Bethlehemi Hiradó, 1970. január-június (48. évfolyam, 1-26. szám)
1970-04-30 / 18. szám
Thursday, April 30, 1970 BETHLEHEMI HÍRADÓ 7« olds] M-NG'SING VÉGNAPJAI KÖLTÖZIK Ä VILLANYSZER LETŰNT NAGYSÁG Bicék, Ankara magányos embere OSSINING, N.Y. - Száznegyvenet esztendős fennál lása után Amerika leghirhedtebb börtöne: a Sing Sing átalakul afféle elosztó intézetté, ahol az elitéltek csak addig tartózkodnak, mig az országnak abba a fegyintézetébe szállítják őket, hol letöltik büntetésüket. Sing Sing a mindenkori ponyvaregények kedvenc, színhelye volt és a hires Edward G. Robinson filmek ismerté tették az egész világon — a börtönt is és a villanyszéket is, amelyet a Sing Singben alkalmaztak először s azután tökéletesítettek <514 kivégzésen át. A new York-állambeli fegyintézetek főosztálya az elmúlt héten utalta ki azt az összeget, amelynek ellenében a Hudson-folyó partján álló büntetőintézetet, 30 mérföldnyire New Yorktól, az építészek felnőtt elitéltek befogadó- és elosztó telephelyévé alakítják át. A börtönépület már oly megviselt állapotban volt, hogy renoválása és fenntartása semmiképpen nem látszott kifizetődőnek. Azonkívül az uj állami büntetőintézetekből való megszökés sokkal kevésbé lehetséges, mint a félelmetes hirü, de ma már korszerűtlen és rozoga állapotban lévő Sing Singből. Az 55 holdon elterülő, magas kőfallal körülvett Sing Singkomplexumnak mintegy egyharmadát lebontják, hogy helyet csináljanak egy uj, a festői szépségű táj ón átvezető autóutnak. A Sing Sing rabjainak nagy részét, közöttük azt a 17-et, aki a siralomházban várja kivégzésének napját, vagy további elhalasztását, esetleg a kegyelmet — már átszállították a maximális biztonságú Green Haven börtönbe, Poughkeepsie mellé. A Sing Sing oldalában lévő sirálomházat lebontják, a villanyszéket szétszedik s átszállítják azt is a Green Haven börtönbe. A múltban a Sing Singben töltötték le büntetésüket mindazok az elítéltek, akik lakóhely, vagy a törvénykezés tekintetében New York-i illetőségűek voltak és egy esztendőnél hosszabb ítéletet kaptak. A Sing Sing átmeneti “hajlékot” adott a legkülönbözőbb bűnök elkövetőinek, a fejszés gyilkostól a sikkasztó bankárig, a Cosa Nostrához tartozó Joe Valachitól az atomkémkedésért halálraítélt Julius és Ethel Rosenbergig. Itt alkalmazták először 1891-ben a villanyszéket és azóta összesen 614 elitéit lelte halálát benne. Közöttük Charles Becker rendőrhadr.agy és négy társa, akik 1910- ben meggyilkoltak egy Her man Rosenthal nevű hazárdjátékost — a New York városban tomboló bűn és korrupció-áradat csúcspontjának idején. Itt végezték ki 1927- ben az ugyancsak gyilkosságért elitéit Ruth Brown Snyclert — az ő kivégzése azon kevesek egyike volt, amelyeket filmen örökitettek meg. A Rosenberg-házaspárt 1953- ban végezték ki a Sing Singben. Máig megmagyarázhatatlan oknál fogva a székbe ötször kellett áram-hullámot bocsátani ahhoz, hogy végezzen Ethel Rosenberggel. Az utolsó elitéit 1963 augusztus 15-én végezte életét a Sing Sing villanyszékében: két évvel később New York törvényhozói a halálbüntetést rendőrgyilkosságok elkövetőire korlátozták. A Sing Sing hírhedtsége, amelyet a villanyszék is jelképezett, abból a kemény és szigorú bánásmódból