Bethlehemi Hiradó, 1962. január-június (40. évfolyam, 1-26. szám)

1962-03-09 / 10. szám

4-ik aidal BETHLEHÉMI HÍRADÓ 1962 mfircftw 9 REV. SZABÓ ANDRÁS: JEGYZETEK MAGYARORSZÁGI UTÜNKRÓL 1960 julius 3-tól augusztus 3-ig. Úgyis történt. Alig vegyül­tünk el a tömegben, egyszer csak bálijuk, amint az előttünk menő férfi azt mondja a karját fogó nőnek az iskolafelé mu­tatva. ‘‘Azt hiszem, hogy eb­ben az intézetben magyarok is lehetnek, mert már erre való sétálásom közben, többször halottam, hogy valaki ott ma­gyar nótákat játszott hege­dűn." Nt. Tóth Mihály volt a hegedűs. Elibük ugorva ké dem, ma­guk magyarok? "Igen, volt a válasz és maguk? Mi is, vágjuk ki nagy örömmel Kosával, aki ekkorára már szintén elő.e és hozzám húzódott. A nő, most érkezett ki Budapestről férjé­hez és ez volt az első sétájuk együtt. É dekes ebben az is, hogy Kosa barátom, ugyaneb­ben az időben szntén Pesten volt, de nem találkoztunk. Tiz óra lehetett, hogy visszaérkez-CZAPKÚ JÓZSEF ÓHAZAI SZABÓMESTER 725 E. Fourth St. Bethlehem, Pa Phone UN 6-5043 Elvállal és szakszerűen készít minden szabó szakmába tartozó munkát. — Uj öltönyök, felöltők, télikabátok készítését Javítási munkákat, tisztítást és vasalást SOUTH BETHLEHEM KEDVELT ÉS NÉPSZERŰ SZABÓSÁGA! tem a szállóba.Az éttermekben minden hely elvolt foglalva. Jelezték, hogy van szóba számomra, a kulcsot átveve, felmentem a szánó ra kijelölt szobába. Megmosakodtam s le­feküdtem!, de csak nem jött álom a szemeimre. Majd csak az egész éjszakát álmatlanul töltöttemu Bántott az a gondolat, hogy a felvilágosodott, okcs, magát Istenfélőnek, Krisztus Evangé­­liómát őamerőnek val ó ember, annyi rombolásra, annyi em­bertársának meggyilkolására, boldogságának, testi épségének tönkretevésére képes. — És miért? Mi van itt, ami megtart­hat bennünket, amiért érdemes egyik embernek elpúsztitania a másikat? Bántóan gyötört, hogy mint gyermekifju a. falu hasonló korú gyermek és nagyobb ifjai­­val zsidókkal, keresztyénékkel, lrogy dolgoztunk együtt a föld drága termésének betakarításán kicséplésénél, hogy seg’tettünk egymásnak, amikor kel’ett és tudtunk és most, mint egy megbolygatott darázsfészek az emberiség, köztük a magyar haza népe is. Reggel én voltam a legelső, tem, mentem és £12 utcán jöt­tem, mentem, majd a szálloda közelében lévő parkba leültem cs sokáig el elnéztem a galam­bokat, különböző madarakat. Ezekre azt mondjuk, hogy álla­tok, de nem bántották egy­mást. i (Folytatása következik) SZÜNET AZ ACÉLIPARI TÁRGYALÁSOKBAN A Pittsburgh ban az acélmun­kás union és a tizenegy legna­gyobb gyár között február 1 4-én kezdődött, szerződés megujiási tárgyalásokban a union képvise­lőinek javaslatára szánét állt be. kimondták, hogy a tárgyaláso­kat május elsején újból megkez­dik. A hatá.oczatot március 2-án hozták. R. Conrad Cooper, a U. S. Steel ügyvezető