Bethlehemi Hiradó, 1955. január-június (33. évfolyam, 1-25. szám)

1955-02-25 / 8. szám

JHH 4-ik oldal BETHLEHEMI H LR ADO 1955 február 25 TÉRT HÓDIT AMERIKÁBAN AZ IDEGEN NYELVEK TANULÁSA Irta: Molnár J. Ágoston, az illinoisi Elmhurst College tanára. Vannak Amerikában, akik azt hiszik, hogy elégséges, ha egy nyelvet ismernek jól, az angolt,! az anyanyelvűket. Ezzel szemben a statisztika azt mutatja, hogy j egyre több és több amerikai fog hozzá idegen nyelvek tanulásá­hoz. Pontosan 59 féle élő nyelvet j tanítanak ma már amerikai és kanadai főiskolákban. A francia nyelv az, amely az érdeklődés központjában áll; \ rögtön utána a spanyol és a né- j met következnek. Körülbelül 900 j főiskolában tanítják e három nyelvet. A negyedik helyet az olasz foglalja el, amely 200 fő­iskola tanrendjében szerepel. Az orosz és a portugál következnek ötödik és hatodik gyanánt. A második világháború óta Amerika népe gyakrabban jár külföldre és több idegen ember­rel közlekedik, mint bármikor azelőtt. Belátják, hogy sokkal több ember él a világon, aki nem tud angolul, mint aki tud. Az idegen nyelvek iránti érdeklődés erősen fellendült. Több és több főiskola megköveteli ma már, hogy hallgatói legalább két éven át, idegen nyelveket is tanulmá­nyozzanak. Az amerikai diákok legújab­ban néhány olyan nyelvnek a tanulására is rászánják magukat, amelyeket azelőtt csak kevés helyen tanitottak. Ezek a héber, a kínai és a japan. Több mint két tucat főiskola vette fel tan­tervébe e nyelvek tanítását és sok helyen lehet lengyelül, své dűl, norvégül és arabul is tanulni. E sorok Írójának, az Elmhurst College keretében, az a munká­ja, hogy a magyar nyelvet, a magyar népet, irodalmat, törté­nelmet és kultúrát ismertesse meg azokkal, akik idejüket nem­csak nyelvtanulásnak kívánják szentelni. Eisenhower elnökünk csak nemrégiben hangsúlyozta, hogy amerikai polgároknak kö­telessége, hogy a világ népeit megismerjék és megértsék. A nemzet megértő visszhangjáról tanúskodik, hogy legalább 5 amerikai és kanadai intézetben tanítják a következő nyelveket: perzsát, törököt, koreait, horvát- ' szerbet, csehet, dánt, magyar, bolgárt, görögöt, románt és ukránt. Kettőtől négy intézetben:! örményül, hollandul, hindu, indo- j néziai, mongol, izland, sziriai arab, sziámi, vietnamézi, albán, burmai, egyptomi arab, gélik, szlovák, tagalog, tibeti és urdu (Nyugat Pakisztán) nyelven taní­tanak. Csak egy helyen: amoy­­kinai, cseremiz (a felső Volga menti vidék nyelve), észt, finn, georgiai, hawaii, hindosztáni, iraq-arábiai, lapp, litván, maláji mandzsu, mandarin-kínai, velszi, pashto (Afganisztán), uzbek és jiddis nyelveken. Különféle uj módszereket; alkalmaznak a nyelvek könnyebb 1 elsajátítására, igy hangfelvevő készülékeket is. Egyes főiskolák olyan intézeteket, házakat tarta-! nak fenn, ahol tilos az angol be-' széd. Másutt csak bizonyos asz-1 talokat jelölnek ki az ebédlőte­remben, ahol a diákok étkezés közben németül, franciául, spa­nyolul vagy svédül beszélgetnek egymással. Említésre méltó még az adat, hogy ma már az amerikai főisko­lák 85%-a egyenesen megköve­teli, hogy hallgatói legalább egy idegen nyelvet is vegyenek fel tanulmányaik sorába és az a tény, hogy idegen nyelveket nemcsak az amerikai közép, ha­nem az