Evangélikus gimnázium, Besztercebánya, 1895
27 tanárjelölt urat kinálta meg. November 1-én Rosenauer Károly hosszas kínteljes betegség után meghalt. De alig kisérték ki szomorkodó kartársai az örök nyugalom helyére, még a halála okozta fájdalom első benyomásai el sem múltak; még nem barátkozhatott meg a tanári kar a gondolattal sem, hogy Rosenauer Károly nincs többé: máris egy másik forrón szeretett kartárs, Heinlein Adolf ravatala körül állott, hogy felette fájdalmának őszinte könnyeit hullassa s a váratlanul elhunyt jeles férfiútól megtört szívvel búcsút vegyen. Halála napja: deczember 29-ike. Egyházközségünk bizalomteljes megkeresése folytán O nagysága dr. Klamarik János, tankerületi főigazgató úr szives volt megengedni, hogy a helybeli kir. kath. főgymnasium három derék fiatal tanára, nevezetesen: dr. Csengeri János, Malatinszky János és Bicsovszky Károly urak a boldogult tantárgyainak tanítását magukra vállalhassák s gym- nasiumunknak nehéz helyzetében segélyére siethessenek. Varga Mihály és Junker Ágoston urak már e tanévben rendes tanárokká lettek. Az 1882/83. értesítőben a tanári kar őszinte szívvel adózik a deczemberben elhalálozott Klemens József városi rajztanár emlékénék, a ki a szabadkézi rajzot az intézeten több éven át buzgón és sikeresen tanította s hogy a tanítás menetében fennakadás ne történjék, a tanári kar bizalmas felszólítása folytán a jelzett tárgynak a tanév végéig való ellátását Varga Mihály r. t. volt szives magára vállalni. Az 1884. május 10-én hirtelen megbetegedett Varga Mihályt az iskolában részben tisztelendő Linder Mihály segédlelkész úr, részben pedig collegái helyettesítették szerencsés felépüléséig, junius 9-ikéig, a mióta Varga működését újra zavartalanul folytatta. Az iskola-tanács az 1884/85. tanévben beleegyezését adta, hogy az elgyengült kartárs, Grossmann Lajos tanár óráiból 7-nek ellátására Kármán József és Groó Géza Lajos urak alkalmaztassanak, majd az 1885/86. évben Grossman 8 órájának ellátására Kármán József és Varga Mihály vállalkoztak. Ugyanezen tanévben Hlavatsek András úr, a gymnasiumnak tíz és fél éven át derék tanára s igazgatója, a selmeczbányai lyceumhoz hivatván meg, az I. félév befejeztével új állomására eltávozott. Az ily módon üresedésbe jött tanszéket egyházunk pályázók hiányában a tanév második felére be nem tölthetvén, az ellátatlanul maradt tantárgyak tanítását Junker Ágoston kartársra, tiszt. Trompler Ernőre és tiszt. Kovács Dániel esp. segédlclkész urakra bizta. Az igazgatói teendők vezetésével Varga Mihály tanár bizatott meg. Ezen üresedésbe jött tanszékre az 1886. évi augusztus 20-án tartott egyházi közgyűlés helyettes tanári minőségben egyhangúlag Major Károly tanárjelölt urat választotta meg. Ugyanezen választó gyűlés a középiskolai törvény követelményeinek megfelelőleg a vallástant a rendes tanárok kezéből kivévén, annak tanítását előbb Kovács Dániel, majd ennek lelkészszé választatása után Binder Jenő segédlelkész úrra, a nagy szünidőben váratlanul elhunyt Dropba András helyett pedig a testgyakorlat tanítását Groó Géza Lajos úrra bízta. Grossmann Lajos elgyengült kartársnak óráiból pedig 5-nek ellátására Kármán József úr vállalkozott. Ugyanígy történt az 1887/88-iki tanévben is, s miután Grossmann a f. évi április 15-én születésének 70-ik évfordulóját ünnepelte sa lefolyt tanévvel itteni tanári működésének 41-ik évét töltötte be, az egyház méltányolván szolgálatait saját kérelmére nyug-