Bethlehemi Hiradó, 1968. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)
1968-03-07 / 10. szám
Thursday, March 7, 1968 BETHLEHEMI híradó 3. OLDAL Egyidoben, különböző város részekben leszúrtak két férjet NEW YORK — Két különböző helyen, csaknem teljesen azonos körülményeik között két asszony agyonszurta férjét, miközben a gyerekek borzadva figyelték a véres családi jeleneteket. Egy bronxi és egy brooklyni anya késsel végezte vitáját a férjével, 10 incses kése-Tavaszi kosztüm, kalappal két mártva férjeik mellébe — jelentették a rendőrségek. A brocklyni rendőrségre, majd bíróságra került a 32 éves Mrs. Virgie McNill, azzal a váddal, hogy regölte 45 éves férjét, James McNillt. A bronxi “hétvégi-bíróság” elé került a 28 éves Nancy C. Walker a váddal, hogy megölte tőle elidegenült férjét. Egyiküknek sem adták meg a módot, hogy biztosíték ellenében, szabadlábon védekezzenek. A rendőrség elmondta, hogy Mrs. McNill szerint a férje röviddel éjfél után veszekedni kezdett vele és egy fenyegetően közeledett feléje egy zsebkéssel. Ő felragadott egy mészáros kést az asztalról és férje mellébe döfte. Három gyermekük sikoltozva nézte végig az esetet a szomszéd szoba nyitott ajtján keresztül. A másik esetben Mrs. Walker lesurta férjét, amikor az reggel 6 óra tájban a látogatására jött és gorcmbáskodni kezdett vele. Hat gyermekük közül négyen voltak otthon és nézték a véres halálos családi drámát. Mindkét esetben a szomszédok hivták a rendőrséget. SZENVEDÉLYE VOLT, HOGY DETEKTIVNEK ADJA KI MAGÁT NEW YORK — A Benedict Ave-i rendőrállomás két detektivje, gyanúsnak talált egy autós férfit és megállította. A férfi a zsebébe nyúlt, egy detektív jelvényt vett elő Hűé, Délvietnam tornyán ismét a délvietnami zászló lobog, a kommunista helyett. (mely hamis volt) és rászólt a két férfire: —' Menjenek az utamból, sietek, iueteKiiv gyök. A két igazi detektív erre maga is igazi jelvényeket nuzott elő és igy szólt: — Mi is azok vagyunk. — Az áldetektiv kocsijának ülésén egy játék revolvert találtak. továbbá egy valódi rendőrfelügyelői j el vényt, két rendőri rádiót, több játék-revolvert és egy kést. Mint az igazi detektívek elmondották, a gyanusitott, a 28 éves Frank Clark ellen másodfokú hamisítás, egy veszélyes kés birtoklása és rendőrségi holmik birtokban tartása a kocsijában. Elmondták a detektívek, hogy 6 hét óta keresték a férfit, mióta egy valaki megjelent egy bronxi elektronikus üzletben és kiadva magát detektivnek, rendőri rádiót kért. Az üzlettulajdonosnak már akkor gyanús volt, hogy a férfi nem ismert más rendőröket a bronxi rendőrségről. Clarkot a bíróság elbocsátotta és a tárgyalást ügyében márcias 28-ra tűzték ki. A SZÖKŐÉV A szökőév áldozatainak elseje az Egyesült Államok első polgára, Lyndon B. Johnson. Ü a 335-napos évre 150,000 adóköteles dollárt kap fizetésként es költségeinek megtérítésre, február 29-én tehát ingyen dolgozik, vesztesége pénzbei, kifejezve ,410 dollár 95 cent. Sok-sok más áldozata is van a szökőévnek. A legérzékenyebben sújtottak azok, akik február 29-én születtek. Ezeknek csak minden negyedik évben van születésnapjuk, időközör.kint tehát három éven át nem kapnak születésnapi ajándékokat. Sokan nem hagyják magukat, dacolnak a kalendáriummal és február 28-án ünnepelnek születésnapot. Azt mondja Mrs. X: Hogyan tudnám máskülönben a gyerekeimmel megértetni, hogy a papájuk 9 éves? Sok házaspárt probléma elé állít egybekelésük szökőéve napja. Február 29-én vagy 28-án ünnepeljék meg az évfordulójukat? Kényes kérdés, mert az egyik dátum naptárszerüen hamis. De előnye is van a szökőévi esküvőnek: csak minden negyedik évben SZESZÉLYEI egyszer feledkezhet meg a férj a nagy nap évfordulójánál. (A feieség ilyen napról sohasem feledkezik meg.) A februári extra-napnak óriási gazdasági jelentősége van, mondja Martin Gainsbrugh, a Nation?.! Industrial Conference Board gazdasági fő szakértője. Tessék kiszámítani; Az amerikai nemzeti produkció most évi 807 billió dollár körül van. Egy napra — a februári 29-ik napra is — 2.2 billió értékű termelés esik. De szálljunk le a billiós lóról, szóljunk kis dollárokról és centekről. Február havi részletfizetésnél egy napot nyerünk, mert nem kell a 29-ik napért külön fizetnünk. Ha a kamatokat a letét napjától számítják, egy napi kamat a nyereség. Az üzletek havi bevétele egy napi bevétellel több. Csupa komplikáció. Nem csoda, hegy a washingtoni Universal Calendar Society, inc.