Bethlehemi Hiradó, 1969. július-december (47. évfolyam, 27-52. szám)

1969-11-27 / 48. szám

Thursday, Nov. 27, 1969 BETHLEHEMI HÍRADÓ 3, oldal Arncrihni Ain ff if nr Arcofc: Nt. Egyed Aladár búcsúztatása Cleveland és egész Amerika magyarság — felekezeti kü­lönbség nélkül szeretettel és tisztelettel tekint Nt. Egyed Aladár evangélikus lelkészre, akit a tiszta nemzeti ér­zés és a Krisztushoz való hűség vezetett egész életpályáján. 1890. március 24-én Soltvadkerten született, de családja révén erős szálak fűzték mindig a Felvidékhez. A rozsnyói ev. gimnázium után teo­lógiai tanulmányait az ősi Eperjesen végezte. Néhai Geduly Henrik püspök avatta pappá 1913-ban, majd a sajó­­gömöri ev. gyülekezet lelkésze volt 17 eszten­deig. Trianon és a cseh-’ szlovák megszállás évei­ben rettenthetetlen bá­torsággal harcolt ma­gyar népe elnyomatása ellen. A Felvidék uj urai vé­gül is 3 havi börtönbüntetés­sel sújtották. Kiszabadulása után a szegedi ev. egyház hívta meg, ahol 10 évig dol­gozott fáradhatatlanul, köz­ben mint a csanád-csongrádi egyházmegye esperese is. 1942-ben Ordass Lajos későb­bi püspök gyülekezetét vette át Cegléden, majd 1944 végén Kapi püspök tábori szolgálat­ra osztotta be. így került ki Németországba, ahol az ott­honi egyházi főhatóság meg­bízásából az Evangélikus Lel­kigondozói Szolgálat vezetője volt. 1949-ben jött ki Ameri­kába s itt már nem vállalt önálló lelkészi szolgálatot, ha­nem a nyugat-clevelandi ev. egyházhoz került, mint a gyü­lekezet lelkészének megbe­csült munkatársa és templomi orgonista. Egyed Aladár nemcsak odahaza, hanem Németország­ban és Amerikában is sok or­gonahangversenyt tartott, ál­dott művészete sokak számá­ra volt élő bizonyságtevés. Számos darabbal gyönyörköd­tetett bennünket mint egyhá­zi zeneszerző is. Amerika­­szerte végzett a gyülekezetek­ben evangélizáló és vendég­­igehirdetöi szolgálatot. Sok­szor prédikált a magyar rá­diókban. Három évi szerkesz­tője, később főmunkatársa lett a magyar evangélikusok lapjának, az Erős Várnak. Előljárt az egyházak öku­menikus kapcsolatai szorgal­mazásában különösen római katolikus-protestáns téren, ahol Király Kelemen jezsuita páterrel való együttműködése sök jó eredménnyel járt. Lelkes támogatója minden nemes nemzeti ügynek, de szivéhez mégis legközelebb van a szeretett Felvidék sor­sa, melyről ma is sok előadása és Írása tanúskodik. Sokoldalú áldott tevékeny­ségében sohasem a maga hasz­nát és dicsőségét kereste, ha­nem Megváltó Uráét, a Krisz­tusét ! Életében, szolgálatában méltó társa, segítője hitvese, sz. Krausz Vilma. Egyetlen fiuk, Miklós, szülei nagy örö­mére itt Clevelandban műkö­dik, mint jónevü orvos. Ötvenhat esztendős lelkészi pályafutása után Egyed Ala­dár most nyugalomba vonul. Állomáshelyei közül leghosz­­szabban — két évtizedig — a nyugat-clevelandi ev. gyüle­kezetben szolgált. Az egyház népe (valamint sok barátja és tisztelője) há­láját és szeretetét kivánja iránta kifejezni azon a disze­­béden, melyet most vasárnap, november 30-án rendeznek az egyház nagytermében, a W. 98. utca és a Denison Ave. sarkán. Az ebédet megelőző isten­tiszteleten de. 10:45-kor Nt. Asbóth Gyula detroiti lelkész hirdeti az igét. Juhász Imre evangélikus lelkész Nt. Egyed Aladár Növekvő számban fordulnak az asztrológiához a hollandok HÁGA, Hollandia — Mind több hollandus olvassa napon­ta a horoszkópját és az asztro­lógusok úgy hiszik, tudják, hogy mi ennek az oka. — A túlsók tanulás — mondja H. A. Kosman aki tagja a “Gyakorló Asztroló­gusok Társaságának. Az aszt­rológus úgy hiszi, hogy a sok ismeretgyüjtés megrabolta az embereket a természetes ön­magukra való gondolkodásuk­tól, következésképpen a ho­roszkópokhoz fordulnak pót­lásképpen. Kosman azt mond­ja, hogy legtöbb kliense “in­tellektuális”. Kosman kitart amellett, hogy egy egyéni horoszkóp megmutatja egy személynek képességei határát és utal a nehézségekre, melyeknek elé­be néz. Elmondotta, hogy egyéni horoszkópok “80 szá­zalékos lehetőséget adnak” egy személynek abban, hogy meghatározza például mikor házasodják és hogy a kivá­lasztott élettárs az igazi-e. Hasonló 80 százalékos arányban valószínű a siker egy személyre nézve horosz­kópja által, ha azt akarja tud­ni, mikor menjen egy uta­zásra és egy üzletemberre nézve, ha tudni akarj a,^me­lyik a legalkalmasabb idő egy ügylet