elemi iskolákban is taní­tanak. Molnár tanár fenti értékes ta­nulmányának közzétételével egy időben, Earl J. McGrath, ameri­kai közoktatási biztos, hangsúlyoz va a kormány érdeklődését az idegen nyelvek tanítása iránt, a következőképen nyilatkozott: "A nyelvtanítás társadalmi, politikai és nemzetközi fontossá­ga az amerikai közoktatás irá­nyítását lényegesen befolyásolja. Azonban más érdekek is megkö­vetelik az idegen nyelvek isme­­íetét. . . Az amerikai polgárok kötelessége, hogy tekintettel le­gyenek világhelyzetünkre. . . Eb­ben az egyre szűkülő világban, gyermekeink még nagyobb közel­ségben fognak élni más nemze­tekkel, mint mi. Attól függ, megértjük-e és megértetjük ma­­| gunkat velük, hogy nemzetközi j felel összégünknek eleget tehe- I tünk-e? Csak akkor érthetjük meg valóban egy más nemzet lelki világát, ha — bár hézago­sán — de ismerjük a nyelvét. Nemzeti érdek, hogy ezzel a kul­turális eszközzel felszereljük pol­gárainkat!” Common Council GONDOLT-E ARRA? fizetők tarthatnak fenn? Miniéi hogy egy újságot csak az elő­többen fizetnek elő, annál erő­sebb lesz lapunk. MIAMIBAN KARDOS PÁL ÉTTERMÉBE ÉS SZÁLLO­DÁJÁBA MENJÜNK Miamiban virágjában áll a fő­szezon és minden este a hires newyorki Sárossy-Semsey cigány­­zenekar muzsikál a magyarok közkedvelt találkozóhelyén, a 35 N. W. Second Avenue alatti, Kardos-féle fényes Blue Danube-1 étteremben. Az ország minden \ részéből összeregLtt turisták Mrs. Lea Kardos országos hird szakácsmüvészetének remekeiben részesednek. Kitűnő és választé­kos magyar és bécsi ételek, réte­sek és pozsonyi tészták mellett felejthetetlen hangulatos estét él­vezhetnek elsőrangú kiszolgálás­sal. Komplett vacsora már $1.50- tól. No cover, no minimum charge. Mindenféle bel- és kül­földi italok, valamint a legfino- i mabb importált magyar borok j ' nagy vilasztékben. í A teljes ellátás szobával és háromszori, bőséges, választékos étkezéssel személyenként heti I $34.50. Betegeknek dié‘a elöirás j szerint. Modern szobák televízió i Solarin, gyönyörű Pálmakert, csend és kényelem a nevezetes­ségei ennek a mindenki számára oázist jelentő üdülőtelepnek melv a város szivében fekszik félblokkra a főutcától és két blokkra a városházátok Pp’vát parking place, bár és kártyate­rem a vendégek rendelkezésére A BORRAVALÓ Uj cipőt vitt a suszterinas egy előkelő urnák. Borravalót azon­ban nem kapott. Mikor már in­dult kifelé, ravasz sunyitással kérdi: — Nagyságos ur kérem, mit mondják a majszternek, ha tu­dakolja tőlem: “Te Pista, mennyi borravalót kaptál?” BETHLEHEMI MAGYAR EGYLETEK KALAUZA G Y Ö NYÖRÜ KIÁLLÍTÁSÚ ÜDVÖZLŐ KÁRTYÁK NAGY VÁLASZTÉK­BAN. - Dohány­áru - Fényépező­­gépek - Cukorka Pipere cikkek - írószerek és »ok ~— más áru, alkalmas ajándék­­tárgyak jutányosán kaphatók. MEILINGER PÁL 610 E. THIRD STREET BETHLEHEM, PA. Phone UN 6-4131 SZÉKELY VIRTUS A körösfői székely legény igy fohászkodik verekedés előtt, a román legényre pislantva: — Én Uram Istenem, ne se­gíts se neki, se nekem. . . csak nézd hogy én mit csinálok! Tetőfedés, csatornázás a mi különlegességünk JOHN RAMPACK & SON 744 E. Third St. Bethlehem Phone UN 7-2959 KERJEN MINDEN ÜZLETBEN VAGY RENDELJE MEG TELEFONON ÉS MI A HÁZÁHOZ SZÁLLÍTJUK PIFF’S SZÓDAVIZÉT (kapható kis és nagy üvegekben) Phone: UN 7-3707 RAKTÁRON TARTJUK nagyban és kicsiben a vidék LEGFINOMABB SÖREIT VALLEY FORGE — - OLD READING FATE RESERVE A- THE AD ALE ' DFI.BERG 'TTT>REME da mint összes jól V-lvi söröket FRANK PIFF & SON BOTTLERS AND DISTRIBUTORS 317-319 Van Buren St. Bethlehem, Pa. Hú hero.. Jo w um lk deserve ilt O f course you deserve to be your son’s hero. Haven’t you worked extra hard to pro­vide for his physical needs, strained your memory to feed his enormous curiosity? Still, you wonder at times if you can ever be equal to the image you see reflected in his eyes. You wonder if you can ever build enough security to justify the unqualified faith that lights his face now. Eight million Americans have discovered a plan that’s helping them provide financial security for their families—educations for their children. It’s the Payroll Savings Plan of investment in U. S. Savings Bonds. Here’s how it works. Decide what you want to save. The people in your pay office put that amount aside for yob each payday. When enough accumulates, they buy and turn over to you an interest-earning Series E Bond. For your family’s sake, sign up today for the Payroll Savings Plan. The U. S. Government does not pay for this advertising• The Treasury Department thanlis, for their patriotic donation, the Advertising Council and BETHLEHEMI HÍRADÓ ........................ Bethlehemi Első Magyar Testvéri 1 és Betegsegélyző Egylet j — Alakult 1892 Február bő 14 én — ! ] Székhelye: Bethlehem, Pa. 1 Hungarian Hall, 1016-20 Evans St. Telefon: 7-9733 és 6-9688 Az Egylet 1935 május l-töi a .National 1 Kráternál (Nemzeti Bajtársi Eon 1 gresszus) táblázata alap |án, 1937 szép tember éta pelig az American Expe rience táblázata szerint működi*. A kötvényeknek három évi tngsa I után készpénz értéke van. Az egyiet tagja lehet minden fehif j fajúhoz tartozó ép és egészséges 10—4-S í ves férfi vagy nó. Minden tag bizti­­sithatja magát $400 tói iluoij-ig, mei7 összegre kor szerint fizet. Uj tagok beállási dijat nem űzetnek. Az egyiet bárom, különböző kötvényé ad ki: Életen át, húsz évig fizetend és húsz évi lejáratú (Endowment.). Az Egyletnek joga van Pennsylvania államban és úgyszintén más államok Oan fiokosztáiyokat alakítani. Az Egyletnek engedélyezett gyei­­inekoszt.áiya van. Ennek tagja lehet minden egészséges fiú vagy leány szü­letés napjától 15 éves korig. A_ gyer­mekek részére négyféle kötvényt ad ki az Egylet: 16 éves korig fizetendő életen át, husi évig és húsz évi lejá -atu (Endowment). A gyermekek biztosíthatók $250.06 $500, $750 és $1,000-ig, mely kötvények után kor szerint fizetnek. • Minden, az egyletet érdeklő ügybeír valamint a beiratkozni szándékozók forduljanak az Egylet központi titká­éhoz, vagy bármely fiókosztály titka­­• óhoz. Központi tisztviselők és Igazgatóság: Benes Jozsa, elnök; Alex Yelenics, aleluök; Zoltán Szabó, titkár. Az igaz­gatóság tagjai lettek: Joseph Szaryas, Stephen Kepe, Joseph Szabó, Charles Simon, John Feher, John .Yuhász, Emery Herezeg és Michael Jámbor. Harry Dugan, Public Accountant, Theresa Gerencsér, Dues collector. Iroda hivatalos órái: szerda, csütör­tök és pénteken d. u. 6 óráttl este 8 óráig. AZ EGYLET NŐ-OSZTÁLYA Alakult 1934 január 19-én. TISZTVISELŐK: Elnök: Gáli Györgyaé; AJeinök: Huj tér Jánosáé; Titkár és pénztáros: Kui esár Istvánnó; Jegyző: Tham Ferencné I Ellenőrök: Molnár Ferencné és Schweis I gut Ferencné. I Gyűléseit tartja minden hónap utolsó keddjén este 7 órakor.