Bethlehemi Hiradó, 1966. július-december (44. évfolyam, 27-52. szám)
1966-08-11 / 32. szám
6. OLDAL ----’----------------------------------------------------------------------------------------~~ BETHLEHÍMI HÍRADÓ Thursday, August 11. 1966 .Toronto, Ontarioban ez a kislány kipróbálja a forradalmi uj mükart, ami villanyberendezéssel segíti ' az eredeti kar pótlását. A Ku Klux Klán néhány alvezére nyilatkozott a jelképes koporsó mellett A közelmúltban néhány amerikai újságíró ellátogatott North Car ólmába és beszélgetést folytatott az ottani Ku Klux Klán szervezet néhány álvezérével. Annák elleniére, hogy hivatalosan is alvezérhek nevezik magukat, hiszen á fővezér Robert Shelton, a Birodalmi Varázsló, szerepük mégis rendkívül jelentős, mert a fővezér nevében ők vezetik az egyes helyi Klan szervezeteket. Az intervju fő-alanya Raymond Cranford, a Klan egyik megyei csoportjának vezetője volt, vagy, amiképpen a hivatalos Klán nyelvezet hívja ezeket a fajta alvezéreket: Exalted Cyclops. Cranford Cyclops, alig öt perccel az újságírók megérkezése után, kijelentette: —Az én szótáramban az a szó, hogy “néger”, nem létezik. Vannak színesek és niggerek, de néger nincs. Meg kell jegyezni, hogy ezt a különös megkülönböztetést Mr. Cranford nem indokolta meg részletesen a későbbiék folyamán. A vendéglők faji integrációjára vonatkozóan, a Klan alvezér ezeket mondotta: — Ha a vendéglőben egy nigger idejönne az én asztalomhoz és mellettem akarna enni, közölném vele: vannak alligátorok a közelben, amelyeknek ennivalóra van szükségük. A továbbiakban érdemes néhány részletet meghallgatná Raymond Cranford monológjából: — Nemcsak fekete niggerek vannak, hanem fehér niggerek is. A fehér niggerek rosszabbak, mint a feketék. A fehér nigger bőre fehér, szivében azonban nigger vér lüktet. Ha harcra kerül a sor, először a fehér niggerek fognak meghalni a fekete niggerek előtt. — Nem hisszük azonban, hogy helyes dolog keresztet égetni valakinek a háza előtt. Ha én egyszer keresztet égetek majd, ráfektetem az égő keresztre azt az embert, aki megérdemli és a kereszttel együtt elégetem. Cranford elismételte az újságírók előtt: a Klan számára mindenki, aki nem tagja a szervezetnek, az “idegen világhoz” tartozik. North Carolina állam arról volt nevezetes, hogy a faji kérdést mindeddig meglehetősen mérsékelten kezelte. Ennek ellenére azonban, figyelemreméltó jelenség: a Ku Klux Klán, amely három évvel ezelőtt úgyszólván teljesen ismeretlen volt North Carolina államban, jelenleg egyre növekszik és North Carolinában nagyobb s jobban szervezett, mint bármely más amerikai államban. North Carolinában általános becslés szerint körülbelül 20,000 tagja van a Klánnak. A legerősebb a szervezet az állam keleti, dohánytermelő területein, ahol a négerek a lakosság 40 százalékát teszik ki. Cranford Green County klavernjének vezetője. Egyegy klavern létszáma általában 60—200 tag között váltakozik. Cranford klavernj-e — saját bevallása szerint — az alsó határon mozog. Ezenkívül, Cranford a Klan biztonsági osztagának őrnagya. Ez azt jelenti, hogy alkalomadtán ő van megbízva a legjelentősebb Klán ‘személyiségek’ (például Shelton Birodalmi Varázsló) személyes védelmével. Cranfordnak egyébként van egy 200 éker nagyságú farmja, amelyből 22 éfceren dohányt termel. Ez a farm átlagosan évi 11,000 dollár jövedelmet hoz. Cranford autójában és otthonában, számos modern, automata fegyvert láttak az újságírók. A fegyverekre vonatkozó, mindennapi magyarázat igy hangzott: — Ha az FBI ügynökei, akik a fehér és fekete niggerek bérencei, megtámadnának, — védekeznünk (kell. Cranford elvitte az újságírókat saját klavernje központjába. A központban egy faasztal van