alelnöke, aki a -yárak részé ől tárgya]'sokat vezette, úgy nyilatkozott, hogy a runkások követelései oly jelen­tősek, hogy teljesítésük ese én ve­szélyeztetnék a gyáraknak a kül­földdel való versenyképességét és egyben azt az á’lásbiztnsigot, amelyet a union tagok maguk is fontosnak ismertek el. Reméli, hogy májusra a union megfele­lőbb ajánlattal áll elő. McDonald union elnök kije­lentette, hogy sem a gazdasági, sem a nem gazdasági kérdésében nem. sikerült megegyezni. A tár­gyalások jelenlegi folytatása, nondotta, csak hamis remények keltésére volna alkalmas. A gyárak állásnontja hir sze­rint az, hogy akkor tudnak töbl munkást alkalmazni, hogy ha acéláraik versenyezni tudnak a külfölddel s panaszkodnak, hogy hat év óta nyereségeik állandóan csökkentek. Megfigyelők úgy látják, hogy a tárgyalás szüneteltése dacára e kilátások nem rosszabbodtak s azt hiszik, hogy egyes kérdések ben közeledés történt, úgy hogy még mindig inkább sikeres tár­gyalásokra, mint sztrájkra haj­landók fogadást kötni. i Kennedy sietteti az uj tárgyalást Kennedy elnök nem kivánjí sokáig függőben hagyni az éven ként 15 billió dollár értékber acélt termelő iparág ügyét, amely nagy kihatással lehet az autó, a; építési, hadianyag és más iparok ra. Arra törekszik, hogy'' két hé ten belül újból megkezdőd jene! a tárgyalások. Megbeszélésrí akarja meghivni a Fehér Házbe McDonaldot és Roger Blought, < U. S. Steel elnökét. Megírtuk, hogy Goldberg mun kaiigyi államtitkár a tá gyalásol folyamán ismételten megegyezés sürgetett, amit némelyek beavat kozó szándéknak minősítettek é: ! nem helyeseltek. Fenáll a gyanú hogy a tárgyalások szünetelteté­sét az union azé t is szorgalmaz­ta, hogy Goldberg ‘‘túlbuzgó nyo mása" elől kitérjen. A tárgyalások megszakitáse után Goldberg kijelentette, hogy nz elnök kívánságára a tárgyald soknak nemzeti érdekből valc újbóli megkezdését” sürgeti. ÖNKÉNTESEK A RÁKKU TATÁS SZOLGÁLATÁBAN Dr. Bertil Bjkorkiund svéd bio lógus rövidesen veszélyes kísér­letbe kezd a rákkutatás terén 1 20 önkéntesen jelentkezett 60- 70 év közötti korú férfit, akiknek mindegyike jó egészségnek ör­vend, egy rákellenes szérummal fgo befoltani. A szérumot rákban elhalálozott betegek testének rá­­koMzövetcelláiból készítik. Bjorklund 1955-ben egy', bos­toni klinikán szerzett tapasztala­tai használja fel. Ott ugyanis lo­vakon végzett hasonló kísérlete­ket és megállapította, hogy a lo­vak a rákos emberi hullákból ké­szített szérum hatására vérükben rákellenes szérumszerü anyagot termeltek ki, amelyek megakadá­lyozták a rák keletkezését. ÓHAZAI CIPŐMÉRTÉKEK Többek kérésére alább is­mét közöljük az itteni és óhazai cipőmértékek összehasonlító táo lázatát. Különösen most, a tava­szi csomagküldés idején sokai hasznát vehetik ennek a táblázat­nak. ö tiszai mérték Itteni mérték 32 — 2 33 — 2/2-3 34 — 3/2 35 — 4-4J/2 36 — 5 37 — 5J/2-6 36 — 6J/2 39 — 7 - 7J/2 40 — 8 41 — 8J4-9 42 — 9J/2 43 — 10-10/2 44 — || 45 — 11/2-12 46 — 12/2 en tett bármiféle faji megkülön­böztetés alkotmány ellenes s az JSA egyetlen államának nincs oga ezzel ellenkezően rendelkez­ne.