---------------ooo A Verhovay Segély Egylet Bethlehemi 98-ik fiókja Alakult 1908 augusztus 10-én f Tagja lehet az egyletnek az Egye­­! sült Államok területén lakó minden j kifogástalan előéletű, a fehér fajhoz • tartozó, testileg és szellemileg ép és j egészséges férfi vagy nő vallás és nem- I zetiségi különbség nélkül, f elvételi I korhatár 60 év. Életbiztosítások $500-I tol $20,U0ü. | Az egyletnek van betegsegélyosztálya I heti $4., $8., $12. és $,16 betegse I góilyel a férfitagok részére és $4. és I $8. a női tagok részére. A női tagok I szülés esetén $15. kapnak. I Az egylet legújabban bevezette a I családi kórházbiztositást, mely biztosit | a családfőnek heti $150.00, a feleségnek I $112.50 és a gyermekeknek $75.0u se- I gélyt a korházi kezelés időtartamára. I A családi kórházbiztositás vonatkozik I az 50 évnél nem idősebb szülőkre és I a 21 évnél nem idősebb gyermekekre. I Egyedül álló személyek részére is van I kórházi biztosítás. I Férfi tagok részére bevezette az I egylet a magasabb összegű betegbizto I sitást öt osztállyal, ahol napi, $2.50, * $3.75, $5.00, $7.50 és $10. összegű napi j segélyben részesülhetnek betegség vagy balesetből kifolyó munkaképtelenség esetén. Kórházi kezelés esetén ennek dupláját kapja a biztosított. Ehhez járul még baleseti halál esetén komoly összegű baleset biztosítás. Az egylet által kibocsájtott kötvé­nyek három esztendő után visszaválha­­tók vagy kifizetett kötvényre cserélhe tők át. A gyermekosztály tagjainak korhatára 16 év és részükre a felnőtt osztály biztosítási lehetőségei mellett egy $500. értékű havi 40 centes diju biztosítás is rendelkezésre áll. A fenti biztosításokra vonatkozóan részletes felvilágosítást nyújt a fiók ügykezelője, Jász Tibor kerületi fel­ügyelő, aki hivatalos órát tart a fiók irodájában 6 E. Third St. alatt minden kedden ás csütörtökön délután 4—8 óra között, valamint szombaton délelőtt 9-től 1-ig. Telefon UN 8-4102. Biztosí­tási ügyekben hívásra készségesen házhoz is megy. TISZTVISELŐK Elnök: Jámbor Mihály (212 E. Morton St.), Alelnök: Simon Károly, Ügykeze­lő: Jász Tibor, 6 E. 3rd Street, Phone UN 8-4102; Titkár: Ifj. Lang István (863 E. 4th St.), Ellenőr és jegyző: Freund Simon, Számvizsgálók: Demkó Gyula és Wallner Ferenc, Hivatalos lap: Bethlehemi Híradó. NŐI OSZTÁLY TISZTVISELŐI: Elnök: Demkó Gyuláné (Phone UN 7-3383, Alelnök: Sülé Sándorné, Titkár: Freund Simonná, Ellenőr: Gerni Anna, Jegyző: Kiss Jenőné, Bizottsági tag: .lómötör Sándorné.------------ooo - ---- —— \ Bethlehemi Amerikai Magyar Független Politikai Kör Alakult 1944 március hó 12-én. A KÖB CÉLJA: kgyesi'teui a Magyarországból ide rmnzirtt amerikai polgárokat és po] ~'dni óhajtókat azon célból, hogy Kör kebelébe való társulás révén —inéi jobban megismerhessék az ame­rikai törvényeket és szokásokat és azo kát elsajátítván politikai jogaik és A Bethlehemi Első Magyar Dal és önképző Egylet 511 Atlantic Street, Telefon UN 6-9451 Alapíttatott 1915 évben Az egylet célja a közművelődést elő­mozdítani minden irányban. Az egylet­nek