Bethlehemi Hiradó, 1961. július-december (39. évfolyam, 26-52. szám)

1961-12-22 / 51. szám

1961 december 22 BETHLEHEMI HÍRADÓ Karácsonyi szám A SEBÉSZ, AKI ÖSSZE­CSERÉLI A BETEG LÁBAIT A franciáknak sok a bajuk és igy megérthető, hogy kissé szóra­­kozották. Ebbe a bajba esett az egyik hires pá: izsi sebész is, aki ! ellen Madame Therese Kariin, 53 éves házgondnoknő pert inditott, I mert a professzor összecserélte a! beteg térdét az egszségessel és előbb az egészségesből távolítot­ta el a porcogót, majd, amikor! lévedésére rájött, a másik, a be­teg térdet is megoperálta. Ekként} aztán Madame Kariin hetekig na­gyon kényelmetlenül érezte ma-l gát. Fájdalom és munkaképtelen-j ség címén tehát kárté.itést köve-} telt a hires sebésztől, aki egyete-1 ini tanár is. . . A professzor ur te mészetesen nem tagadott, bevallotta a téve»} lését. Elmondta őszintén, hogy! maikor az elaltatott beteg egyik} kérdőből kioperálta a porcogót, meglepetéssel látta, hogy az sgésZséges; aztán vette elő a kór-j rázi vizsgálati jegyzőkönyvet,! símből kiderült & tévedése. Erre másodszor is elaltatta a pácienst is most már -— szerencsésen ‘megtalálta” a beteg tcrdkalá­­:sot. A naiv és szórakozott pro­­esszor még hozzátette rendőrsé­gi vallomásában; i, —- Kétszer operáltam, de csak ;gy beavatkozás diját számítót- ( arn fel, A bÍróság ezt a szerénységet lem vette enyhítő körülménynek, j íanem súlyos összegű kártérítés izetésében marasztalta el a szó-! akozott sebszi. I: __________rvnr»__________ S i X NAKA15U«I , Aranyfüst, zötd gally, gyertyafények S Messiást váró csodáénak; Lelket altató, színes álom Almozza jászlát a karácsony. Szeretetröl szól minden ének; Mintha hinnék is ifjak s vének. — Másnap: tűnik a színes álom, Vad gyűlölet bog a világon. Kemény György Szeretetteljes Karácsonyi Ünnepeket és Nagyon Boldog Ujesztendőt kíván a bethlehemi és környéki magyarságnak Gregory Louis Industries i n o. MANUFACTURERS OF QUALITY STEEL EQUIPMENT FOR OFFICES AND INSTITUTIONS LOUIS II. LEPOLD, SR., President 1634 Main Street, Trappe - Collegeville, Pa. Phone Phila. PO 5-3691 X I m X .1 1 Szeretetteljes Karácsonyi Ünnepeket Íj és Nagyon Boldog Uj Esztendőt m jÉ kíván Bethlehem és vidéke magyarságának I John Toth & His Orchestra | b BETHLEHEM, PA. S A TISZTELET RŐL \ Gyermekeinket nem öntudatos emberként félelemmentes élétre 1 neveljük. Eltűnt az ember és em- í ! bér közötti különbség; egyenran- i í guság tudatában mindenki biza- ] lommal fordulhat szüleihez, tani- s tóihoz, vagy akár a köztársasági elnökhöz is. i Azonban jelenthet-e ez egy i. úttal a tiszteletadás mellőzését? i Jelenti-e azt, hogy a gyermek 1 J Idősebbek előtt előre tolakodjon, i tanáraival, szüleivel szemben fe­gyelmezetlenül, gyakran szemte­lenül viselkedjék; vagy azt a tiszteletlen hangot, ahejgy fiuk ^ leányokkal vagy lányokról beszél- l£ nek? ...... 