---------------ooo---------------­MEANY A MUNKANÉL­KÜLISÉGRŐL George Meany, az AFL—CIC elnöke március 5-én kijelentette hogy a munkanélküliség1-en nen állott be jelentékeny csökkenés é ez im-st az o szág legfen .osabl problémája. Nem lát, úgymond, ro 's meg oldást, mint a munkaidőnek 3Í vagy 30, sőt esetleg kevesebb órára való leszállítását az eddigi hetibér .mellett. Olvasóink, hirdetőink ér cikk Íróink figyelmébe KEDDEN DÉLBEN van nálunk a LAPZÁRTA. Kedden délntár beérkezett híreket és bármilyen 1"”« szádban Kozhatjuk, közleményeket már csak a követ Vegyen U. S. Bondokat! BETHLEHEM! MAGYAR EGYLETEK KALAUZA VILLIAM PENN FRATERNA LLS EGYESÜLET, BETHLE­HEMI 93-IK FIÓKJA Alakult 1903 augusztus 10-én Tagja lehet az egyesületnek a; Egyesült Államok területén lakó, tifogástalan életű, testileg é: szellemileg ép és egészséges-féri ^agy nő vallás, nemzetségi kö lönbség nélkül. Felvételi korhatá 65 év. Az egyesület kötvényei közöt megtalálhatok a megtakarítási, a; iskoláztatási tervek, életjáradé kok, valamint az olcsó terméaze tii, s csak elhalálozás esetén se gitséget nyújtó biztosítási tervei úgy mint a mortgage, vagy kü önböző időtartamra szóló (Térni igen olcsó, s éppen ezért kész pénzzel nem biró biztosítások Az egyesület bevezette ujabbai 3 családi és egyéni kórházi biz tositasokat is. Biztosítani lehe bármely családtagot napi 7.50-tö 20.00 dollárig terjedő összeg erejéig a kórházban eltöltött idő tartamra, plusz, a kórházbai felmerülő egyéb költségek, vala mint az orvosi, operációs költse gek megfizetésére. Ugyancsak i legújabb tervek közé tartozik övedelem biztosítása. (Income Protector). Ez a biztosítás eg; esztendeig, sőt házhoz-kötött be tegség esetén további 4 észtén dőn keresztül is havi garantál összeget fizet. Az egyesület álta kibocsátott kötvények legtöbbj. már 2 év után is készpénzérték .el bir. A kötvények készpénzér­téke mindenkor beváltható! megfizetett biztosítási értékre is mely a kp. összegénél lényegesei magasabb. Ilyen esetben tovább biztosítási dij nem fizetendő. A fenti tervekről készséggé ad bővebb felvilágosítást a Egyesület kerületi szervezőji DANCS FERENCZ. kinek a; itteni irodája 410 Adams St.cc alatt van Bethlehemben. Telefoi szám: UN 8-4102. Az iroda hivatalos óráka tart minden kedden és csütörtö kön d. e. 9 órától d. u. 5 órái, és minden szombaton d. e. 9-tői d. u. 1 óráig. Az életbiztosítás itt Ameriká ban nem csak azt az összege garantálja, amit megtakaritot tunk, hanem éppen akkor, amiko 3 legnagyobb szükség van rá sze retetteink részére kifizeti azt a; összeget,“ melyet