Bethlehemi Hiradó, 1958. január-június (36. évfolyam, 1-26. szám)

1958-02-14 / 7. szám

BETHLEHEMI HÍRADÓ 1957 január 14 FUTBALL — SOCCER AZ ELMÚLT VASÁRNAP 4:2 ARÁNYBAN GYŐZÖTT A HUNGARIAN LIBERTY S. C. Az utolsó vidéken lejátszott bajnoki mérkőzésünket ebben a fordulóban Swarthmore A. C. csapata ellen megnyertük. Hideg szeles időben és havas pályán indul a mérkőzés. Fázósan kez­denek a fiuk, lassan melegednek be és igy az ellenfélnek sikerül a 20-ik percben goihoz jutnia 1:0 az eredmény. Ezután mintha megvillanyoz­­ták volna a fiúikat ézép összjáté­­kot kezdenek és bombázzák az ellenfél kapuját és 30-ik percben ki is egyenlítenek. A 35-ik perc­ben pedig- megszerezzük az első vezető gólt. Most már teljes fö­lénnyel já.tszik a csapat. A kapu­sunknak bizony nem sok dolga akad. Így az első félidőben még egy gólal megjavítjuk az ered­ményt és igy 3:1 javunkra. Második félidőben az ellenfél rákapcsol, ki akar egyenlíteni és sikerült nekik átörni a hátvédein­ken és az ellenfél té.déről* bi pattan a labda 3:2 az eredmény Újra rákapcsolnak fiaink és tűz alá veszik az ellenfél kapuját és bizony látunk szebbnél szebb tá­madásokat és lövéseket amik csak hajszálnyira tértek el a cél­tól, vagy a kapus fogta meg őket, azt meg kell hagyni, hogy az el­lenfél kapusa gyönyörűen védett. Úgy kb. 35-ik percben még egy gólt lövünk és beállítjuk a vég­eredményt 4:2-re és ezzel megint két ponttal közelebb vagyunk a bajnoksághoz._ A gól lövök Sta­yer illetve Szukics. Fddisr 5 mé - kőzésünk volt abból 3-a* nver tünk 1 -et eltvesztetünk 1 döntet­len. Az összpont számunk 7. FUTBALL MÉRKŐZÉS Legközelebbi mérkőzésünk feb. 1 6-án d. u. 2 órakor a Sau­­con Parkban lesz a Camden-i Germania S. C. csapatával. Te­kintettel, hogy erős küzdelemre van kilátás, kérjük a közönséget, hogy támogassa a magyar sportot és lelkesítse a fiukat a győzelem­re. Ké jük, figyelje a rádiót va­sárnap délben, onnan fogjuk tu­datni ha esetleg elmaradna a mérkőzés. , Fejes Sándor-------------ooo------------­Elmaradt a Hungária Sport Club vasárnapi bajnoki mé kőzése Az elmúlt vasárnapi Hungária Saucon Park-i bajnoki meccsét a Liga vezetősége havas pálya miatt, elhalasztotta s a'ért a Hungária csapata szünetet tar­tott. A Johannitarend a ma­gyar menekültek szolgálatában Most került nyilvánosságra, hogy a protestantizmus nagyte­kintélyű világszervezete, a Jo­hannitarend, milyen módon vett tészt a magyarországi szabadság­­harc üldözöttéinek megsegítésé­ben . í A Johanniták magyar tagoza­tának kommendátora, Kibédi Varga Sándor összefoglaló je­lentést tett közzé, amely beszá­mol a segitőakció végeredményé­ről. Keretét azok az adományok szabták meg, amelyek ré zint a rend tagjainak egyéni áldozat­­készségéből, részint a németor­szági rendi kormányzattól, illetve az összes tagozatoktól gyűltek össze. Rövid idő alatt kb. 100,- 000 márka készpénz, 20 tonna ruhanemű és másfél tonna élel­miszer kérült szétosztás'a. A szétosztást a Johannitarend