Cranford irodájában, az asztalon egy fekete bőrkötéses Biblia és egy bajonet. Az asztal mellett nyitott, jelképes faikopörsó. A koporsó egyik oldalán a felírás: Harcolunk jogainkért, meghalunk ha kell, de mindig Istenben bízunk. A koporsó másik oldalán a következő felírás olvasható: Nigger, ide kerülsz, ha támadsz. Az újságíróik ezután ellátogatták egy másik megyei klavernbe, amelynek vezetője egy Robert Littleton nevű, fiatal férfi. Az irodában szintén egy nyitott koporsó áll, a koporsó egyik oldalán a felírás: — Egy nigger próbálkozott, egy nigger meghalt. A koporsó másik oldalán a felírás: — Ezt a koporsót Mr. Nagypofa számára tartjuk fenn. Az iroda falán a felírás: — Az amerikai kormány rothadt és halott. A Ku Klux Klán alvezérei, valahányszor, az Egyesült Államok elnökét említették, ilyen jelző kíséretében hivatkoztak rá: — Lyndon Johnson, a villanykörte-fej ü. Az újságíróknak a Klan alvezérek bőséges propaganda-anyagot is adtak és felszólították őket: lépjenek be a Klanba, amely az egyetlen “hazafias amerikai szervezet” jelenleg. Az egyik propaganda-röpcédulán ez a felírás ékeskedik: — A Ku Klux Klan lovagjai figyelnek téged. Légy férfi és állj közénk. Ha be akarsz, lépni, a Ku Klux Klan meglátogat téged. Amikor az egyik újságíró, Stewart Alsop, több folyóirat kiváló washingtoni levelezője elbúcsúzott az Exalted Cyclops feleségétől és megköszönte a vendéglátást, valamint a gondosan elkészített vacsorát, Mrs. Cranford a következő, sofcatigérő szavakkal nyújtott kezet: — Remélem, Mr. Alsop, hogy cikkében tárgyilagos lesz, amikor felőlünk ir. Ha elolvasom a cikkét és úgy találom, hogy nem tárgyilagos, én magam veszem kezembe az egyik automata fegyvert a falról, elutazom Washingtonba, megkeresem magát és azután ... ... és Mrs. Cranford itt olyan mozdulatot tett a kezével, amely nem hagyott kétséget affelől, hogy a találkozás alkalmával milyen sorsot szánt Stewart Alsop, washingtoni újságírónak. A látogatás után azonban Tömegjelenet az északkoreai és olasz játékosok között a labdarugó vüágbajnokságon. A labdát nyíllal jelezük. LEHEL EURÓPÁBÓL A nyári idiszak a konven'iók, nagygyllések és egyéb összejövetelei ideje. A Lovag ■endek különBző országokban ártott szinpanpás összejövetelei egy ki: emléket varázsoltak vissz: a háború előtti Európa életétől. A szebbnél 3zebb egyenruhák néhány napra felcsilantották a régi fényt és ponpát a ma élő atomkor iifjtsága előtt, leg többjüknek lözülük ez isme rétién. BÉCS. Di 3ojano a Souveräne Máltai jovagrend Nagymestere, aki Rómában székel, hivatalos lábgatást tett az Osztrák Nagpriorátuisnál. Kíséretében vöt őrgróf Pallaviimi Hubert, a Rend Oerfemóniamestere, ; Magyar Máltai Assiciatio ehcke is. Ez alkalomból ä mátaiak templomában ünnepi nagymise volt. Űrnapján a Szent István Dómban rendezett körmeneten pompás díszruhában vettek részt a lovagok. Az urnapi körmeneten elen volt a pápai nuncius és Becs megyéspüspöke is. Az Ausztriában élő miagyar máltaiak köziül gr. Berchtold Lijos vett részt, a Skandináv államokat dr. vitéz Kézdy 7ásárhelyi Béla magyar máltai rendtag képviselte vörös máltai egyenruhában. Becsből a Nagymester ás kísérete az össze lovagokkal együtt a Mária Zelli Kegytemplomba zarándokolt. A zarándoklaton résztvett a Kranken Hilfdienst is, mint (hivatásos betegápoló Lovagrend, a gyógyításuk alatt álló betegekkel együtt. PÁRIS. Junius 18—20 között itt ülésezett a Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszus, ahol dr. vitéz Kézdy Vásárhelyi Béla a közismert stockholmi genealógus. “Warheit und Poesie” címmel tartotta meg Attilával kapcsolatos előadás sorozatának befejező részét. Dr. Kézdy Vásárhelyi előadását Lord Borthwick elnök szavai