Bethlehemi Hiradó, 1964. július-december (42. évfolyam, 27-53. szám)
1964-09-10 / 37. szám
8. OLDAL BETHLEHEMI HÍRADÓ Thursday, September 10. 1964 AZ ISTEN KARDJA ÉS A HADAK ÚTJA V. A jóslat egyik része teljesült, amtnnyiben a csata eldöntetlen maradt, de nem teljesült a másik része: sem Aetius, sem Attila nem esett el a csatában. Attila a szekérvárból folytonos fegyverzörgéssel rémitette az ellenséget és Aetius nem merte megújítani a támadást. Pedig Thorísmund, kit elesett apja helyébe még a csatatéren királyukká választottak a vizigótok, ugyancsak sürgette a támadást. Úgy látszik, sem az egyik, sem a másik félnek nem volt kedve folytatni a szörnyű mészárlást. Aetius serege visszahúzódott, Attila meg visszatért Hunniába. De ha valóságban nem folytatták Irta: BENEDEK ELEK a rettentő csatát, folytatta a népek felizgatott képzelete: éjjelenkint az elesettek lelke folytatta a viadalt a levegőégben. így képzelte el a nép lelke a szörnyű tusa folytatását, melyet költők megénekeltek, festők pedig képekben örökítettek meg. Jóllehet a katalaunumi csata nem végződött Attila diadalával, világhódító kedvét nem szegte, az eldöntetlen maradt mérkőzés: a következő év 452 tavaszán Itáliába tört rettentő seregével és földig rombolta a bevehetetlennek tartott Akvileját, feldúlta a mai Milánót, Páviát és mind az útjába eső városokat, melyek ellenállottak. így érkezett Róma elé. Ám itt, az “örök város” kapuja előtt, a világhódító népet babonás félelem szállotta meg, Jordanes elbeszélése szerint. Féltették Attilát, hogy ugyanaz a sors éri őt is, mint egykor Alarikot, a vizigótok királyát, aki Róma kirablása után meghalt —csakhamar. De ha Attila népét ura életéért babonás félelem szállotta meg, a római nép is rémülettel látta közeledni a világverő népet, melynek útját lerombolt, fölégetett városok füstölgő romjai jelezték és melynek áradatja elől eszüket vesztve menekültek a népek, hómai nép nem is mert ellentállásra gondolni és magát Leó pápát küldötte engesztelő követségbe két konzulviselt férfiúval. Mantua közelében fogadta Attila a követséget, mely évi adót ajánlót fel, ha Rómát megkiméli. És Attila, ki eddig is csak aiokat a városokat dúlta fel, melyek ellentállottak, nagyldküen lemondott az örök város lerombolásáról, és megelégedett az adóval. Kihúzódott rengeteg seregével Itáliából, mert különben is nagy leszámolása volt a keletrómai birodalom császárával, Marcianussal, ki Theodozius öröképe lépett. Ez a Marcianues már másfajta ember volt, mint a léha,, gyáva Theodozius. Azzal kezdte az uralkodást, hogy megtagadta az adófizetést Attilától. Azt üzente Attilának,, hogy “ajándékot csak barátainak ad, aki háborúval fenyegetődzik, azzal szemben csak katonái és fegyverei vannak.” Ez már világos üzenet volt, erre csak karddal felelhetett a világverő Attila. Ám ezt a kardot hirtelen kiütötte kezéből az orozva megjelent — halál. Minekelőtte elindult volna a szörnyű hadjáratra, mely a galliai hadjárat párjának Ígérkezett, menyegzőjét ülte egy gyönyörű szép, fiatal leánnyal, Ildikóval, ki talán a germán mondák által emlegetett burgundi király Hildegunda nevű leánya volt. Szertelen jó kedvében világverő Attila a