Bethlehemi Hiradó, 1962. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)
1962-11-30 / 48. szám
Í962 november 30 BETHLÉHEMÍ HÍRADÓ —**■ 3-£k oldal LEGÚJABB TANÁCS AZ AUTÓVEZETŐKNEK Egy imagasrr>ngu angol rendőrtiszt, sokéves gyakorlat a'a.rán megállapította, hogy azok az autóvezetők, kiket indulás előtt anyjuk, feleségük, vagy barátnőjük megcsókol, kevésbé hajlamosak arra, hogy közúti bá'esetet okozzanak, vagy szenvedjenek, mint azok, akiket elindulásukkor nőm. csókoltak meg. Ezt azzal jne-rvarázz'k. ho^y az elindulás előtt megcsókolt autóvezetők nvnorodtabbak és kigyensulyozottabbak. , ! Vassal a Szovjet javára kémkedett. Mind á 'négy vádpontban bűnösnek mondotta magát. A londoni főügyész elmondotta a biróság előtt, hogy a vádlott az elmúlt hat esztendő alatt rendkivül fontos titkos adatokat adott át szovjet ügynököknek. — Vassal szolgálatait a Szovjet megbízottai busásan honorált k. Ml UJSÁ9 A LEKIGHVÖLGYÉBEN ? MOST VASÁRNAP LESZ j AZ ALLENTOWNI SZT. ISTVÁN TEMPLOM OLTÁRÉS RÓZSAFÜZÉR EGYLETEK VACSORÁJA HALÁLOZÁSOK-ooo-ANGOL SZOVJET KÉM Vassalt, az angol hrd'tengerész“ti minisz’-érum oH-ári tisztviselő’ ét egy londoni biróság kémkedésért 1 8 évi börtönre ité'te. ELHAJÍTOTTA ! Elküldték a gyereket heringért. Sokáig nem jött vissza, mig az apjja megsokallja és utána megy, lát|ja, hogy az az utcán játszik. — Hát nem hoztál heringet? |-— kérdi tőle bosszúsan. 1 — Hozni hoztam én, hanem nagyon büdös volt az átkozott, hát elhajítottam! — válaszolta a gyerek. FRANK NAGY MEGTÉPÁZZÁK MONTGOMERY BABÉRJ AT Montgomery tábornok a 2-ik világháború során, Rommel "Afrikai Corps’’-ja ellen aratott győzelmeinek elismeréséül tudvalévőén az "El-Alamein hercege’’ Frank Nagy honfitársunk (1809 • . . . r,,. , ... L- 4.1 C. 7 0 - , ,, címet kapta. Eddig az egesz világ E. 4th Street) 72 eves korában i\-: . „ , Montgomeryt tekintette az el-alameini csata hősének. Legkevésbé származott kételkedett ebben maga a tábornok, aki Írásaiban szívesen dicsekedett és sohasem bánt kíméletesen a kollégáival. Lord Alexander, aki a Vili. hadsereg főparancsnoka volt; Az allentowni Szt. 1st’, án r kát. Magyar Egyházközség Oltár, elhunyt az otthonában, és Rózsafüzér Egyletek vasárnap, j Györmegyéböl december 2-án déli 1 2 órakor és Amerikába és tagja volt a betu.este 5 órakor a templom base- lehemi Magyar Lu.herJnus Egymentjében, “Pork Sup~er”-t háznak, a William Penn Egyletrendez, amelyre szeretettel hívja nek, az Amerikai Magyar Relormeg a lehighvölgyi magyarságot, mátus Egyletnek és az Acélmun! Részvételi jegy $2.00 kás Union, 2600 sz. osztályának. most kiadta a2 Emlékiratait Kitűnő ételek mellett meleg Uyaszoija hitvese, Mary ezekben ímegira, ho | testvéri magyar hangulat is lesz Schultz Nagy, egy fia és két lep- mery tulajdonképen méltatlanul ezen a szép vacsora találkozón, nya. A temetés szombaton ment v-.;scii kitüntetését, mert a hires el- 1 egvünk ott tehát minél számo- vegbe a Magyar Lutheránus Egy- alameini csatának összes terveit kapcsolt műszereknek és fontos adatokat szolgáltat az atom tele- i pék használatáról és biztonságáról a világűrben. Ennek a reaktornak a működését a földről küldött rádiójelzéssel szükség esetén bármikor meg lehet szüntetni. -----------------ooo---------------BIZONY. . . Sanyika ebédnél igen