Bethlehemi Hiradó, 1962. július-december (40. évfolyam, 27-52. szám)
1962-11-16 / 46. szám
*t-ík oldal BETHLEHEM! HÍRADÓ 196Í novembef 16 A BOHÓC SZIVE A Los Angcles-i rendőrség eljárást inditotí a városi cirkusz Pathetique nevű bchóca ellen, akit kolduláson tetten értkek. A bohóc nemcsak, hogy beismerte tettét, hanem azt is elmondotta, hogy az előző napon is adományokat gyüjött az utcán és a pénzért játékszereket vásárolt, amelyeket egy gyermek kórház betegei között ősz'ott szét, rögtönzött előadás befejezéseként. A rendőrség kivizsgálta az esetet, amelynek eredményeként, nemcsak , hogy beszüntette az eljárást a bohóc ellen hanem még I meg is dicsérte emberséges magatartásáért.-----------------ooo----------------USA 44 MILLIÓÍRT VETT E. N. EONDDT Az Egyesült Államok 44 millió értékű bondot vásárolt a Egyesül Nemzetekből, melyről 44,103,- 000 dollárról szóló csekket a fődelegátus, Adlai Stevenson már át is adta U Thant főtitkárnak. Anglia 12 millióért vásárolt bondot, 29 ország pedig összesen mintegy 1 00 millióért. TULTAPLALTSAG ÉS CUKORBAJ , az az Amerikában annak idején í eladott német és japán ingatla! nők árából befolyt összegekből képzett alappal biztosítva van.--------------------------OLAJ A HOLDBAN Libby californiai professzor kijelentette, hogy a Hold krát’.rjei iminden bizonnyal petroleumforrásokat tartalmaznak. Talán az olaj izgatja a nagyhatalmakat á versenyben, hogy ki érkezik meg előbb a Holdra?-----------------ooo----------------HAT EZ CSALÁS ? Barkács a mellékutcai textiles hangzatos téblát helyezett el az üzlet bejáratánál: “Leltározás miatt mélyen leszálitott árak!” A szembenlevő másik textiles felháborodva állít be hozzá. — Fz csalás, amit maga csinál! — Miért volna csalás? — Hát van magánál leltározás. — Na és? Hát vannak nálam mélyen leszállított árak? famous for comfort-EWa (3Ä ‘‘THE SHOES THAT V LOVE YOUR FEET" $10.99 to 12.99 PAUL ALEXY 209 E. THIRD ST. BETHLEHEM, PA. 708 E. FOURTH STREET BETHLEHEM, PA. Phone 866-2242 I DRY CLEANING AND PRESSING NEW TREATMENT — DYNAMIC PROCESS EXCLUSIVE EGY NAPI SZOLGÁLAT A cukorbetegség főként az ötven évnél idősebbeknél jelentkezik, s mivel az átlagos életkor ma már magasabb, tovább élünk, igy természetes, hogy a cukorbetegek száma is nagyobb. Ahogy a szív véredények megbetegedésének a tuhápláltság, szeszesitalok mér'éktelan fogyasztása, a túlhajtott dohányzás lehet az előidézője, iminden Ugyanúgy kihatással van a cukorbaj terjedésére is. Az inzulinos kezelés melLtt ma már a cukorbeteg anya kihord a gyermekét: bár a betegség maga nem örökölhető, de a betegségre való hajlam, igen. Az Egyesült Államokban, N u"at-Németországban a Lkoss’g másfél százaléka szenved cukorbajban, de leg'Lbb annvian vannak még, akik nem tudnak róla. Fzekben az országokban a kenvér-. tészta-, burgonyafogyasztás alacsony ugyan, de a cukor”s a zsbodékfog-asztás magas és túlzottan elterjedt az alkoholizmus is, A baj mélyen összefügg a táplálkozási szokásokkal. Például Japánban és Kínában alig ismert a cukorbetegség. A rendelkezésre á'ló gyógy szerek mellett ma is két természetes gyógyszere van a diabetesnek: a diéta (mértékletes táplálkozás) és a testmozgás. A tuitápláltság valóságos gyilkosa a cukorbetegeknek.