vezették be. A jelenlevő nemzetközi szaktekintélyek a kiválóan felépített és hivatkozásokkal bizonyított előadás után vitát kezdeményeztek, melyet a jelenlevő dr. Vajay kormányzógyürüs Jo’hannita lovag kommentárt pro contra. Ugyanott dr. Vajay ékes francia nyelven a magyar cimerekről tartott mindvégig figyelemmel kisért vetitettképes előadást. BOIGNY, Franciaország. Paristól 80 kilométerre fekszik Boigny városlka, ahol a Szent Lázár Katonai és 13- potályos Lovagrend Nagyoriorátusa székelt évszázadodon át. Ide vezetett egy szép nemzetközi Lázár-zarándoklatot dúc de Brisac, Guy Countant Kancellár és Paul Bertrand de la Grassier. A Lázár lovagok között igen sok Máltai lovag is van, akik szintén résztvettck a zarándoklaton. A megjelentek között volt General Harry, Constantin Lichtensteini herceg, a magyarbarát Ernst August Lippe hercege, Bey Paul Adamidi, Zogu albán király özvegyének, a magyar Apponyi Geraldine grófnőnek udvari kamarása, dr. vitéz Kézdy Vásárhelyi Béla a Skandináv Államokat, valamint a Magyar és Román Baillaget képviselte. A zarándoklat keretében ünnepi főpapi orthodox szentmise volt, Ä francia rendtagok a Rend fehér katonai egyenruháját viselték. A felvonuló skót dudások szoknyája még színesebbé tette az egyenruhák tömegét. A kard és zászlótartók teljes díszben, jelvényeikkel meneteltek. A város polgármestere fogadást rendezett a zarándokok tiszteletére, majd ünnepi lunch következett. VERSAILLES. Keresztelő Szent János ünnepén a kastély templomában nemzetközi máltai ünnep és emlékmise volt, melynek keretében történt meg az uj tagok felvétele. A szinpompás látvány felejthetetlen emlék marad a résztvevőknek. Közel száz máltai lovag egyházi kukulában vagy piros díszben jelent meg. A kastély öt terme a keresztesháborúkat megörökítő mesés freskókkal van díszítve. Az ünnepség szinhelyének falait a török feletti győzelmet megörökitő “Máltai győzelmi csata” freskója borítja. Prince Polignac a Máltaiak Francia Associatiójának elnöke vezette a lovagokat és az uj tagok felvételét és a jelvények kiosztását. Mint érdekességet említem, az újonnan felavatottak főzött volt egy francia ad mirális is, akinek tengerész diszkisérete nagy feltűnést keltett. Krónikás Cilinderes vendégek a Fehér Ház előtt 60 éve a Roosevelt-Longworth esküvőn. Fellendült a Parisba irányuló amerikai turista forgalom Ohazai események sorokban A Soproni Ünnepi Hetek végétének. A Tiendégforgalom méretei minden tekintetben felülmúlták az előző évekét. A mintegy 1300 szálláshely állandóan foglalt volt. A zenei rendezvényeken több mint 15,000-en, a sportrendezvényeken mintegy 22,000-en vettek részt. * * * Magyar—japin gyógyszer ipari tárgyalások folytak ju lius elején Budapesten. Hét vezető japán gyógyszeripari cég képviselői jöttek a magyar fővárosba Toshio Lijima-nák, a Sankyo cég igazgatójának vezetésével, hogy a magyar gyógyszeripar és külkereskedelem vezetőivel a kölcsönös áruforgalom szélesítéséről tanácskozzanak. A japán vendégek megtekintettek több budapesti gyógyszergyárat is, * * * A Magyar Állami Népi Együttes júliusban résztvett a monacói hercegség nemzeti ünepe alkalmából rendezett felmerült az újságírókban a kérdés: nem kellene-e valóban minél sürgősebben törvényen kivül helyezni a Ku Klux Klánt, azt a szervezetet, amely primitiv, beteglelkü embereket gyűjt össze és amely szándékosan, szinte teljesen kivül áll és kívül él az igazi, a valóságos Amerikán? ünnepségsorozaton. A magyar művészek előadásait több mint kétezer főnyi közönség tekintette meg és fogadta nagy tetszéssel. Megtalálták a befalazott Merengőt. Sátoraljaújhelyen egy régi ház lebontása közben falba épített fakazettában megtalálták Vörösmarty Mihály