Bethlehemi Hiradó, 1965. január-június (43. évfolyam, 1-25. szám)

1965-01-07 / 1. szám

8. oldat;

BETHLEHEMI HÍRADÓ "

Thursday, Jan. 7, 1965

f

Kincskeresők

Ókori görög legenda szerint élt Lemnos szigetén egy gazdag ember, aki halálos Igyán azt mondta fiainak, hogy kincset ásott el szőlejében. A fiuk mélyen felásták a szőlőt, de nem találtak semmi egyebet, csak egy ládikát, benne a ravasz örökhagyó követkzeő soraival; “A jól felásott föld kincset érő termét ad majd nektek... ez az én hagyatékom.”

És — azóta? — szerte Európában szakadatlanul ásnak elrejtett kincsek után — tudósok és kalandorok egyaránt. Gordon Cooper “Treasure-Trove, Pirates, Gold” c. munkájában bőséges adatokat olvasunk erről.

* ❖

Franciaország földje rejtegeti Európában a legtöbb elásott kincset. A legtöbb francia — írja Cooper — ma is biztosabb helynek tartja a föld mélyét a bankbetétnél, és jobb befektetésnek az elásást az államkötvénynél. A leghíresebb elásott kincs a gourdoni apátság vagyona. A barátok a normannok támadásától félve elásták az oltárokat diszitő gyémántokat, az ékköves szent edényeket, aranyszőttes miseruihákat. De olyan alaposan, hogy több évszázadnyi kutatás során sem sikerült egyebet lelni, csak néhány zománcozott, rubintköves edényt.

•í V $

Egyre keresik a franciák Napóleon elásott aranyát is. Állítólag a Waterlooi csata előtt a Tuileriák palotájában rejtette el. A leégett palota helyén létesített parkban a kertészek olykor találnak is

egy-egy-régi ezüstpénzt. Mást semmit. Maga Napoleon Szent Ilona szigetén kijelentette, hogy ő nem dugott a földbe aranyat, végrendeletében azonban egyik rokonára hagyta “Malmaisonban elásott kincseit.” Úgy látszik, az előbbi nyilatkozat a hiteles, mert Malmaisonban nem találtak semmit . . .

Az atlanti part közelében nemrég kiemeltek egy száz éve elsüllyedt hajót. Gyómrában több száz millió értékű aranyat és ékszert találtaik. Egy francia gróf a Nagy Forradalom elöl minden kincsével Amerikába menekült, majd Napóleon halála után — megsokszorozott vagyonával — haza indult. Hajója a francia partok közelében elmerült. A gróf maga megmenekült, de vagyona csak százharminc év múltán került elő. * ❖ ❖

Az angolok földje kevesebb

elásott kincset rejtegető mint más népeké, mert ők már majdnem mindent kiástak. Sőt, több aranyat leltek, mint amennyiről a jelentések tudnak — irja Gordon —, mert legtöbb esetben elmulasztották az adózási bejelentést. Az 1940. évben, amikor a német partraszállástól tartottak, igen sokan elrejtették értékeiket ' olyan nagy sietséggel, hogy — a háború után nem találták meg. így van remény rá, hogy az angol kincskeresők a közeli években megint több sikerre számíthatnak.

A monda szerint Cromwell idejében John Barkestead kapitány nagy kincset ásott el a hires londoni Tower pincéiben. Csak aranypénzből

50,000 darabot. Régi könyvekben talált “biztos” adatok alapján egyszer itt, másszor ott fúrnak, bontanak a Towerben, de évszázadok óta egy nikkelpénzt sem leltek.

Man szigetén állítólag dán kalózok rejtették el mérhetetlen mennyiségű kincseiket a 13-ik században. Ott is folyton ásnak — minden eredmény nélkül.-!* v -!•

Rengeteg kincs pihen az olasz földben. A monteeassinói bencés könyvtárban talált régi kézirat szerint minden kincsek legnagyobbika fekszik a római Capitóliumon Jupiter templomának egyik sarokköve alatt. Mussolini az egész környéket felásatta, sőt több modern palotát is lebontatott. Szamos sarokkövet találtak, de aranyat egy grammnyit sem.

