Bethlehemi Hiradó, 1964. július-december (42. évfolyam, 27-53. szám)

1964-07-09 / 28. szám

8. OLDAL

BETHLEHEM! HIRADÖ

Thursday, July 9, 1964

A perzsavásártól a négervásárig

A vásár régi keletű fogalom. Bölcsője Keleten ringott: Kina, Mongólia, Turkesztán, Perzsia, Arábia a legrégibb vásártartó államok, majd átterjedt az ókori Kis-Ázsiára; onnan vették át aztán az ógörögök, majd a rómaiak. Nyugat-Európa vásárai a középkorban fejlődtek ki, és azok hagyományaiból alakultak ki a mai vásárfajták.

A nagy népességet vonzó vallásos ünnepekkel és más alkalmakkal kapcsolatosan keletkeztek. A mohamedánok szent Mekkájába egyaránt zarándokoltak hivők és vásárosok. Annak előtte a görögök és a rómaiak vásárterei is vallásos helyek közelében voltak. Az ógörögöknél az olimpiai és a delphi vásárok voltak a leghíresebbek; Olympiába á sportesemények, Delphibe a vallásos jósda csalogatta a vásárosokat. A vásárokat és a zarándoklatokat még a középkorban is jó ideig egyszerre tartották, és ez csak akkor változott meg, amikor a királyok, fejedelmek, főurak kegyéből a vásártartás joga a városi hatóságokra szállott át.

A vasárnap magyar elnevezése is a vásárra utal. Eredetileg vásárnap volt, ebből változott át vasárnappá. Rokon ezzel a török pazar günü, amely egyaránt jelent vasárnapot és vasárnapot. Hasonlatos ehhez a korábbi eredetű >erzsa básár, pásár, és a monyon basar vasai.

Vásár szavunk első Írásos

emléke 1272-ből való: Mortamasar. Hogy ez azonos-e a mai Martonvá-.ár nevével, nem feltétlenül bizonyítható 1279-ből származik a másik régi változat: vyasar, amely ma igy hangzik: vásár. E szavunk származékai is több száz évesek. A vásárállás (1772). vásárbiró (1629), vásárfia (1748), vásárház (1541), vásárlevél (1767), vásárlóhely 1757), vásárló piac (1592), vasárnap (1564), vásárpénz (1767), vásárlás (1592.) Helységnevekben is a legkülönbözőbb időszakban és föld rajzi helyeken szerepel a vásár, imnt például Hódmezővásárhely.

Európa hires vásárai leginkább a 13-ik és 19-ik század j között virultak. A gyáripar és :

i köziekeik fejlődése mindinkább cs^cntette jelentőségüket, és sázadunk eleje óta inkább min árumintavásárok váltak jelenősekké. A vásárcsarnokok Is az áruházak nagyjából állandósították az egykori a! «Imi vásárok szerepét. Ércjpes megjegyezni azonban a ^nevezetesebb régi nvuganurópai vásárokat, ametyekne egy részét máig megrendelt. A franciák hires vásári: a champagne-i, a lyoni, apárisi; az olaszoknál : a beramói, a piacenzai, a milánói;! németeknél a két Frankfurton, Münchenben, Kölnben é Lipcsében rendeztek és ma s rendeznek világraszóló váárokat. A Nyizsnyij-Novgéodban (ma Görbül rendseresitett szőrmevásár hosszú ideig a legforgalmasabb és egyetlen ilyen bolt volt a világon.

Magyarországon híresek voltak a tizenhat napig tartó budai, a győri, a debreceni, és később a hortobágyi, a hidi vásárok, ahal sok tízezernyi jószág cserélt gazdát.

Két magyar vásár politikailag is jelentőségre emelkedett. Egyik az irodalomban szerepel. A döbrögi vásáron Fazekas Mihály Ludas Matyi sérelmeiért ígért háromszoros bosszút a kevély földesurnak. Az 1848, március 15-én is tartó, pesti, József-napi vásár közönsége Petőfiák forradalmához csatlakozott; 1894-ben pedig Szántó Kovács János jogtalan letartóztatása ellen a hódmezővásárhelyi piactéren munkára várakozók olyan hevesen tiltakoztak, hogy a csen dőrség brutálisan támadt rájuk. Az ezt követő politikai

per az egész ország közvéleményét foglalkoztatta, a nincstelen szegényparasztokra, kubikosokra irányította a figyelmet.