ma­gyar tagozata irányította és bo nyolitotta le. Kibédi Varga Sándor jelentése szerint az adományokat részint Magyarországra küldték, részint ! a Nyugatra érkezett menekültek közt osztották szét. Így például egyéni címekre 1 1 0 ruháscsomas ment a vasfüggöny mögé és 35 7 élelmiszercsomag, -mindegyik 5 kilogramm. A Johanniták ugyan akkor nagymennyiségű gyógy­szert küldtek Magyarországra. Gyűjtésben és a gyűjtött ado­mányok szátosztásában azonban nem merült ki a rend tagjainak ! tevékenysége. A fiatalabb kor­osztály szakszerűen képzett osz­­; tagai hat hónapon keresztül a j magyar határon teljesítettek ön­­ikéntes szolgálatot. Fogadták, se­gítették és a szükséghez képest ápolták a határra érkezett mene­külteket. A rend segítőszolgálata lakáshoz és munkához juttatta a rászorultakat. A Johannita rend magyar ta­gozatának Nyugaton jelenleg negyvennyolc tagja van. FUTBALL MÉRKŐZÉS Most vasárnap délután 2 órai kezdettel a Hungária futball .csa­pata ismét Philadelphiában fog játszani bajnaki mérkőzést.' Az ellenféle a kiváló philai "Jangar” futball csapata lesz. Menjünk ki minél többen erre nagy mérkő­­sésre. Indulás vas. reggel- 10-kor. NAGY ZOLTÁN FÉNYKÉPÉSZ MŰTERME 326 W. 4th St. Bethlehem Esküvői képek és minden má alkalomra. — Hívásra házhoz is megy. Filmek előhivása s minden szakmába vágó munkát vállal NyitVa este 9 órá'g. STRAUSS ELLENTENGER­NAGY U. S. KATONAI FÖLÉNYÉRŐL Strauss ellentengernagy, az amerikai Atomerőbizottság elnö­ke kijelentette, hegy az Egyesült Államok világviszonylatban vál­tozatlanul az élen jár az atomerő és az atomfegyverek terén: Amerika Strauss szerint jóval túlszárnyalja a Szovjetuniót majdnem valamennyi tudomá­nyos és műszaki vonatkozásban. Érthetetlen és nevetséges, mon­dotta, egyes amerikai körök bo­rúlátó, defetista magatartása az első szovjet műhold kilövése óta. Ame.ika birtokában van nehéz atomfegyvereknek és kifejleszti a könnyebbeket is, amelyek repü­lő- és rakétatámadások elleni vé­delemre szolgálnak. Senki sem vonhatja kétségbe az Egyesült Államok fölényét az atommeg­­hajtásu hajók és tengeralattjárók terén.------------ooo----- —— DICSEKVÉS--- Igen Uram, --- itt Kalifor­niában 365 napon át minden év­ben napsütés van, itt élni szép s itt élni jó, — mondja a látoga­tónak egy ember. — Jó, jó, szóval azért minden 4'-ik évben még sincs napsütés egy napon, — feleli a látogató. — Mié t ne volna? — Mert ön szerint 365 napon át van napsütés s igy a szökő­évben a 336-ik napon még sincs napsütés. j t^KERJEN MINDEN ÜZLETBEN'53 * VAGY RENDELJE MEG TELEFONON ÉS MI OFFIO LEHIGH STATIONERY COMPANY ahol választékos készletét beszerezheti: IBODAI ESZKÖZÖKBEN ÉS FELSZEBELtSEKBEN 14 W. Fourth St. Phone UN 7-9341 Bethlehem, Pa. BLINDERMAN DRUG STORE 805 E. Fourth St. Phone UN 6 5641 Bethlehem, Pa. HÁZHOZ IS SZÁLLÍTUNK! Orvosi receptek pontos elkészítése. — Két vizsRézott és be­iktatott gyógyszerész állandó szolgálatban. PIÓCÁK ÉS “BOYAL” S6SBOESZESZ BAKTABON. NAGY VÁLASZTÉK HÁZI GY6GYSZEBEKBEN SIS^ŐSZI VEGYTISZTÍT ÁS ŐSZI ruháit adja vegytisztitásba és vasalásba MOST ! NEW TREATMENT — DYNAMIC PROCESS EXCLUSIVE \ legmesszebbmenő figyelmet adunk minden egyes ruhadarab­nak.