Bethlehemi Hiradó, 1966. január-június (44. évfolyam, 1-26. szám)
1966-03-10 / 10. szám
Thursday, March 10, 1986 BETHLEHEMI HÍRADÓ 3-IK OLDAL Az arab félsziget végén levő Adent, az angolok, mint utolsó középkeleti támaszpontjukat elhagyják, 1968-ban. Kevesebb törvényhozó elég lenne ALBANY, N. Y. - Az állami törvényhozó testületnek — a képviselőháznak és a szenátusnak — összesen 230 tagja van. Több, mint elég. Ha 23-mal kevesebben lennének, éppen olyan jó és éppen olyan rossz törvényekkel szolgálnák az állam népét. A 23-as számot azért említjük, mert, miután a Legfelsőbb Bíróság kimondta az “ahány ember, anynyi szavazat” elvet, az állami szavazókerületeket újra kell rajzolni és ennek a műveletnek következése 23 képviselőállás megszüntetése lesz. Kínzó fejfájást okoz ez a közelgő veszedelem. Az állam atyái és bölcsei aggodalmaskodnak, soknak közülük úgy rémlik, hogy éppen órájuk fog lecsapni a fejsze. És, mintha ez nem lenne elég baj,' jött egy újdonsült törvényhozó, fiatal, becsvágyó, tetterős és szorgalmas ... és benyújtott egy állami alkotmánymódositási javaslatot, mely szerint egy állami törvényhozó testület éppen elegendő, nincs szükség képviselőházra és szenátusra, legyen úgy, mint Nebraska államban, amelyben egy Ház van és senkisem érzi egy második Ház hiányát. Edward neve, Utica városa küldte ki Hanna az újdonsült képviselő az alb'anyi állami parlamentbe. Hanna javaslata úgy szól, hogy legyen egy testület szenátus néven, mint volt egykoron a római birodalomban (amely még az Empire Statenél is nagyobb és hatalmasabb volt...) és ennek a szenátusnak legyen 135 tagja, eggyel se több. 230 törvényhozó helyett 135 — hallottak már ilyen csudát? Az állami törvényhozók meg fognak szavazni ilyen fej vesztő operációt? Soha! Soha! — mondják. Kár, kár, mondja Hon. Edward Hanna. Mert bizony egy jobb lenne, mint kettő. A következő okokból lenne jobb: Elejét venné sok időpazarlásnak, amennyiben egy javaslat felett csak egyszer kellene vitázni és szavazni. Vége lenne az örökös torzsalkodásnak és féltékenykedésnek, ami a mostani két-ház-rendszernek egyik átka, különösen olyankor, amikor, mint most, az egyik házban republikánusok, a másikban demokraták vannak többségben. És persze sok pénzt is lehetne megspórolni a személyzetcsökkentés utján. Azt mondja továbbá az uticai jövevény: “A törvényhozásnak mai szervezete annyira ésszerűtlen, hogy ilyent a privát gazdaság tűrhetetlennek tartana. Képzeljünk el egy ipari vagy üzleti nagyvállalatot, amelynek két igazgatósága van s amit az egyik csinál, azt másodszor is megcsinálja a másik-” Albany öreg bölcsei kötve hiszik, hogy lesz ebből valami. És ha mégis, mégis hullni fognak fejek? Erre az eshetőségre gondolt Anthony Gioffre republikánus szenátor és kiagyalta ezt a szellemes és egyben megnyugtató megoldást: Jó, jó, legyen a jövőben egy Ház és kevesebb állás, de a mostani képviselők mandátumát jelentsék ki örökösnek. Kitűnő megoldás, senkisem kénytelen feláldoznia magát az állam oltárán. Persze senkisem él örökké, idővel a természet kérlelhetetlen törvénye megteremti a 135 képviselőből álló állami szenátust ... A KOSZVENY DICSÉRETE ANN ARBOR, Mich. — Dr. George Brooks, az életvegytan tanára és Ernst Mueller, a társadalmi lélektan tanára a Michigan állami egyetemen, az Amerikai Orvos Szövetség folyóiratában beszámoltak a köszvénnyel kapcsolatos kutatásaik eredményéről. Megfeleltek arra a kérdésre, hogy miben egyeztek Nagy Frigyes, Samuel Johnson, Benjamin Franklin és Grover Cleveland? Mindegyikük köszvényben szenvedett. De megfelelt s. két tudós professzor további, mélyebbről jövő kérdésekre is: A felsorolt történelmi nagyságok köszvényben szenvedtek, mert vérükbe hugysav keveredett. A hugysav az