Bethlehemi Hiradó, 1955. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1955-04-01 / 13. szám

The Only Hungarian news­paper in Lchigli Valley. A magyarság érdekeit szolgái* független tár­sadalmi hetilap. BETHLEHEMI HÍRADÓ AMERICAN IN SPIRIT — HUNGARIAN IN LANGUAGE MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN Előfizetési dij egy évre..............................$4.00 BETHLEHEM HUNGARIAN NEWS Luisr«a ab Second-Class Matter May 18, 1923, at the Post tfiee at Bethlehem. Pa., under the Act of March 3, 1879”. NYELVÉBEN MAGYAR — SZELLEMÉBEN AMERIKAI PUBLISHED EVERY FRIDAY Subscription one year ................................$4.00 Official Organ of the Hungarian Churches and Societies of Beth­lehem and Vicinity. Az egyetlen magyar új­ság a Lehigh Völgyében Vol. XXXIII. Évfolyam, 13-ik szám BETHLEHEM, PA., 1955 ÁPRILIS 1. Egyes száma ára 8 cent BÁRÓ APOR VILMOS győri püspök mártiriumának április 3-án lesz tizéves évfordulója! Április 4-én, egy nappal ké­sőbb lesz a magyarországi orosz invázió tizéves jubileuma. Az óhazai magyarság a megszálló orosz hadak és csatlósaik terror­ja miatt titokban, a szabad föl­dön élő magyarság pedig nyíltan, április 3-ának nagy tragikus már­tírját ünnepli, emléke előtt hódol. Fájdalmas büszkeséggel hajtja meg a zászlót apostoli nagysága, legférfiasabb hősiessége előtt, amely egyedül áll a második vi­lágháború történetében! Néhány hét előtt hire járt hogy nagyszabású és a nagy már­tír emlékének méltóan hódoló ünnepség lesz április 3-án a new yorki Szent Patrick katedrálisban és határozott formában beszéltek Apór_ püspök emlékének akkériti megörökítéséről, hogy az egyben Amerikának a szabad világ ne vében kifejezett hódolatát jelen­tette volna. E- híreket mi is regisztráltuk az utóbbi hetekben azonban el csendesedtek a hirformások és jelenleg semmi bizonyosat nem lehet tudni, mi lett a nemes szán­dékokból, elejtették vagy csak elhalasztották a tervet, hogy mél­tóan megünnepeljék nemcsak Magyarország, de az egész ke­resztény világ egyik legdicsőbb második világháborús hőse vérta­­nuságának decenniumát? Remél­nünk kell, hogy ez az ünnepség amely a szabad földön élő ma­gyarságnak, mitöbb az egész sza­bad világnak felekezeti különb­ség nélküli, hódoló ünnepe kel­lene legyen, nem marad el vég­leg. De bármint lesz is, Apor Vil­mos fenkölt emléke halhatatlan kell maradjon minden igaz em­bernek szivében! * * * VOLNÁNAK keserű szemlélő­déseink arról, hogy ez a tragédia és általában az orosz istentelenek nők elleni garázdálkodása, tö­meges bestialitása elmaradt vol­na, ha Horthy Miklós kormányzó 1944 október 15-i fegyverszüneti nyilatkozatával szemben nem akadnak német kollaboráns, ha­­talomsóvár nemzetárulók, akik teljesen hiábavaló módon to­vábbfolytatták a régóta elvesztett háborút és ezzel provokálták az oroszok féktelen, vad dühét. Apor püspök tragédiájában azok is bűnösök, akik meggátolták, hogy Horthy oly régóta esedékes kényszerű fegyverszüneti ajánlata rendben, nyugodtan végrehajtas­sák! De most nem rekriminálunk, hanem ünnepiünk! Ez a rovat félretesz ma minden más ügyet s e héten kizárólag az Apor püspök nagy emléke előtti hódolatnak szenteli hasábjait. Az alábbiakban a Romában megjelenő “Katolikus Szemle” 1950 évi számaiban közölt ha­talmas életrajzból idézünk rész­leteket, melyek ismertetik Apor püspök egyéniségét és tragédiája lefolyását. A tanulmányt “Du­nántúli” álnév alatt olyan