megtakaritan szándékoztunk. Családja érdekében és sajá Érdekében is, csatlakozzon mi előbb Amerika legnagyobb ma gyár egyesületéhez. TISZTVISELŐK: Elnök: Géza Lang, 2006 lichael St., alelnök Béla Richter, titkár: ifj. Lang István, 1 066 De aware Avenue, Tel. UN 8 0140 ellenőr és jegyző: Demko Gyula, izámvizsgálók: Simon Károly is Id. Lang István. Hivatalos lap; 3ethlehemi Híradó. Női osztály tisztviselői: Elnök* Demkó Gyuláné, Phone JN 7-3383, alelnök: Sülé Sán­­forná, titkár: Birkás Gyuláné, llenör: Dömötör Lajosné, jegy­­ö: Kiss J enőné. »on- .'—■■■■ I.. Á KAPISZTRAN SZT. JÁNOS IÓL ELNEVEZETT R. KÁT. rEMPLOM ÉS BETEGSEGÉLY Ző EGYLET, BETHLEHEM, Alapittatott 1905 julius 16-án Ezen egylet gyűléseit tartja linden hónap harmadik vasár­apján az uj templom lílatti basc­­íent helyiségben. Ha valamely se meebetesrszik. ugv kéri tik ogy azt azonnal jelentse be a itkárnál. Józsa Mihálvnál. 1041 4th St., telefon UN 6-9593 agy UN 6-1600, annak a nap­­ak a megjelölésével, amelyen a etegség kezdődött. Ezen vallásos egyletnek van yermekosztálya. Minden katoli­­its szülő gyermakét 2 évestől 16 MAGYAR RÁDIÓ-ÓRÁK Halgassa WHOL (J1600 ke. íllomáson minden vasáma d. u. 12:05 órától 1 :00 óráig TÓTH JÁNOS MAGYAR ZENEKARA (Zene minden alkalomra) Phone: 866-6784 or 866-3078 gyönyörű kiállítású ÜDVÖZLŐ KÁRTYÁK NAGY VÁLASZTÉK- _ ___ BÁN. - Dohány- ( JjGMS ám - Fényépező- üsf I gépek - Cukorka JigÄr) Pipere cikkek - Áj írószerek és sok -— más áru, alkalmas ajándék­­tárgyak jutányosán kaphatók. MEIL1NGER PÁL 610 E. THIRD STREET BETHLEHEM. PA. Phone UN 6-4131 éves korig csekély havi fizetés mellett bebiztosíthatja Steierlein Jánosnénál. a gyermek osztály ügykezelőjénél, 672 Hayes St., Phone 8-1332. Az elhalálozást szíveskedjen mindenki az elnök­nél bejelenteni. TISZTVISELŐK: Díszeinek: Ft. Reseterics Jó zsef plébános. Elnök Pénzes Jó­zsef, alelnök: Stayer János, tit­kár: Józsa Mihály, 1041 E. 4th St., telefon UNÍ6-9593 vagy UN 6-1 600. Pénztáros Kapusi F. Dá­vid, 1021 Delaware Ave. Jegyző: Schmidt Ferencné. Szamvizsgá lók: Stayer János s Barilovics Fe­­íenc. Beteglátogató: Stayer Já­nosné. Gyermek osztály ügykeze­lő: Steierlein Jáncsné. Bizalmi férfiak: Idős. Lang István és Tóth Markus. Egyleti orvos, Dr. John Kubek. Hivatalos lap: Bethlehem riiradó. A Női Osztály tisztviselői: Alakult 1935 március 5-én Elnöknő: Kozó Istvánné, alei­­rtöknő: Stayer Jánosné, pénztá­­os: Kukoda Imréné. Gyűléseit tartja minden hónap íarmadik vasárnapján délután 2 Érakor a templom alatti basement lelyiségben.