-----------------ooo - — VILÁGTÜKÖR BETHLEHEM! MAGYAR EGYLETEK KALAUZA ÓHAZAI CIPŐMÉRTÉKEK Többek kérésére alább italét közöljük az itteni és óhazai cipőméitékek összehasonlitó táb lázatát. Különösen most, a tavaszí csomagküldés idején soka»hasznát vehetik ennek a táblázatnak. (Folytatás az első oldalról) j művészi kvalitásai felől és azokat nem tartjuk még szórakoztatási szempontból sem oly jelentősnek, hogy “az év magyar aszszonya’’ titulus dukálna érte. Az év magyar asszonya'’ cimet egyéb i ként sem adnánk feltétlenül neki, mert sokan olvasták, most már papirhátu kiadásban is, centekért kapható emlékiratait, helyekben kiteregeti múltját, szerelmeit. I Gábor Joliet pedig Joe Paster’ nak köszöntötte és — Írja az ' ikerlapok tudósítása,— “gyönyörű plakettet nyújtott át neki, mint “A legjobb magyar Anyának’’. Nem kételkedünk abban, hogy Gábor Joliét a maga módján nagyon jó anya. De úgy érezzük, hogy minden magyar anya a legjoo-b magyar anya s eboen mn-, csen ' legjobb ' ami helyes is. —| Nem való egy anyát kiválasztani és kikiáltani a legjobo magyar anyának' . Ezt az izLs.eienseg^t 'jobb, okosabb volna a jövőben elkerülni. Ezért tettük itt szóvá. öhazal mérték Itteni mérték 32 — 2 53 — 2'/2-3 34 — 3/z 35 _ 4 - 4/2 36 — 5 37 _ 5/2-6 38 — 6/2 39 — 7 - 7/z 40 — 8 41 — 8/2.9 42 - 9/2 43 — 10-IOJ/í 44 — 11 45 — IH/j-12 46 — 12/2 GIVE WILDLIFE A ••• MUTUAL FUND no salesman will call mulual|^|lrust wnrusco management cotrotATtoN A722 Broadway, Kamat City 12, MA Please send me o current prosper lut, NAM?....... .......-.............................. ADDRESS..........- . „ C'TT-------------------STATE................ MEGJELENT A MAGYAROR-SAAcxi i-LÁcíORUb idU^ki iEjKoL bx-Ot-o TÖRVEitY Tizenkét éve immár annak, hogy amerikaiak ezrei várjak Európában és Ázsiában a második vil-gnaboru alatt szenvedett .veszteségeik rendezését. Az emÖK aitai aláirt uj törvény, a ‘ War Claims bill ’, megadja végre a lehetőséget erre. A törvény négy fő kategóriáját szabja meg az igénylésnek; tngauankur LurupaDdii vagy Lávoi íve léten kaionai nadmüveiet következtében; bajoknak naoorus kockázati biztosításból szármázó vesztesege; es végűi polgári utasoknak s nyílt tengeren szenvedett halála, munkakeptetensége vagy vagyoni vesztesege. 2-v törvény tovaooa tü>o-ig terjedő fizetést. biztosit a magyaiorsz-ggal szemben már korábban támasztott háborús veszteség igényeire is. A bizottság működésének kezdetétől az igénylámasztók részére I 8 havi időtartam van biztosítva igényeik benyújtására. Körülbelül 35—70 ezer igénylés benyújtására számit_nak, amelyeknek elintézése mintegy 4 evet venne igénybe. A fedezetet nem az adófizetők viselnék, mivel Uj Plasztik Fogsorok .