katoli­kus pap irta, aki szoros személyi kapcsolatban állt a nagy püspök­kel. íme, ez volt Apor püspök és így játszódott le mártír tragédiá­ja: * * * “VILMOS PÜSPÖK egyénisége a nehézségekben, a küzdelmek­ben bontakozott ki igazi nagysá­gában. A jóság és szeretet ensfce­­re a végsőkig harcolt, ha elvekről volt szó. Nem ismert méltóságot, hatalmat, mely megfélemlíthette volna: kilátástalanul, meg nem értve s sokszor támadva fáradha­tatlanul küzdött hitéért, meg­győződéséért, melyet semmi föl­di hatalomnak nem volt hajlandó alárendelni. Amikor Vilmos püspök 1941- ben a püspöki székét elfoglalta, a magyar törvényhozás, az egész közélet az egyre fokozódó német' nyomta alatt mindinkább jobbra tolódott. Az eleinte hangoztatott gazdasági indokok nyílt faji gyű­löletté s gyakorlati faji üldözéssé fajultak. A magyarországi katoli­kus egyház, a püspöki kar min' dent elkövetett,hogy ennek a fej­lődésnek útját állja. Amikor a:; általános emberi szabadságjogok­ra, Isten törvényeire való hivat kozás eredménytelen maradt, a püspöki kar az Egyház szentségei­nek védelmében vette fel a har cot a faji gyűlölet ellen. Apor püspök folyton tárgyalt, járt minisztériumtól minisztériu­mig, kért és követelt, korholt és tiltakozott. Állásra, vallásra való tekintet nélkül, csak egyért küz­dött: minél több embert meg­menteni a lelki és fizikai pusztu­lástól. Az általa kieszközölt men­tesítéseknek se szeri se száma s hogy Budapest s az oda mene­kült sokezres zsidóság elkerülte a pusztulást, azt elsősorban az ő fáradhatatlan és hősies küzdel­mének köszönhető. Amikor a németek elözönlöt­­ték az országot, a törvényes vé­delem egyre nehezebbé, majd egészen lehetetlenné vált. A Ges­tapo csak az erőszakot ismerte, érvek, jog és erkölcs ismeretlen fogalmak voltak előtte. Vilmos püspök a nyílt erőszakra nyilt kiállással kivánt válaszolni: sze­mélyesen és levélben kérte, sür­gette a hercegprímást, hogy a Egyház nevében a püspöki kar ünnepélyesen Ítélje el a faji üldö­zést s egyúttal forduljon a világ közvéleményéhez. A körlevél va­lóban el is készült, a nap ki volt tűzve, amikor a kormány az Egy­ház lépésének súlyától indíttatva tárgyalást kért a püspöki kartól. A gerecsei tárgyaláson Vilmos püspök is résztvett. Miután a kormány megígérte, hogy a de­portálásokat beszünteti, a körle­vél felolvasása, Vilmos püspök nagy bánatára elmaradt s külö­nösen akkor szomorította el mé­lyen a körlevél közzétételének elhalasztása, amikor a kormány ünnepélyes Ígérete ellenére né hány nap múlva folytatta a de­portálást. 1 944 Pünkösd ünnepén éppen a székesegyházba indult, amikor az újság nagy cimbetükkel hozta a győri gettó felállításának hi­tét. Vilmos püspök tervezett ün­nepi beszéde elmaradt. Helyette j olyan magávalragadó hévvel, meggyőződéssel, tőle szokatlan | éles hangon, Ítélte el a magát kereszténynek valló korrrányza­­lot, a faji gyűlöletet, az ember­telenséget, hogy a zsúfolt tem^­­plom hivőserege lelkileg mélyen megrendült. Aggódva várták, mi | lesz ennek folytatása. Vilmos püspök a funkciók után hazatért, azonnal írógéphez ült s Jaross; belügyminiszternek levelet irt. - melyben az ujságközleményre hi­vatkozással követelte a gettó fel állításának elejtését. A levélre csak élőszóbeli üzenet jött: Jaross azt üzeni, hogyha nem tekintené Vilmos püspök egyházi méltósá­gát, internáltatná őt. Vilmos püs pök csak azt válaszolta: Állok elébe! Utolsó reménysége a he­lyi