—Munkáink jótállással ée biztosítással vannak összekötve A mi GŐZ-VASALÁSI ELJÁRÁSUNK tartósabb szolgálatot biztosit a vasalásnak 708 E. FOURTH STREET BETHLEHEM, PA. Phone UN 6-2242 NÉMET—ANGOL VISZÁLY A MEGSZÁLLÁSI KÖLTSÉ­GEK KÖRÜL A nyugatnémet kormány és a megszálló hatalmak közt ellenté­tek vannak a megszálló erők költségeihez való német hozzájá­rulás ügyében. Különösen An­gliával nagyok az ellentétek. — Anglia 140 millió dollárt kiván, mig a nyugatnémet kormány azon az állásponton van, Hogy hadügyi költségvetése csak egé­szen kis összeget enged meg. Az angolok hangoztatják, hogy a megszállás révén a né­metek hatalmas védelmi kiadáso­kat takarítanak meg. Londoni lapok máris Írják, hr>gv ' még korai, hogy a németek diktálni akarjanak Angliának . Diplomá­ciai körök azonban azt h:sz‘k. hogy a németek végül engedni fognak és megegyezés jön létre. A német hadsereg még kezdő állapotban van. A megszálló amerikai haderő létszama 225,- 000 az angolé 55,000 és a fran­ciáé 30,000 fő.----------ooo------------­BARÁTOK EGYMÁS KÖZT — HalIom> hogy feleséged­nek egy szép szőrmebundát vet­tél, hogy melegen tartsa. — Tévedsz, azért vettem, hogy már ne veszekedjen érte. Az orvosi tudomány ELISMERI a Méhfuüánk mér­gének hatását rheumatikus esetek ben. A “MUSCULAID” egyedüli olyan bedörzsölő módszer, mely méh-fuFánkmérgét tartalmaz. — Fájdalom nélkül enyitőleg hat Rheuma, arthritis, vpzket<*gsé<> csipő és derékfájás, viszértágulás, görcs, hülés, stb. eseteiben. NE SZENVEDJEN. Kérjen ingye nes bővebb értesítést. Cim: JOHN TÓTH, 1143 Hillcrest Road, South Bend 17. Indiana tíz vsi KELL A GARAS mindenkinek, — tartja a magyar közmondás. — Viszont azzal is tisztában kell lennie minden olvasónknak, hogy egy lapot csakis az előfizetői tarthatnak fenn. A napról-napra emelkedő papirárák súlyos terhet jelentenek az amerikai lapkiadóknak és megérti a szives olvasó, ha arra kérjük, hogy KliLDIE BE t HP ELŐFIZETÉSI DIlAT a lejárat után. — A magyar emberben meg van az a szép jellem­vonás.. hogy amit rendel vagy vásárol, azért becsülettel meg is fizet. Tehát ha másnak kell a garas, mit szépítsük a dolgot, ne­künk is szükségünk van arra. Ne csak ön ujitsa meg előfizetését, de szerezzen egy uj előfizetőt is. Küldje az összeget postán ezen cimre: BETHLEHEM! HÍRADÚ # , (BETHLEHEM HUNGARIAN NEWS) 1139 E. THIRD ST. Phone UN 6-1252 BETHLEHEM, PA, Uj Plasztik Fogsorok LEFIZETHETI, MIALATT MAR HASZNÁLJA Törött fogsorok javítása megvárható Teljes fogorvosi kezelés Foghúzás elaltatással vagy érzók­­telenitéssel Előjegyeztetés nem szükséges RENDELÉS Hétfőn, szerdán, pénteken. Reggel 9-től este 8-ig Kedden és csütörtökön, Reggel 9-től este 6-ig Szombaton, reggel 9-től dőli 1-ig DR. CHARLES MEIL 27 W. Fourth