származott, amellyel a falai között büntetésüket töltő rabokat kezelték, a tizenkilencedik században. De 1914-re minden megváltozott, a Sing Sing elsők között vezette be a börtön-reformot, amelynek értelmében a rabok bizonyosfajta Önkormányzathoz jutottak és különböző mesterségekre képezték ki őket. A legutóbbi időkben a rabok már az elektronikus agyak kezelését és programozását is tanulták. Mostanában a Sing Sing belső körülményei már olymértékben javultak,-hogy a hajdani 3x5 láb nagyságú cellákat 7 x 10 lábra bővítették. Minden emeleten televizió-gép működött. Napközben az elitéltek a börtön nyomdaüzemében, vagy a cipészmühelyben dolgoztak, festőecsetet, vödröt, kutyaörvre való érmét, férfi- és női alsónemüt készítettek — a gyártmányokat kormányhivataloknak adták el, évi 1-millió dolláros eladói forgalommal. A Sing Sing a nevét a Sin Sinck indiánoktól nyerte, akik szabadon kószáltak és táboíoztak Ossining körzetében 1825 táján, amikoris a New York államban lévő Auburn börtönéből fegyencek érkeztek nagy kövekkel megrakott bárkákon, hogy hozzákezdjenek az uj fegyintézet megépítéséhez, a Hudson fölé emelkedő dombtetőn. 1913-ig a Sing Sing börtön a Sing Sing nevű helységben volt, a kisváros lakóit azonban zavarni kezdte a név hírhedtsége és a városatyák ekkor Ossining-ra változtatták a helység nevét,^ amely a környék történelmi neve volt A Sing Sing börtön végnapjait senki sem siratja — Ossining lakóin kívül. A börtön évi 4-millió dolláros költségvetéssel működött, 522 alkalmazottja volt, közöttük 382 börtönőr. Főként a környék lakóit alkalmazták és a költségvetési összeg nagy része is ezen a vidéken került felhasználásra. Érthető tehát, hogy Ossining arra kérte a Crime Control Planning Board-ot, hogy építtessen uj Sing Sing-et a régi helyén. A Tanács azonban úgy döntött, hogy a túlságosan magas épitési költségek következtében ez sehogyan sem kifizetődő. Ossining tehát a Sing Sing nélkül marad. Ezekután, ha úgy tetszik, vissza-változtathatja nevét Sing SJngre. Alexander Dubcsek, Csehszlovákia ankarai nagykövete immár harmadik hónapja él a török fővárosban, de az 1967-es, 68-as évek cseh politikai reform - mozgalmának vezéregyéniség-e, aki abban az időben a világ érdeklődésének középpontjában állott, változatlanul elérhetetlen marad a riporterek szamára, csak úgy, ahogy ideérkezésének órájában is elérhetetlennek bizonyult. Dubcsek személye azonban foglalkoztatja az ankarai laptudósitókat, annál inkább, minél kevésbé tudnak a közelébe jutni. Legutóbb a nagy angol hetilap, a Manchester Guardian ankarai munkatársa, Geoffrey Moorhouse irt cikket lapjába Dubcsek ankarai életkörülményeiről. Január 25-i ideérkezése óta — írja Moorhouse — Dubcsek mindössze egyszer jelent meg a nyilvánosság előtt. Késő este érkezett Ankarába repülőgépen Isztanbulból, valószínűleg azzal a meggondolással, hogy minél későbbi órában érkezik, annál kevesebb újságíró fogja várni. Ebben azonban tévedett: fotóriporterek, televiziógépek valóságos hadserege szállta meg a repülőtér várótermét és az uj nagykövet kénytelen-kelletlen 25 percig rejtőzött a toiletban, mig a karhatalom emberei eltávolították a sajtó munkatársait. Dubcsek oly sietősen hagyta el ezután a