hatóságokban volt. Személye sen ment az érdekeltekhez, akik eddig mindég kitüntetésnek vet-1 ték, ha nála lehettek. Nagy pál- j fordulás fogadta: ők is a gettói szükségességéről beszéltek. Vil­mos püspök alig tudott uralkod­ni magán. Amikor az illető urat kioktatta a kereszténységről, ahová az magát tüntetőén számí­totta eddig, kézfogás nélkül in­dult kifelé. A meglepett ur enyhí­teni próbálta a helyzetet és meg­jegyezte: Megértem, hogy neked mint püspöknek igy kell gondol­kodnod! Vilmos püspök ezt vá­laszolta: Ha te katolikusnak tar­tod magad, akkor úgy kell gon­dolkodnod, ahogyan a katolikus püsDÖk gondolkodik. Az emberi méltóságért vívott kemény harc csúcspontját a de-1 portálásokkal érte el. Törvényes lehetőségek mái nem álltak rei?. 1 delkezésre. Úgy kellett cseleked­nie, ahogyan lehetett. A város közelében lévő Gyula-majorba titokban bort és élelmet szállít­tatott, hogy a kiéhezett, agyon gyötört emberek fájdalmát eny­hítse. Az ott működő, nem hoz zá tartozó gazdatisztet megkérte, hogy minden rendelkezésre álló élelmet osszon ki a deportáltak között, mindent megtérit neki Akiknek bátorságuk és Szerencsé jük volt a sorból kilépni, rend szerint hozzá menekültek. Külör szobákat tartott fenn e célra. — Esténkint megjelent a nunciatura autója s ezzel visszaszállitotta őket Budapestre. Ha erre nem volt alkalom, a püspöki majorok­ban rejtette el őket.” * ■* * “A TRAGÉDIA rohamléptek­kel közeledik. Köröskörül égő falvak, az ágyuszó nappal is tisz­tán hallatszik már. A püspök autóját a főispán már korábban “megmentette" s most két gép pisztolyos pártszolgálatos bejelen tés nélkül kedvenc fogatát viszi. Nem az anyagi érték pusztulása fáj neki, az elbánás barbár mód­ja szomoritja el. SS katonák ter­­herautókra rakják a maradék bort, a sertéseket, mintha minden az övék volna. Az uj világ moraja egyre közeledik. Az ágyuk már az ősi vár hatalmas falait döngetik, a hidak robbanása alapjaiban ren geti az évszázados bástyákat, a csonkatorony gránátoktól tépet­­len mutatja vérző sebeit a szén védő város felé. Nagyszerda, Délután 3 óra, Máskor az “officium tenebrarum” ideje. A gyertyák helyett ma az egész templom áll lángokban Mire Jeremiás siralmai elhangza­­nának, a torony aranyló keresztje a mélybe zuhan. Milyen igazi “officium tenebrarum” ez a mai! Vilmos püspök megrendültén bő­iül az óvóhely pihenőjére s ke­servesen siratja jegyesét, székes­­egyházát. Vele együtt ezrek j mondják ma szivből a Misereret! De nincs idő még az imádság­ra sem: már itt állnak az uj vi­lág katonái. Géppisztolyok, re­volverek szegeződnek a mellek­nek, értelmetlen kiabálásokra a kezek magasba lendülnek s kez­dődik a szakadatlan motozás. Vilmos püspök sem kivétel. Éj­jel-nappal személyesen őrt áll az ajtóban. Alighogy hajnalodik, Vilmos püspök misére készül. Nagycsütörtök. Az utolsó vacso­ra napja. Vilmos püspök utolsó j szentmiséje a pincében. Megren- i ditő és mégis bollog percek, az Olajfák hegye s a katakombák hangulata! S mégis, mintha min­denki Husvétról álmodnék. . . Keserves, küzdelmes éjszaká­nak veti végét a Nagypéntek. A harci zaj egyre távolodik, csak néhanéha kattan a kertben még a géppisztoly, de a nyugalom csak nem akar visszatérni. Egy­másután özönlenek a katonák, hol egyenként, hol csoportosan fosztogatnak, követelőznek. Vil­mos püspök állja a harcot: velük megy a pincébe, a toronyba ' mindenütt ott van, _ahol veszély | fenyeget. Hol szelid