Musisolini szenvedélyes kincskereső volt. Ő ásatta ki a Nemi-tóban kétezer évvel ezelőtt elsüllyedt gályákat is. Aranyat nem találtak, de az értékes régészeti leleteket elpusztították. Lebontatta a Spada hercegek ősi palotáját

is, de csak háromszáz éves szőnyegeket, festményeket és szobrokat fedeztek fel egy befalazott pincerészben.

Mióta nem a Duce vezeti az ügyeket, jobban megy a kincskeresés is. Szicília partjai mentén hat-hétezer éves elsüllyedt városok nyomára bukkantak. Annyi régiség hever itt a part mentén, hogy csak le kell bukni érte a viz alá. Most Capri szigetének partjai mentén keresik Tiberius császár eltűnt palotáját, amelyben állítólag tömérdek kincset rejtettek el, amikor a népvándorlás barbár tömegei közeledtek.

v v

Görögországnak és szigeteinek partjai mentén nagyon sok kincses hajó roncsai hevernek. Egyetlen öböl fenekén tizenkét millió font értékű aranyat gyanítanak. Ezt egy török hadihajóval együtt

süllyesztették el a navarinói csatában.

Közismert adat, hogy a német Schliemann, Trója kutatója görögországi ásatásai során 90,000 darab arany és ezüst tárgyat hozott napfényre régi romok alól.

Spanyolország elásott kincseinek felkutatására több angol részvénytársaság szerzett jogot. Valamennyi csődbe ment.

De a világ legkülönösebb kincsásó története mégis Spanyolországhoz fűződik. 20 évvel ezelőtt egy özvegy engedélyt kért nemrég elhunyt férje holttestének exhumálására. Indoklás: nyertes lottójegyének szelvényét a férj zsebében felejtette. Az. engedélyt megadták, és a halott mellényzsebében ott lapult az ötös találat bizonyítéka!

Ha talán nem is igaz G. Cooper e története, mindenesetre érdekes!

SZERELEM

kef Arjai

Irta: KERTÉSZ MIKLÓS

De azért ő is bízott abban az igazságban, melyet Géza gróf emlitett.

— Nem, nem, az örök bíró ott a felhőkön túl, nem engedheti, hogy őt elitéljék.

így gondolkodott Aladár és biztosan hitte, hogy néhány nap múlva már kieresztik a börtönből.

Ez azonban, sajnos, nem következett be.

Nap nap után múlt el és ügyében nem állott be a remélt kedvező fordulat.

Aladár mindenesetre ebben a reményben tért nyugalomra, hogy a következő nap meghozza neki a megváltást, de nem hozta, sőt ellenkezőleg, a kilátások egyre rosszabbodtak, Sőt ellenkezőleg, a kilátások egyre rosszabbodtak, sőt mindegyre sötétebb felhők látszottak feltornyosulni a feje fölött.

A vizsgálóbíró véletlenül a túlságosan gyanakodó emberek egyike volt. Mogorva, kedvetlen, egy úgynevezett feketemáj u ember, aki mindenben és mindenkiben rosszat látott. De nem is volt csoda, hogy életében maga is sokszor csalódva, a gazemberekkel, körmönfont csalókkal, sikkasztókkal, gyilkosokkal való örökös érintkezés követeztében olyan érzéketlen lett, mint a kő és már nem tudott senkinek sem hinni.

Aladárnak is kereken szemébe mondta, hogy nem hiszneki.

— Mit? — kiáltott. — Azt állítja, hogy Morvay doktor tébolydájában tartották vissza három hétig, akarata ellenére? Hát ki hisz el magának ilyet? Ország, világ tudja, hogy Morvay doktor tébolydája a legjobb hírnévnek örvend és maga az igazgató a legbecsületesebb ember.

— Önök nem ismerik Morvayt.

Erre a vizsgálóbíró durván szavába vágott:

— Ugyan, ne is beszéljen. Maga az áldozat önt nevezte meg, mint gyilkost, ezzel sorsa meg van pecsételve. Önt -ott találták a helyszínén, tehát ön a gyilkos. Eriből kár tovább beszélni.