^FIZETHETI, M1ALATI MAR HASZNÁLJA Törött fogsorok javítása megvárható Teljes fogorvosi kezelés fogházáé elaltatáesal vagy érzék telenitésee! Elő jegyeztet és nem szükséges RENDKL48 Hétfán, szerdán, pénteken. Seggel 9-től este 8-ig Kedden és csütörtökén, Reggel Vtől este 8-ig 'Szombaton, reggel 9-től déli 1-ig DR. CHARLES MEIL ’7 W. Fourth St. Bethlehem PHONS ON 7-MOS s&Ttemfób- Only you can PREVENT FOREST FIRES! Don’t Press Tour Lnck! Start your * S polio «hott NOW I Pártolj« lapunkat! WILLIAM PENN FRATERNA I LIS EGYESÜLET, BETHLEHEMI 98-IK FIÓKJA Alakult 1908 augusztus 10-én Tagja lehet az egyesületnek az Egyesült Államok területén lakó, kifogástalan életű, testileg és szellemileg ép és egészséges‘férfi vagy nő vallás, nemzetségi kö lönbség nélkül. Felvételi korhatá 65 év. Az egyesület kötvényei közöt megtalálnátok a meglakantasi, a iskolaztatasi tervek, életjaradé kok, vaiammt az olcso természe tü, s csak elhalálozás esetén se gitséget nyújtó biztosítási terved; úgy mint a mortgage, vagy ku lönböző időtartamra szóló (f érni igen olcsó, s éppen ezért kész pbnzzel nem bíró biztosítások Az egyesület bevezette ujaobat a csaiadi és egyéni kórházi biz Újításokat is. Biztosítani lehe bármely családtagot napi 7.50-tő 20.00 dollárig terjedő összeg erejéig a kórházban eltöltött idő tartamra, plusz, a kórhazbai felmerülő egyéb költségek, vala mint az orvosi, operációs költse gek megfizetésére. Ugyancsak legújabb tervek közé tartozik övedelem biztosítása. (Income Protector). Ez a biztosítás egy esztendeig, sőt házhoz-kotött be tegség esetén további 4 esztendőn keresztül is havi garantál összeget tizet. Az egyesület alta kibocsátott kötvények iegiöobj már 2 év után is kcszpénzerték .el bir. A kötvények készpénzértéke mindenkor beváitnatói> megfizetett biztosítási értekre is, mely a kp. összegénél lenyegeseu magasaob. Ilyen esetben további biztosítási díj nem fizetendő. A tend tervek* öl készséggé ad bővebb telvuagositast a egyesület kerületi szervezőji ÜANCS FLREínCZ. kinek a itteni irodája ** I 0 Adams St.cc alatt van bethlehemoen. I eletoi szám: UN 8-4I02. Az iroda hivatalos óráka tart minden kedden és csutorái kön d. e. 9 órától d. u. 5 órái- és minqen szombaton d. e. 9-toi d. u. I óráig. Az életbiztosítás itt Amerika ban nem csak azt az összege garantálja, amit megtakarítottunk. hanem eppen akkor, amiko a legnagyobb szükség van rá sze retetteink részére kifizeti azt a összeget." melyet megtakantan szándékoztunk. Családja érdekében és sajá érdekében is, csatlakozzon mi előbb Amerika legnagyobb ma gyár egyesületéhez. TISZTVISELŐK: Elnök: Géza Lang, 2006 Vlichael St., alelnök Béla Richtet, titkár: ifj. Lang István, I Oob Delaware Avenue, lel. UiN 8 UlNÜ Ellenőr és jegyző: Demko Gyula, Számvizsgálók: Simon Károly és Id. Lang István. Hivatalos lap Bethlehetni Híradó. Női osztály tisztviselői: Elnök* Demko Gyulané, Phon« UN 7-3383, aietnok: Sülé Sándómé, titkár: Birkás Gyuláné ellenőr: Dömötör Lajosne, jegyő: Kiss Jenöné. ' • I >0 ....... ' ■' I A KAPISZTRAN SZT. JANOS RÓL ELNEVEZETT R. KÁT. TEMPLOM ÉS BETEGSEGÉLY Zó EGYLET, BETHLEHEM, Alapittatott 1905 julius 16-án Ezen egylet gyűléseit tartja ninden hónap harmadik vaaáiíapján az uj templom alatti basement helyiségben. Ha valamely tag megbetegszik. úgy kérjük hogy azt azonnal jelentse be a titkárnál. Stayer