kérő szóval, I hol elszánt kemény határozottság- I gal állja útjukat. A helyzet azon­ban egyre kilátástalanabb. Hire jön, hogy megérkezett a parancs­nokság. Azonnal elküldi iroda­igazgatóját a parancsnokhoz, kérve őt, hogy adjon védelmet a katonák garázdálkodásai ellen. Ő tartotta vissza a népet a mene­küléstől s most saját házában kell a túlzottnak hitt hirek valódisá­gát átélnie. A parancsnok válasza hihetetlennek hangzik: ilyen célra nincsen katonája egyébként, a katonák azt tehetik, ami nekik jól esik! Ugyanakkor követeli a nyilaskeresztes vezetők névsorát s bujdosó németek kiadását. — Amig e párbeszéd tart, a katonák már valóban azt teszik, ami ne­kik jól esik: már kiszemelték ál­dozataikat, Elóa*ta a? ifi­ket akarják munkára vinni, majd az összes férfiakat, Vilmos püs­pököt is bélértye. Első céljuk a férfiak és nők elválasztása volt. Vilmos püspök mindakettőt ha­tározottan megtagadja. Idős höl­gyekből és férfiakból összeállítja a kért létszámot, akik hajlandók a kivánt mitnkát elvégezni. De öregek nem kell nek a katonák­nak. Már több mint egy órája tart a küzdelem, a hangulat egy­re feszültebb, gépoisztolyokat szegeznek a püspöknek, de ő rettenthetetlen marad. Erre eltá­volítják a lámpákat csak a sarok­ban pislákol némi fény. A p'isoö­­köt felhúzott gépoisztollval hajt­ják le a pincébe Éppen akkor ér­kezik haza irodaieazgatója s ve­le együtt indít! lefelé a lépcsőn. A oüsoök lelke háborog: nem é - dekli, mit mondott a parancs nők. Csak e£y pillanatig marad lent a pincében s már indul is felfelé a lépcsőn. Halott! csend. Egy férfi kérleli a püspököt, ne exponálja mayát annyira, mert még baj lesz belőle. Vilmos püs­pök gondolkodás nélkül válaszol: akiket rámbiztak, azokat minden körülmények között megvédem! Alig fejezte be szavát, amikor megszólal unokaöccse, gr. Pálffy Sándor: Vilm&s bácsi, az almás­pincében lévő hölgyeket se hagy­ják magukra. Még be sem fejezte szavait, éles akoly hallatszik fe­lülről: Vilmos bácsi, segítség! A katonák rátaláltak a lányok bú­vóhelyére s már húzták őket ki­felé. Vilmos püspök felrohan a lépcsőkön, feltántja a nagy csa­póajtót s feltartott kezekkel. ‘ Hinaus, Hinaus“ kiáltással ront az előcsarnokba, ahol a ka­tonák voltak. Pillanat müve az egész: felkattan a géppisztoly s Vilmos püspök hosszan elterül a kövezeten , Utána siri csend: a katonák eleresztették a lányokat s nyom­talanul eltűntek a sötétben. Vil­mos püspök irodaigazgatójától támogatva felkel s saját lábán in­dul lefelé a pincébe. Dé'ceg. fe­jedelmi alakja nem roskad meg csak magas homlokán lecsorduló (Folytatás a 4-ik oldalon) EISENHOWER A YALTAI PAPÍROKRÓL Frandaország megsza­vazta a német fegy­verkezést MIT MOND A MAGYARORSZÁGRÓL SZÓLÓ AMERIKAI TÁRGYALÁSI UTASÍTÁS V KRITIKUS HELYZET A TÁVOLKELETEN Az Eisenhowert támogató, re­publikánus "N. Y. Herald Tri­bune” keddi vezércikke kritikus­nak mondja a távolkeleti hely­zetet. Helyesli Dulles külügymi­niszter azon álláspontját, hogy Quemoit és Matsut kizárólag azon esetben védje meg Ameri­ka, ha különben nem lehetne megvédeni Formosát és a Pesca­dores szigeteket. “Ilyen eset azonban, Írja a lap, el sem kép­zelhető. Quemoi és Matsu védel­mében egyedül maradnánk a ki­­nai nemzetiekkel, mig ha Formo­sát vagy a Pescadoreseket támad­ják meg, szövetségeseink az ol­dalunkon volnának.” A lap utal arra is, hogy Eisen­hower hozta létre a koreai fegy­verszünetet (amelyet már az előző