rendesnél több bort ivott és reggel halva találták nyoszolyáján. Alvásközben megeredt az orra vére, torkába szállott és megfojtotta, így írja le Attila halálát Jordanes. Későbbi krónikák és mondák szerint maga Ildikó ölte meg. És beszélnek arról is a krónikák, hogy Marcianus császár akkor éjjel azt álmodta, hogy Attila ijja kettétörött ... * ^ * A hunok fájdalma leírhatatlan. Gyászba borul a rengeteg hun birodalom. Lovas halál hírével és a gyász jeléül levágott hajjal, felhasogatott arccal, néma fájdalommal állják körül a holttestet, mely a síkság közepén, selyem sátor alatt volt kiterítve. Csak a hun énekesek gyászdalai törik meg a halálos csendet, A nagy király nagy tetteit dicsőítik a gyászdalok, melyek, Jordanes feljegyzése szerint, ilyenformán szólhattak: ' ■ VWS1 J Attila, Attila, hunoK nagy királya, Mundzuk sarjadéka, hires maradványa! Te ura, királya szltták s germánoknak, Valál hóditója a rómaiaknak: Napnyugotiaknak, napkeletieknek, Valál rémülete, valál iszonyata Te minden népekneic! De ha könyörögtek, megengesztelődtél, Adófizetéssel te megelégödtél Mindez nagy dolgokat te megcselekedted, Ez világnak hódítását mind te végbe vitted S sebzetlen maradtál! Ármányság, árulás meg is meg nem ejtett, Sürü sok ellenség el sem is veszejtett, Haj! mégis meghaltál! Valál vigasságban, fék vél nyoszolyádban, Puha nyoszolyádban, tornyos palotádban, Meglepett a halál a te mély álmodban, Hunnok nagy királya, Mundzuk maradvája! Hajh! ki mondja ezt halálnak Az orozva járó álmát! Halál, halál, csendes halál, Nem vagy te igazi halál! Rajtad bosszút nem állhatunk, Beléd kardot nem márthatunk: Halál, halál, csendes halál, Nem vagy te igazi halál! Nem asszonyi siránkozással és könnyekkel, hanem férfiak vérével gyászolták világverő Attilát. Holtteste fölött nagy tort ültek, aztán zárták hármas koporsóba: arany- ezüstös vaskoporsóba. Fegyvereit, ékszereit melléje tették. Kedves paripáját, leghívebb szolgáit ős szittya szokás szerint leülték, vele együtt temették éjnek idején közös sírba és emeltek föléje magas halmot. (Folytatjuk) SZERELEM KIIAH.IAI Irta: KERTÉSZ MIKLÓS — Mit érdekel engem a világ? — mormogta maga elé. — Politikai hírek? Igazán, azt sem tudom, mi a politika. Jótékonycélú előadások és hangversenyek? Oh, vajha azoknak jövedelméből látnának valamit a szegények. Törvényszéki tudósítások? Talán az még nyújt valamit. A társadalmi élet sötét árnyoldala itt nyert rikító megvilágítást. Az emberi nyomor, a társadalom bűnei itt ütik ki magukat meztelenségükben. A tárgyalási termekben lejátszódó drámák mutatják csak igazán, milyen nyomorult az ember, itt sokszor oly irtózatos förtelmekről rántják le a leplet, melyeknek létezését hinni is álig lehetett volna. V. ' i.yv". . is < Rózsika alighogy egy pillantást vetett a törvényszéki rovatba, egyszerre összerezzent. Szeme dermedten akadt meg egy helyén, ahol feltűnő betűkkel ezek voltak nyomtatva: “Földváry Aladár gróf gyilkossági bünpöre.’