A 16-ik században sok magyar vásáros kelt útra, és eljutottak egész Münchenig, Strassburgig, Nürnbergig. Főként az állatkereskedők hajtatták ezrével jószágaikat a sok nyereséget kínáló nyugati vásárokra. Hosszas és küzdelmes ut során értek el céljukhoz, hiszen a jószágok lábon tették meg a sok kilométeres utat. Rablók, lesvetök, kóbor katonák dézsmálták a tőzséreket, vámok terhelték, folyók akadályozták utjuikat. Az árusokra sem várt jobb sors, akik rendszerint csoportosan és fegyveresek kíséretében indultak el hetekig tartó útjaikra. A német városokba hajtott bikákkal gyakran rendeztek bikaviadalokat is, amelyekből az élelmes kereskedők tetemes hasznot húztak.

A vásár egyik fajtája a kótya-vetye volt. A rablott, zsákmányolt árucikkek, értéktárgyak, fegyverek eladására rendezték a 16-17-ik században. Előbb a várur vette ki a maga részét, és csak aztán az alacsonyabb rangnak; majd a portyán elesett katonák özvegyei részesültek belőle. A megmaradt, szerzeményt, Zsákmányt eladták, rendszerint tényleges árukon alul és az összegyűlt pénzt szétosztották a közkatonák között.

Nemcsak állatok, termények, iparcikkek kerültek a vásárokra, hanem olykor emberek is. A foglyul ejtett katonákat, asszonyokat, lányokat, mint szolgákat, háremnőket, gályarabokat adták el. Évszázadokon át a négereket pénzért adták, vették.

SZERKLEM

k(jf Arjai

Irta: KERTÉSZ MIKLÓS

— Akkor legyen szives nekem még egy párnát hozni. y — Miért? Hiszen kettő van.

— Az igaz, de még mindig igen alacsonyan van a fejem, így igen nehezen lélegzek.

Mint mindig, úgy most is a legnagyobb készséggel teljesítette Esperanza nővér a kérést és gyanútlanul távozott a szobából.

Alighogy betette maga mögött az ajtót, Aladár villámgyorsan felszökött az ágyból és két ugrással az asztalnál termett. Az idő rövid volt, tehát gyorsan kellett cselekednie. Az asztalon álló borospoharat gyorsan kicserélte az orvosságos pohárral és visszaszökött az ágyba.

Alighogy a takaró alá bujt, Ilka már belépett és hozta a kért párnát.

— Itt van, — mondta. — Puha tollal van megtöltve. A legjobb, amit fel birtam hajszolni az intézetben. Emelkedjék fel egy kicsit, hadd tegyem a feje alá.

És amig ezt tette, kezével nem is annyira akaratlanul, mint titokban, szándékosan hozzáért sötét hajfürtjeihez és vállához és ettől az érintéstől boldog mosoly suhant végig félig eltakart arcán.

— De most meg kell innia az orvosságot, gróf ur, — mondta és odanyujtotta feléje a poharat. — Váljék egészségére.

— Nem tudom, hogy van az, hogy az orvosság bevétele után mindig úgy elálmosodom? — mondta Aladár. — Szemeim rendesen lecsukódnak és bármennyire szeretnék még ébren lenni, nem birok. Talán jobb lenne be sem venni. De mivel ön kivánja, hát beveszem. Csak nem hihetem, hogy olyasmit nyújt nekem, ami ártalmára lehetne?

— Hova gondol? Ilyesmit csak nem lehet feltételezni rólam.

Aladár ajkához emelte a poharat és kiürítette. Ilka csodálkozott, hogy egyszerre kiitta.