-nak, amely a hétfői évet propagálja. Minden év kezdődjön hétfői nappal, minden : vasárnap a hónapnak 7-ik, 14-ik, 21-ik és 28-ik napjára esik, aki hétfőn, 8.-án született, az sohasem tévesztheti el születésnapját, mert az mindig hétfőre, a hónap 8-ik napjára" esik. Nem mindenki örülne az egyszerűsített kalendáriumnak. Például az amerikai hazafiak aligha tudnának belenyugodni abba, hogy Fourth of July nem július 4-re esnék. Saigoni árcsökkenés SAIGON, Dél-Vietnam — A legutóbbi néhány nap folyomán a délvietnami fővárosban az élelmiszer-árak — az ott tartózkodó amerikai közgazdászok meglepetésére — jelentős mértékben csökkentek. Fülcsontot kérnek ATLANTA - Az Emory egyetem fülgyógyászati osztálylának kutatói felhívást intéztek fülbajban szenvedő emberekhez, hogy haláluk esetére hagyják végrendeletileg az egyetemre középfülcsont j aikat. A tudósok tanulmányozni ! akarják a középfülcsont deformációit, amelyek a fülbajjal, a hallóképesség elvesztésével függnek össze. AMERIKAI-BRAZIL KÁVÉHÁB0RU LONDON — A Nemzetközi Kávé Szervezet újabb öt évre meghosszabbította a kávévilágegyezményt, miután az Amerika és Brazília közti hosszantartó kávéháboru békés egyezséggel véget ért. A békekötés fő feltétele volt, hogy Brazília felhagy instantcoffee aggressziójával. Ez az Amerikával szemben méltánytalan gyakorlat a következőkben állt: Brazília 17 cent kiviteli adóval terheli meg a kávét, amelyet a termelő 19 centért ad el külföldre. Ezzel szemben Brazília nem vet kí export adót az instant kávéra, amely kivitelre kerül — legnagyobbrészt Amerikába. A instant kávén nagy a profit, mert a brazil instant kávé gyártók a kávét 3-4 centért vásárolják, ami csak azért lehetséges, mert a kormány a belföldi kávéárat szubvencióval alátámasztja. Ez a megkülönböztetés a kávé és instant kávé közt különösen hátrányos Ameri-Hajrá, kutyák, előre! ANCHORAGE, Alaszka — Az itteni kutyaszánkó-verseny világbajnokságát, húsz másik versenyző ellenében, az indián George Attla nyerte. Attla egyébként, ezt a különös sportversenyt már két ízben — 1958-ban és 1962-ben — megnyerte. kára nézve, mert az amerikai instant kávénak 15 százaléka — körülbelül 25 millió font — Brazíliából jön. Minthogy az egész világon, Latin-Amerikában, Afrikában és egyebütt, kávéfelesleg van, a brazil instant kávé exportnak szubvenciókkal való előmozdnása tisztességtelen verseny jellegét ölti. A Nemzetközi Kávé Szervezetben, amely az egyes kávétermesztő államoknak export kvótákat ir elő, Amerika csak azzal a feltétellel vöt hajlandó az újabb öt évi egyezményt aláírni, ha Brazília megszün-' teti a brazil instant kávé szubbencionálását. A szervezet előírta a tagnemzeteknek a kávétermesztós korlátozását, a termőföldeknek más célokra fordítását, hogy a kávéfelesleg ne nyomja tovább a máris alacsony kávéárakat. JÖVEDELMI ADÓÍVÉT elkészítem. Napközi, vagy esti érákban. Megbeszélésért telefonáljon 247-5189 számra, mielőtt idejön. E. W. NAGY 103 Bayard Si., Room B-16, New Brunswick, N.J. ELADÓ EGY SZABÓ DEZSŐ EREDETI KÉZIRAT "MIHAKULUM a BARACKOS-UTON" A nagy magyar iró saját kézírásával 19 oldalon megirt ezen megrenditően szép munkája igy kezdődik: “A Barackos ut Budán és az Isten háta mögött van. Az ut tele van barackkal és nyomorúsággal. A barackokat megeszik a környékbeli módos emberek, tehetős asszonyok és vagyonos gyermekek. A nyomorúság megeszi a helybeli szegényembereket, ínséges asszonyokat és éhező gyermekeket. Igen illő, világrendes, csinos ut ez a Barackos ut. — És ami fő: egy pazar arasznyira van tőle a farkasréti temető”. A kézirat árál az érte legtöbbet Ígérő határozza meg Magyar könyvtár, vagy magángyűjtemény számára páratlan, egyedüli példány lesz ez az eredeti kézirat. Megtekinthető Diénes László szsrkesztőnél, akihez az árajánlatok beküldendők: 222 AMBOY AVENUE, METUCHEN, N.J. 08840