vannak rendes és pártoló tagjai. Az egylet évről-évre egy vegyeskaru Dalárdát tart fenn, hogy az ének isko­lázásával a magyar dalt az idegenben is ébren tartsa s az énekművészei iránt az érdeklődést fokozza. Köteles­ségük a Kör tagjainak a magyar faj öntudatát, önérzetét, nemzeti érzületét, összetartozósága tudatát és testvérisége vonzalmát fölkelteni, fokozni és ébren tartani. Az egylet rendes havi gyülé seit — az alapszabály értelmében — minden hó harmadik vasárnapján tartja. TISZTVISELŐK: Pottschacher István, elnök; Jászfy József, alelnök; Jászfy Filkó Olga, titkár; Pammer Blanka, jegyző; Green­­stein Helen, pénztáros; Greenstein Ká­roly és Andy Callone, ellenőrök. Vi­galmi bizottság tagjai: Mrs. Amália Zárics, Mrs. Katalin Smith, Mrs. Ed­ward Sylvester, Mrs. Julia Sylvester, Miss Theresa Borda és Miss Margaret Greenstein. — Házgondnok: Michael Talijan. AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET a világ legnagyobb és legerősebb ma-' gyár és református jellegű testi órsegi­­té intézménye, mely 1896-ban alakult meg s 1967 ben az Egyesült Államok külön törvénnyel- jegyezte be. $7,000 díjtartalék vagyona és több, mint $30,000 érvényben lévő biztosítá­sa van. Nincs még egy olyan intézménye a világ magyarságának, mely az általa nyújtott életbiztosításon felül vállalná elhalt tagjai árváinak felnevelését és munkaképtelen támasz nélkül maradt öregeinek gondozását. A Református Egyesületnek van ilyen otthona, a ■ Bethlen Utthon ’ ’ Ligunier, Fa.-bau Az Egyesületnek élet-, balivet-, be leg-, kórházi segély biztosításai vannak Okmányai két évi befizetett tagdi. után készbénzértékkel rendelkeznek a. ) Életbiztosítás köthető *560 tói $10,U60-ig. 16—55 éves életkorig. 35 éven aluli pályázók, ha $1,666 nél nem magasabb összeget kérnek orvosi vizs gálát nélkül is reiveiietbk. b. j Betegsegélyra reivenelok lu- ... ev közötti egyenek neti $o.uo vág. 11.66 segélyre. e.j Korházi segélybiztositás nap $5.66 vagy $16.66 megterités erejéig férfiak rész-ere $1.66 illetve $1.75 na viuijért, nők részére $1.56 illetve 2.21 havidij fizetése ellenében, ha foglal­kozásuk szerint az első veszélyességi csoportba sorolnak. Saját maga és családja érdekében cselekszik, ha mielőbb belép az Egye süli t tagjai sorába. További felvilágosítást szívesen aű a Titkári hivatal (1801 P. Street, Kos suth House, Washington 6, D. G.) és a helyi szervező: Nt. Nagy Imre (105r Delaware Avenue, Bethlehem, Pa.) — Phone 6-3807. A Kapisztrán Szent Jánosról elne­vezett R. K. Templom és Beteg­segélyző Egylet, Bethlehem, Pa. Alapittatott 1905 Julius hő 16-án Ezen egylet gyűléseit tartja mindé hónap harmadik vasárnapján az u.i templom alatti basementben. H» vals mely tag megbetegszik, úgy kérjük hogy azt azonnal jelentse be a titká ­nál, 1528 E. Seventh Street, annak napnak a megjelölésével, amelyen » betegség kezdődött, Ezen vallásos egyletnek van gyér mekosztálya. Minden katolikus szülő gyermekét. 