Bethlehemi Hiradó, 1964. február-június (42. évfolyam, 6-26. szám)
1964-04-02 / 14. szám
8. OLDAL RETHLEHMT HIÍUDŐ " Thursday, 1964, April 2 SZERELEM KUFÁBJAI Irta: KERTÉSZ MIKLÓS — Hallottam már róla! A gróf uradalma a főváros környékén fekszik és tuljadonosa eygike az orszár leggazdagabb embereinek. — Annál jobb, legalább nem kell sokat magyarázgatni, — szólt Ilka. — Vájjon kész lenne ön a kastélyt s az ott történőket megfigyelni? — Ha csak ennyi az egész — nagyon szivesfen! Talán egyúttal viaszlenyomatokat is vehetnék a zárakról. Ezzel bizonyithatnám legjobban ottani működésemet. — Erről egyelőre nincs szó, — válaszolt a szép aszszony. — Mi csak arra vagyunk kiváncsiak, mi történik ott és kik fordulnak meg a kastélyban. Fő figyelmet az uj grófkisasszonyra kell forditani, ki néhány nap előtt odaköltözött. Soltész Ferinek természetesen sejtelme sem volt róla, hogy itt voltaképpen az ő imádott Lolájáról van szó, kit ő csak mint keringőkirálynőt ismert. — Helyes, — mondotta. — Oly hűséges követője leszek, mint az árnyék és megfigyelem őt a napnak minden szakában. De vájjon mit hozhat ez a konyhára? 1 — Egyelőre szabadságot hoz önnek, később pedig néhány ezrest is, ha tudniillik jól végzi a dolgát. Meg lesz velem elégedve, szépasszony. Az orvos, ki eddig a figyelő szerepére szorítkozott, most szintén megszólalt. — Jói van, szavaiból kiveszem, hogy hajlandó elfogadni megbizásunkat. Szavát adja rá? — Itt a kezem, — de előbb oldozzanak fel, hogy kezet adhassak. Meg fognak győződni, hogy Soltész Feri szavának áll. Egy betörőkirály meg szokta tartani, amit mond. XVI. FEJEZET. ■ j. Az életmentő. Ugyanaznap délután a sólyomvári .astély boltives kapuja előtt állott egy hintó, mely el két gyönyörű pejcsikó volt fogva. Az ostorhegyesnél illott egy szürkehaj u, jól megtermett, dúsan aranyzott libériába bujtatott urasági kocsis, ki a kedvenc ilat sugár nyakát simogatta kezével. — Most már más szél fuj dogál it — mormogta maga elé az öreg ember, ki már hossz évek óta hűségesen szolgálta a grófi családot. — Mst gyakrabban jöttök ki az istállóból egy hét alatt, mnt annakelőtte egy egész hónap alatt. Ez onnét van, aert most már nem búslakodnak gyászba borulva; mgkaptuk az elveszett gyermeket — s még hozzá mlyen szép ifjú leánykát! Ugye pej kők, mindjárt jobb kedvetek van, mikor ilyen szép és bájos úrnőt viszta a városba — ezért ragyog úgy a szemetek s kaparjátok patkóitokkal oly türelmetlenül a földet. — Gyönyörű két pára, — szólalt reg Szentiványi gróf prádéskocsisa mögött egy hang. — Úgy látszik, angol telivér mind a kettő. A kocsis hirtelen megfordult és e*y fiatalembert pillantott meg, kinek rőt haja nem ép>en a legkedvezőbb benyomást tette rá, habár az égisz ember nem lett volna éppen ellenszenvesnek monlható. A lovak dicsérete azonban tetszett neki sokat l;vont a rőt haj okozta rossz benyomásból. A parádéskocsisnak ugyanis semnivel sem lehetett jobban eltalálni kedvét, mint ha \alaki dicsérte a lovakat; a grófi családdal annyira ősze volt forrva, hogy a lovakat szinte a maga tulajdonának tartotta s ugyancsak hízott, ha valaki magasztala a nemes állatokat. — Ön nyilván nagy lóismerő, — válaszolt a fiatalemberhez fordulva. — Mindenesetre