repülőteret, hogy még a hagyományos csésze török-feketét sem fogadta el: a szívélyes fogadtatásnak ez elmaradhatatlan török szimbólumát. A ház — folytatja cikkét Moorhouse — egy domboldalon áll, az Ankara Cayi partja közelében — ez an yomoruságos kis folyócska, Kis-Ázsia legszánalmasabb viziutja, bizony távolról sem emlékeztet a Prágát átszelő csodaszép Vltavafolyóra. A Dubcseknek kijelölt lakóház, a csehszlovákiai török nagykövet villája a domboldal aljában van — a domb tetején a görög nagykövetség, a domb lábánál a lengyel, vele szemben az utón pedig a bulgár nagykövetség villái. A Dubcsek-villának különben sajátságos nevezetessége van: a háború előtt a csehek építették, 1938 után azonban a nácik kilakoltatták őket és a háború alatt (meglehetősen eredményesen) von Papén berlini nagykövet időzött benne, meglehetősen nagylétszámu német kém-személyzettel véve körül. Meglehetősen sivár vidék ez — ugyancsak távol Svájctól, ahol Óta Sik kapott menedéket, még távolabb Amerikától, ahol Eduard Goldstucker telepedett le. Nem mintha attól kellene tartani, hogy Dubcsek távol kiván maradni hazájától — elegendő biztosíték erre az, hogy mindhárom fia Prágában maradt. Moorhouse megírja cikkében, hogy Ankarának van a legnagyobb létszámú szovjet nagykövetsége: Vasill Grubjakov hajdanában még Sztálin isztanbuli konzulja volt s azután nevezték ki ismét ankarai nagykövetnek, miután Lyndon Johnson az energikus és tájékozott Robert Komért nevezte ki ankarai nagykövetnek. Komer, aki eredetileg a vietnami pacifikáló program vezetője volt, már régen nincs Ankarában, Grubjakov azonban maradt. Több, mint hatvan munkatársa van az ankarai szovjet nagykövetségnek, mig az amerikainak csak 38, az angolnak 27 és a francia nagykövetségnek 18. Valamilyen oknál fogva, úgy látszik, valahol úgy döntöttek, hogy a diplomáciai protokolnak Dubcsek esetében nincs kötelező etiketje. a bevett diplomáciai szokás az, hogy egy uj nagykövet mindaddig nem tesz sehol sem tisztelgő látogatást, mig állomáshelye államfőjénél meg nem jelent és át nem nyújtotta megbízólevelét. Dubcsek azonban a megérkezését követő napon már fölkereste Grubjakov szovjet nagykövetet, Sunay török államelnökhöz azonban csak hat nappal később látogatott el. Az Ankarába akkreditált külföldi sajtó számára hozzáférhetetlen. Amikor legutóbb megjelent a szovjet nagykövetségnek azon a vacsoráján, amelyet Grubjakov nagykövet a távozó sziriai nagykövet tiszteletére adott, Dubcsek jobbjára a jugoszláviai nagykövet feleségét, baloldalára pedig az egyik török politikus feleségét ültették. És ez kö-. rülbelül a határa Dubcsek kapcsolatának a külvilággal Moorhouse megírja, hogy értesülése szerint Dubcsek ideje nagyrészét azzal tölti, hogy angolul tanult, azt a nyelvet, amely a diplomáciai pályán elengedhető 11 e n ü í szükséges. Németül igen roszszul beszél, oroszul ellenben tökéletesen. Alig két esztendővel ezelőtt Dubcsek neve a világsajtó első oldalán szerepelt, nap nap után. Ma azonban — a Manchester Guardian munkatársa szerint — ő Ankara legmagányosabb, legzárkózottabb embere. ( “őszintén szólva nem mondhatnám testgyakorlatnak azt, hogy reggelenkint a ház ajtójától ugrándozva jár a szomszédja várakozó autójáig ...”