adminisztráció megalapo­zott. Szerk.) és az Indokínában való beavatkozás elkerülése el­határozását és Eisenhower csak ezt a békeszerető vonalat követ­né, ha nem avatkozna be Quemoi és Matsu ügyébe. “Ez távolról sem nem ideális álláspont, — véli a lap, — de megfelel a sivár és keserves helyzet realitásai­nak”. Eisenhower elnök hétfőn kije lentette, hogy a politikai és ka tonai bizalmas hírszolgálat értesü lései nem erősitik meg vezető katonai köreink azon véleményét hogy a kinai kommunisták ápri lis közepére terveznék Quemoi és Matsu megtámadását. SCELBA WASHINGTONBAN Mario Scelba keresztény de­mokrata párti olasz miniszterel­nök Washingtonba érkezett és a nyugateuropai védelem, valamint egy, Délolaszország íelsegitésére kivánt kölcsön ügyében tárgyalt Eisenhower elnökkel és Dulles Eisenhower elnök a március 23-i sajtókonferenciáján kijelen tette, hogy a yaltai jegyzőköny veket tudta nélkül tették közzé. Nem lát semmi hasznot abban hogy tiz évet visszamenjünk, hogy lássuk, hogy némelyek ak­kor a mai szempontokból téved­tek. Akik ezt teszik, úgymond, nem tudják magukat beleélni az akori légkörbe. Az üggyel szen­­vedélytelenül kell foglalkozni. Legyen hasznunk az akk ri té-1 védések tanulságából, de ne használjuk fel azokat csup’n má­sok hírnevének lerontására. Knowland republikánus szená tusi vezető kijelentette, hogy nem osztja az elnök álláspontját és a jövőben is szóvá fogja tenni Yaltát, amikor annak szükségét látja. McCarthy szenátor újabb támadást intézett az elnök ellen és azt mondotta, hogy Eisen­hower aligha gondolta meg jól a fenti kijelentéseit. "Ha, úgy­mond, Eisenhower nem is akar beszélni róla, Yaltában nyilt áru­lások történtek". A katonai vezetők szerepe. George dem. szenátor szerint a papírokat pártpolitikai támadás céljára hozták nyilvánosságra. Lyndon Johnson demokrata sze­nátusi vezető hangoztatta, hogy a yaltai tévedések az európai és távolkeleti katonai vezetők azon kívánságára vezethetők vissza, hogy a Szovjetet be kell vonni a Japán elleni háborúba, mert kü­lönben a háború még I 8 hónapig eltartana, sok életáldozattal. — Johnson e katonai vezetők között Eisenhowert és McArthurt is em­lítette. Hasonló értelemben nyi­latkozott Lehman dem. szenátor is és különösen McArthurra hi­vatkozott, mint aki sürgősen ja­vasolta a Szovjet megnyerését a japáni háborúba való belépésre. MacArthur tábornok nyilatko­zatot adott ki, mely szerint az ő véleményét ki sem kérték, de ha kérték volna, a Szovjet Japán elleni háborúba lépése ellen fog­lalt volna állást, mert nézete sze­rint, már jóval Yalta előtt nyil­vánvaló volt, hogy Japán elveszí­ti a háborút. Ezzel szemben hivatkoznak néhai James Forrestal, akkori Navy miniszter egy jelentésére, amely a közte és MacArthur kö­zött 2 héttel Yalta után Manillá­­ban lefolyt tanácskozásokról szól. Ebben MacArthur sürgette, hogy a Szovjet legalább hatvan diví­zióval avatkozzék be és kösse le Mandzsúriában a japánokat, hogy ő a tokioi körzetben köny . nyebben operálhasson. A Magyarország elleni vádak. A nyilvánosságra hozott ira­tok között van egy, amely a magyar kérdésben a State De­partment tárgyalási irányelveit és utasításait (Briefing) tartalmaz­za. Ennek “Principal Hungarian Problems” a cime. Fontosnak tartja, hogy a magyarországi el. lenőrző bizottságban Amerika és Anglia minél több jogot biztosít­son magának, nehogy az oroszok befolyást gyakorolhassanak a ma­gyar belpolitikára. (Megszálló