Bethlehemi Hiradó, 1966. július-december (44. évfolyam, 27-52. szám)
1966-10-27 / 43. szám
Thursday, October 27, 1966 B1ÍTHLEHEMI HIRADO 3 OT,F>AT, NEW JERSEYBEN A DEMOKRATA KORMÁNYZAT FEJLŐDÉST ÉS ELŐREHALADÁST HOZOTT Alig néhány évtizeddel ezelőtt, amikor New Jersey kormányzója, két washingtoni szenátora, kongresszusi képviselőinek többsége republikánus volt és amikor az állami törvényhozásban is a republikánusok birtok többséggel, a szegénység, a nyomor, a viszszamaradottság képét mutatta az egész állam. A gyászos emlékű Hoover adminisztráció tehetetlensége után, az egész orságra ránehezedő depresszióból Roosevelt elnök -‘New Deal”-je kezdte kiemelni a nemzetét s akkor, a 30-as évek közepe tájától a 40-es évek elejéig New Jersey népe is nagyot változtatott az állam kormányzatán. Hosszú évek után demokrata kormányzót választott, máj d egyik washingtoni szenátorát is demokratapártival cserélte fel, egymásután választották a kerületek a kongresszusba képviselőiket a demokraták közül, az állami törvényhozás többsége is demokrata lett s mindez óriási méretű fejlődést eredményezett az egész államban. Csodás müutak (Turnpike, Parkway) épültek az államban, az ipar az egész országból ide vonzódott s a legnagyobb iparvállalatok itt építettek maguknak gyártelepet. A gazdasági fellendülés minden téren jelentkezett és “nyomot hagyott”. A munkásnép jó munkaalkalmakat talált, a magánvállalkozók kitűnő területet találtak New Jerseyben, az államgépezet egyre tökéletesebben működik, kitűnő kormányzókkal, nagyszerű törvényhozással az élen. A fentiek előrebocsátásával térünk rá most arra a fontos pontra, hogy államunk washingtoni képviseletét a szenátusban miért tanácsos teljesen demokrata kezekbe adni. Vagyis: Harrison Williams demókratapárti szenáto runk mellé a másik szenátornak miért válasszunk meg Warren W. Wilentz demokratapárti jelöltet? Azért, mert a demokrata képviselet bebizonyította, hogy az állam népe nagyszerű, rátermett emberekkel van képviselve az ország törvényhozásában s minél több ilyen embert küldünk wash ingtonba, annál több előnyünk származik abból. Warren W. Wilentz rendkívül képzett, energikus, széleslátókö rü férfi, tapasztalt, emberismerő és embertársait megbe csülő ügyvéd és politikus, volt megyei főügyész, aki jogi tudását és gyakorlatát nemcsak az egyetemen szerezte, hanem nagynevű édesapja, Da vid T. Wilentz volt állami főügyész és jelenleg is demokrata vezérember mellett sajátította el. Nevezhetjük őt a “nép gyermekének” is joggal, mert itt nőtt fel közöttünk, középiskolát Perth Amboy ban végezte s alig 19 éves volt, amikor a világ háborúban az európai hadszíntérre került, ahol hét hónapon át volt a harctéren. Katonatársai között rendkívül népszerű, sze retett pajtás volt mindvégig, mint ahogy idehaza is, a polgári életben számtalan barát ja van az egyszerű embertől kezdve a magasrangu, gazdag és nagyjelentőségű személyekig. Mi sem bizonyítja jobban Warren W. Wilentz jelöltségének fontosságát, mint az, hogy maga Johnson elnök is eljött New Jerseybe, a Viet Nam-i nehéz helyzet és aggodalmas, gondterhes napokban, hogy személyes megjelenésével is segítse Warren Wilent* zet a választási kampányban. Akár Wilentz személyét tekintjük tehát, akár azt, hogy a demokrata képviselettel csak előnyöket nyerünk magunknak és államunknak Washingtonban, mind énképén arra a következtetésre jutunk, hogy Warren W. Wilentz' szenátorrá, választása közvetlen .érdekünk, az állam népének az érdeke!. Az idei választáson ujravái’ lasztásra van jelölve Edward J. Patten washingtoni képviselőnk a 15-ik kongresszusi kerületből. Az az Edward J. Patten, aki a magyarságot és a magyarság érdekeit, vagy sérelmeit tekintette annyira GELLERT RESTAURANT MAGYAR ÉTTEREM 73V2 FRENCH STREET. NEW BRUNSWICK. N.J. NYITVA MINDEN NAP (Hétfő kivételével) Mindéin este választékos finom meleg vacsora! A LEGFINOMARR MAGYAR ÉTELKÜLÖNLEGESSEGEK Mrs. SURÁNYI szakácsmüvészelének produktumai MINDEN PÉNTEKEN. SZOMBATON ÉS VASÁRNAP ESTE ZENE! SURÁNYI RUDI közismert cigányprimás muzsikál Lakodalmakat és mindenféle