anyagcsere terméke, szüksé ges, de ha elhatalmasodik a szervezetben, kínzó betegséget okoz, a köszvényt. De az, hogy Nagy Sándor és a többiek egy és ugyanazon betegségben szenvedtek, nem az egyedüli közös vonás köztük. Közös az is, hogy mindannyian erélyes férfiak voltak, bátrak, veszélyes kalandtól nem riadtak vissza, az élvonalba jutni törekedtek és jelentős teljesítményekre hivatkozhattak. Vagyis: a köszvény és jeles emberi sajátságok között összefüggés van! Brooks és Mueller alapos testi és szellemi vizsgálatnak vetett alá 113 michigani professzort. Voltak köztük olyanok, akiknek vére a normális mennyiségnél több hugysavat tartalmazott. Ezeknek a köszvényben szenvedő pro feszoroknak fő jellemző vonásaik voltak: becsvágy, az átlagosnál nagyobb aktivitás mindennapi életükben, vezérlési képesség, nagy teljesítmény és annak büszke tudata. Mindezek jelentős elemei a jelesebb egyéniségnek, de — hangsúlyozta a két vizsgáló profeszor — nem tekinthetők az értelmesség mértékének, a ÍQ mértékének. Érdekes! Köszvény és kimagasló egyéni jellegzetességek! Vájjon mi ennek az öszszefüggésnek magyarázata? Ezt a kérdést tovább kell tanulmányozni. Brooks és Mueller arra a feltevésre hajlanak, hogy a hugysav a vérben élénkebb tevékenységre serkenti az agy értelemirányitó központját. További érdekes probléma: Minthogy a köszvény örökletes, valószínűnek tetszik, hogy a veZéri képesség és az átlagon felüli teljesítményre való képesség is örökletes. Nem érdektelen az a megállapítás sem, hogy a köszvény hússzor oly gyakori férfiaknál, mint nőknél. Ezért is ül több férfi, mint nő elnöki, és igazgatói székben . . . Manapság kevesebbet hallunk köszvényről, mint régen és kevesebben szenvedik a köszvény kínjait. Ennek magyarázata az, hogy már vannak orvosszerek, amelyek enyhítik a fájdalmakat és jót tesz a köszvényeseknek az előirt szigorú diéta: tartózkodni magas purine-tartalmu ételektől, mint szardínia, anchovy, máj, vese, borjumirigy (sweet-berad). Első kísérlet — első kudarc A GAZDAG NKRUMAH ACCRA, Ghana — Itteni hivatalos jelentés szerint, Kwame Nkrumah, Ghana volt diktátora, 9 évi kormányzása alatt, hétmillió dollár értékű vagyont gyűjtött össze. DANBURY, Onn. — Az itteni szövetségi: börtönben nemrég érdekes cisérlet kez- Jődött meg: mint több más szövetségi börtönben, bevezették a részidős lebörtönzést. Ez azt jelenti, hegy tisztességesen viselkedő, megbízhatónak tetsző fogoly nappali szabadságot kap, iho^y valamely közeli műhelyben vagy üzletben dolgozhasson, és csak este kell visszatérnie a börtönbe, callájába. Nólhiny hónapig simán ment minden, a börtön 74 válogatott tagja — mind dicséretes viselkedésű jómaiár — dolgozott, mindegyik jól végezte kint a munkáját, szép összegeket terestek maguk és családjuil részére .. Mígnem bekövietkezett az. amire minden téren minden kísérletnél számítottak, mert számítani kellett : az egyik jómadár, az első, aki fehér hollónak sehogysem nevezhető elrepült és nem jött vissza. David A. Lee a neve, 24 éves, két évre volt elitélve mert lopott autóval államhatáron át hajtott, minek folytán cselekménye szövetségi törvénybe ütköző bűntett lett s Danburybe vezetett. December óta dolgozott kint s a felügyelők egyik legmegbízhatóbb bennlakójuknak tartották. Egy csapágy-gyárban dolgozott és most a gyár közelében egy leparkolt autó eltűnt. Semmi kétség, a megbízható részidős börtönlakó vitte el akinek autólopásban gyakor lottsága van. Még egy éve lenne hátra börtönbüntetéséből, de megkockáztatta, hogy ha kézrekerül, ráadást kap. Az egyébként kedvezően folyó kísérlet tovább folyik. HADÜZENET A LEPRÁNAK 20,000 kanna sör van 40 tonna jég között elhelyezve New Orleans egyik moteljének úszómedencéjében, a Mardi Gras látogatóinak “lehűtésére.” GENF. — Az Egészségügyi Világszervezet szakértőinek becslése szerint lapjainkban tizmillió, vagy még ennél is több ember szenved a világon leprában, bélpoklcsságban, az ó- és középkor e legfélelmetesebb és legelterjedtebb betegségében. Kórokozója egy pálcika formájú bacilus, nagyon hasonlít a. tuberkulózis kórokozójához. Leggyakrabban az orr nyálkahártyáján, máskor a bőrön át hatol be az emberi szervezetbe, csökkenti a bőr festéktartalmát, érzéketlenné teszi a bőrt, megtámadja az ízületeket, az idegrendszert. A betegség nagyon lassú, idült lefolyású, olykor 15—20 évig is lappanghat. A halál oka legtöbbször nem is a leprás betegség, hanem valamilyen más megbetegedés. A kórokozó csak akkor okoz fertőzést, ha egyszerre nagy tömegben kerül az egészséges ember szervezetébe. Kisgyermekek nagyon hajlamosak a betegségre. A fertőzés terjedésének fő feltétele egyébként a tisztátalanság, a rossz lakásviszonyok, a hiányos táplálkozás, továbbá a meleg és nedves kiima. Az egészségügyi szervek hosszú évtizedek óta ádáz harcot vívnak a lepra ellen és ennek eredményeképpen a lepra szerte a világon visszavonulóban van. Megfelelő gyógyszeres kezeléssel lelassítható, megállítható, olykor teljesen meg is szüntethető a kóros folyamat. A leghatásosabb védekezés ebben az esetben is a megelőzés lenne. Különös elővigyázatossággal kell védeni a fertőzéstől a kisgyermekeket. Ezért roppant jelentőségű a lepra általános megfékezésére indított küzdelemben az a felfedezés, amelyről a minap számolt be egy tekintélyes angol orvostudományi folyóirat, a British Medical Journal Eszerint az afrikai Kelet Ugandában 17 ezer, rossz kö rülmények között élő gyerme ken végzett vizsgálattal ki mutatták, hogy a lepra gya korisága 80 százalékkal csők keríthető a gyermekek között a tuberkulózis elleni védőoltások révén. Ezek a bőrbe fecskendezve mozgósítják a szervezet védekezési berendezését a tbc ellen, de nem támadhatják meg a szöveteket, nem okozhatnak megbetegedést. Már régebben felvetődött az a gondolat, hogy a tbc elleni oltások talán a leprás fertőzések ellen is mozgósítják a szervezet mechanizmusát. A kelet-ugandai vizsgálatsorozat eredményei most igazolták ezt a feltevést. Lepra elleni speciális védőszérumot eddig még nem sikerült előállítani, sőt leprabacilusokat sem sikerült még laboratóriumban, táptalajon, mesterséges körülmények között kitenyészteni, ami az első lépés lenne a védőoltás tömeggyártása felé vezető utón. A tbc oltóanyag fertőzés elleni védőhatása azonban nagy jelentőségű felfedezés a lepra ellen vívott harcban. A leprán ugyan még nem aratott végső győzelmet az emberiség, de ezek a felfedezések valószínűvé teszik, hogy a diadal már nem lehet meszsze. Vietnamba viszik a doktort WOODBRIDGE, N. J. - Rossz hirt kapott Szalontai András borbély: elviszik katonának az orvosát. Nagy baj. Mert Szalontainak nagyon rosszul szolgálnak a veséi, ezért minden két hétben egyszer el kell mennie Summit városba, az Overlook kórházba, ahol van egy, a vesék működését felfrissítő gépezet és van egy orvos, aki megtanulta s jól érti ennek a készüléknek működtetését. És ennek az orvosnak most mennie kell. mert a Pentagonnak elfogyott az orvosregimentje. Mit lehet tenni, ha ilyen baj és gond támad? A vietnami háborút nem lehet egy-ketőre befejezni. Felmenteni a katonai szolgálat alól azt a veseszakértő orvost? . . . Szalontai tanácsért és segítségért Edward Patten kongresszusi képviselőhöz fordult és a képviselő mindent megtett érdekében, amit tehetett: szót emelt a magyar borbély és az amerikai doktor érdekében mind az illetékes egészségügyi hatóságoknál, fel egészen a U. S. Public Health Servicéig, és elért ennyit: Az Overlook kórházban ki fognak képezni más