— No lássa, — mondta Aladár. — Máris elővesz az álom. Szemeim lecsukódnak, pedig úgy szeretnék még beszélgetni önnel. De nem lehet ... jó éjt Esperanza nővér.

Ajka elnémult, feje lehanyatlott a párnákra, mintha már elnyomta volna őt az álom.

Az apácaruhába bujtatott szép asszony egy percig az ágynál maradt és nézte Aladárt. Kezét szivére szorította, keble a szerelemtől hullámzott és nem tudott betelni Aladár nézésével.

— Egyém vagy — lihegte mély szenvedéllyel. — Enyém vagy és senki másé. Már nem sokáig maradsz ebben a házban. Lesz rá gondom, hogy végre enyém legyen a győzelem. Látni, vagy hallani fogsz valamit, ami karjaimba fog kergetni téged. Akkor aztán ki sem szabadulsz többé kezemből. Ha egyszer megizleled keblemen a szerelem édességét, akkor testestől-lelkestől enyém vagy, örökre. Nem te vagy az első, akit hálómba kerítettem. Grófok, hercegek feküdtek lábaimnál és én kényemkedvem szerint bántam velük. Rabszolgáim voltak, akik sóvárogva lesték mosolyomat és egy nyájas szavam boldoggá tette őket. Rabszolgám leszel te is szép grófocska és Dubay Rózsika el lesz felejtve.

Még egy sóvár pillantást vetve a mozdulatlanul fekvő ifjúra, visszatért az asztalhoz és a székre dobta magát.

— Vájjon szeret-e? — gondolta magában. — Némelykor oly édesen beszél velem, mintha csakugyan szerelmes lenne belém. Vagy talán csak puszta hálából ilyen? Oh, érzem, hogy vele szemben nehéz lesz a helyzetem.

Mély sóhajjal felkapta a poharat és fölhajtotta, a vacsorát azonban érintetlenül hagyta.

— A doktort is meg kell. puhítani, — folytatta magánbeszédét. — Ö sehogysem akarja, hogy Aladárt magammal vigyem. Majd kicsikarom tőle a beleegyezést. Legfőbb ideje, hogy elmenjek már innét. Már hetek óta nem foglalkozhattam Lola ügyével és csak titkos leveleiből tudom, hogy eddig még minden rendben un a sólyomvári kastélyban. Most azonban mégis ideje már, hgy megmutassam magamat neki, mert ő még fiatal és tapaszt latlanságában igen könnyen megeshetik, hogy olyasmit tesz. ami helyrehozhatatlan kárt okozhatna nekünk.

— Nini, milyen melegen lesz egyszerre. Meg aztán hogy álmosit ez a bor. Persze, mihón ittam. Majd kinyitom az ablakot és friss levegőt ereszek be. A hüs levegő jól fog esni forró homlokomnak. A rácot is kinyitom, hogy több levegő jöhessen be. Veszély ebből íem származhatik, mert Aladár, a féltett fogoly mélyen alszil. r

Az ablakhoz lépve, elób kinyitotta az ablakszárnyakat, aztán a nála lévő kulccsal i vasrostély zárát kinyitva, azt is fölnyitotta.

De ugyanabban a pillmatban, midőn az ablakon kihajolva élvezni akarta az esti hüs levegőt, egyszerre oly gyöngének érezte magát, melyhíz hasonlót még sohasem érzett.

— Nagy ég, mit jelent ez a szokatlan bágyadtság? Lélegzetem eláll, érzékeim megügadják a szolgálatot. Talán csak nem lettem beteg? Ez borza.ztó lenne éppen most.. .

Többet nem tudott maidani. Hangja megcsuklott, térdei megrogytak. Mégis összeszedte minden erejét és a szoba közepéig akarta vonszolni rragát; ösztönszerüleg érezte, hogy meg kellene rántania a csengőt.

Ebből azonban semmi sem lett, mert már a harmadik lépésnál lerogyott, szép teste_elterült a puha szőnyegen, nem volt már annyi ideje, hogy ruháját, mely esés közben térdéig felcsúszott, rendbehozza.