St. Bethlehem PHONE UN 7-9002 ALEX BODY WORKS AÜTó-HUZATASI SZOLGALAT Elsőrendűen felszerelt autó ka­rosszéria javitő műhely. Elvál. lal uj munkát, valamint javí­tást és festést a legcsinosabb kivite ben és jutányos áron. ALEX FEJES SÁNDOR óhazában kitanult szakember 420 BROADWAY (Hátul) Five Points Bethlehem, Pa. Phone UN 8-1941 A HÁZÁHOZ SZÁLLÍTJUK PIFF’S SZÓDAVIZÉT TELEPHONE: UN 7-3707 í i i ZSTA VIDÉK LEGFINOMABB SÖREIT^ j UGYANCSAK NÁLUNK MEGRENDELHETI Piknikre — Clambake-re — Party-ra — Lakodalomra . Keresztelőre-----összejövetelre, valamint házi használatra PRIOR VALLEY FORGE HELYI SÖRÖK OLD READING RHEINGOLD HELYI SÖRÖK i I FRANK PIFF & SON | BOTTLERS AND DISTRIBUTORS 318 E. Fifth Street (Rear) Bethlehem, Pa. I GYÖNYÖRŰ KIÁLLÍTÁSÚ ÜDVÖZLŐ KÁRTYÁK NAGY VÁLASZTÉK­BAN. - Dohány­áru - Fényépező­­gépek - Cukorka Pipere cikkek • írószerek és sok más áru, alkalmas ajándék­­tárgyak jutányosán kaphatók. MEIL1NGER PÁL 610 E. THIRD STREET BETHLEHEM, PA. Phone UN 6-41 31 AZ AMERIKAI MAGIAK KEEOKiVLÁlUS EGYESÜL*. 1 a világ legnagyobb es legerősebb ma gyár es református jellegű testverseg. tó intézményé, mely iayu-ban aiaJuut meg s 19U7 ben az Egyesült Államon külön törvénnyel jegyezte be. 7 millió dollár dijartalék vagyona és több, mint 32 millió dollár érvénybeu lévő biztosítása van. .Nincs meg egy olyan intézménye világ magyarságának, mely az áltaia uyujlott életbiztosításon felül vállalna elhalt tagjai árváinak felnevelését és munkaképtelen támasz nélkül maradi, öregeinek gondozását. A iieformatus egyesületnek van ilyen otthona, Bethlen Otthon” hdgonier, Pa. ban. Az .Egyesuietnek élet-, balosét-, be­teg-, kórházi segély biztosításai vannak. Okmányai 3 évi befizetett tagdij után készpénzértékkei rendelkeznem. a. ) Életbiztosítás köthető $50ü-‘,o $10,000-ig. 10—55 éves életkorig. 35 éven aluli egyének, ha $l,000-nől nem magasabb összeget kérnek orvosi víz* gálát nélkül is felvehetők. b. ) Betegsegélyre felvehetők J.6—vő év közötti egyének heti $5.00 vágr 11.00 segélyre. c. j Kórházi sególybiztositás na $5.00 vagy $lu.ü0 megtérítés erejéig férfiak részére $1.00 illetve $1.75 ha vidijért, nők részére $1.50 illetve 2.-5 havidfi fizetése ellenébe- ka foglal kozásuk szerint az első veszélyességi csoportba sorolnak. Saját maga és családja érdekébet cselekszik, ha mielőbb belép az £gy> sülit tagjai sorába. További felvilágosítást szívesen »1 a Titkári hivatal (1801 P. Street, K<o suth House, Washington 6, D. C.) a helyi szervező: Nt. Nagy Imre (105 Delaware Avenue, Bethlehem. Pa.) Phone 6-3807.---------------OOO .............