És nem is beszélt. Visszavitte Aladárt börtönébe és le akarta záratni a vizsgálatot. Minek is töltse vele haszontalanul tovább az időt, mikor úgyis világos és tiszta minden? Földváry Aladár gróf a gyilkos és senki más. Ez olyan igaz, legalább ő szerinte, mint kétszer kettő négy.

Ö már fel is köttette volna, de a védő ügyvéd azon volt, hogy Rédey Irmát még egyszer ki kell hallgatni, mert hátha tévedés van a dologban.

A törvényszéki orvosok tehát többször kimentek Sólyomvárra, de a sebsültet nem lehtett kihallgatni, sőt nem is volt kilátás, hogy ez valamikor bekövetkezzék.

A vizsgálatot tehát mégis le kllett zárni és kitűzni a végtárgyalást.

Jelenleg úgy állott a dolog, hogy Földváry Aladárt feltétlenül elitélik, annál is inkább, mert egyetlen enyhitő körülmény sem volt, mely javára szólna.

El lehet képzelni, hogyan tódultak az emberek a főtárgyalási terembe, főképp hölgyek, akiket a fiatal gróf sorsa végtelenül érdeklt és mert meg voltak győződve, hogy valami pikáns részlet fog váratlanul kiderülni.

Szép fiatalember volt és még hozzá gróf és szép fiatal nő a meggyilkolt. Hej, ki tudja, mi fog még itt napfényre kerülni?

Lehtséges, hogy Földváry Aladár gróf az utolsó pillanatban olyan vallomást fog tenni, mely a komor ügynek igen pikáns szineztet fog adni és lehetséges, hogy úgy fordulhat a kocka, hogy talán fel is mentik, legfeljebb pár esztendőt kap.

Szentiványi Géza gróf, Lolával karján, szintén megjelent a tárgyaláson. Ö egyúttal, mint tanú is szerepelt, ámbár maga is meg volt győződve, hogy Aladárt bajosan lehet megmenteni.

Rendes bíróság ki is mondta volna Aladárra,- hogy bűnös. Ámde az esküdtek nem kötik magukat szigorúan a törvény

paragrafusához. Ök csupán csak lelkiismeretüket tartják szem előtt és ha a tárgyalás folyamán arról győződnek meg, hogy a vádlott nem követhette el a rá rótt, bűncselekményt, akkor bátran kimondják, hogy nem bűnös. És ha még a védő is jól tud a lelkűkre beszélni, akkor a kedvező eredmény csaknem biztos. c- 4

Ebben az egyben bízott Szentiványi Géza. De azért a remény igen halványnak látszott és a jólelkü gróf olyan komor kerélyhangulatban volt, mintha ő maga lenne a vádlott.

Lola is mély fájdalmat érzett Aladár reménytelen sorsa felett. Ö szivesen segített volna rajta, de nem tehette. Sok, nagyon sok ok gátolta őt ebben és éppen ez volt az, ami olyan sok álmatlan éjszakát okozott neki. Ehhez járult, hogy Földváry Aladárt az első látásra meg is szerette.

Villámként csapott a szivébe a szerelem, ez a forró érzelem ez egyszer mindenható erővel kerítette hatalmába a szép kalandornő szivét. És ez a szenvedély napról-napra fokozódott benne, olyan zabolázhtatlan volt, mint a tűzvész, melyet nem lehet feltartóztatni pusztító útjában, mig mindent porrá nem égetett.

Pedig szerette volna kitépni szivéből ezt a szenvedélyt, mely oly sok gyötrelmet és lelkifurdalást okozott neki, szerette volna leginkább azért, mert úgy sem é*rhet célt. Maga Aladár bevallotta, hogy Morvay tébolydájában van egy szép fiatal lány, aki szívét bírja, akiért olthatatlan lánggal ég.

Ez a körülmény lehetett egyik legfőbb oka annak, hogy hallgatott és nem érezte magát indíttatva arra, hogy csak egy szót is szóljon Aladár érdekében.

