Evangélikus algimnázium, Besztercebánya, 1881

9

síttatnak. Ezen módon jutottunk nz áthatlanság, a mozgás és a nehézkedés törvényének ismeretéhez. Elég, hogy a nehézkedés megvan, -hogy általunk bebizonyított törvények szerint hat, és hogy annak alapján az égi testek s a tenger mozgáséi, kimagyarázható

Azt tartom, hogy ezen pont minden tekintetben kellő világosságot vet Newton abbeli nézetére, valljon miben keresendő magának a nehézkedésnek oka? Különösen azon egyszerű mondat: „hypotheses non tingo“ dönt a felett, valljon felhasználhatja-e valaki Newton nyilatkozatait a maga nézete mellett. Általában ha a fennebbi tételeket részletezzük, következőket vonhatunk le azokból:

1) Newton megengedi, hogy a nehézkedésnek van további oka, hogy törvénye még más felsőbb törvényből mint következmény folyik;

2) megengedi, hogy ezen felsőbb törvény, melyhez a nehézkedés mint következmény tartozik, felderíthető;

3) beismeri, hogy ő maga nem jutott odáig, hogy ama felsőbb törvényt felfedezte volna;

4) fősúlyt fektet a meglevő nehézkedés és ennek törvényei ismeretére; a hypotkesiseket kerüli s ha talán itt-ott tesz is oly nyilatkozatot, mely hasonlítana a nehézkedés okának magyarázatához, arra maga sem fektet súlyt; sőt ellenkezőleg, nem kívánja azt tekintetbe vétetni. Csodálattal tölt el itt is Newton nagy lángesze, mert két századdal későbben csak annyit tudunk a nehézkedésről, a mennyire ő megtanított, pedig a tudósok, különösen újabb időben sokat foglalkoztak avval a tárgygyal; kétszázados kutatás, elmélkedés csak annyit tudott napfényre hozni, hogy Newton tételeit ma erősebb meggyőződéssel írhatjuk alá, mint bármikor azelőtt, ügy tetszik, mintha Ür. Vincéidnek szószerint igaza volt volna, a ki Newton főművét kéziratban az angol tudom, társulatnak bemutatván, magasztaló beszédét azzal végzé: „Newton annyit tett. hogy semmi tenni való nem marad hátra!“ (Poggendorf, Geschichte der Physik.)

*

* *

Ismervén Newton álláspontját a felvetett kérdéssel szemben, lássuk most a sok felállított elmélet közül különösen Zöllnerét és Iseukraheét, mint a melyek a legújabban keletkeztek s nagyobb mérvű figyelmet magokra vontak.

Ha visszagondolunk arra, mi a természeti törvények magyarázatáról fen- nebb mondatott: két út nyílik meg előttünk a nehézkedés okának felderítéséhez. Vagy olyan természetű a nehézkedés, hogy azt felsőbb törvény alá kell helyeznünk, vagy arra vezet bennünket, hogy azt több, akár egymásután, akár egyidejűleg összeműködő erők eredőjének tekintve, öszszeadandóira felbonthatjuk. Az első utat választván, hogy t. i. a nehézkedést felsőbb törvény alá rendeljük, keresnünk kell oly erőt, mely legalább részben közös természetű a nehézkedéssel. És valóban nem nehéz dolog olyan erőre rábukkanni, sőt kettő is kínálkozik : a villanyosság és a delejesség. Coulomb számos kísérleteivel kimutatta, hogy a villanyosság vonzó erélye a távolság négyzete szerint csökken; hasonlóképen Gauss különösen szabatos kísérleteivel bebizonyította,