Elaludt. Szeme mélyen lecsukódott, ajka félig nyitva maradt, úgy hogy látni lehetett az apró hófehér fogakat.

Arcáról is le volt csúszva a fehér kendő; nyilván lehúzta, mert nagyon melege lcvpn, ezáltal is könnyíteni akart mamán ...

Ott feküdt tehát mozdulatlanul a földön. Mikor ezt Aladár meglátta, fölkelt ágyából, ahol alvást szinlelt, holott a valóságban lázas figyelemmel kisérte Ilkának minden mozdulatát.

Arcáról most egész határozottan ráismert. Ő volt az a kém, akit akkor éjjel egy cellába zártak vele és aki aljas képmutatással hasalta titkát, ű volt az, aki később Morvay doktor cinkostársa gyanánt leplezte le magát. Ő volt az, aki Rózsikét meg akarta rontani é fogva tartja őt is, nehogy segíthessen rajta.

Ebben a pillanatban ólján haragot érzett iránta és olyan vad bosszúvágy fogta el szvét, hogy szerette volna rávetni magát és megfojtani a bestiát.

—De nem bántom — tette hozzá gyorsan. — Nem akarok gyilkosa lenni. Ne mondhassa senki, hogy Földváry Aladár egy védtelen nőre emelte kezét. Majd eléri őt az Isten harangja — rá kell bíznom, hogy bánjon el vele.

— De most gyorsan munkához — szólt önmagát biztatva. — Most, vagy soha. Valóban szépen előkészítette nekem az utat. Még a vasrács is nyitva van. Egy ugrással kint leszek a kertben, aztán sietve emberek közé megyek és kikürtölöm mindazt, amit az intézetben láttam és tapasztaltam. Végre mégis csak fel fogom rázni a világot közönyéből.

— Hah, Morvay doktor a te órád is ütött. Nem fogod tovább csalni a világot aljas uzelmeiddel. Le fogom rántani az álarcot, fel fogom világosítani az embereket, feltárom a bámuló világ előtt tébolydád borzalmait. Meg fogja tudni a világ, hogy épelméjű embereket bolondnak tüntetsz föl és jó pénzért fogva tartod őket. Meg fogja tudni a világ, hogy földalatti pincékbe és egyéb odúkba zárod el őket és odahatsz, hogy idővel teljesen megbolonduljanak. Én, Földváry Aladár leszek az első, aki üzelmeidnek vqget vetek és bűntársaiddal együtt börtönbe juttatlan.

Aladár mégegyszer meggyőződött, hogy Ilka csakugyan mélyen alszik-e, tapasztalatból tudta már, hogy ez a mesterséges álom reggelig eltart. Ilkától tehát nem kellett félnie; hogy pedig valaki más háborgatná őt, ez szintén lehetetlen volt, igy tehát legalább eg^éhány óráig szabad keze volt.

Egy ugrással az ablaknál termett és kidugva fejét, kitekintett az esti szürkületbe. Első dolga volt megnézni, hogy milyen magasságban van af ablak a földtől? Rémülten látta, hogy nagyon is magas.

Szerencsére egy nagy diófa állott az ablaknál, amelynek ágait könnyen elérhette.

Aladár mindig jó tornász volt, igy tehát neki mert vágni

a merész feladatnak. '

Felugrott az ablak párkányára és nagyot ugorva elkapta egy kiálló ágnak vastagabb részét. Az ág erősen meghajlott, de nem tört le. Aladár egy percig ég és föld között lengett, mint az óra ingája, aztán mind tovább kapaszokdva, elérte a fatőrzset, ahonnan már könnyen leereszkedett a földre.

Tehát szabad volt. Csak a tenyere sajgott, mert már régen nem tornászott. Egyéb baja nem is történt. Ezzel azonban vajmi keveset törődött, sőt ne mis volt ideje foglalkozni vele, mert a menekülés ténye még ne mvolt teljesen befejezve. A magas fal még hátra volt.