Hallgatni tudott, a szerelmet azonban nem tudta kitépni szivéből. 'Avagy meg lehet-e tiltani a virágnak, hogy ne iíyiljék, mikor itt a kikelet? Lehet megtiltani a tengernek, hogy ne hábórogjon, a szélnek, hogy ne zugjön?

így történt, hogy Lola szive oltárrá, a szerelem oltárává változott át, melyen Aladár volt az oltárkép.

Éjjen-nappal csak őreá gondolt Lola. Képtelen volt kiverni fejéből a szép, elegáns, nemes ifjút, kinek börtönben kell sínylődnie egy másiknak a bűne miatt.

És ki volt az másik? Egykori szeretője, akit azonban megutált, mióta uj környezetbe jutott. Nemeslelkü, és igazán finom érzékű emberekkel megismerkedve, már nem tudott lelkesedni korábbi eszményeiért.

Oh, hányszor állott már azon a ponton, hogy Szentiványi Gézának mindent bevall.

Milyen sokszor elhatározta hagábán, hogy Géza gróf előtt leborulva, töredelmesen bevallja bűnét, vagy legalább annyit, hogy nem Földváry Aladár a gyilkos, hanem Soltész Feri, az a Soltész, aki még a történtek után is büszke homlokkal, emelt fővel járt a kastélyban és mint a gróf életmentője nemcsak bizalmát élvezte, hanem rendkívül kiváltságos helyzetben volt valamennyi alkalmazott fölött.

És miért ne tehetné ezt? Hiszen nem kell az igazat megmondani. Ha Soltész Feri rávallana, valahogy majd csak kivágná magát.

így küzdött önmagával napokon át, anélkül, hogy akár a jó, akár a rossz szellem végleg diadalmaskodott volna. Sokszor eltökélte magában, hogy mindent bevall. El is indult atyja szobájába, már be is ment, de az utolsó percben egyebet gondolt és ellállott szándékától.

Végre ois győzött benne a rossz, mert elgondolta magában, hogy Soltész Feri szörnyen megbosszulja magát rajta. Eszébe jutott a tőr, amelyre egykor megesküdött, hogy hü lesz hozzá.

Ez a gondolat elegendő volt arra, hogy őt a jó szándéktól végleg eltántorítsa. Másrészt az is szemei előtt lebegett, hogy nyílt vallomástétellel kockára tenné egész életét és mindazt, amit eddig kivívott, a fényes állást, a szép életet, a nagy vagyont és egy tündöklő jövőt.

Mert kétségtelen volt, hogy mindezt elvesztené, amint a gróf megtudná, hogy ő nem a leánya, hanem egy kalandornő. Végképp veszve lenne, ha még az is kitudódna, hogy ő leánya Csillagváry Ilkának, annak a nőnek, aki a grófot olyan csúfosan elárulta.

Nem, nem. Lola érezte, hogy nem szabad beszélnie, mert nincs rá eset, hogy Géza gróf egy nagylelküségi rohamban talán megkegyelmezne neki. Egy Csillagváry Ilka leánya erre ne számítson.

És mi lett volna ennek a vége? Még szerencséről beszélhetne, ha börtönbe nem kerülne. Szentiványi gróf a botrány kikerülése végett talán nem hozta volna nyilvánosságra a dolgot, de mindenesetre magától taszítaná el őt és ő akkor ismét visszatérhet oda, ahonnét jött, a ledér utcai nők, betörők, tolvajok közé és belőle ismét az utca királynője lesz.

Elmehet a “Zöld kakas”-ba táncolni, élhet ledér életet, egyik férfi a másiknak a kezére fogja őt adni, mig fiatal és szép lesz és ha bájai elhervadnak, akkor rohamosan süllyedni fog és talán valamelyik csapszékben fejezi be nyomorúságos életét. Mert az a sorsa az ilyen nőnek.

Nem, nem. Lola megborzadva riadt vissza ettől. Sokkal jobban megkedvelte már a fényzüő, előkelő életet, hogysem attól megválhatott volna, szabad elhatározásból.