­William Penn Fratemális Egye­sület - Bethlehemi 98-ik fiókja Alakult 1908 augusztus 10-én Tagja lehet az egyletnek az Egye tült Államok területén lakó rnindeu kifogástalan előéletű, a fehér fajhoz tartozó, testileg és szellemileg ép és egészséges férfi vagy nő vallás és nem zetiségi különbség nélkül. Felvételi korhatár 60 év. Életbiztosit&sok $500- tői $luü,üu0. Az egylet legújabban bevezette a családi kurházbiztosítást, mely biztosit a családfőnek heti $150.00, a feleségnek $112.50 és a gyermekeknek $7ő.0u se­gélyt a korházi kezelés időtartamára. A családi kórházbiztositás vonatkozik íz 50 évnél nem idősebb szülőkre es i 21 évnél nem idősebb gyermekekre, -■gyedül álló személyek részére is van kórházi biztosítás. Férfi tagok részére bevezette az gyiet a magasabb összegű betegbizto ütést öt osztállyal, ahol napi, $2.5ü, $3.75, $5.00, $7.50 és $10. összegű napi -egélyben részesülhetnek betegség vagy •alesetböl kifolyó munkaképtelenség -setén. Kórházi kezelés esetén ennek mpiáját kapja a biztosított. Ehhez larul még baleseti halál esetén komoly ■sszegü baleset biztosítás. Az egylet által kibocsájtott kötvé ivek bárom esztendő után visszaválha 'ók vagy kifizetett kötvényre cserélhe ők át. A gyermekosztály tagjainak korhatára 16 év és részükre a felnőtt -sztály biztosítási lehetőségei mellett ■gy $500. értékű havi 40 centes díjú “dztositás is rendelkezésre áll. A fenti biztosításokra vonatkozóan részletes felvilágosítást nyújt a fiók ügykezelője, Andrew Warjas kerületi fel ügyeié, aki hivatalos órát tart a fiók irodájában 410 Adams St. alatt minden csütörtökön d. u. 2 órától esti > óráig, szombaton d. e. 10 órától á. u. 2 óráig. Telephone UN 8-4102. Biztosítási ügyekben hívásra készsége­sen házhoz is megy. TISZTVISELŐK Elnök: Simon Károly, 413 Pawnee St., Álelnök: Béla Bichter, Ügykezező: i Andrew Warjas, 410 Adams St., Phone UN 8-4102, Office hours: Thursday 2 to 8, Saturday 10 to 2. Titkár: Ifj. Lang István, 1066 Delaware Avenue Ellenőr és jegyző: freund Simon, Szám vizsgálók: Demkó Gyula és Banyik Sámuel, Hivatalos lap: Beth­lehemi Híradó. * Női OSZTÁLY TISZTVISELŐI: Elnök: Demkó Gyuláné (Phone Üí*» 7- 3383, Alelnök: Sülé Sándorné, Titkár, freund Simonná, Ellenőr: Dömötör Lajosné; Jegyző: Kiss Jenőné.-------------ooo------------­A Kapisztrán Szent Jánosról elne­vezett R. K. Templom és Beteg segélyző Egylet, Bethlehem, Pa Alapittatott 1905 Julius hó 16-án Ezen egylet gyűléseit tartja minden uúnap harmadik vasárnapján az uj templom alatti basementben. Ha vala­mely tag megbetegszik, úgy kérjük hogy azt azonnal jelentse be a titká nal, 2139 Lincoln Street annak a napnak a megjelölésével, amelyen a betegség kezdődött. Ezen vallásos egyletnek van gyer­mekosztálya. Minden katolikus szülő gyermekét 2 évestől 16 évesig csekély habi fizetés mellett bebiztosíthatja Sterlein Jánosnénál, a gyermek osztály ügykezelőjénél, 672 Hayes St., Phon. 8- 1332. Az elhalálozást szíveskedjen mindenki az elnöknél bejelenteni. TISZTVISELŐK: Diszelnök:.Ft. Reseterics József plé­bános. Elnök Barilovies Ferenc, Ai elnök: Stayer János, titkár: Joseph Penzes Jr., 2139 Lincoln Street, Tele­phone UN 8-5340. Pénztáros Kapusi F. Dávid, 1021 Delaware Avenue. Jegyző: Schmidt Ferencné. Számvizsgálók: Stayer János s Barilovies Ferenc. Be­teglátogató, férfiaknál Brunner