. Olyan isszonyu rémület fogta el Rózsikét, hogy lélekzete is ellállott, ereiben megfagyott a vér és egy percig mozdulatlanul állott, mint a kőszobor. Szemei előtt összefolytak a betűk és képtelen volt csak egy szót is tovább kibetüzni. Mit jelent ez? Hihető az, hogy Fölváry Aladár gróf neve valaha egy gyilkossági ügyben a törvényszéki rovatba kerüljön? — Menny beli szent Atyám! — kiáltott végre zokogva és az ujságpapirost, mint valami mérges állatot el akarta magától hajítani. — Mit jelent ez. Úgy látszik ,számításból hagyták itt, hogy további kínokat okozzanak nekem, vagy újabb hazugsággal tetézzék az eddigieket.''Gyilkossági bünpör. Földváry Aladár gróf mint gyilkos börtönbe vetve. Ur Isten, adj erőt, hogy ezt elviselhessem. Ha már nem is jegyesem, de fivérem, egy apának vére folyik ereinkben . . . Szemeit megtörülve, átfutotta a közleményt, melyből a történtekről a következő képet alkotta magának: Szentiványi Géza gróf parkjában gyilkos kéz kioltotta Rédey Irma társalkodónő életét, aki szépségéről, műveltségéről és lelki jóságáról az egész környéken hires volt. A gyanú Földváry Aladárra hárult, mert a sötét tett színhelyéhez közel eső pavillonban fogták el a gyilkosság éjszakáján, tehát csakis ő lehetett a tettes. Jelenleg a börtönben várja pőrének eldöntését és nem is lehet kétségbe vonni, hogy bűnösnek fogják találni és halálra Ítélik. — Nem, nem! — kiáltott Rózsika kétségbeesetten. —- Ez nem igaz. Ez nem egyéb a legocsmányabb rágalomnál, melyet egy sátáni elme valaha kigondolt. Aladár nem lehet gyilkos, egészen más valaki döfhette Rédey Irma szivébe a gyilkos tőrt. A közlemény ezzel végződött: “A gyilkosnak egyedüli védelme abból áll, hogy ő a gyilkosság elkövetésének percében itt sem volt, mert heteken át fogva volt Morvay doktor tébolydájában. Ámde ezt az állítást az intézet igazgatója a leghatározottabban tagadja.” — Oh, most már tisztán látok! — kiáltott Rózsika holtra vált arccal, — Aladár veszve van, ha nem akad oly tanú, aki tanúságot tesz állításának valódisága mellett. Aladár, akárminek mondjalak, jegyesemnek vagy fivéremnek — mindenképp kötelességem érted síkra szállni. Nem engedhetem, hogy ártatlanul hurcoljanak a vérpadra. Ne legyen hát hiány oly1 tanúban, aki vallomásét tesz melletted és ez a tanú én leszek. Be fogom bizonyítani ártatlanságodat. A szörnyű felindulás annyira kimerítette erejét, hogy ingadozni kezdett, majd tehetetlenül összeesett. 28. FEJEZET LELEPLEZÉSEK Midőn Rózsika ismét magához tért, szeme mely kiégett vulkánhoz hasonlított, már nem tudott könyezni. Valami különös láz égett ereiben, a tettvágy láza. Szilárd elhatádozás tükröződött le arcáról. Félelmes nyugalommal még egyszer kezébe vette az újságot és az egész közleményt elejétől végig figyelmesen átolvasta. — Nem tudom, miképp történhetett ez és ki dönthette Aladárt ebbe a szörnyű veszedelembe — mondta magában. — Mit akarnak elérni ezzel a skörnyü váddal, melyet éllene fölhoztak? Kinek áll érdekében ilyen veszélybe sodorni? Minderre nem tudok választ adni. Azt az egyet azonban tudom és ebben biztos vagyok, hogy Aladár nem lehet gyilkos. Nem, nem. A nemes gróf nem vetemedhetett ilyeh ocsmány téttré és ha mindenki bűnösnek tartja is, és nem. Izgatottan'járt fel s alá a zárkában. . v. v — De hátha mégis bűnös? — mondta benne egy hang. Lásd, téged is meg akart csalni, el akart ámítani, ahogy apja elámítottá