---- ooo--------------­A BETHLEHEMI ELSŐ MA­­GYÁR DAL- ÉS ÖNKÉPZŐ EGYLET 511 Atlantic St., Bethlehem, Pa. Phone UN 6-9451 Alapittatott 1905-ik évben Az Egylet célja egyrészt a ma <yar nvelv és kultúra megőrzése, i nemzeti öntudat fenntartása, a testvéri összetaitozás ébren tar­osa és -ápolása. Másrészt segíteni lonfitársainkat az uj haza életébe leteilleszkedni. A rendes és pártoló tagok kö­­elessége e célkitűzések önkéntes és önzetlen munkával való ’meg­valósítása, illetve támogatása. A cél elérése érdekében az Egylet ingyenes könyvtárt tart fenn, társas kirándulásokat, tánc­­mulatságokat, piknikeket és elő­adásokat rendez. Az Egylet 195 7 év óta a ma­gyar sporté támogatására otthont ad a Hungarian Liberty Sport klubnak. TISZTVISELŐK: Elnök: Fejes Sándor, alelnök: Jászfy József, titkár: Mikísus fe­­renc, jegyzők: Kertsmar Margit és Ubitz Károly, pénzturnok: I óth János, könyvtáros: Pőcze Jánosné, bizalmiak: Dr. Nyári Miklós, Lovag Rudolf, ellenőrök: Sráj János, lóth l erenc, Batal­­ka István, vigalmi bizottság: Vajda István, Sport intéző: Tö­rök István, háznagy: Vajda 1st ván. Hivatalos lap: Bethlehemi Híradó. Az egyesület a havi gyűléseit minden 3-ik keddjén tartja. --------------------<JOtJ-BETHLEHEMI AMERIKAI MA GYÁR DEMOKRATA KÖR A Kör célja: Egyesíteni a Magyarországból deszármazott amerikai polgáro­dat és polgárosidni óhajtókat, azon célból, hogy a Kör kebelé­be való társulás révén minél job­ban megismerhessék az amerikai törvényeket és «Zoltánokat « azokat elsajátitván, politikai jo­gaik és kötelességeik gyakorlása iltal minél jobb és hasznosabb tagjai lehessenek úgy a helyi uint az állami és nemzeti közélet­iek. Gyűléseit tartja minden hó első vasárnapján délután 2:30 órakor a bethlehemi Magyar Házban (Cor. 3rd and Evans Sts.) TISZTVISELŐK: Diszelnök: Wargyas Michael Elnök: Demko Julius S., alel lök: Simon Károly, titkár: Dem to Julius 5. (708 Broadway, j BÁRMILYEN EGYHÁZI EGYLETI ÉS ÜZLETI NYOMTATVÁNYOK ÚGYMINT ALAPSZABÁLY-, NYUGTA- ÉS UTALVÁNYKÖNYVEK, MULATSÁGOKRA BELÉPT1- ÉS SORSOLÁSI JEGYEK, “LUNCH TICKET”-EK, PLAKÁTOK, RÖPCÉDULÁK, LEVÉLPAPÍROK, BORÍTÉKOK, SZÁMLÁK, CÍMKÉK, LAKODALMI MEGHÍVÓK NÉVKÁRTYÁK Telephone 867-3383), Jeg-zk: Fdraney István, pénztáros: Varga John, ellenőrök: Molnár György és Juhász István, trusteek: id Láng István, Kulcsár István, Stan.ko Márton, Monek Márton Richter Béla, Messics Louis és Kiss Jenő. A KÖR NŐI-OSZTÁL.YA Alakult 1939 április 2-án F.lnöknő: Mrs. Rose Babos, 754 Wyandott Street, Phone 868-01 70, alelnöknő: Mrs. Juliu3 Demko, titkárnő: Steierlein Já­nosné, Phone 868-1332, jegyző­­nő: Birkás Gyuláné, ellenérnő: vlrs. Julius Szajkó, pénztárosnő: vfrs. Jenő Kiss, számvizsgáló: vlrs. Louis Dömötör, trusteek: sirs. Louis Török, Mrs. Joseph ^03eman, Mrs. Andrew Magyar is Mrs. Emma Rácz. Jogtaná­csos: Edward Ruyak. Hivatalos ap a Bethlehemi Hiradó. MAGYAR MUNKÁS JÓLÉTI ÖNKÉPZŐ EGYLET 1110-12 E. Third Street Alakult 1917 november 17-én 1. Az Egylet célja jóléti alapot fenntartani, amely a tagoknak annyi dollár temetkezési segély izet, ahány jótálló tagja van az Egyletnek Évi tagsági dij $3.00. 