József Nőknél: Stayer Jánosné. Gyermek osz­tály ügykezelő: Sterlein Jánosné. Bi­zalmi férfiak: Sterlein János, Hanczik Lajos. Egyleti orvos. Dr. John Kubek. Hivatalos lap: Bethlehemi Híradó. A Női OSZTÁLY TISZTVISELŐI Alakult 1935 március 5-én -Elnöknő: Kozó Istvánná. Alelnöknö. Stayer Jánosné; pénztáros: Kukoda Imréné. Gyűléseit tartja minden hónap har inadik vasárnapján délután 2 órakor s templom alatt basementi helyiségben —----------quo— Bethlehemi Amerikai Magyar Demokrata Kür A KÖR CÉLJA: Egyesíteni a Magyarországból id«­­származott amerikai polgárokat és polgárosodni óhájjókat, azon célból, hogy a ”ör kebelébe való társulás ré vén minél jobban megismerhessék a/ amerikai törvényeket és szokásokat s azokat elsajátítván, politikai jogaik és kötelességeik gyakorlása által miné­­jobb és hasznosabb tagjai lehessenek úgy a helyi mint az állami és nemzet közéletnek. Gyűléseit tartja minden hó ELSC vasárnapján délután 2:30 órakor > oethlehemi Magyar Házban, (Cor. 3ro and Evans Streets). TISZTVISELŐK: Diszelnök: Edraney István Elnök: Demkó Julius 8.; Alelnök: Richter Béla; Titkár: Demkó Julius S.; (708 Broadway, Telephone UN 7-3383); Jegyző: Barilovits Frank; Pénztáros: Simon Károly, (413 Pawnee St., Phone UN 7-5590); Eilenörök: Molnár György és Juhász István ; Trusteek: id. Lant István, Kulcsár István, Steirlein János és Kerezsi György. A KÖR NŐI-OSZTALYA Alakult 1939 április hé 2-án Elnöknő: Mrs. Rose Babos (754 Wyandotte 8t„ Phone UN 8-0170); alelnöknö; Mrs. Julius Demkó;-titkár­nő: Steirlein Jánosné, Tel. UN 8-1332, jegyzőnő: Birkás . Gyuláné; ellenérnő: Mrs. Julius Szajkó; pénztárosod: Mrs. Jenő Kiss; számvizsgáló: Mrs. Louis Dömötör; Trusteek: Mrs. Louis Török. Mrs. Joseph Roseman, -Mrs. Andrew Magyar és Mrs. Emma Ráez. Jogtaná­csos: Edward Ruyak. Hivatalos lap • Bpthlehemi Híradó-ooo-A Bethlehemi Első Magyar Dal és önképző Egylet 611 Atlantic Street, Telefon UN 6-9451 Alapittatott 1915 évben Az egylet célja a közművelődést elő­mozdítani minden irányban. Az egylet­nek vannak rendes és pártoló tagjai. Az egylet e\ről-évre egy vegyeskaru Dalárdát tart fenn, kogy az ének isko (ázásával a magyar dalt az idegenben I» ébren tartsa a a* ének mii vóa*«»t iránt az érdeklődést fokozza. Köteles­ségük a Kör tagjainak a magyar faj öntudatát, önérzetét, nemzeti érzületét, összetartozósága tudatát és testvérisége vonzalmát fölkelteni, fokozni és ébren tartani. Az egylet rendes havi gyűlé seit — az alapszabály értelmében — minden hő harmadik vasárnapján tartja. TISZTVISELŐK: Lovag Rudolf, elnök; Jászfi József, alelnök; Waller Sándor, titkár; Tóth János, pénztárnok; Fejes Sándor, jegy­ző; Katzmann Gyula, ellenőr; Bakonyi István és Rózsás János, házkezelők; vigalmi bizottság Mrs. A. Zarics és Greenstein Helen, bizalmiak Sárközi Ferenc és Martin Margit. MAGYAR MUNKÁS JÓLÉTI ÖNKÉPZŐ - EGYLET 1110-12 E. Third Street Alakult 1917 november 17-őn 1. Az Egylet célja jóléti alapot fenntartani, amely a tagoknak annyi dollár temetkezési segélyt fizet, ahány jótálló tagja van az ügyletnek Évi tagsági di.] $5.00. 