jónak találta a finom paradicsommártást és mégegyszer akart venni belőle. Azonban véletlenül feldöntötte az edényt és az egész mártás az I abroszra került. Természetes alaj posan összeszidták. Mikor a vihar elült, Sanyika kisöccse neheztelő hangon megszólalt: — De legalább a spenót főzeléket öntötted volna ki. . . Pártolja lapunkat! es í y Montgo. í ARMSTRONG SNOW TIRES ARMSTRONG SNOW TIRE SPECIAL *1295 6.70x15 BLACK Tube type *tax plus casing ARMSTRONG SNOW TIRE SPECIAL 7.50x14 BLACK Tubeless *tax plus casing PAUL B. WOOD TIRES “BUB” KOEHLER, tulajdonos 1337 E. 4th Street, William St. sarok Bethlehem, Pa. 813 Linden Street — John J. Goch, Mgr. Phone 868-61 14—866-8336 és 866-0961 BATTERIES — RECAPPING — ROAD SERVICE Dl 11C ROA° hazard iLUJ GUARANTEE! á 1 fo^' ftflt life .of fire. (Based on pro-rated . .charge dötermin&d by used tread depth.-and Armstrong's cuf^btconsumer list price.)-------- . sabban! MAGYAR vonatkozású NAGY AMERIKAI FILM \ BETH LEHEMI BOYD THEATRE-BEN ház templomából. Az elhunytat u Auchinleck tábornok alkotta me-, hellertowni Union temetőben he- ezeket ő is átnézte, jóváhagyta és lyeztek örök nyugalomia. ^Montgomery csupán végrehajtot-IRENE KOVÁCS December 5-iki kezdettel bet'hlehemi Bo”d Theatreben ma- [ak^sín 'n-ar vonatkozású amerikai film veszi kezdetet. A film cime “For-Mrs. Irene Kovács, szül. Varga 75 éves korában elhunyt 836 E. 5th Street, Bethlehem alatti Férjével Antal Kov'.ccsal együtt . . , , 50 éven át voltak tulajdonosai ever My Love . amely színes Ke- 83f) £ 5th Street alatti fiiszerüz. pekben jelenxk meg a rumen es ]et(]lcne|c r régi Osztrák Magyar Monarchia, Kováamé az óhazában szüle ~rcnc József cs szar kr aly es ten_ Amerikába ,907-ben iött és ta azt, amit ők elhatároztak. Erre nézve Lord Alexander hivatalos bizonvitékokat tárt a nyilvánosság elé. Ezek után elkészülhetünk Montgomery mérges ellentámadására, sőt gorombaságaira is.---------------ooo— KIJELÖLTÉK AMERIKA KÖVETKEZŐ ŰRREPÜLŐJÉT Erzsébet királynő uralkodását és életüket ecseteli. Ne mulassza el ezt a magyar vonatkozású nagy amer’kai színes filmet megtekinteni. A film d. u. 1:30 órakor és este 7:00 és 9:00 órakor kezdődik. MAGYAR DEMOKRATA POLITIKAI KÖR HAVI GYŰLÉST TART A Bethlehem! Amerikai Ma gyár Demokrata Kör jövő vasár nap, december 2-án, délután fél 3 órakor tartja rendes havi gyű lését a bethlehemi Magyar Ház ban. Fontos és sürgős ügyek kerülnek tárgyalásra, melyeket e gyű lésen okvetlenül el kell intézni ezért felkéretnek az összes tagok hogy lehetőleg teljes számban je lenjenek meg. tagja János r. nak. volt a Kapisztráni Szent kát. magyar tamplom-GYÖ NYÖRÜ KIÁLLÍTÁSÚ ÜDVÖZLŐ KÁRTYÁK NAGY VÁLASZTÉK- ___ BAN. - Dohány- CJGMS áru - Fényépező- ájjir Wí (tépek - Cukorka Pipere cikkek -írószerek és sok----------aiá* áru, alkalmas ajándéktárgyak jutányosán kaphatók. MEILINGER PÁL 610 E. THIRD STREET BETHLEHEM. PA. Phone UN 6-4131 WHY dowe need blood? Capt. Mary Younger, Army Nurse Corps, answers the question: “I'm stationed at an Army Hospital—far from any front-line fighting. But here the biggest battle of all goes on . . . the battle for life. ■* “Day after day, I’ve seen the blood you donate restore health to the shattered, life to the lifeless. Helping these men, watching them, I’ve come