ímerikai és angol katonai erők nélkül e törekvésnek semmi alá­támasztása nem volt és ezért négyhatalmi megszállás lett vol­na fontos, mint Ausztriában! Szerk.) Továbbá hangsúlyozta a tár­gyalási utasítás, hogy a magyar jóvátételt lehetőleg alacsonyra kell leszorítani, a határ megálla­­ritásoknál pedig különösen Er­délyben, a néprajzi adottságok figyelembe vételét kell szorgal­mazni. Hogy ez miért nem történt meg erőteljes módon, arra nyil­ván az okmány következő, na­gyon is vitatható mondata ad íelvilágositást: “Magyarország­nak jelenleg nincs érvényes igé­nyt. hogy • »söv«ttéf«*ek Miyht bánásmódot tanúsítsanak vele, mint ellenséges országgal szem­ben, mert 1933 óta a német aggresszió szövetségese volt és az utolsó csatlós volt, amely a Ten­gelyt elhagyta”. Az okmány felejti Magyaror­szág trianoni sérelmeit, amelyek sokban enyhítő körülményt kel­lett volna alkossanak, továbbá azt is, hogy a katonailag arány­lag jelentéktelen, kicsiny Ma gyarország két nagyhatalom nyo­mása között vergődött és má ! 943-ban, Törökországban titkon felajánlotta a Nyugathoz való átállást, de földrajzi okokból valamint egy balkáni front elma radása miatt e szándékát nem volt módjában megvalósitani Igaz, hogy “Magyarország” utol­sónak hagyta el a Tengelyt, de ez nem az alkotmányos, törvé nyes magyar kormányzat, de az azt Hitler segítségével elkergető, nyilas bitorlók müve volt, tehát egy erőszakos kisebbségi csopor­té, amelyért a magyar nemzet nem tehető egyetemesen fele­lőssel UJ NÉGYES KONFER NCIA A LÁTHATÁRON A Fehér Ház mókusai-^ nak ügye a szenátusban Richard L. Neuberger, Oregon: állam uj demokrata szenátora szóvátétte a washingtoni szená­tusban, hogy a Fehér Ház pázsit­járól kitelepítették a mókusokat, mert Eisenhower elnök golf pá­lyáján diókkil eltömték a lyuka­kat és rendetlenséget okoztak. j A mókusbarát szenátor hivat­kozott interpellációjában arra, hogy a Columbia Districtben jog-j érvényes törvény szerint tilos mókusokat elfogni vagy azokat bármiképpen zavarni. Hivatko­zott arra is, hogy a Fehér Ház köztulajdont képez az ott lévő mókusokkal együtt. James Hagerty, az elnök titká­ra kijelentette, hogy mindössze három mókust fogtak el a Fehér Fláz pázsitján és azonnal szaba­don eresztették a szomszédos er­dőben. Neuberger érveit azért sem tartja helytállónak, mert a Fehér Ház kertje “nemzeti park­nak” számit és nem tartozik a Columbia District törvényei alá. Hangsúlyozta azt is, hogy a mó­kusok eltávolítása az elnök tudta nélkül történt és ő (Hagerty) sa­ját személyében vállalja érte a felelősséget. Neuberger továbbra is követe­li a mókusok visszaengedését és 25 dollár adománnyal gyűjtést kezdett egy “Mentsük meg a Fehér Ház mókusait” alap javá­ra. Oregoni iskolásleányok 70 font diót küldtek mókusok szá­mára Neubergernek. KATOLIKUSOK NAGY TÜN­TETÉSE BRÜSSZELBEN Belgium fővárosában, Brüsszel­ben a múlt hét végén a katoli­kusok nagy tüntetéseket rendez­tek az egyházi iskolák segélyé­nek leszállítása ellen. Több mint százezer katolikus vett részt a tüntetésben. A zavargókat a ren­dőrség tűzoltó - fecskendőkkel kényszeritette szétosztásra, de helyenként összetűzések voltak a rendőrséggel. Tizenöt embert letartóztattak, negyvenen köny­­nybb sérülést szenvedtek. SZOBROT KAP EGY BÉKEBÜNÖS Churchill angol miniszterelnök hétfőn az alsóházban magasztaló emlékbeszédet mondott Llyod George első világháborús minisz­terelnök halálának