Nehogy pedig hívatlan szemek észrevegyék őt, futva a falhoz menekült. Ott még egyszer hátratekintett a komor épületre, melyből az imént egy merész ugrással kimenekült. Egy pillanatra összerázkódott, mert'igen könnyen össze is törhette volna magát.

Most azt is látta, hogy csakugyan Morvay doktor tébolydájában volt. Egész határozottan ráismert a komor épületre és ezzel egyidejűleg felujultak emlékezetében mindazok a jelenetek, amelyeket ebbn a bünbarlangban átélt.

Eszéb jutott Rózsika, akit minden bizonnyal még mindig hatalmában tartott ez a gonosztevő. ,

— Várj csak Morvay, most végre ütött az óra, melyben üzelmeid napfényre fognak kerülni. Meg fogja tudni a világ, ki vagy és milyen gyalázatos bünbarlang a te házad, melyét emberbaráti intézménynek tart mindenki.

Mindenekelőtt tájékozni igyekezett magát. Igen, odaát, az épület túlsó oldalán kezdődik az erdő, ahol Rózsikával legelőször találkozott. Jobbkéz felöl van az országút, mely a városba vezet.

A fiatalember most mégegyszer az épületre szegezte tekintetét, át szerette volna fúrni szemeivel a falat. Mit nem adott volna érte, ha ebben a pillanatban bizonyságot szerezhetne magának, vájjon itt van-e még Rózsika?

— De meg fogom tudni! — kiáltott az ég felé emelve reszkető kezét. — Még ma éjjel bizonyságot szerzek magamnak arról, hogy mi lett belőled, Rózsikám. És jaj lesz neked, vén gazember, ha megtudom, hogy kezeddel meg merted őt érinteni. Reszkess haragomtól, ha megtudom, hogy kárt tettél benne, akkor nemcsak a rendőrség segítségét veszem igénybe, hanem megfojtalak nyomorult gazember.

Aladár egyszerre elnémult, észrevett egy ablakot a másodig emeleten, amely még ki volt világítva, de természetesen az is elvolt látva ráccsal, úgy mint a többi.

Suhanó árnyakat látott az ablakon keresztül, tehát valaki van a szobában. A karcsú alak nem lehetett más, mint Rózsika — az ő imádott menyasszonya.

Aladár csaknem felkiáltott örömében, midőn látta, hogy az ablakhoz jön és a hideg vasrácshoz szorítja forró homlokát. Tekintetével fölpillantott az égre és sóvár vággyal nézte az égboltozaton a tündöklő csillagokat.

A többit hozzáképzelte Aladár. A leányka bizonyára sir, siratja múltját, amelyben nem volt öröm, siratja jövőjét, melyben nincs remény.

Aladár az ablak alá szeretett volna rohanni és fölkiáltani hozzá:

— Bízzál Rózsika, én még élek, már szabad vagyok, nemsokára neked is ütni fog az óra, a szabadulás örvendetes órája.

De nem, veszteg kell maradnia, hallgatnia kell, hacsak mindent kockára nem akar tenni.

Mindössze tehát csak azt tette, hogy Rózsika felé terjesztette karjait, lélekben magához ölelte a kedves leánykát, képzeletben csókot nyomott az ajkára és maga elé suttogta:

— Most isten veled, Rózsika, te drága leányka, Isten veled. Még csak néhány óráig kell ebben a pokolban kínlódnod, de a megváltás perce már közeledik. Már közeledik a szabadság pirkadó hajnala. Egy néhány óra múlva karhatalommal térek hozzád vissza és hozok neked szabadságot, szerelmet és boldogságot!

Mégegyszer felnézett az ablakra, hosszan és merően, mintha mátkája alakját egészen magába akarta volna szivni, aztán a falhoz sietett.

Ezen a helyen véletlenül éppen igen magas volt a fái és nagy kérdésnek tetszett, vájjon hogyan fog rajta átjutni?

Úgy látta, hogy megint csak ügyességéhez kell folyamodnia. Fölfedezett egy fát,' egészen a fal tövében, melynek ágai a szabadba nyúltak.

(Folytatjuk)