olyan két csikó melyhez hasonló nincsen két vármegyében, még talán a királynak se. — Mind a kettő Yorkshire, — szelt az idegen fiatalember és szakismerettel veregette meg a lovak nyakát. — Fogaikról látom, hogy még egészen fiatalok Milyen karcsú a növésük, milyen a lábuk! Hát még á szemük! — Csupa tűz, — kiáltott a parádéskocsis lelkesül-Morvay hozzáment s kezéről lemetszette a zsineget. Lábait aztán Soltész Feri maga Szabadította ki kötelékeiből. Tagjai azonban annyira el voltak zsibbadva,' hogy nem birt felállani. Morvay segítségére volt és egy székre ültette őt. Soltész Feri ezalatt figyelmesen szémlélgetté az elmeorvost és a feketefürtös asszonyt. Nem tudta megmagyarázni magának, milyen érdek kötheti Össze ezt a két egyenlőtlen embert. — És mikor kell munkába lépni? — kérdezte, zsibbadt lábait nyomogatva. — Még ma, — válaszolt Ilka, ki egészen átvette i Morvaytól a szót. — Legcélszerűbb lenne állandó foglalkozásra bejutni a kastélyba. Ön ügyes, élelmes fiatalember, talán kaphatna ott valamelyes alkalmazást. — Talán mint szolga? — kérdezte Soltész ajkát biggyesztetve. — Az nem felel meg Ízlésemnek. — Nem tudja, hogy a cél szentesíti a munkában. — Ám legyen, — jelentette ki Soltész. — Pénzért mire nem képes az ember! Holnap már hallani fogják, hogy érintkezésbe léptem a kastély lakóival. Ilka most az orvoshoz fordult: — Hallja, doktor ur, adjon ennek a fiatalembernek foglaló fejében néhány száz koronát, mert kinézem belőle, hogy egyetlen fillér sincs a zsebében. Az orvos arca elsötétült. A vén zsugori szörnyű dühbe tudott jönni, ha arról volt szó, hogy pénzt adjon. Ilka félrerántotta őt és rátámadt: — Vonakodik uj szövetségestársunknak rongyos pár száz koronát kifizetni? Nem tudja, hogy milliókat akarunk kezeink közé kapni és ilyen nagy cél érdekében néhány száz koronát sem akar áldozni. Nem, nem! Olyn könnyen nem fog a gazdag örökséghez jutni. Önnek még szép egy pár ezrest ki kell szúrnia, mig Szentiványi gróf milliói biztosítva lesznek számunkra. Mindezt halkan mondotta. Soltész Feri éles füle azonban mégis meghallotta és felfigyelt. — Ahá, — gondolta magában. — Milliókról van szó s ezeket nekem kell kikaparni a parázsból. Jó jó, kedves uj barátaim, majd ebből az óriási zsákmányból én is kiveszem ám a részemet. Soltész Ferinek van anynyi esze, hogy magára is tud gondolni. Morvay doktor bosszúsan ment Íróasztalához, melynek egyik fiókját kihúzta. Abból kivett egy csomó pénzt és olvasatlanul Soltész kezébe adta. — Fogja, — mondotta. — Aztán lásson munkához! Soltész Feri mosolygó arccal csúsztatta zsebébe az aranyakat és a teendőket uj szövetségeseivel még egyszer alaposan megbeszélve, csakhamar távozott a tébolydából. Ezalatt meg is virradt. A nap korongja felbukkant a láthatáron s aranyos fényözönnel árasztotta el a mindenséget. Soltész Feri vígan fütyörészet és jövőjét illetőleg a legszebb' reményekkel kecsegtette magát. Feltette magában, hogy egyenesen Sólyomvárra megy-s tiszteletét teszi Szentiványi gróf kastélyában. ten. — A sörényük is milyen pompás, — tóditotta az degeh. — Hanem a nyergesnek a hevederét jobban meg kellene szorítani — az ilyen nemesvérü állatot igy szeretik. — A manóba is, a