Saroltát. Az apja is rossz volt, . . '. Nem és nem! — kiáltott fel fájdalmasan. — Tudom már, honnét ered az egész. Mindaz, amit a doktor fölhozott ellene, csupa koholmány. Én ismerem Aladárt. Ahogy először szemébe néztem, már akkor megismertem őt. Lelkének nemessége, szivének romlatlánsága ott ragyogott szemének tükrében. És a szem tükre nem csal- Nem mutat az mást, mint ami a lélekben van. A közönséges üvegtükör sem hazudik soha, éppúgy nem hazudhat a lélek tükre sem. — De most már tudom, min fordul meg a dolog. Aladár ártatlansága abban a pillanataan be lesz bizonyítva, amint hitelesen megerősíti valaki ama állítását, hogy őt három hétnél tovább Morvay doktor tébolydájában fogva tartották. Az a valaki pedig én leszek. Akkor legalább nem marad hazugságban és ezzel aztán más irányba terelődik a vizsgálat. Hisz nem is tudnak ellene felhozni semmi olyan okot, mely őt gyilkosságra késztette volna. — Ah, miért nem nyilakozik Rédey Irma maga? A szerencsétlen áldozat jelenleg élet és halál között lebeg, állapota oly válságos, hogy semmiképpen sem lehet őt kihallgatni. De hadd lássam, mit mond erről az újság? Rózsika újból elővette a: újságot és remegve tovább olvasta: “A gyilkos rejtély rögtön meg lenne oldva, a gyilkosság titkos szálai rögtön meg lemének világítva, ha a szánalomra méltó áldozat állapota annyira javulna, hogy ki lehetne őt hallgatni. Erre azonban gondolni sem lehet, mert a kezelő orvos határozottan kijelentette, hogy a válság még nem érte el tetőpontját és most még azt sem lehet tudni, vájjon egyáltalán életben marad-e? A vizsgálóbíró ismételten megjelent ugyan Szentiványi Géza gróf kastélyában az áldozat kihallgatása végett, de személyesen is kénytelen volt meggyőződni arról, hogy kihallgatásról szó se mlehet. így tehát a fölötte szövevényes bünpör lebonyolítása egyelőre leküzdhetetlen akadályokba ütközik! Végezetül megemlítjük, hogy idősebb Földváry gróf fiának szabadlábra helyezéséért félmillió biztosítékot ajánlott föl, amit azonban a bíróság nem fogadott el. De azért mégis szabad leszel, Aladár! — kiáltott Rózsika és az ujságlapot kiejtve kezéből, letörölte könnyeit. — Igen, szabad leszel. Ki fogom nyitni börtönöd ajtaját, ha addig élek is. És ha nem is borulok karjaidba és nem hajthatom kebledre bánatos fejemet ama gonosz játék miatt, melyet velem űztél, de nem fizetek vissza rosszat rosszal. Ha nyitva lesz börtönöd ajtaja, akkor majd azzal a gondolattal távozom tőled, hogy a nővér megtette azt, amivel fivérének tartozik. Majd ismét visszaesett az érzelmek gyöngeségébe; — Nővér, fivér! Oh miijén szomorúan hangzik az annak, ki máhr a jegyes szóhoz volt szokva, akinek szivét egykor egészen más érzelmek hevitették. Ismét és ismét heves fájdalom rohanja meg szivemet. Megöl a gondolat, hogy Aladár a fivérem és soha többé nem lehet jegyesem. De most vége, hagyjuk ezt. Nem szabad érzelegnem, mikor arról van szó, hogy megmentsem őt a vérpadtól. Sietnem kell, mert érzem, hogy nem élek sokáig. Életerőm meg van támadva, mióta'legszebb eszményképemtől megfosztottak és a legszentebb érzelmet szivemből kiirtották, azóta úgy sorvadok, mint a vihar által megtört virág, mint a férgek által