partykal vállalunk! GELLERT Hungarian Restaurant and Cocktail Bar 73V2 FRENCH STREET, NEW BRUNSWICK, N.J. Telefon: 201—CH 9-9774 ROTTENBUCHER VINCE és NEJE tulajdonosok fontosnak, hogy amikor erdélyi testvéreink súlyos helyzetéről értesült, azonnal útnak indult s elment Erdélybe, hogy személyesen győződjön meg az ottani állapotokról és a románok magyar-elnyomó politikájáról. Elment, mert mi kértük, hogy menjen, őlment, mert választóinak egy csoportja, mi, New Jersey-i magyarok és a mi szívügyünk volt neki annyira szívügye, hogy menjen ... A szó legszorosabb értelmében a képviselőnk ő a washingtoni törvényhozásban. Nincs olyan ügyünk, amivel ha hozzá fordulunk, bárki, bármelyikünk, azonnal ne segítene ott és úgy, ahol és ahogy tud. Újraválasztása valóban érdeke New Jersey magyarságának! Middlesex megyében, ahol több mint 40,000 magyar él, a megyei kormányzat már negyedik évtizede demokrata kezekben van. A megyei Freeholderek közül most kettő újraválasztásra van jelölve: Thomas H. Lee és George Otlowski. Mindkettő nagyszerű, jómunkáju ember, ért ahhoz, ami rája van bízva s ezért újraválasztásukkal magunknak teszünk jól! Jersey i magyar lapjaink központja New Brunswickon van. Habár Trenton az állam fővárosa s onnan indul ki minden, mégis úgy véljük, hogy a magyarság egy tömegben itt él legnagyobb számban, Middlesex megyében s ami a zitt élő magyarságnak jó, az jó minden magyarnak, akármelyik részében is lakjon ennek az államnak. A magyarságra nézve, a magyarság szempontjából pedig jó az, ha a demokraták mögé sorakozunk fel és minél egysé gesebbek vagyunk ebben a felsorakozásban, annál több előnyt szerezhetünk magunknak! Akármelyikünk egyszerűen felveheti a telefont, feltárcsázhatja valamelyik szenátorunk, vagy képviselőnk washingtoni, vagy trentoni irodáját s “Hallo, Warren!” — vagy “Hallo, Ed” megszólítással elmondhatjuk neki közvetlenül és személyesen problémánkat .amiben segítségét kérjük. És segít is. Azonnal. (Ha valaki ezt nem hiszi el nekünk, próbálja meg, abban a percben, ahogy ezeket a sorokat olvassa, hívja fel telefonon például Ed Pattent Washingtonban, adja elő neki kérelmét valamely ügyben s meglátja, egészen rövid idő múlva már kap tőle értesítést, hogy ezt, vagy azt tette ügyében . . .) Mindent egybevetve: ami vei kezdtük Írásunkat, azzal fejezzük be: New Jerseyben a demokrata kormányzat és demokrata képviselet feplődést, előrehaladást és a nép valódi képviseletét jelenti s aki a demokratákra szavaz kedden, november 8-án, az sa ját magának is jót tesz azzal! Gyertyfénynél, hegediiszó mellett... A Woodbridge "Hungária" Sport Klub OKTÓBER 29-ÉN, SZOMBATON ESTE 8 órai kezdettel tartja nagyszabású ŐSZI BÁLJÁT a Woodbridqe Amerikai Magyar Polgári Kör székházéban (95 Pori Reading Avenue, Woodbridge, N. J.) amelyre szeretettel meghív és vár mindent A RENDEZŐSÉG A kitűnő SZIVÁRVÁNY ZENEKAR muzsikál. FINOM ÉTELEKRŐL ÉS ITALOKRÓL GONDOSKODIK A RENDEZŐSÉG E2ZS2SSE2X (Folytatás az 1-ső oldolról) nek el hozzánk ... A Magyar Tanulmányi Alapítvány new brunswicki fényes banketjén hallottunk muzsikájukat, ahol olyan dörgedelmes tapssikert arattak, amit bizonyára ők sem feledtek el . . . Aki egyszer már hallotta Emery ■Deutsch-ot •' játszani hegedűjén, aki hallotta saját szerzemvnyü melódiáját: “When a Gypsy makes his violin cry...”, az soha el nem feledheti ezt a hegedüszót, aki pedig még nem hallotta (vájjon van-e ilyen?) az sokat mulaszt, ha most részt nem vesz ezen vacsorán . . .! Az est műsorán szerepelnek még: Földessy Lilla, az örökifjú és valóban bájos énekes tános színésznő, valamint, közkívánatra, Grace Lang és Gene Reed, akik a mult évben is oly hatalmas tapsot kaptak duettjükért, továbbá Horváth Angela, aki most érkezett vissza Budapestről és uj magyar ruhájában, uj énekszámokkal lép fel. Csonka Pista, mint ceremóniamester és dalénekes szórakoztatja a közönséget és .természetesen, a Kára-Németh zenekar és Kára Gyula énekes gondoskodnak a további hangulatcsinálásról. A szónokok között elsősorban említjük Warren W. Wilentz, N. J. állami U. S. szenátorjelöltet, aki