fickónak igaza van, — gondolta magában János és mig ő a hevedert szorosabbra húzta, azalatt az idegen a lónak dús farkával igen behatóan foglalkozott. Most azonban —- mintha valamit bevégzetl volna — gyorsan hátralépett s igy szólt a parádéskocsishoz: — Igazán irigylem, hogy ilyen fogattal parádézhat a fővárosban! Mert odamennek ugy-e? A lovat gazdája is bizonyára igen jó ember lehet. — Meghiszem azt, — szólt magasztalólag János. — A mi jó urunkat, gróf Szentiványi Gézának hívják s nálánál jobb urat képzelni sem lehet. Aki az c szolgálatában áll, az szerencsésnek mondhatja magát. — Annál jobb, — mormogta magában az ismeretlen ,odább ballagva. — Akkor hát én is gratulálhatok magamnak, mert fogadni merek, hogy egy óra múlva én leszek Szentiványi Géza gróf szerencsés parádéskocsisa. A nagy szárnyas kaput kinyitották s Szentiványi Géza gróf daliás alakja jelent meg a küszöbön. Őt követte Lola, kinek szép karcsú termetét az angolszabásu ruha még jobban kiemelte. — Oh milyen isteni időnk van ma, — kiáltott fel a csalónő és szeretetteljesen belecsimpaszkodott a gróf karjába. — Milyen pompásnak Ígérkezik a mai sétakocsizás! Géza gróf gyöngéd pillantást vetett gyermeke viruló arcába. — Úgy van, kedves gyermekem. Örvendezzél és élvezd az életet! Ki kell használnunk a verőfényes időt, mert vajmi gyakran olyan sürü felhők tornyosulnak fel az égen, hogy napokig is hiába várunk napsugárra. Egyébiránt éppen most jut eszembe egy súlyos mulasztásom; fel kellett volna hívnunk Rédey Irma kisasszonyt is, hogy tartson velünk, hisz úgyis oly ritkán megy ki. Mulasztásunkat azonban még helyrehozhatjuk. — Ah, kedves papácskám, — hízelkedett Lola atyához simulva. — Jobb szeretek egyedül lenni a társaságokban. Hiszen szivem mélyéből szeretem Rédey Irma kisasszonyt, de lásd, kissé féltékeny vagyok, én kizárólag egyedül akarlak bírni téged. Géza gróf bár mosolyogva csóválta fejét, de azért nem igen tudta helyeselni ezeket a szavakat és mégis jól estek atyai szivének a leányka hízelgő szavai és ragaszkodó gyermeki szeretete. A parádéskocsis ezalatt felnyitotta a hintó csapóajtaját s előbb Lolát segítette be, utána Géza grófot, azután fiatalos ruganyossággal ő maga szökött fel a bakra és parádéskocsishoz illő poziturába vágva magát, igy gondolkodott magában: — Hej, egészen más időket élünk most, mint pár hónap előtt! Ne adj Isten, hogy a gróf urat rálehetett volna bírni, hogy sétakocsizást tegyen nyitott hintóbán ezekkel a gyönyörű pej kokkal. Most bezzeg egyszerre fordult a kocka. Mióta a fiatal grófkisasszony megérkezett, azóta csupa nevető arcokat lehet mindenfelé látni. Sétakocsizás mindennap és a kastély komor falai a kisasszony ezüst kacagásától hangzanak. Szinte megfiatalodunk mindannyian. A tüzes paripáknak nem kellett ostor, sőt tartani kellett őket, nehogy elragadják a hintót. Ma különösen igen nagy futókedvükben voltak s János rövidre fogta a gyeplő szárát. — A patvarba, — gondolta magában. — Az egyik csikó igen különös ugrásokat visz véghez! Mi a kő ütött hozzá, hogy olyan ideges? Éppen meg akarta fékezni az állatot, mely egyszerre hátulsó lábaira állott, majd hátrafelé rúgott, miáltal a másik paripát is megvaditotta. Mindjárt rá vad