1 r Nem. A félelemteli élet nem ^ emberhez méltó, de Ugyanúgy, nem emberhez méltó a tisztelet nélküli élet sem. Aki nem érez lenyűgöző tiszteletérzést a nálá­nál nagyobb tudás, érettebb er- j kölcsiség, áldozatkész, kitartó munka és annak eredménye lát­tán, aki nem hajol meg egy egy kimagasló alkotás vagy egy ele- ^ ten át nyújtott szerető gendosko- . dás előtt — annak emberisségé­­hői hiányzik valami, A tisztelet érzését a gyermek­nek a szülői ház légkörében kell magában szívnia. Ez ar a a tisz­teletadásra és vonatkozik me'y­­lyel a szülők eg- más és embertár- j saik iránt, sőt gyermekükkel, szemben viseltetnek. Ahogy meg- i kivánjuk a tiszteletet magunk iránt. Ugyanúgy adjuk meg gyér-1 mekeinknek is, becsüljük meg munkájukat, ne büntessük őket dühünkben, ne beszéljünk előttük sem másról, sem munkánkról — még tréfából sem — lenéző mó dón, mert a gyermek igen jó meg­figyelő és súlyos nyomokat hagy benne az ilyen felelőtlen beszéd. Abban a környezetben, aho a tiszteletadás természetes vala-1 mi, a gyermek érzi, hogy vannak dolgok, melyek kiemelik az em­bert a hétköznapokból és ünnepé­lyes hangulatba hozzák, legyen az egy könyv, egy hősies tett, szép ^ zene vagy a nemzetközi élet egy W kimagasló eseménye. Tanítsuk g meg a tiszteletadásra. Csak az az ff ember lehet boldog, aki felismeri £ a tiszteletreméltó cselekedeteket, 1 egyéniségeket — és maga is ha- « sonlóvá akar lenni azokhoz. i 5 m Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Nagyon Boldog Ujesztendőt KIVAN ÜZLETFELEINEK BARÁTAINAK ÉS A LEHIGH-VÖLGY MAGYARSÁGÁNAK MAGYAR RÁDIÓ-ÓRÁK dalgassa WHOL (J1 600 ke. dlomáson minden vasárna 1. u. 12:05 órától 1:00 óráig TÓTH JÁNOS MAGYAR ZENEKARA (Zene minden alkalomra) Phone: 866-6784 or 866-3078 g KELLEMES KARÁCSONYI« ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJÉVET KÍVÁN VILLAGE FOOD MARKET GROCERIES, FRESH MEATS, FROZEN FOODS AND VEGETABLES Bethlehem, Pa.-ooo-K1S BÖLCSESSÉGEK kedves pártolóinak, barátai-I I i Vidám Karácsonyi Ünnepeket és Nagyon Boldog Ujesztendőt kivan kedves üzletfeleinek, barátainak és a Lehigh-völgy összmagyarságának Reichard József (ÓHAZAI SZABÓ-MESTER) 334 E. Mechanic Street Bethlehem, Pa. (2-ik emelet) 1 I GALAMB-LÉLEK Egy amerikai és egy orosz ka­­nibálok fogságába esik. Már be­rakják őket az üstbe, mikor meg­szólal az orosz és kéri a törzsfő­nököt, hogy teljesítse utolsó kí­vánságát. — Mi az? — kérdi a törzsfő­nök. — Szeretném, ha belémrugnál — mondja az orosz alázatosan.' ff A törzsfőnök ebbe persze szí- g vesen belee'Tyez:k. Kiveszik az S oroszt a kondé-ből s a főnön jót g belerug.Az orosz abban a pil'anat g tan felragad egy lándzsát, leszúr­ja a főnököt, mire a többi kannK bál is megfutamodik. — Remek, lelkesedik az ame­rikai — de mond csak, miért kér-j ted a törzsfőnököt, hogy rúgjon beléd? j Mire az orosz gőgösen igy felel:, — Jegyezd meg magadnak,! hitvány imperialista, hogy egy szovjet állampolgár sohasem kezd háborút agresszió nélkül! g ......................... Ä § nak, jóismerőseinek, valamint^ az összmagyarságnak KORT ISTVÁN MAGYAR MÉSZÁROS ÉS HENTES Third and Adams Sts. CITY MARKET Beth'ehem, Pa. Az ifjúság legszebb szerencsé­je, hogy el sem tudja képzelni ezt, milyen is lesz az élete, ha egyszer majd megöregszik. • Egy hölgy a barátnőjének: Az utóbbi időben annyi szépet hallottam rólad hogy kétségbees­tem, mert azt hittem, hogy meg­haltál . • Szerkesztői üzenet: Ne legyen le'kiismeretfurdal'sa, h~gy vőle­génye ateista mert nem hisz a po­kolban. Házasságuk után hinni fog benne. * Az egvik ember örök szerelem után áhítozik, a más'k örökké 'hitozik szerelem után. * A szeretet, a világosság és az é’-telem kagylójával nem lehet kimenteni a butaság, a rosszaság és a gyűlölet feneketlen tengerét. * Az errÁer a böVs"tő' a kopor­sóig álmodoz’k és csak álmainak tárgya és hőfoka változik. * Párbeszé dekben mindig van unalmas rész. Az, amit a másik mond.--------------ooo-------------­AHOGY ö KÉPZELI — Mama, mikor félhold van, akkor összébb szorulnak a Hold­ban az emberek? Szeretetteljes Karácsonyi Ünnepeket és Nagyon Boldog Újévet kivan kedves pártolóinak, barátainak, jóismerőseinek és a Lehighvölgy összmagyarságának MANUEL J. PALOS ROOFER ROOFING AND SPOUTING 531 E. Packer Ave. Phone 866-0438 Bethlehem ÖRÖMTELJES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJÉVET kivan Lehigh-völgy magyarságának CANTELMI’S Hardware Store P. A. CANTELMI tulajdonos 507 East Fourth Street Bethlehem. Pa. • • •• Orömteljes Karácsonyi Ünnepeket és Nagyon Boldog Ujesztendőt kíván kedves üzletfeleinek, jó ismerőseinek és a Lehigh-völgy összmagyarságának ALEX’S SHOE REBUILDING SHOP 832 E. FOURTH ST. Phone 866-1372 BETHLEHEM & Síi Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Megelégedett és Boldog Ujesztendőt kivannak Bethlehem és vidéke magyarságának Edgar J. Madden & Son UNDERTAKERS 748 E. 4th Street Phone 867-2921 - 867-1213 Edward Madden Phone 867-1213 dn’s (Smtinjs/ JÉ Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Ujesztendőt kiván m % kiván kedves üzletfeleinek, barátainak és a •p Lehighvölgy összmagyarságának 1 M. L. Albarell H VILLANYSZERELÉSI VÁLLALKOZÓ ^ Bármilyen és minden munkát, ami a villanyszakmába |g| tartozik szakszerűen végez I 1523 Easton Avenue Bethlehem, Pa. SS U • • • • Orömteljes Karácsonyi Ünnepeket és Nagyon Boldog Újévet kiván kedves pártolóinak, barátainak, jóismerő­­sexnek, valamint a Lehigkvolgy összmagyarságnak , JOSEPH J. PONGRACZ FŰSZER - FAGYLALT - CUKORKA ÉS DOHÁNYÁRU KERESKEDÉSE 334 Mechanic Street Bethlehem, Pa. NORVÉGIA NEHEZEN FELEJT Norvég, tüntetők 25 perce eresztül feltartották Franz Józse trauss nyugatnémet hadügyire iszter, aki Oslóba érkezett, hog orvég katonai vezetőkkel tál faljon. Az ország hitleri lerohanásá sm felejtő tüntetőcsoport eg kereszteződésnél várta a néme inisztert és a norvég zászlót lo agtatva kiáltotta feléje: “St aus *m kívánatos Norvégiában.” --------------non-------------­UJ A NAP ALATT. . . Párizsban bevezetik a telefoi jzmetika szolgálatát. A hölgyei ;yszerü hívásra szakértőktől ta icsokat kaphatnak szépségül lolásüra. A PARADICSOM — Hogy képzelted magadna! paradicsomot kis leányom, fe !j, — kérdezi a tisztelendő u: :y kis leánykától. — Olyan helynek, ahol tiltot -ümölcsök teremnek.

Next

/
Thumbnails
Contents