egyik legszebb versének, a Merengőhöz cimiü költeményének eredeti kéziratát. A városi levéltár dolgozói és az irodalomtörténészek kutatásokat kezdenek annak megállapítására, hogyan kerülhetett ai Vörösmarty-vers kézirata Sátoraljaújhelyre. * * * Tiltott határátlépéshez nyújtott segítség alapos gyanúja miatt a rendőrség előzetes letartóztatásba helyeze Volker Busso Lémmé kanadai, és Janet Ellen Lemmie amerikai állampolgárságú washingtoni Iákosokat. Az ügyben vizsgálat indult. PÁRIS, Franciaország. — Charles de Gaulle francia elnök vígan robbanthatja atombombáit, kiutasíthatja az Egyesült Államok repülő tá maszpontjeit, Paris — úgy mint az előző években, a második világháború óta — Mekkája marad az amerikai turistáknak. Politikai meggondolások egyszerűen nem befolyásolják a turistákat, akik mindenhonnan az Egyesült Államok területéről özönlenek Franciaországba hétről-hétre. A boulevardok és szállodák tömve vannak amerikai turistákkal, kiknek gondolkodásában mi sincs távolabb az amerikai—francia politikai viszonynál. Igaz, hogy az átlagos amerikai turista most rö videbb ideiig tartózkodik Párisban, mint azelőtt, 3 napig, azok ,ákik eddig egy hétig maradtak, egy hétig, akik két hetet töltöttek eddig ott, de ennek oka a párisi amerikai nagykövetség szerint a drága áriák és a legendák a francia pincér gorombaságáról. A francia kom: ny turistairodája úgy becsüli, hogy ebben az évben mintegy 1,2 millió amerikai fogja meglátogatni Franciaországot, 200,000- rel többen, mint az elmúlt esz tendőben. A hivatalos francia körök véleménye az, hogy a Franciaorsziágba irányufó tu ristaforgalöm újból fellendülőben van, néhány előző évi csökkenés után, aminek az j cica a hibás propaganda és a magas árak voltak. Az elmúlt évben Franciaország 10 billió dollárt vesztett amerikai és más turistákkal kapcsolatban, akik inkább olcsóbb országokba mentek. Az American Express egy tisztviselője elmondta Párásban, hogy a turista üzlet ebben az éviben erősen fellendült az előző évvel szemben. Az American Express épületének folyosói tele vannak amerikai turistákkal, akik felvilágosításért vagy a postájukért jönnek. A francia turista igazgatóság úgy" számítja, hogy mihelyt szállításra készen fognak állni a hamvon túli sebességgel közlekedő jetek, 1970- ben, az idegenforgalom még inkább fellendül, mivel a repülési idő a mainak fele lesz és azokban az években 2,5 millió amerikai turistára számítanak. SZERENCSÉS REPÜLŐGÉP SAIGON, Dél-Vietnam. — Egy US Air Force szállító repülőgép, fedélzetén 77 utassal, landolás közben lezuhant és 50 yardot csúszott. Az utasok és a személyzet közül senki sem sérült meg. A 22 éves Kathy Landry, aki ottriagyta a jogtudományt Houston, Tex.-ban. hogy 1966-67-re “Miss Nevada” legyen. HÖLGYEK ÖRÖME FÜRT LAUDERDALE. Fia. — John P. Christopher, az amerikai parókagyártók szövetségének elnöke, nyilatkozott a parókadivat jövőjéről. Fontos nyilatkozatából á következő fő részleteket közöljük: Amerikában a hölgyeik először 1956-ban figyeltek fel a parcfcaviseletre, a hamishaj egyre népszerűbb lett, a divat 1959-ben tetőpontját; érte el. Mégis, amerikai hölgyek milliói nem büszkélkedhettek mértékre készített haj dísszel, mert borsos ára volt annak: 200 dollár volt az ára a lego’csóbbnak és a mutatósabb fajtákért elkértek 500 dollárt is. Ez baj volt és azóta és hovatovább az a helyzet állt elő, hogy a paróka már nem drága luxus, hanem (hogy is mondjuk? . . .) szükségesség lett. Nincs messze az idő, amikor csak azt a nőt fogják hölgynek tekinteni, aki szégyenli saját haját és másnak " *~*’a viselni. Frank Sinatra megöleli az egyik hölgyvendéget a new yorki 21 Clubban, miközben uj felesége Mia Farrow a háttérből nézi.