száguldásba mentek át és végig vágtattak a hosszú jegenyefasoron, mely egész a városig húzódik. Vágtatásuk egyre őrültebb lett, a könnyű kocsi ide-oda dobálódzott, az öreg János ereje elégtelen volt a megbokrosodott állatok megfékezésére, sőt csaknem leesett a bakról. Géza gróf ijedten szökött fel ültéből és segíteni akart megfékezni az állatokat. Hogy a szerencsétlenség mértéke beteljen, a gyeplő is kiesett János kezéből. — János, János, — kiáltott a gróf ijedten. — Mi történt? Mi leli ezeket a lovakat? És most még a gyeplő szárát is kiejti kezéből. János, János, még valami nagy szerencsétlenség történik. A gróf aggódó pillantást vetett Lolára, ki a kocsi párnáira visszaesve, rémültében egy hangot sem tudott kiadni magából. E pillanatban a következő gondolatok villanhattak meg rémült agyában: — Vájjon azért értem el mindent, hogy mint Szentiványi grófkisasszony nyomorult halállal haljak .neg? Milyen iszonyú balvégzet ez. Valóban nem volt érdemes sütkérezni a szerencse verőfényében. — Gróf ur, rebegte János holtra rémülten. — El lem tudom képzelni, mi történhetett ezekkel a lovakkal. Ilyet még nem értem meg! Lehetetlen őket megfékezni, úgy meg vannak vadulva . . ' A következő percben rémült kiáltásban tört ki. — Végünk, végünk! Nekimegyünk egy fának! Úgy is volt. A fékevesztett paripák jobbra-balra 'utottak az országúton és egy kanyarulatnál nekimentek egy beljebb álló nagy fának, melyét már nem leleteit kikerülni. , A veszély láttára Gézának az a gondolata támadt, íogy Lolát karjai közé kapja és kiugrik vele a hintóból. Ámde csakhamar felhagyott ezzel. Lehetséges, íogy szerencsétlenül esnek, vagy Lola ruhája megakad i hintóbán s akkor még nagyobb lesz a baj. Ekkor egyszerre velőtrázó kiáltás hangzott fel — így irtózatos zökkenés, a gróf és Lola előrebukott, Jáios pedig fejükön keresztül nagy Ívben lerepült a bakból s mozdulatlanul fekve maradt az országút porában. A kocsi azonban még mindig nem tört széjjel, isak egyik kereke esett ki, de a megvadult paripák még igy is magukkal hurcolták, mert az istrángok nem szakadtak el, holott a szerszám egyéb részei már szakadoztak. A hintóbán ülők szintén féloldalt buktak. Kiugorni most már egyikük sem merészelt. — Okvetlenül elvesztünk mi is, — szólt Géza gróf. miközben mégegyszer és utoljára magához ölelte leányát. — Rajtunk senkisem segíthet többé. A csalónő mit sem válaszolt. Vad kiáltással a gróf keblére hajtotta fejét és karjaival görcsösen átfonta nyakát, szemeit behunyta, hogy ne lássa a szörnyű katasztrófa bekövetkezését, mely minden percben kiolthatja életüket. A fasor végén folyóvíz volt, melyen hid vezetett át a városba. A megvadult lovak ahelyett, hogy a hidnak tartottak volna, oldalvást kanyarodtak és egyenesen nekimentek a folyónak. Géza gróf jól látta mindezt, leányával együtt elveszettnek hitte magát és Istennek ajánlotta lelkét. Még csak néhány lépés választotta el őket a meredek parttól s akkor mindennek vége. Két emberi életnek egy perc alatt vége lesz rettenetes módon. Ekkor a magas kőhidoszlop mögül egyszerre egy ember tört elő és egyenesen a megvadult lovakra vetette magát, kik lobogó sörénnyel, kitágult orrlikaikból prüszkölve, rohantak a folyónak. Géza