to understand why the need for blood—wherever used—isalways urgent.” YOUR BLOOD may go to a combat area, a local hospital, or for Civil Defense needs. But wherever it goes, this priceless, painless gift will some day save an American life! * NATIONAL BLOOD PROGRAM ★ GIVE BLOOD WOW Calf Your Red Cross Today! Help Keep Our Economy Strong ** BUY U. S. SAVINGS BONOS Gordon Cooper kapitány lesz a következő amerikai Űrrepülő. A , 35 éves asztronauta áprilisban Férjén ? kívül két f.a, négy leá- hajtja v£gre feladatát és kisérlenva nyolc unoka es tizenegy te{ tesz hogy ,8.szor im€gkerUlje dédunoka gyászolja. ja földgolyót. egy teljes napot 000 ~~ idénybe vevő Űrrepülés keretében. SOCIAL SECURITY TUDNI- Cooper volt a helyettese Waltei 7ALÓK 65 ÉVESEK ÉS IDŐ- Sclűrra Űrrepülőnek október 3-án, SEBBEK SZÁMÁRA , amikor Schirra hatszor kerülte ______ meq: a Földet űrhajójával. George W, Ervin, az allentow- ■ Időközben egy miniatűr müni körzeti Social Security Hivatal bolygót lőttek ki a világűrbe, igazgatója újólag figyelmezteti amely a naey magasságban legazokat, akik elérték 65-ik életé- utóbb végrehajtott atomrobbanvüket, hogy akkor is részesülhet- tusok nyomán keletkezett rádionek Social Security kifizetések aktiv övezetről továbbit adatokat ben, ha tovább dolgoznak és évi | a Földre. A törpe müboljgó jövedelmük meghaladja az 1200 súlya mindössze 750 gramm es dollárt. Mint áz általunk közölt átmérője 16 centiméter. Az apró előző figyelmeztetésben is kifej- mübolygót, amelyet^ kézben ^ is tette, a legutóbbi törvénymódo- lehet tartani, etiy másik rakétáról sitás értelmében az 1 200 és 1700 lőtték a világűrbe, dollár közti évi keresetnél minden | Charles Burns alezredés, az két dollárból egyet, I 700 dől- atomenergia bizottság egyik szak- , láron felül pedig minden egyes értője, kijelentette, hogy Amerika | dollárért egy dollárt vonnak le a a jövő évben kísérletet tesz 427 | az illetményből. [ kilo sulvu atomreaktort kilőni a Social Security illetmények világ űrbe, hogy aZ többszáz kivisszaimenőleg is igényelhetők, ha lométeres magasságban a Föld valaki elérte 65-ik évét, de csak j körüli pálván számildjon. — Az 12 hónapig, értve ez alatt olyj atomreaktor további energiaforhónapokat amelyekben nem kere- jrást szolgáltát majd a vele egybesett száz dollárnál többet. De j vannak a törvényben olyan esetek is, amelyekben mód állhat fenn, hogy kisebb nagyobb kiegészítő illetményeket lehessen igényelni s Ervin igazgató ezért fölötte ajánlatosnak tartja a Hivatalnál ( I 2 1 N. 13th St) való személyes érdeklődést, mégpedig minél előbb, nehogy elévülés folytán! egy vagy több hónapra szóló illetmények veszendőbe menjenek. Akik 72 évüket meghaladták s még nem jelentkeztek, szintén tegyék meg ezt, mégha továbbdolgoznak is, mert a törvény értelmében 72 évesek vagy idősebbek megkapják Social Security illetményüket, akármennyi is a keresetük. ,-non-----KÁRTÉRÍTÉST KAPNAK A NiüvlZtTISjjGÜK MLATi A NcuviE f hAZiK i Ól. Uolf i ALMAZOTT ROKKAN rAK FERRY Temetkezési intézet 502 Pawnee St. Bethlehem Phone UN 8-3670 Bemard H. Ferry temetési rendező <a Elizabeth Grskovich Ferry magyar származású felesége, aki gondoskodik a legkegyelet teljesebb rendezésről, kérik a helybeli és vidéki magyarság bizalmát családi gyász