten találkozunk... két hasonmás ... ugyanaz a név ... ugyanaz az arc ... a termet... Figyeljen ide. A dunapataji Rétháti-család . .. — Nem ismerem. — ... és a révfülöpi Kende-család egyesül Szatymazon. — Nem tudok róla semmit. — Rendben van! De nem is érdekli? Itt él Massapeaken... és nem tud semmit a hajdani Sári néniről és Lajos bácsiról és a háromnapos szatymazi laikziról... ? Nem mintha valami óriási jelentősége volna. De amikor az ember lába alatt mozog a föld, amikor minden kétségessé válik és többé semmi sem végérvényesen bizonyos, akkor ez az egy, amiben még meg tud kapaszkodni az ember ... hajdani emberek, színek, képeik... a mesébe, ami igaz volt, a reménybe, hogy még ma is élnek, ha meg nem haltak... a makói vásár... a szatymazi lakodalom ... Mr. Kende, ha az emlékeit elveszíti, mindent elveszít, a kastélyából kripta lesz és arca mozdulatlan lesz, egy halott arca ... majd mingyárt elmondom ... elmondom részletesen, hogyan volt... Ne hagyja veszni, Mr. Kende ... — Szerinted milyen nyelven kiabál? — kérdezte az orvos a kollégájától. Az vállat vont, vattával ledörzsölte a műtőasztalon fekvő férfi karját és beadta az injekciót. — Nem tudom, hogy milyen nyelven kiabál, de az biztos: nagy szerencséje van, hogy kiabál. Csúnyán belerohantak. Bámulatos, hogy megúszta ezzel az agyrázkódással. Holnapra jobban lesz. — Mr. Kende — kiabálta a műtőasztalon fekvőférfi — figyeljen rám! Itt az ideje, hogy végre megtalálja önmagát! Aztán elcsöndesedett és álomba merült.