Elég baj az is, hogy Soltész Fefi itt van. Ez az ember élő ijesztő rém a szemében. Mig ezt az embert látja, addig nem lehet teljesen nyugodt. Mindig el kell készülve lennie arra az eshetőségre, hogy a csalás napfényre jön és akkor menthetetlenül veszve vannak.

Mindezeket elgondolva, hallgatott. De azért irtóztató kínokat szenvedett atyjának oldala mellett a tárgyalóteremben, ahol ma dönteni fognak egy ember sorsa fölött, aki olyan ártatlan, mint a ma született gyermek.

A tárgyalóterem megtelt egész a szorongásig, mert ez a bünpör óriási érdeklődést keltett nemcsak a fővárosban, hanem a vidéken is, sőt a külföldön is, aki csak tehette, jegyet kerített, hogy részt vehessen az érdekes tárgyaláson, melyhez hasonló talán minden századik évben alig fordult elő.

A pör kimenetelének esélyeiről nagyban folyt a vitatkozás, a közönség legszélesebb köreiben. Sokan állították, hogy feltétlenül el lesz-Ítélve, mások azonban bíztak az esküdtek igazságszeretetében és fogadni mertek volna, hogy az Ítélet felmentő lesz és Aladár vissza lesz adva a társadalomnak.

Végre megadták a jelt a tárgyalás megkezdésére és zaj egyszerre lecsendesült.

Az elnök és a szavazóbirák elfoglalták helyeiket, az esküdtek pedig elfoglalták a számukra fenntartott padot. Ünnepies komolyság ült mindegyik arcon, mindenki tudatával birt annak, hogy ma egy előkelő és fiatal élet sorsa fölött fognak dönteni.

Az elnök jelt adott a vádlott elővezetésére.

Minden tekintet a mellékajtóra irányult, melyen a vádlottnak be kellett lépnie.

Végre kinyílt az jató. Két szuronyos ör között lépett be Földváry Aladár gróf, zúgó morajlás futott végig az eegész termen. A hátrább ülök feliállottak, hogy a vádlottat jobban láthassák.

— Milyen szép, — suttogták a női hallgatók.

Aladár valóban szép volt, A fogság nem törte meg karcsú alakját, legfeljebb arca lett egy árnyalattal halványabb, ami még érdekesebbé és vonzóbbá tette őt. Ha a nőkön állott volna, ők minden teketória nélkül felmentették volna őt.

A két szuronyos őr között emelt fővel lépdelt, az elnöki emelvény elé és tiszteletteljesen meghajtotta magát és a tárgáalási vezető elnök intésére helyet foglalt a vádlottak padján. Aztán keresve jártatta körül tekintetét. Nyilván ismerősöket keresett. Szentiványi Gézát meglátva, tiszteletteljes főhajtással üdvözölte őt, Lolával együtt.

A főtárgyalás azzal vettee kezdetét, hogy Aladárt az úgynevezett általánosságokra vonatkozólag kérdezték ki, tudniillik: hol született, hány éves, mi a foglalkozása, vagyenos-e, volt-e már büntetve és igy tovább.

Földvári Aladár szilárd, nyugodt hangon adta meg a kívánt válaszokat. A közönség már valami érdekesebbet szeretett volna hallani és észrevehetőleg türelmetlenkedett.

Most a vádirat felolvasására került a sor. Az elnök kimért hangon, nyugodtan olvasta fel a közönség feszült figyelemmel hallgatta. Aladár még mindig olyan nyugodt volt, mintha a rettentő vád és a szörnyű bűncselekmény körülményeinek felsorolása nem érdekelné őt. Csak azért látszott figyelni, hogy esetleg észrevételeket tehessen.

A vádirat minden csekélységre kiterjedő részletességgel adta elő a tényállást és felsorolta ama gyanúkat, melyek alapján gyilkossággal kellett Földváry Aladárt vádolni. Az ügyész úgy csoportosított mindent, hogy a vádlott bűnössége nyilvánvalónak látszott. A közönség nagyobb része fel is adta már Aladárt, csak ő maga maradt bámulatosan nyugodt.

(Folytatjuk)