esetén. | -----------I Az Egyesült Nemzetek mene! kültag.,i louiz.usu es a n^ugutnemet Kormány Kozou megegyezés jött wire, cm^DiieK ert^une| ben Karteni.esocn ies<.es-..n_K azon ánanao egészségi ar latomban szenveoo roivKantcK, aniK 1V3Í oKtooer l -en meiieKUtieK voltak, annakiuejen nemze.iseguK miatt ulaozeiest szenveateKj a nemet nenizen szocialista luaztj I uratom alatt es em.att otyan tesu serutest vagy egeoZoeg-gyi Korosodást szenved tcK, meiyncK KoveuKeztcoen iegai-bo z-> százalékra alianuoan imunrtaKepteieneK t roKKuiuaK ) leucK. jlz nőm vonatKozik faji, vallási vagy poiniKai, nanem csak nemzetiségi üldözöttekre. j-\ megegyezés eneimeben az igénybejelentéseket sürgősen, legkésőbb I ^02 december 3 I -lg kell eljuttatni tíundesverwaLsungsamt, Hochhaus, Uologne (Köln) West Germany címre.---------------ooo KÁDÁR JÁNOS EMLÉK, KÖNYVÉBE SAM N. GALLEGOS ROOFING COMPANY JOHN BAMPACK JB.( Mgr. 35 E. Ras’.erry St. Bethlehenr Phone Ö66-61 31 Háztető zési és csatornázási \ munkákat vállaltuk-xAArQj GYORS Kl-t M SZOLGÁLAS Legjobb minőségű munka, anyagok és kiszolgálás ÉRTESÍTÉS AZOKNAK, AKIKET ILLET: (1 ) A következő számú tüzbiztositási kötvényeket, úgymint 5027, 5030, 5031; 5056, 5101, 5104, 5105, 5106, 5128, 5129, 5130, 5133, 5135, 5137, 5138 és 5139 számuakat az Ohio Farmers Insurance Company of Leroy, Ohio állította ki és volt ügynökének FRANCIS R. HASSAYNAK 312-14 Union Bank Building Bethlehem, Pennsylvania kezeihez juttatta el. E kötvények elvesztek, hiányzanak és nem vehetők számba. Az Ohio Farmers Insurance Company ezennel kijelenti, hogy a fenti szemű kötvényekből kifolyólag részéről semmiféle kötelezettség nem áll fenn. OHIO FARMERS INSURANCE COMPANY Vance Hines, alelnök (2) A következő házbiztositási “H” kötvényeket, úgymint H 30035 és H 30039 számuakat az Ohio Farmers Insurance Company of LeRoy, Ohio állította ki és volt ügynökének FRANCIS R. HASSAYNAK 312-14 Union Bank Building Bethlehem, Pennsylvania kezeihez juttatta el. E kötvények elvesztek, hiányzanak és nem vehetők számba. Az Ohio Farmers Insurance Company ezennel kijelenti, hogy a fenti számú kötvényekből kifolyólag részéről semmiféle kötelezettség nem áll fenn. OHIO FARMERS INSURANCE COMPANY Vance Hines, alelnök FAF 751631, FAF 758774. FAF 758797, FAF 758809, FAF 761266, FAF 761274, FAF 761279. (3) A következő számú automobil biztosítási kötvényeket. úgymint FAF 751621, FAF 751622, FAF 751627, FAF 751628, FAF 751629. FAF 751630, FAF 751648, FAF 758764, FAF 758770, FAF 758776, FAF 758785, FAF 758796, FAF 758799, FAF 758807, FAF 758808, FAF 761253, FAF 761262, FAF 761265, FAF 761271, FAF 761272, FAF 761273, FAF 761275, FAF 761276, FAF 761278, FAF 761282 és FAF 761283 számuakat az Ohio Farmers Insurance Company of LeRoy, Ohio, állította ki és volt ügynökének FRANCIS R. HASSAYNAK 312-14 Union Bank Building Bethlehem, Pennsylvania kezeihez juttatta el. E kötvények elvesztek, hiányzanak és nem vehetők számba. Az Ohio Farmers Insurance Company ezennel kijelenti, hogy a fenti számú kötvényekből kifolyólag részéről semmiféle kötelezettség nem áll fenn. OHIO FARMERS INSURANCE COMPANY VAKCE HINES, alelnök Amnesztia az az aktus, midőn az országfők mcgbocsájtják az elkövet«», igazságtalanságaikat. Don’t Press Your Luck flórt your 1 polio shots NOWI