2 évestől 16 évesig csekély havi fizetés mellett bebiztosíthatja pterlein Jánosnénál, a gyermek osztály ügykezelőjénél, 672 Hayes St. Phone-’ 8-1332. Az elhalálozást szíveskedjen mindenki az elnöknél bejelenteni. TISZTVISELŐK: Diszelnök: Ft. Reseterics József plé­bános. E lnök: Barilo vies Ferenc, Al­elnök: Tóth Márkus, titkár: Wendel Yuhász, 1710 Easton Avenue, Tele­phone: UN 8-0136. Pénztáros Kapusi F. Dávid, 1021 Delaware Avenue. Jegyző: Schmidt Ferencné. Számvizsgálók.Tóth Márkus s Barilovics Ferenc. Botegláto­­gató, férfiaknál Brunner József. Be­teglátogató Nőknél és Gyermek osztály ügykezelő: Sterlein Jánosné. Bizalmi férfiak: Sterlein János és Hanczik Lajos. Egyleti orvos: Dr. Kuty Jenő. Hivatalos lap: Bethlehemi Híradó. A NŐI OSZTÁLY TISZTVISELŐI Alakúit 1935 március 6-én. Elnöknő: Kozó Istvánne. Aieinökno. Stayer Jánosné; pénztáros: Kukodi imréné. Gyűléseit tartja minden hónap har madik vasárnapján délután 2 órakor b templom alatt oasementi helyiségben. Bethlehemi Amerikai Magyar Demokrata Kör A KÖR CÉLJA: Egyesíteni a Magyarországból ide­­ezármazott amerikai polgárokat és polgárosodni óhájjókat, azon célból, hogy a Kör kebelébe való társulás ré­vén minél jobba* megismerhessék az amerikai törvényeket és szokásokat s azokat elsajátítván, politikai jogaik és kötelességeik gyakorlása által minél jobb és hasznosabb tagjai lehessenek agy a helyi mint az állami és nemzeti közéletnek. Gyűléseit tartja minden hó ELSŐ vasárnapján délután 2:30 órakor a bethlehemi Magyar Házban, (Cor. 3rd and Evans Streets). TISZTVISELŐK: Elnök: Dcmko Julius S.; Alelnök: Richter Béla; Titkár: Demkó Julius S.; (708 Broadway, Telephone UN 7-3383); Jegyző: Barilovits Frank; Pénztáros: Simon Károly, (413 Pawnee St., Phone UN 7-5590); Ellenőrök: Yuhász István és Molnár György; Trusteek: id. Lang István, Kulcsár István, Kalamász Mi­hály, Steirlein János és Kerezsi György. A KÖB NÖI-OSZTÁLYA Alakult 1939 április hó 2-án Elnöhnö: Mrs. Rose Babos (754 Wyandotte St., Phone UN 8-0170); áléinöknö: Mrs. Julius Demkó; titkár­nő: Steirlein Jánosné, Tel. UN 8-1332; .jegyzőnő: Birkás Gyuláné; ellenérnő: Mrs. Julius Szajkó; pénztárosnő: Mrs. lenő Kiss; számvizsgáló: Mrs. Louis Dömötör; Trusteek: Mrs. Louis Török, virs. Joseph Roseman, Mrs. Andrew Magyar és Mrs. Emma Rácz. Jogtaná­csos: Edward Buyak. Hivatalos lap a Bethlehemi Híradó. A Bridgeporti Rákóczi Segélyzó Egyesület Bethlehemi 66-ik fiókja Alakult 1924 Január hé 6-án Az egyletnek tagja lehet az Egy-, sült államok területén lakó, kifcg&g tálán, a fehér fajhoz tartozó, tostiKg és szellemileg ép és egészéges férf­i-agy nő, ha már a 16-ik életévét oe töltötte és az 55 óvet túl nem" haladta Beállási dijat nem fizetnek. Minden uj jelentkező beléphet dijtalanui. A» uj tagok azonnal jogosak a segélyre A segély heti 6 dollár és 10 dollár. Női tagok 2 heti betegsegély ben ró szesülaek szülés esetén. A tagok biztosíthatják magukat $305 (háromszáz), $500 (fftszáz), $750 (hét­százötven, $1000 (ezer), $1500 (ezer ötszáz), vagy $2000 (kétezer-) dollárra Az egyletnek törvényesen megengt dett gyermek osztály a van, melybe lfl éven allóli gyermekek vétetnek fel or vonj vizsgálat nélkül és 25 cent hav riij mellett $400 (’négyszáz! daüázzs­­vannak halálesetér? biztosítva. TISZTVISELŐK: Elnök: Habakusz István, 610 Minsi Trail Street, Bethlenem, Pa., Phone: 8-0568. — Aleinok: Bernath István, 1227 E. Fourth btreet, Bethlehem. Pa. Phone: 6-9497. — Titkár Wargya» Mihály, 1527 Easton Boád, Heliertown, Pa., Phone: Heliertown 2666. reu taros: Gsuiik Janos, l none 7 4947 Jegy zö: Matusa Béla. ellenőr: Szakai? Marton es Helga fcereno: — He tegiátogaiük: Wargyas Mihály xeríiaii reszere; — nOi tagoK részere: Mra Anna Pál (16 East Uoep street;, Hgyieti orvos. Hl. xo.gai verni. í ti v araim. iao ftutuiHUHih' airiui* Gyűléséit tartja a nőnap minden elsi vasarnapjan, n. u. a érától Kezdődőiét a Magyar Hal- es unKepzoKor Helyist geben, oil Atlantic Street alatt, -v la goK tagdíjaikat trzetnetiK a gy ürese Ken s aKiK a gy üresre valamilyen >.