Jánosnénál, 1566 Oakland S.reet, telefon 866-3605, annak a napnak a megjelölésével, amelyen a betegtág kezdődött. Ezen vallásos egyletnek van gyermekosztálya. Minden katoliciift szülő gyermekét 2 évestől 16 éves korig csekély havi fizetés nellett bebiztosíthatja Steierlein lánosnénál, a gyermek osztály ügykezelőjénél, 672 Hayes St., Phone 8-1332. Az elhalálozást szíveskedjen mindenki az elnökiéi bejelenteni. TISZTVISELŐK: Diszelnök: Ft. Reseterics Jó rsef plébános. Elnök Barilovics Ferenc, alelnök: Stayer János titkár: Stayer Jánosné, pénz táros: Kapusi F. Dávid, 1021 Delaware Avenue. — Jegyző Schmidt Ferencné. Számvizsgálók: Stayer János és Penzes Jó zsef. Beteglátogató: Stayer já iosné. Gyermek osztály ügykezeő: Steierlein Jánosné. Bizalmi érfiak: Idős. Lang István és Tóth Markus. Egyleti orvos, Dr. John Kubek. Hivatalos lap: Bethlehem diradó. A Női Osztály tisztviselői: Alakult 1935 március 5-én Elnöknő: Kozó Istvánné, alelböknő; Stayer Jánosné, pénztáros: Kukodr. Imréné. Gyűléseit tartja minden hónap íarmadik vasárnapján délután 2 Srakor a templom alatti basemeut telyiségben.------------ ooo----------------A BETHLEHEM1 ELSŐ MAGYAR DAL- ÉS ÖNKÉPZŐ EGYLET 511 Atlantic St., Bethlehem, Pa. Phone UN 6-9451 Alapittatott 1905-ik évben Az Egylet célja egyrészt a ma <yar nj^eiv és Kultúra megőrzése, i nemzeti öntudat tenntartasa, a testven Oöszeta* tozas eoren tarosa és apolasa. Másrészt segíteni lontitaruamkat az uj haza életébe jeieilieszkedni. A rendes és pártoló tagok köelessege e célkitűzések önkéntes és önzetlen munkával való *tnegvalositása, illetve támogatása. A cél elérése érdekében az Egylet ingyenes könyvtárt tart fenn, társas kirándulásokat, táncmulatságokat, piknikeket és elődásokat rendez. Az Egylet 195 7 év óta a magyar sporté támogatására otthont ad a Hungarian Liberty Sport Jlubnak. TISZTVISELŐK: Elnök: Fejes Sándor, alelnök Jászfy József, titkár: Mikisus Ferenc, jegyzők. Horváth berenc pénztárnok: lóth J<mos, Ellenőrök: Batalka István, Ubitz Ká roly és Tóth Ferenc. bizalmiak: Dr Nyári Miklós és Sráj János, sport intéző: Török István, háznagy: Vajda István. Hivatalos lap Bethlehetni Híradó. Az egyesület a havi gyűlései minden J-ik keddjén tartja. 1 - ooo——— BETHLEHEMI AMERIKAI MA GYÁR DEMOKRATA KÖR A Kör célja: Egyesíteni a Magyarországból ideszármazott amerikai polgárokat és polgárosidni óhajtókat, azon célból, hogy a Kör kebelébe való társulás révén minél job ban megismerhessék az amerikai törvényeket és szokásokat « azokat elsajátítván, politikai jogaik és kötelességeik gyakorlása által minél jobb és hasznosabb tagjai lehessenek úgy a helyi uint az állami és nemzeti közéletnek. Gyűléseit tartja minden hó első zasárnapján délután 2:30 órakor a bethlehemi Magyar Házban (Cor. 3rd and Evans Su.) TISZTVISELŐK: Diszelnök: Wargyas Michael Elnök: Demko Julius S., alelnöki Simon Károly, titkár: Detn tn lulius S ( 708 Broadway. Telephone 867-3383), Jegyric: Edraney István, pénztáros: Varga lohn, ellenőrök: Molnár György ás Juhász István, trusteck: id Láng István, Kulcsár István. Stanko Márton, Monek