tizedik év­fordulója alkalmából és ünnepé­lyesen javasolta, hogy London­ban állítsanak szobrot számára. Lloyd George képvisslte An­gliát az első világháború utáni békekonferencián és történelmi­leg felelős annak imperialista bé-A francia felsőház szombaton elfogadta a párisi egyezményeket és miután a képviselőház még Mendes France miniszterelnöksé­ge idején megszavazta azokat, a francia jóváhagyás évek óta hú­zódó, kritikus kérdése ezzel meg­oldást nyert. Mig a képviselőházban csak 30 főnyi volt a többség, a szená­tus tiz német divizió felállítását 184 szavazattal 110, a német függetlenséget 234 szavazattal 75, Nyugat Németországnak a NATO-ba, az Atlanti Egyezmény országainak közös katonai szer­vezetébe való felvételét pedig 200 szavazattal 114 ellenében hagyta jóvá. Már csak az Egye­sült Államok és néhány kisebb állam jóváhagyása van hátra, amelyek hozzájárulása kétségte­len. A francia döntést washingtoni kormánykörökben nagy megelé­gedéssel fogadták. Mint ismere­tes, Eisenhower elnök s Churchill angol miniszterelnök többször kijelentették, hogy a párisi egyez­mények jóváhagyása után szó lehet az oroszokkal folytatandó négyes konferenciáról, amelyet különösen az angolok és franciák nyugtalanul sürgetnek, kiváltkép ez atomháborútól való félelmük miatt. Eisenhower elnök azonban hozzátette, hogy államvezetői konferenciáról csak akkor lehet szó, ha azrf oroszok békeszándé­­kaitHik hä ; rozdtt jelét látja és ez esetben is a találkozót négyes külügyminiszteri konferenciának kellene megelőznie. A Szovjet március közepén négyes külügyminiszteri konfe­renciát javasolt Ausztria ügyé­ben, a múlt héten pedig meghív­ta Moszkvába Julius Raab osz­trák keresztény néppárti kancel­lárt azzal, hogy ha Ausztria kö­telezi magát, hogy 1. nem akar Anschlusst Németországgal, 2. nem ad katonai bázist egyetlen idegen hatalomnak sem és 3. nem köt szövetségi szerződést idegen országokkal (az utóbbi két feltétel a Nyugatra, elsősor­ban Amerikára vonatkozik) kész a német békétől függetlenül megkötni a tiz éve húzódó osz­trák békeszerződést. Eddig tudvalévőén az volt a Szovjet álláspontja, hogy az osz­trák béke csak a német kérdés rendezésével együtt jöhet- létre. Egyes washingtoni körök hajlan­dók ez “engedményt” a Szovjet békeközeledése jeléül felfogni, mig mások csak újabb ékverő taktikát keresnek benne. Eisenhower tovább megy egy lépéssel. Eisenhower elnök a március 23-i sajtókonferenciáján kijelen- • tette, hogy nem ellenezne “tájé­kozódó tárgyalásokat” az Egye­sült Államok, a Szovjet, Anglia ös Franciaország külügyminiszte­rei között, de utána csak akkor kívánna személyesen tárgyalni az orosz vezetőkkel, ha olyan tár­gyalási eredményekről volna szó, amelyek sikerét az ő jelenléte ünnepélyesen biztosítaná. Bulganin orosz miniszterelnök azonnal nyilatkozott Eisenhower kijelentésére és hangoztatta, hogy határozott értelemben támogatja egy négyes külügyminiszteri kon­ferencia egybehivásáfnak eszmé­jét. Utalt arra, hogy ezt Ausztria ügyében ő már Eisenhower előtt ajánlotta. Ezúttal azonban nem említett napirendi tárgyat, ha­nem bizalmát fejezte ki, hogy ily konferencia “hozzájárulna a nemzetközi feszültség enyhülésé­hez.” A kommunista Kina meghívá­sáról nem beszélt, ezt nyilván későbbre hagyja. A N, Y. Times tudósitója a moszkvai sajtókon­ferencián Bulganin szavaiból azt (Fplytatás * 24k qIsW qh)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents