Bethlehemi Hiradó, 1960. április-június (38. évfolyam, 16-26. szám)

1960-05-27 / 22. szám

;-lk oldal BÍTHLÉÖEMI HIRADö 1960 mlju* 2? ISKOLÁSGYEREK - KÉT PISZTOLLYAL inkább arra kel'ene összpontosí­tani az ország erejét, hogy atom­támadás elhárítására alkalmas rakétákat gyártsanak. Ezzel szem­ben White tábornok, a légierők főnöke azt mondotta, arra kell számítani, hogy Amerikát előbb éri atomtámadás, mint ellenfe­leit, s ebben az esetben a véde­kezés egyetlen lehetősége a meg­torló támadás. Csak a megtorlás lehetősége birhatja rá Amerika el'enfeleit arra, hogy tartózkod­janak a támadástól. BÉLYEG-GYŰJTŐK RITKA AMERIKAI, OSZTRÁK, MAGYAR és ROMÁN bélyegeket is jutányos áron szerezhetnek be a FOREIGN BOOK SHOP BÉLYEGOSZTÁLYÁN (a Magyar Hirnök Könyvesboltjában) 216 Somerset St.—Tel. CHarter 9-3791—New Brunswick, N. J. írja meg, melyik ország bélyegeit gyűjti s kívánatra választékot kül­dünk, melyből csak azt tartja meg, amelyiket akarja. Áraink legtöbb­ször a Scott katalogus-árak 50%-an aluliak. —— Előzetes megbeszléste ritkaság-választékunkat személyesen megtekintheti irodánkban. ^— A világ bármely országának egészen ritka bélyegeit is meg tudjuk ezerezni, meglepően olcsó áron! (U. S. Plat Block-ok, összeegyeztetett 4 sarok is, nagy választékban. Hiánylistát kitöltünk ) Írjon a fenti cimre: Stamps Dept. Foreign Book Shop MERJEN MINDEN ÜZLETBEN^ VAGY RENDELJE MEG TELEFONON ÉS MI . A HÁZÁHOZ SZÁLLÍTJUK PIFF’S SZÓDAVIZÉT TELEPHONE: UN 7-3707 i UGYANCSAK NÁLUNK MEGRENDELHETI Piknikre — Clambake-re — Party-ra — Lakodalomra Keresztelőre- — összejövetelre, valamint házi használatra VIDÉK LEGFINOMABB SÖREIT^ PRIOR VALLEY FORGE HELYI SÖRÖK OLD READING RHEINGOLD HELYI SÖRÖK « I _____________________1 FRANK PIFF & SON I I MAGYAR VIRAGUZLE1 Szép virágok vagy virág. díszítések végett keresse fel a Pondelek-féle ma gyár virágüzletet. Pontos kiszolgálás. Szolid áiak A Sürgöny Rendelési szállításnak bejegyzett tagja PONDELEK FERENC ÉS NEJE, virágosok 1524 EASTON RD. TE 8-1511 HELLERTOWN BLINDERMAN DRUG STORE 805 E. Fourth St. Phone U N 6-5641 Bethlehem, Pa. HÁZHOZ IS SZÁLLÍTUNK! Orvosi receptek pontos elkéssltése. — Köt vizsgázott és be­iktatott gyógyszerész állandó szolgálatban. PIÓCÁK ÉS “BOYAL” SÓSBOBSZESZ BAKTABON. NAGY VÁLASZTÉK HÁZI GYÓGYSZEREKBEN BETKLEHEMI MAGYAR EGYLETEK KALAUZA WILLIAM PENN FRATERNÁ­­LIS EGYESÜLET, BETHLE­­HEMI 98-IK FIÓKJA Alakult 1908 augusztus 10-én | Tagja lehet az egyesületnek azl Egyesült Államok területén lakó, kifogástalan életű, testileg és szellemileg ép és egészséges férfi vagy nő vallás, nemzetségi kü­lönbség nélkül. Felvételi korhatár 65 év. Az egyesület kötvényei között 1 megtalálhatók a megtakaritási, az' iskoláztatási tervek, életjáradé­kok, valamint az olcsó természe­tű, s csak elhalálozás esetén se­gítséget nyújtó biztosítási tervek úgy mint a mortgage, vagy kü-, lönböző időtartamra szóló (Term igen olcsó, s éppen ezért kész­pénzzel nem biró biztosítások. Az egyesület bevezette újabban a családi és egyéni kórházi biz-, tositásokat is. Biztosítani lehet' bármely családtagot napi 7.5 0-től, 20.00 dollárig terjedő összeg! erejéig a kórházban eltöltött idő­tartamra, plusz, a kórházban felmerülő egyéb költségek, vala­mint az orvosi, operációs költsé­gek megfizetésére. Ugyancsak a legújabb tervek közé tartozik a! jövedelem biztosítása. (Income Protector). Ez a biztosítás egy esztendeig, sőt házhoz-kötött be­tegség esetén további 4 eszten­dőn keresztül is havi garantált összeget fizet. Az egyesület által kibocsátott kötvények legtöbbje már 2 év után is készpénzérték­kel bir. A kötvények készpénzér­téke mindenkor beválthatók megfizetett biztosítási értékre is, mely a kp. összegénél lényegesen j magasabb. Ilyen esetben további biztosítási flij nem fizetendő. A fenti tervekről készséggel ad bővebb felvilágositást az egyesület ideiglenes kerületi szer­vezője KEMENES Ernő, aki Philadelphia állandó kerületi szervezője, de további intézkedő sig hetenként két napot az itteni kerületnél tölt. Érdeklődők ké.em lorduljának az itteni irodához: 41 0 Adams St., Bethlehem, Pa., i elefonszám: UN 8-4 I 02 . A.z iroda hivatalos órát tart; hétfőtől péntekig 9 órától 121 óráig, valamint délután I -tói 5 óráig. Az életbiztosítás itt Ameriká­ban nem csak azt az összeget garantálja, amit megtakarítot­tunk, hanem éppen akkor, amikor a legnagyobb szükség van rá sze­­/etetteink részére kifizeti azt az összeget, melyet megtakarítani szándékoztunk. j Családja érdekében és saját érdekében is, csatlakozzon mi­előbb Amerika legnagyobb ma gyár egyesületéhez. TISZTVISELŐK: Elnök: Géza Lang, 2006 Michael St., alelnök Béla Richtet, felügyelők: titkár: llj. Lang István, 1066 Delaware Ave., Ellenőr és jegyző: Freund j Simon, Számvizsgálók: Demkó Gyula és Id. Lang István. Hiva­talos lap: Bethlehemi Híradó. Női osztály tisztviselői: Elnök: Demkó Gyulané, Phone UN 7-5383, aleinok: Sule Sán­­dorné, titkár: Freund Simonné, ellenőr: Dömötör Lajosné, jegy­tő: Kiss J enőné. hogy azt azonnal jelentse be a titkárnál, Józsa Mihálynál, 1041 E. 4th St., telefon UN 6-9593 vagy UN 6-1600, annak a nap­nak a megjelölésével, amelyen a betegség kezdődött. Ezen vallásos egyletnek van gyermekosztálya. Minden katoli­kus szülő gyermekét 2 évestől 1 6 éves korig csekély havi fizetés mellett bebiztosithatja Steierlein Jánosnénál, a gyermek osztály ügykezelőjénél, 672 Hayes St., Phone 8-1332. Az elhalálozást szíveskedjen mindenki az elnök­nél bejelenteni. TISZTVISELŐK: Diszelnök: Ft. Reseterics Jó­zsef plébános. Elnök Pénzes Jó­zsef, alelnök: Stayer János, tit­kár: Józsa Mihály, 1041 E. 4th St., telefon UN 6-9593 vagy UN 6-1600. Pénztáros Kapusi F. Dá­vid, 1021 Delaware Ave. Jegyző: Schmidt Ferencné. Számvizsgá­lók: Stayer János s Barilovics Fe­renc. Beteglátogató: Stayer Já­nosné. Gyermek osztály ügykeze­lő: Steierlein Jánosné. Bizalmi férfiak: Idős. Lang István és Tóch Markus. Egyleti orvos, Dr. John Kubek. Hivatalos lap: Bethlehem Híradó. A Női Osztály tisztviselői: Alakult 1935 március 5-én Elnöknő: Kozó Istvánná, alel­­nöknő: Stayer Jánosné, pénztá­ros: Kukoda Imréné. ] Gyűléseit tartja minden hónap harmadik vasárnapján délután 2 órakor a templom alatti basement helyiségben.--------------ooo------ - -|a bethlehemi első ma­gyar DAL- ÉS ÖNKÉPZő EGYLET 511 Atlantic St., Bethlehem, Pa. Phone UN 6-9451 Alapittatott 1905-ik évben Az Egylet célja egyrészt a ma­gyar nyelv és kultúra megőrzése, a nemzeti öntudat fenntartása, a testvéri összetartozás ébren tar­tása és ápolása. Másrészt segíteni jhonfitársainkat az uj haza életébe beleilleszkedni. A rendes és pártoló tagok kö­telessége e célkitűzések önkéntes és önzetlen munkával való meg­valósítása, illetve támogatása. A cél elérése érdekében az Egylet ingyenes könyvtárt tart fenn, társas kirándulásokát, tánc­­mulatságokat, piknikeket és elő­adásokat rendez. I Az Egylet 195 7 év óta a ma­gyar sport támogatására otthont 'ad a Hungarian Liberty Sport Clubnak. TISZTVISELŐK: Sráj János elnök, Jászfy Jó­zsef alelnök, Paizs Lajos titkár, 1 óth János pénztáros, Fekete László jelentő titkár, Kotzmann Gyula és Greenstein Helen el­lenőrök, Lovag Rudolf és Waller Sándor bizalmiak, Pöcze János és Ubitz Karoly könyvtárosok. A vigalmi bizottság tagjai; Farkas Lajos, Mikisits Ferenc, Lovag Rudolf, Lovag Rudotfné, Mrs. Zarics Amália, Mrs. Sylvesz­­ter Julia, iKotzman Gyuláné, Greenstein Helen, Farkas Lajos­né, Paizs Lajosné, Sraj Jánosné. Sajtó-megbízott, Kvochák István. Háznagy, Rozsás János. Hivata los lap, Bethlehemi Híradó--------------ooo---------------­BETHLEHEMI AMERIKAI MA GYÁR DEMOKRATA KÖR A Kör célja: Egyesíteni a Magyarországból ideszármazott amerikai polgáro­kat és polgárosidni óhajtókat, azon célból, hogy a Kör kebelé­be való társulás révén minél job­ban megismerhessék az amerikai törvényeket és szokásokat s .előlük, két revolver. A fiú ki-1 sit hányaveti léptekkel lödör- J ;ött végig a park utjain, mindkét ;ezét. hanyagul a két pisztolyán ai tóttá, illetve a szabályos bőr­­:okon, amelyben a két fegyver ühent. . . Hát hiszen nem mondom, ad­lak a gyerekekre mindenféle ru-» áát, ez a maskara azonban meg­hökkentett. Nem a gyerek miatt, aki lehetett úgy tiz-tizenkétéves hanem a szülők miatt: micsoda ízléstelenség egy gyereket igyi aeöltöztetni! Ilyen operett figu­rává a hajdani szoldateszka vi­lágháború éveiben “maszkíroz­ták” sokan a gyereküket, persze másfajta ‘‘uniformisba”... ez a] bokrok közül elősuhanó “cow-| boy”-jelölt azonban rrég szokat' a régi alakokat is elhomályosi­­otta élethü ábrázoásával. A gyereknek persze tetszik az p-esmi, a gyerek mindig fel akar tűnni, ki akar tűnni és i'yen “dressz" alkalmas is erre. Mon­dom, csak a szülőket nem é tem. Hát nem, gondolnak arra, hogy a vasárnap tisztára