Márton Richter Béla, Messics Louis és Kiss Jenő. A KÖR NŐI OSZTÁLYA Alakult 1939 április 2-án Elnöknő: Mrs. Rose Babos, 754 Wyandott Street, Phone 368-0170, alelnöknő: Mrs. Lena Kovács, titkárnő: Steierlein Jánosné, Phone 868-1332, jegyzőnő: Birkás Gyuláné, ellenét nő: vlrs. Julius Szajkó, pénztárosnö. vlrs. Jenő Kiss, számvizsgáló: vlrs. Louis Dömötör, trusteek: vlrs. Louis Török, Mrs. Joseph loóeman, Mrs. Andrew Magyar is Mrs. Emma Rácz. Jogtané■sós: Edward Ruyak. Hivatalos ap a Bethlehemi Híradó. ..... ....főO--------——---MAGYAR MUNKÁS JÓLÉTI ÖNKÉPző EGYLET 1110-12 E. Third Street Alakult 1917 november 17-én Inc. 1626 máj. 26 in Hamsoury» Penna. Az Egylet célja jóléti alapot fenntartani, mely a tagoknak nnyi dollár temetkezési segélyt tizet, ahany jótálló tagja van az Egyletnek. tagdíj évente $5.00. Egy évi tagság ucan a nai tagok 3>z3.UO szuiesi sagelyuen részesülnék. mz i_gyiet tagja ie.»et ...tndeo fizikailag es szellemileg egészséges tern és no va.lt.ai es p^unkai Kuiombseg nélkül. MZ i^gyiet munden jótékonysági inteZí..eny gyűjtési axetojut tá■n. ugatja. auuucu in^o es tudatlan vagyona a magyar íviunaas jOieu ollzt^ZO 1—gj let 1 elUcUCO Zcsi. segélyalapot nzeto ia*»aganat tulajdonai xepezi. 1 aguK erKOicsi Kötelessége résztvennt a gyűlésekén, a magyar íViunkásottnont támogatni és annak üzleti forgalmát elősegíteni. Pártoló tagok egy dollár évi tagdíjat fizetnek. A Munkásotthon tőfeladata szórakoztató kultur összejövetelek rendezése és a testvén szellem eszme, ének elősegítése. Az Egylet mindenkori célja • magyarságot összetartani és a fogadott hazánk es Szülőhazánk iránti mélységes szeretetet ápolni. T iszteim togadott nazang törvényéit, ápolni demokratiKus hagyományait. Az L-gylet szeretettel várja a magyarságot tagjtu sorába. Gyűléseit minden hónap eisó vasárnapján este 8 órakor tartja a tulajdonát képező Magyar Munkásotthonban. AZ AMERIKAI MAGYAR RE r uKMA i ub bu I touLtT BEÍ HLfcnEiVli oS*-lALYA Az Evans St., 1016-20 szám ilatti széknazban a hivatalos órák változatlanul sze.dán, csütörtökön és pénteken vannak este Ó-tél 6 óráig. L hivatalos ór_k alatt az iroda a bethlehemi il 3. és 9U sz osztály, valamint a bethlehemi magyarság minden tagjának rendelkezésére áll közismerten gyors, pontos és előnyös szolgálatúval. Ezenkívül az osztály uj vezetője lakásán is készséggel fogad bejelentéseket akár személyesen, akár postán, vagy telefonon, a következő címen: Kürz Jánost 265 W Fairview St., Bethlehem Pa. Telefon 867-0070 Kérelem olvasóinkhoz j Címváltozás esetére kérjük [ kedves előfizetőinket jclents’k be í |UJ CÍMÜKET szerkesztőségünk- ; ;ben levélben, 1139 E. 3rd Street ) ivagy telefonon 866-1252 HA- ( LADÉKTALANUL, mert a posta ' a régi címre küldött lapot vissza- > hozzá hozzánk és reíurn-pcstadij I fejében 1 0 centet fizetett velünk, j | Kedves előfiztőinknek érdékük, hogy a lapot megszakítás nélkül, leggyorsabban kapják |ké2d\ez s már ezért is a^nlat^s az | |Uj címet mindig azonnal bejelen-! itenil Előre is köszönettel és honfitársi tisztelettel , a Bethlehemi Hiradó | szerkesztősége I **