meglátta zt az embert. A reménynek halvány sugara szállott szivébe s feléje káltott — Segítség! Mentsen meg bennünket s fényesen megjutlmazom! Az ismeretlen férfi látszólag nem is figyelt ezen szavakra, hanem csodavakmerőséggel a lovakra vetette magát. Nyilván nem volt egészen járatlan az eféle dologban. mert ujjaival belemarkolt a nyerges lónak az orrlikaiba, amitől ez kifogva a lélegzetből, féltérdre bukottestében a másikat is magával rántotta. (Folytatjuk) ÁTLAG... Az amerikai farmok átlagos nagysága 250 aker. Az átlagos amerikai egy évben átlag 457 font papirt használ el mindenféle formában. Az átlagos amerikai évente 17.2 font cukorkát eszik — gyerekek többet, felnőttek kevesebbet. ,Az amerikai kórházak átlagos napi költsége 19 dollár 40 cent — inkább jóval több, mint valamivel kevesebb. Egy gallon gazolin átlagos adója (országos és állami) 10 cent. Az amerikai átlagos adófizető polgár évente 117 napot nem magának dolgozik, hanem országos, állami és helyi hatóságoknak. Mi amerikaiak — kivételekkel — évente 15 és fél kvart fagylaltot fogyasztunk és ennyi fagylalt elkészítéséhez egy és egyharmad millió tehén teje szükséges. Buffalo az ország leghavasabb városa, ott az évi hó-átlag 106.8 incs. Öt sáska azt, aki le tudja ereszteni a torkán a finom sáskapecsenyét, 225 kalóriával látja el. Amerikában a 415,000 bankalkalmazott kétharmad része nő. A ház-festék vastagsága, illetőleg vékonysága az incsnek negyedrésze. A szőkék koponyján 140,000 hajszál díszeleg, a barnáknak csak 120,000, a vöröshajuaknak csak 90,000 hajszáluk van átlagosan. A teljes időt dolgozó amerikai nők fele-fele átlag évi jövedelme 3300 dollár. Felefele azt jelenti, hogy a dolgozó nők fele ennél többet, a másik fele ennél kevesebbet keres. - ■ SZÉCHÉNYI teadelutän LOS ANGELES. — A Magyas Szabadságharcos Szövetség itteni csoportja elhatározta, hogy havonta egyszer rendszeresen Széchenyi teadélutánokat rendez, amelyek keretében minden alkalommal egy-egy magyar nemzeti nagyságról emlékeznek meg. Az első Széchenyi teadélutánt április 12-én, vasárnap délután 5 órai kezdettel tartják a Women’s University Club elegáns tánctermében ás kerthelyiségében, 540 So. Catalina St. A műsorral és tánccal egybekötött esemény fővédnökségét Széchenyi István gróf egyenes leszármazottja, a Dél-Californiában élő Széchenyi Henriette grófnő vállalta. A “Legnagyobb Magyar”ról rövid emlékbeszédet tart Dr. Kállay Miklós. Kimagasló szórakozást jelent a Bel Air Hotel évek óta kedvelt zenei hírességei, a magyar Guzza Fivérek jazzparádés szereplése a teadélutánon. A második zenekar a kitűnő fiatal művészekből álló Rózsa Trió. Lesz Büífé, bor, sör és frissítő italok. Belépődíj uzsonnakávéval együtt $1.50. Az est tiszta jövedelmét a burg-kastli magyar gimnázium fenntartására juttatja a Szövetség. Cl VITA VECCHIA, Olaszország. — Szent Constance ereklyéjét tolvaj kifosztotta, elvitt az üvegszekrényből arany gyűrűket, nyakláncokat és más ékszereket, a csontváz jobbkezének egyik ujját letörte, hogy lehúzhassa róla a gyűrűt. Szent Constance a negyedik században élt, római nemes 15 éves leánya volt, Diocletianus római császár idejében a keresztények üldözése idején vértanúhalált, halt.