filmfigurának beöltözött, kétrevolveres sheriff­­fióka leláében olyasmi történik, ami egyáltalában nem kívánatos? Hogyan, milyen érzéssel megy majd egyszerű mindennapi ruhá iában, hóna alatt könyvekkel az iskolába, anélkül, hogy valaki is megbámulná ? Hogyan várja majd a vasárna­pot, amikor két revolverével iri­gyelt álomalak itt a parkban és mindenfelé a városban? A szü­lők, — nyilván jámbor adófize­tők — mit is gondoltak vajon, amikor azt a dresszt és a kétgyil­­kos pisztolyt kötelező viseletként fiuk oldalára csatolták? Az Ízlés elferdülése ez és na­gyon, nagyon rossz nevelőeszköz! Volttképpen úgy kellene küzdeni ellene, hogy kinevetjük a fiút. . . sajnos társai egyáltalában nem találták nevetségesnek. Sőt Lát­tam a szemükben, hogy ebben a pillanatban mindenkinél jobban irigylik! —tényi BOTTIRRS AND DISTRIBUTORS 318 E. Fifth Street (Rear) Bethlehem, Pa. GZAPKÓ JÓZSEF ÓHAZAI SZABÓMESTER 725 E. Fourth St. Bethlehem, Pa. Phone UN 6-5043 Elvállal és szakszerűen készít minden szabó szakmába tartozó munkát. — Uj öltönyök, felöltők, télikabátok készítését. Javítási munkákat, tisztítást és vasalást. SOUTH BETHLEHEM KEDVELT ÉS NÉPSZERŰ SZABÓSÁGA! ' \SZMAUA KI A 1AI ALACSONY IRAKAT! Alkalom önnek, hogy pénzt takarítson jövő téli szén-szám Iáján és leszállítsa megélhetési kiadásait. Adja fel rendelését ’eiefonon még mai HIIZLE B PREMIUM ANTHRACITES W ANTHRACITE SZÉN PREMIUM Engedőlyezett szénkereskedő cég szilagyi géza ÉS FIA 1414 E. 4th St., Bethlehem Phone UN 6-3751 1960 ÉV MAGYAR ESEMÉNYEINEK NYÁRI NAPTARA Május 29-én: a Független Ma gyár Ref. Egyház pikniké Junius 1 2-én: a Magyar Nap, Junius 1 9-én: Viliam Törne és piknik a Hungarian Libert} S. C. rendezésében. Junius 26-án: a Kapisztrán Szt János Egylet piu ;.'ke . Julius 3-án: Az Első Magyai Ref. Egyház pikniké. Julius 10-én: A Független Ma gyár Ref. Egyház pikniké. Julius 17-én: a William Penr pikniké. Aug. 7-én: a Dal- és Önképzc Kör pikniké. Aug. 14-én: A Hungarian Li berty S. C. pikniké. Aug. 21-én: Magyar Demokra la Kör pikniké. Aug. 28-án: A Katolikus Kiül pikniké. Sept. 18-án: A Független Ma gyár Ref. Egyház pikniké. Vegyen U. S. Bondokat! KELL A GARAS mindenkinek, — tartja a magyar közmondás- — Viszont azzál is tisztában kell lennie minden olvasónknak, hogy egy lapot csakis az előfizetői tarthatnak fenn. A napról-napra emelkedő papírárak súlyos terhet jelentenek az amerikai lapkiadóknak és megérti a szives olvasó, ha arra kérjük, hogy KllLDiÉ BE A LAP ELŐFIZETÉSI DIJAT a lejárat után. — A magyar emberben meg van az a szép jellem­vonás, hogy amit rendel vagy vásárol, azért becsülettel meg is fizet. Tehát ha másnak kell a garas, mit szépítsük a dolgot, ne­künk is szükségünk van arra- Ne csak ön újítsa meg előfizetését, de szerezzen egy uj előfizetőt is. Küldje az összeget postán ezen cimre: BETHLEKEMI HÍRADÓ (BETHLEHEM HUNGARIAN NEWS) 1139 E. THIRD ST- Phone UN 6-1252 BETHLEHEM, PA, TETŐJAVÍTÁS