megkötésére. A fellendülés az asztroló­giában 10 évvel ezelőtt kez­dődött. — Addig ez haldokló tudomány volt Hollandiában — mondja egy másik asztroló­gus, J. C. Bakker. — Miután oly sok bevett és megállapi- j tott intézmény eltűnt és eltű­nőben van, az emberek foko­zottabb mértékben fordulnak tanácsért az asztrológiához. Egy holland társadalmi pszichológus, Dr. J. ,W. de Bode azt mondja, úgy hiszi, hogy asztrológusoknak nincs mitől tartaniok, ha egy tár­gyilagos tudományos kiérté­kelést hajtanak végre tudo­mányukról. Figyelmeztette azonban az amatőr asztroló­gusokat, hogy maradjanak távol ennek a tudománynak gyakorlásától. — Igen veszélyes dolog, ha valaki nem tudja mit csinál — mondotta a pszichológus. — Egy téves horoszkóp kimoncl­­hatalan károkat okozhat. — Szerencsétlenségre — mondotta — azok a személyek akik értenek hozzá és meg van a képesítésük a gyakor­lására, megszámlálhatok egy kéz ujjain. HULLÁMSIR JAKARTA, Indonézia — A 1 közelmúltban Jáva-menti vi­zeken az indonéz haditengeré­szet egyik hajója összeütkö­zött egy szeméi yszállitó komppal, amelyet a szó való­ságos értelmében, kettészelt: a komp utasai közül tizenhár­mán a tengerbe fulladtak. IJESZTŐ ARANYBAN FOGYNAK A FÖLD TERMÉSZETI KINCSEI WASHINGTON - Először a társadalomtudósok állapí­tották meg s most a termé­szettudósok megerősítették, hogy a bőség korszaka — mely egyben a pazarlás kor­szaka is volt — lejárt. Legutóbb a National Re­search Council figyelmezte­tett, hogy bolygónk, a Föld természeti forrásai nem kime­­rithetetlenek és riasztó tem­póban használja fel az embe­riség azt, ami még megma­radt. Máris korlátozottan állnak rendelkezésre elemek, mint higany, zin és tungsten, ami­re szüksége van a modern társadalomnak. Másik 50 év alatt a petróleum és termé­szetes gáz készlet merül ki a földön 90 százalékig — mond­ja a Council jelentése. Az uranium 235, melyből a nukleáris üzemanyagot készí­tik, sem tart örökké. És az emberiségnek nincs más nuk­leáris üzemanyaga, amit fel­használhat, hacsak ki nem fejlesztik az úgynevezett “te­nyésztő reaktorokat”, melyek uj nukleáris üzemanyagot ál­lítanak elő. A National Research Coun­cil tanácsa: Kevesebb tékoz­lás, hogy egyesek hirtelen sokat nyerjenek és a termé­szeti források óvatosabb keze­lése, hogy ez sokak javát szol­gálja. A Sivatag Leopárdja PÁRIS — Henri Gebrier, francia film-producer, a kö­zeljövőben uj film forgatásá­ba kezd. A film címe ez lesz: Ifon Saud, a Sivatag Leopárd­ja. A film elkészítése 12 mil­lió dollárba kerül, a költsége­ket, előreláthatólag, Jbn Saud családja fogja fedezni. I II 9 I I I I I KEDVEZMÉNYES ARAK HAZAUTAZNI ÉS ROKONAIT KIHOZATNI 1969 november 1-ső napjától 1970 március 31 -apjáig bárki kedvezményes áron látogathat haza “Jet” gépeken, úgyszintén kihozathatja rokonait látogatóba. BUDAPEST-NEW YORK és vissza BUDAPESTRE ............................. -- $2iSi)0 BÉCS-NEW YORK és vissza BÉCSBE 270-00 PRÁGA-NEW YORK és vissza PRÁGÁBA ............................. 29000 A fenti árak mellett a kikötés csak az, hogy MÁJUS 15 előtt az utasoknak vissza kell utazniok, ha ilyen arcn akarnak utazni. LÁTOGASSA MEG ROKONAIT A FENTEMLITETT IDŐSZAKBAN! Hogyha azonban valaki később szeretne utazni, vagy roko­nait kihozatni, már most jelentse be ebbeli szándékát nálunk! NE KÍSÉRLETEZZEN MASOKKAL! Irodánk közel- egy FÉLÉVSZÁZADON ÁT szolgálja az ügyfeleket és a miénk nemcsak a legnagyobb iroda ebben a városban de a legrégibb is. Jöjjön bizalommal hozzánk, a mi irodánk minden nap nyüira van az ügyfelek részére; nemcsak addig, amig a pénzéi valaki lefizeti, de MINDEN NAP! bíró Péter és fiai, Inc. 109 FRENCH ST. NEW BRUNSWICK, N. J. Telefon: (201) 846-1000 “IKKA” és “TUZEX” KÉPVISELET és INGATLANFOR­GALMI IRODA — Házak, farmok eladása — PénzküJdések. I I I I I I 1 H I i i I i t I < < 1 i ( { 1 I i i ! « « a » t < I I I < i !! <l «I i Látogasson el NEW JERSEY EGYETLEN pl MAGYAR ZENES MULATÓJÁBA! Minden szombaton este CIGÁNYZENE KITŰNŐ MAGYAR KONYHA, VÁLTOZATOS MAGYAR ÉTELEK A jó mulatóst, hangulatot biztosítja HEGEDŰS BERTALAN és CIGÁNYZENEKARA és a New Jersey-i magyarság kedvenc énekese NAGY LAJOS GYPSY’ CAMP 8 HOLLY STREET CARTERET, N. J. Asztalfoglalás telefonon: (201) 541-7588 ► > > ► > > ► ► 1» > » ► > > I > > i ► ► < i > > é i lí I í

Next

/
Thumbnails
Contents