első szavával megnyeri a hallgatóságot, mert amiket mond, annak van értelme. Persze a többi jelöltek is talpraesett beszédeket szoktak mondani, de őket már jobban és közelebbről ismeri magyarságunk: Edward J. Patten, a 15-ik választókerület képviselője New Jerseyből a washingtoni kongresszusban, továbbá Thomas H. Lee és George J. Otlowski megyei freeholderek, akik újraválasztásra pályáznak, valamint Chester W. Paulus, New Brunswick polgár mestere, Horvath Luke, Felix Cantore, Hoagland és Dailey városi tanácsosok, Jelencsics Antal Edison polgármestere és mások. Ezen az estén ott lesz a magyarság körében a “Teen Age Queen”, Cynthia Coabey is, aki a közép-jerseyi szépségversenyen az első dijat nyerte el és november 5-én Dallas, Texasban vesz részt a szépségversenyen. Onnan repül haza magyar édesanyjával, hogy résztvegyen ezen estélyen. Mindent egybevetve: a New Brunswicki magyar demokraták ezidei nagy banketje és táncmulatsága olyannak Ígérkezik, amilyen még nem volt, se itt, se máshol . . . Ajánlatos, hogy helyét, jegyét biztosítsa mindenki jóéi őre s ott legyen az Atléta Klubban november 6-án este, mert aki nem megy el .sokat mulatsz! (***) LABDARÚGÁS A NEW YORK HUNGÁRIA SPORT KLUB HÍREI Bajnoki mérkőzéseit a most következő hetekben a következő sorsolás szerint játssza a Hungária labdarugó csapata: Clkt. 30.: Greek American S. C.—'Hungária (Ukrán pálya). Nov. 6.: Hungária—Hellenic S. C. (Sóhützenpark). A Schützenpark cime: 3167 Kennedy Blvd. (volt Hudson Blvd.), North Bergen, N. J.). A Lincoln Tunnel N. J.-i kijáratától másfél mérföldre). A Schützenparkban lejátszásra kerülő hazai mérkőzéseire november 6 án, vasárnap dél ben 12.30-kor bérelt autóbuszt indit a Hungária New Yorkból, a 229- East 82-ik utcai református templom elől. Me netdij oda-vissza a mérkőzés belépőjegyével együtt $2,50. A jegyeket ajánlatos elővételben megvenni a megszokott helyeken. A mérkőzések du. 2.30 órakor kezdődnek, előmérkőzést a Hungária máso dik csapata játszik délben 12.45-kor. Hungária Őszi Bálja A Woodbridge Hungária Sport Klub október 29-én, szombaton este 8 órai kezdettel tartja szokásos nagyszabású őszi bálját a 95 Port Read ing Ave-i klubházban. A zenét a népszerű Szivárvány zenekar fogja szolgáltatni, lesznek finom magyaros enni és innivalók és ami a fő: lesz jó társaság és jó hangulat. A Woodbridge Hungária Sport Klub tagjait és barátait és általában a labdarugó-sport magyar barátait ezúton is szeretettel hívja és várja idei őszi báljára is a rendezőség. LAPZÁRTA minden vasár nap van. Terjedelmesebb, bo nyodalmasabb hirdetési, vagy más ügyekben (nagyobb cikkeknél, stb.) ajánlatos már szombatig érintkezésbe lépni irodánkkal, hogy ne utolsó percben készült dolgok kerül jeneá a lapba. Mrs. Osváth, la mnk irodavezetője és képv> lelője személyesen, vagy te iefon utján is rendelkezésre áll bármilyen hirdetési vagy más ügyben. Gyászjelentések elvételét telefonhívásra a lázhoz kimenve intézi el. Kér jük mindazokat, akik mély gyászukban sem akarnak meg feledkezni arról, hogy köszö netet mondjanak a segitsé lükre sietőknek és részvétü '•cet kifejezőknek, hegy telefo láljanak, vagy üzenjenek iro Iánkba s azonnal kimegyünk i házhoz a szükséges adatok /elvétele végett. ■ Független Magyar Református Egyház 229 East 82nd Street New York 28, N. Y. Tel. RE 4-8144 Lelkipásztor: Csordás Gábor, esperes A lelkész: hivatal minden lélelőtt 9—12 között nyitva /an. Istentiszteletet tartunk ninden vasárnap d. e. 10:30 orakor. Kölcsön afrikai egyetemnek DAR ES SALAAM, Tanzania. A University of East Afrika, Dar es Salaam-ban 700,000 dolláros kölcsönt kapott az Agency for International Developmental — jelentették Washingtonból. Válasszuk meg Warren W. WILENTZ U. S. SZENÁTORNAK VÁLASSZUK VISSZA EDWARD .8. PATTEN *0 U. S. KONGRESSZUSI KÉPVISELŐT a N. J.-i 15-ik kerületből VÁLASSZUK VISSZA KW! Thomas II. Iireorge J. LEE ♦ OTLOWSKI MIDDLESEX MEGYEI FREE HOLDEREKET! ELŐRE A DEMOKR ATÁKKAL! Szavazzunk végig a “B” soron KEDDEN, N0VEMDER 8-ÁN (Ord. and Paid for by the Middlesex County Democratic Committee)