GYORS KISZOLGÁLÁS LEGJOBB MINŐSÉGŰ MUNKA ANYAGOK KISZOLGÁLÁS elpusztith ATATLAN! ALUMINIUMOZASSAL ELLÁTVA “K” (OGEE) STÍLUSBAN ÉS FÉLGÖMBÖLYÜ LEFOLYÓ CSŐ VEKKEL — BEYNOLDS-FÉLE ‘ < LIFETIME ’» MINŐSÉG, SZAK ÉRTŐ MECHANIKUSOKTÓL FEL­SZERELVE, ALUMÍNIUMMAL! FORRADALOM A Lapos-Tetőfedő Technikában 1 UJ tetők - Javítások - Vizhatlani­­tások • Különleges üvegezés kátrá­nyoldatban - Takarékossági szem pontbő] Jobb, mint a “Built-up’' tetők - elpusztíthatatlan - Tartós­sága ki van próbáival További információért forduljon SAM N. GALLEGOS CÉGHEZ 36 EAST BASBEBBY STREET Telelőn UN 6-61S1 azokat elsajátítván, politikai jo­gaik és kötelességeik gyakorlása által minél jobb és hasznosabb tagjai lehessenek úgy a helyi mint az állami és nemzeti közélet­nek. Gyűléseit tartja minden hó első vasárnapján délután 2:30 órakor a bethlehemi Magyar Házban (Cor. 3rd and Evans Sts.) TISZTVISELŐK: Diszelnök: Wargyas Michael Elnök: Demko Julius S., alel­nök: Simon Károly, titkár: Dem­ko Julius S. (708 Broadway, Phone UN 7-3383), Jegyző: Zaun Frank Jr., pénztáros: Varga John, ellenőrök: Molnár György és Juhász István, trusteek: id. Láng István, Kulcsár István, Stanko Márton, Monek Márton és Edraney István. A KÖR NŐI-OSZTÁLYA Alakult 1939 április 2-án Elnöknő: Mrs. Rose Babos, "'54 Wyandotte St., Phone UN 8-0170, alelnöknő: Mrs. Julius Demko, titkárnő: Steierlein Já­nosné, Tel. UN 8-1332, jegyző­­nő: Birkás Gyuláné, ellenérnő: Mrs. Julius Szajkó, pénztárosnő: Mrs. Jenő Kiss, számvizsgáló: Mrs. Louis Dömötör, trusteek: Mrs. Louis Török, Mrs. Joseph Roseman, Mrs. Andrew Magyar és Mrs. Emma Rácz. Jogtaná­csos: Edward Ruyak. Hivatalos ap a Bethlehemi Hiradó. GYÖNYÖRŰ KIÁLLÍTÁSÚ ÜDVÖZLŐ KÁRTYÁK NAGY VÁLASZTÉK- ___ BAN. - Dohány­­áru - Fényépező­­gépek - Cukorka Pipere cikkek - írószerek és sok más áru, alkalmas ajándék­­tárgyak jutányosán kaphatók. MEILINGER PÁL 610 E. THIRD STREET BETHLEHEM, PA Phone UN 6-4131 MAGYAR MUNKÁS JÓLÉTI ÖNKÉPZŐ EGYLET 1110-12 E. Third Street Alakult 1917 november 17-én A KAPISZTRÁN SZT. JÁNOS RÓL ELNEVEZETT R. KÁT. TEMPLOM ÉS BETEGSEGÉLY. Ző EGYLET, BETHLEHEM, Alapittatott 1905 julius 16-án Ezen egylet gyűléseit tartja ] minden hónap harmadik vasár-! napján az uj templom alatti base- |i ment helyiségben. Ha valamely tag megbetegszik, úgy kérjük j 1. Az Egylet célja' jóléti alapot fenntartani, amely a tagoknak annyi dollár temetkezési segély fizet, ahány jótálló tagja van az Egyletnek Évi tagsági dij $3.00. 2. Egy évi tagság után a női tagok $/5.00 szülési segélyben részesülnek. 3. Az egylet tagja lehet min­den fizikailag és szelilemileg egészséges férfi és nő vallási és politikai hovatartozásra való ekintet nélkül. 4. Az Egylet minden jótékony­­sági intézmény gyűjtési akcióját támogatja. 5. Az Egylet összes ingó és ngatlan vagyona a magyar mun­kás jóléti önképző egylet temet­kezési segélyalapos fizető tagsá­gának tulajdonát képezi. 