$ matt nem joiietneK el, gsuiik aano» peatarosnal fizetnetiK. rrnune: i-49-ti vl III, lull jeientKezo nj vagul uzivtaei iát a vezetőség “AMERIKAI ÉLETBIZTOSÍTÓ SZÖVETSÉG” 64-ik osztálya, Bethlehem, Pa. Alakult: 1899. évber A népiesen és egyszerűen ‘ ‘ BRIDGE PORTI SZŐ VÉTSÉG ”-nek nevezett AMERIKAI ÉLETBIZTOSÍTÓ SZŐ VÉTSÉG több mint fólszázad óta kép­viseli és szolgálja mint országos test véri-egylet tagsága érdekeit felekezeti különbség nélkül. A nevezett “ SZÖVETSÉG ”-nél köt­het életbiztosítást és pedig különböző fajtájút egészen 5,000 dollárig; köthet kórházi, betegsegélyt biztositó, tanul­mányi és baleset biztosítást a legelő nyösebb feltételek mellett. A “SZÖVETSÉG” mint államiig rendszeresen felülvizsgált testveri egy let nem fizet adót, sem fizetett kollek torokat nem tart, és ezt a nyereségét tagjainak javára fordítja előnyösebb tagdijak által. A “SZÖVETSÉG” bethlehemi fiók osztálya, mint 64. osztály havigyüléseil minden hónapnak 3. vasárnapján dél után 3-tól kezdődőleg tartja meg a ma gyár r. k. egyház iskolatermében, elő zéleg pedig ugyanott befizetéseket tari Amely tag ezt a befizetési alkalmat el mulasztja, az vagy posta utján, vág/ pedig az osztály-titkár irodájában, 703 E. Fourth Street alatt minden második Csütörtökön iHIvIUtt 10-től M«»-Un.»nlti/>T a ísz/OVÉTSÉG” tagjainax inna./ kötelességei a tagsági könyvecskében amellyel befizetéseit eszközli, részié tezve vannak. Ezen szabályzatok még tartása nagyon fontos, az állami feni. hatóság megköveteli, még pedig: a tag ság érdekeinek védelmére! A “SZÖVETSÉG” bethlehemi ősz tályának tisztviselői: Szauer Lajos, Ob'­­Wood St., Phone 8-2785. — Ügykezelő titkár: Pottschacher István, iroda: 70? E. 4th St., ahol szükség esetén a befi zetések is eszközölbetők, Phone 7-2265 Jegyző: Kovács Lajos, 742 E. 5th St Ellenőr Laezkn József Beieglátogat- Dnlgus Mária "01 Wood St. Pbo. 6-5863. A “SZÖVETSÉG” bethlehemi esz tályának hivataluos lapja: a BETH LEHEMT HÍRADÓ. kötelességeik gyakorlása révén minél jobb és hasznosabb tagjai lehessenek ugy a helyi., mint az állami és nemzeti közéletnek. Célja jótékonyság gyakor lása tehetségéhez képest. Gyűléseit tartja minden hónap 4-ik vasárnapján d. u. 2 órakor a Magyar j Házban. Minden amerikai polgárt és nem polgárt szívesen iát a Kör vers tősége a gyűléseken. TISZTIKAR: Elnök: Wargyas Mihály; Alelnök Mrs. Helen Maar; Pénztáros: Kéry Imre; Pénztári ellenőr: Kalász András; titkár: Wertman Józsefné, (1130% Mechanic St.); jegyző: Aranyos Kata­lin. Bizalmi bizottsági tagok: Kalász Andrásné, Sipos János, Zsupek Éva,1 Guy Tivadar és Bramuska Jánosné Vigalmi bizottsági elnöknő: Mrs. Roz­inán Teréz. Jogtanácsos: J. D. Jirola nio. Hivatalos lap- Bethlehemi Híradó. ---------------------tr_______________

Next

/
Thumbnails
Contents