2. Egy évi tagság után a női tagok $25.00 szülési segélyben észesülnek. 3. Az egylet tagja lehet min len fizikailag és szel.lemileg egészséges férfi és nő vallási és politikai hovatartozásra való ekintet nélkül. 4. Az tugylet minden jótékony sági intézmény gyűjtési akciója' támogatja. 5. Az Egylet összes ingó és ngatlan vagyona a magyar műn kás jóléti önképző egylet temet­kezési segélyalapos fizető tagsá­gúnak tulajdonát képezi. 6. A tagok erkölcsi kötelessé ge a gyűléseken résztvenni, a munkásotthont támogatni, az üz éti forgalmat mindenkor elősegi eni és az összvagyont ellenőrizni 7. A pártoló tagok egy dollái tagdijat fizetnek évente. 8. A Kulturbizottság a mun ikasotthon ügyvezetője, hőfelada­­ta szórakoztató kultur-össze^öve­­tek rendezése és a testvéri szel­lem eszméjének elősegítése. Az Egyletnek mindenkor célja volt és ma is célja, hogy a ma­gyarságot összetartsa es apoija a fogadott hazánk és felejtnetetlen szülőhazánk iránti mélységes sze­­etet. Célunk, hogy tiszteljük és nindenkor betartsuk fogadott ha­­ank törvényeit és ápoljuk a de­mokrácia hagyományait, amelyek révén könnyebben viselhetjük életünk terheit gyermekeinkkel együtt. 9. Szeretettel hivjuk magyar estvéreinket, lépjenek be e jóté­kony célú magyar intézménybe. A temetkezési segély biztosítás riyan jutányos, hogy 25 év volna zükséges ahhoz, hogy a tag befi­zesse a tőkét, amit egyszerű be­­izetés után kap az örökös. 10. Az Egylet minden hónap első vasárnapján este 8 órakor artja gyűlését a magyar mar kásotthonban.---------------------------OOO-----------------------­AZ AMERIKAI MAGYAR RE­FORMÁTUS EGYESÜLET BETHLEHEMI OSZTÁLYA Az Evans St., 1016-20 szám alatti székházban a hivatalos órák továbbra is változatlanul szerdán, csütörtökön és pénteken vannak este 6-től 8 óráig. E hivatalos órák alatt az iroda mindkét biz­tosítási osztály tagjainak, tehát a 90. számú osztálynak és a 373. sz. osztálynak rendelkezésére áll Ezenkívül a 2 oszt ly uj veze tője lakásán is készséggel fogad bejelentéseket akár személyesen, akár postán, vagy telefonon, a következő címen: Kürz János, 265 W. Fairview St., Bethlehem Pa. Telefon UN 7-0078. NYOMDÁJÁBAN a legizlésesebb kivitelben, mérsékelt árak mellett és a leg rövidebb időn belül készülnek el. AMERICAN WIND1SH & HUNGARIAN PUBLISHING CO 1139 E. THIRD STREET Phone UN 6-1252 BETHLEHEM, PENNA, Ha |már most dr. Bjorklund azt 1 fogja tapaszta ni, hogy a 120 ön- 1 kéntes tstében ugyanez a jelen- 1 ség lép fel, úgy a rákban már j ‘ szenvedő betegeken is alkalmazni i fogja a rákellenes szérumot. A nagyszabású és sokatigérö kísér­leteket két nagy svéd biztosítási társaság finanszírozza. AMERIKAI POLGÁROK EGYENLŐSÉGE A washingtoni Federal Supreme Court február 20-án kimondta, hogy az államokon belüli vagy államközi fo galorr ban a közle­kedési eszközökén a négerek el-

Next

/
Thumbnails
Contents