6. A tagok erkölcsi kötelessé­ge a gyűléseken résztvenni, a | munkásotthont támogatni, az üz- 1 éti forgalmat mindenkor elősegí­teni és az összvagyont ellenőrizni. 7. A partolo tagok egy dollár tagdíjat tizeinek évente. ö. A KulturDizottsag a mun­kásotthon ügyvezetője, főfelada­ta szórakoztató kultur-összejöve­­tek rendezése és a testvéri szel­lem eszméjének elősegítése. Az Egyletnek mindenkor célja volt és ma is célja, hogy a ma­gyarságot összetartsa es ápolja a fogadott hazánk és íelejtnetetlen szülőhazánk iránti mélységes sze­retet. Célunk, hogy tiszteljük és mindenkor betartsuk fogadott ha­zánk törvényeit és ápoljuk a de­mokrácia hagyományait, amelyek révén könnyebben viselhetjük életünk terheit gyermekeinkkel együtt. 9. Szeretettel hívjuk magyar estvéreinket, lépjenek be e jóté­kony célú magyar intézménybe. A temetkezési segély biztosítás olyan jutányos, hogy 25 év volna zukséges ahhoz, hogy a tag befi­­iesse a tőkét, amit egyszerű be­­izetés után kap az örökös. 10. Az Egylet minden hónap első vasárnapján este 8 órakor tartja gyűlését a magyar mun­kásotthonban. Az Ízlés megdöbbentő elferdü­­lésének voltam tanúja. A park­ban vasárnap egy fiút láttam, öl­tözéke egyenésen meghökkentett. Úgy nézett ki pontosan, mintha most lépett volna le egy Western film színes platkátjáról. — A há­tára csatolva viselte pápája, vagy mamája régi burkalapját és per­sze farmering volt rajta és far mernadrág, övét két oldalt eró sen lehúzta. . . két iszonyú nagj Colt-revplver. Hát hiszen tudom, hogy a: csak riasztó pisztoly, külsőbei azonban semmit sem különbözőt a Wild West hőseinek gyilko fegyverétől. Méghozzá kettő vol INNEN-0NNAN A jövő hónapban tartják meg a Párizsban, a Palais d’Orsay­­ben a "hat" nagy kerékasztal konferenciáját. A meghívottak ebben az esetben nem politiku­sok, hanem iparmágnások lesz­nek. Éspedig: Philips (rádió), Pirelli (gumi), Thyssen (Ruhr), Pigozzi (autó), Zeiss (fotó), Mattéi (benzin.) * Szovjetoroszországba Lengyel országból csempészik a biblziát. Egy kötet ára, feketén, 600—800 rubel. * Kelet-Németorságban a kom­­munis't párt uj rendeletet adott ki. A jövőben 40 százalék nyuga­ti és 60 százalék keleti könnyű 'zenét szabad a tánczenekaroknak játszani. * Nyugat-Németországban zseb rakétát állítottak elő. Hajótörés . esetén ezzel fogják helyettesíteni az SOS jelzést. * Amerika Hold-programja: — 1961-ben felvételek a. Hóidról: 1965-ben utazás a Hold körül. I 1970-ban a Hold felkutatása em . béri lény által. ‘ VITA A RAKÉTA PROGRAMRÓL Medaris tábornok, az amerikai k rákétaénitési program volt veze­klője és Murray, a kongresszus I atomenergia-bizottságának külön tanácsadója azt fejtegették egy előadásukban, hogy a világ már :|ma sokkal több atom és hidro­génbombával rendelkezik.. mint .'amennyit az egész emberiség el­­! pusztítására elegendő, i Hiba tehát szerintük a támadó fegyverek számának növelése.

Next

/
Thumbnails
Contents