megtámadott fiatal csemete. Szétnézett a szomorú cellában és busán hozzátette: — Fiatal élet hogy is tud fejlődni, vagy csak megmaradni ebben a fojtó légkörben, mely meg van mételyezve, de azért utolsó órámban is egy nevet fog suttogni ajkam — egy név lesz utolsó fohászom, Földváry Aladár. A következő percben felszökött és hátraszegte fejét. — És most, hozzá. Nem akarom, hogy ártatlanul szenvedjen, ki kell őt szabadítanom meg nem érdemelt fogságából. A hazugságnak nem szabad diadalmaskodni felette. Még ma éjjel felkeresem a vizsgálóbírót és mindent elmondok neki, amit tudok. Meg fogom erősíteni, hogy Aladár csakugyan fogva volt Morvay doktor tébolydájában. De talán jobb lenne előbb Aladár védőügyvédjéhez menni, aki inkább meghallgatna és sikeresen felhasználhatná tanúvallomásomat. Oh, Aladár, talán holnap már szabad is lesz. Most belátta, milyen végtelen előnye van annak a kedvezménynek, hogy szabadon járhat az intézetben és az ápolónők nem alkalmatlankodnak körülötte. így tehát könnyen kiszabadulhat. De csakhamar egyebet gondolt. Nem tolvajmódra akart ő kiszökni a házból, hanem ellenkezőleg, nyíltan és emelt fővel megy Morvay doktor elé és követelni fogja tőle, hogy nyittassa ki azonnal előtte az intézet kapuját. Hisz nemrégiben ő maga volt az, aki az ajtót kitárva, igy szólt: — Am tessék. Egy szóval sem tartalak vissza, ha menni akarsz. Mehetsz Rózsika. Ez most bekövetkezett. A leány elérkezettnek látta az időt, hogy éljen ezzen a jogával Aladár javára. Rózsika gondosan összehajtogatta az ujságlapot és keblébe rejtette. Más este volt. Cellájának ajtaja nem volt bezárva, igy tehát minden nehézség nélkül kijuthatott a folyosóra, melyet egy függőlámpa csak nagyon gyéren világított meg. A folyosón vé,gig menve egy lélekkel sem találkozott szintúgy a lépcsőn sem. Morvay dolgozószobája lent volt a földszinten. Tudta, hogy az igazgató ilyenkor még lent van, mert saját szájából hallotta, hogy sokszor a fél éjszakát is tanulmány okkal tölti. — Nos, a háborgatás nem fog sokáig tartani, beszélgetésünk igen rövid lesz, de velős. Meg fogja neki mondani egész határozottan, mi a szándéka. És ettől nem engedi magát eltántorítani semmi áron. Szemébe fogja vágni, hogy Aladár vallomására vonatkozólag letagadta az igazságot és ha van még becsületérzése, akkor pirulni fog. Szegény leányka, az embereket önmaga után Ítélte meg. Ő még tudna pirulni, ha hazugságon kapnák, sőt hazudni nem is tudna. De Morvay tud, anélkül, hogy emiatt a szégyen pírja szállana arcába. A becsületérzés belőle már régen kihalt. A külső ajtót nyitva találta, ami meglepte őt. De annál jobb, igy legalább könnyebben és hamarább bejuLhat. Be is jutott az úgynevezett fogadószobába, melytől jobbra volt a dolgozószoba. Rózsika egyszerre megállóit. Morvay nem volt egyedül, hangok hallatszottak ki a dolgozószobából, melynek ajtaja nem volt betéve. Egy idegen hang éppen Földváry gróf nevét ejtette ki. ** ■*.! ^ Tehát itt a szerencsétlen fiatalember sorsát tárgyalják. Nem volt szokása hallgatózni, de ezt végig kell hallgatnia, meg kell tudnia, mit beszélnek Aladárról? Hátha ilyen módon megtud valamit, ami céljaira előnyös lesz. (Folytatjuk) ^,