2. Egy évi tagság után a női tagok $25.00 szülési segélyben részesülnek. 3. Az egylet tagja lehet minden, fizikailag es szellemileg eg.s^Scgea férfi és nő vallási és politikai hova­tartozásra való tekintet nélkül. 4. Az Egylet minuen jotéKonysági intézmény gyűjtési akcióját támogatja. 5. Az Egylet összes ingó és ingatlan vagyona a magyar munkás jóléti ön képző egylet temetkezési segélyalapé fizető tagságának tulajuonat Képezi. 6. A tagok erkölcsi kötelessége a gyűléseken résztvenni, a muiiKasott Hont támogatii, az üzleti forgalmat mindenkor elősegíteni és az ooszva­­gyónt ellenőrizni. 7. A pártoló tagok egy dollár tagdi­jat fizetnek évente. 8. A Kuiturbizottság a munkásott­hon ügyvezetője, föl'eladata szórakoz­tató Kultur-összejövetelek renuezese es a testveri szellem eszmejenek elősegí­tése. Az Egyletnek mindenkor célja volt és ma is célja, hogy a magyarságot összetartsa és ápolja a fogadott hazunk és felejthetetlen szüiónazáuk iránta mélységes ozeretetet. ceiunk, nogy tiszteljük és mindenkor (letartsuk xo­­gadott hazánk törvényeit- és ápoljuk a demokrácia hagyományait, amelyek révén könnyebben viseiuetjűk életünk terheit gyermekeinkkel együtt. 9. Szeretettel hívjuk magyar testvé­reinket, lépjenek be e jótékony célú magyar intézménybe. A temetkezési segély biztosítás olyan jutányos, hogy 25 év volna szükséges, hogy a tag befizetés után tőkét, amit egyszeri befizetés után kap az örökös. 10. Az Egylet minden hónap első vasárnapján este 8 órakor tartja gyű­lését a magyar munkásotthonban. UJ RAKÉTAKILÖVŐ TENGER­ALATTJÁRÓK AZ USA-BAN Gates, az amerikai tengeri erők miniszte.e, legutóbb beszámolt a képviselőházi költségvetési albi­zottságának titkos ülésén a Po- , laris-mintáju 2,300 kilométeres hatótávolságú irányítható löve­dék kikisé.letezése során elére eddigi-eredményekről. A költségvetési bizottság Gates ■ beszámolójának bizonyos vonat- I kozásait nyilvánosságra hozta.— - Eszerint a 2,300 kilométeies ha- ' tótávolságu Polaris- mintájú rá­kétával folytatott kísérletek olyan jó e.edménnyel végződtek, hogy a tengeri erők főparancsnokság! fokozni kivánja a tengeralattjá lók számát. A Polaris-rakétának j ugyanis az a tulajdonsága, hogy a tenger szintje alól, vagyis le- I merült tengeralattjáróiéi lőhető ki.-----------ooo------------­AZ ANGOL FOOTBALL BAJ NOXCSAPAT TARGÉDIÁJA A “Manchester United” foot­ball csapat, amely Anglia bajno­ki csapata feb. 5-én Belgrádban a jugoszláviai Vö.ös csillag csa­pattal mérkőzött 3:3 eredmény­nyel az európai kupa mérkőzés döntőjében. Február 6-án útban i hazaféle Münchenben repülőgé-! pük hóviharban katasztrófa ál­dozata lett. Huszonegy eSmber, köztük a manchesteri csapat hét sztár játékosa életét vesztette. A, londoni Times azzal közölte a hirt, hogy “ez a leggyászosabb nap az angol sport történelmé­ben."

Next

/
Thumbnails
Contents