doktorokat annak a masinának kezelésében. Amig az uj specialisták elegendő gyakorlottságra tesznek szert, a borbélynak meg kell elégednie kevésbé kielégítő orvosi szolgálattal. Vietnam fontosabb, mint Szalon-Az Amerikai Magyar Szövetség (N.Y.) a magyar egyházak és egyesületek közreműködésével MÁRCIUS 13-ÁN, VASÁRNAP este 6 órai kezdettel rendezi meg new yorki magyarság hagyományos SZABADSÁG ÜNNEPÉLYÉT a HUNTER COLLEGE NAGYTERMÉBEN (Park Ave. és 69-ik utca. New York City) amelyre minden magyar testvért ezúton is meghív és vár A RENDEZŐSÉG-------o------Március 20-án, vasárnap délben 12:30-kor a magyarság Kossuth Lajos emlékének adózik, rövid ünnepség keretében megkoszorúzva a Riverside Dr. és 113-ik utca sarkánál levő Kossuth szobrot. Első Magyar Re!. Egyház hirei Rév. Rásky József, lelkész Tel. KI 5-1058 22 A. Joyce Kilmer Ave. New Brunswick, N. J. Minden vasárnap istentisztelet magyar nyelven reggel 9:30-kor, angolul 10:30-kor. Böjti urvacsoraosztás lesz vasárnap, március 6-án a d.e. 9 órai magyar és 10:30 órai angol-nyelvű istentiszteleten. A fiatalasszonyok Köre (Women’s Guild) Penny Sale társasestélyt rendez március 4-én, pénteken este 7:30 órai kezdettel. Sándor-József névnapi vacsora lesz március 20-án, vasárnap este 6 órakor, egybekötve a lelkész születésnapjával. Minden egyháztagunk és egyházunk barátai hivatalosak. Hittan oktatás (konfirmá lásra előkészítés minden pén teken este 6:15-kor. Vasárnapi iskola minden vasárnap d.e. 9:15-kor. Nőegyleti gyűlés a hónap minden második vasárnapján d.u. 2:30-kor. Fiatal asszonyok köre minden hónap harmadik szerdáján este 7:30-kor tartja összejövetelét. Ifjúsági körök összejövete le minden vasárnap d.u. három órakor és este 6:30-kor. Énekkari próba minden pénteken este 6:30-kor. Minden kedd reggel 8 órától metélt tészta és csiga készité? l.u. 1 óráig, asszonyaink által Aki tud, jöjjön segíteni, hogy legyen elég! tti, de azért Szalontainak sem fog nagyobb baja esni, hála a katonai és az orvosi hatóságok salamoni bölcsességének. Református rádiós istentiszteletek A Református Lelkészejyesület keleti körzete minden vasárnap délután 1.45 óra kor istentiszteletet közvetít a newyorki WBNX rádió állomás 1380-as hullámhosszán. A rádiós istentiszteleti szolgálat fenntartására adományokat kér és vár a lelkészi körzet. Adományok átadhatók a környék református is evangélikus lelkészi hivatalaiban, vay a lelkészi körzet pénztárosának a címére küldendők: Rév. Gábor Csoriás, 229 East 82nd Street, New York 28. N.Y. Független Magyar Református Egyház 229 Eas* 82nd Streei New York 28, N. Y. Tel. RE 4-8144 Lelkipásztor: Csordás Gábor, esperes A lelkészi hivatal minden délelőtt 9—12 között nyitva ran. Istentiszteletet tartunk ninden vasárnap d. e. 10:30 órakor MINDEN szóra érdemes magyar esemény hü krónikása lapunk. Rendelje meg! GÉPÉSZT keresünk kémiai gépek gyártására és karbantartására. Hét napra, napi 10 órai munkára. Kezdőfizetés $233.75 és kedvezmények. Telefonáljon: Stabilized Pigments, Inc. 9857300 (Hívja reg. 9 és d. u. 5 között) MAGYAR-ANGOL, VAGY ANGOL-MAGYAR HITELES FORDÍTÁSOKAT úgyszintén NÉMET és ROMÁN nyelvű okiratok, bizonyítványok angolra fordítását, vagy bármilyen hivatalos amerikai okmány gyors, pontos, szakszerű hitelesítését vállalja lapunk KÖZPONTI IRODÁJA 216 SOMERSET STREET NEW BRUNSWICK, N. J. TELEFON: VI 6-9707 LÁSZLÓ I. DIENES N. J. ALLAMI KÖZJEGYZŐ—NOTARY PUBLIC OF N. J. MAGYAR KÖNYVEK HANGLEMEZEK, SZÓTÁRAK, STB. nagy választékban kaphatók irodánkban. Úgyszintén: bármilyen könyvet megtudunk rendelni. MAGYAR KÖNYVESBOLT A 22 éves Karen Lynn Davidson a bíróság előtt bemutatja a bártáncokat, melyeket ö és társnői Detroitban járnak és a bíróság megújította engedélyüket május 25-ig.