Evangélikus algimnázium, Besztercebánya, 1881
10 hogy ugyanezen törvény a delejességről is áll. íme, itt a közös kapocs, mely a nehézkedési, a vilianyosságot és a delejességet közeli rokonságba hozza* Ezen közös tulajdonság igen könnyen kelti fel bennünk ama nézetet, hogy ezen három erő közös forrásból ered, hogy ugyanazon felsőbb erőnek módosulatai. De nem is volna uj ezen okoskodás, mert azt már idevágó analógia megelőzte a vilianyosságot és delejességet illetőleg. Ampere, ki a villanyosság és delejesség rokonságára nagy világot derített, felállította a tételt, hogy a delejesség a villanyosságnak egy különös alakzata, módosulata. Ampere - eljárása is feljogosít, hogy valamint az, előbb egymás mellett álló villanyossági és delejességi erők közül az elsőt felsőbb rendűnek vette: most is az egymás mellett álló nehézkedési, villanyossági és delejességi erők valamelyikét feljebb valónak tekinthetjük. Ez történik a villanyossággal, a mennyiben a nehézkedést épen ebből igyekeznek kimagyarázni. Így jöttünk Zöllner elméletéhez, melyet röviden összefoglalva következőkben adunk. Maga Zöllner több iratban fejtegeti, de különösen ezen cím alattiban olvasható: „Wissenschaftliche Abhandlungen: 3, Uber Ableitung der Newton-schen Gravitation aus der statischen Wirkung der Elec tri cität.“ Zöllner szerint minden anyagi részecs (Molekül) két rendbeli vilianyosságot foglal magában; ezek egyike igenleges, másika nemleges. E kétféle villanyosság egymáskörűi kering, mint a kettős csillagok. Ha két anyagi részecs összekerül, akkor egymásra való hatásuk négyféle irányban érvényesül: az egyik részecs tevőleges villanyossága tolja magától a másik részecs tevőleges villanyosságát; hasonlóképen, az egyik részecs nemleges villanyossága eltaszítja a, másik részecs nemleges villanyosságát ; ellenben az első részecs igenleges villanyossága magához vonzza a második részecs nemleges villanyosságát, és amannak nemleges villanyossága igyekszik emennek igenleges villanyosságával egyesülni. A villanyosság hatási módjáról uralgó, közönséges nézet szerint ezen anyagi részecsekben érvényesülő kölcsönös vonzódás és távolodás egyensúlyoztatnának és így külsőleg az anyagi részecsek semmiféle hatással nem volnának egymásra. Érezte és tudta azt Zöllner, azért felteszi, hogy a különnevű villanyosságok kölcsönös vonzódása valamivel nagyobb, mint az egyneviiek ellökődése. És épen e többlet, melylyel a vonzódás fölülmúlja az ellökődést, eszközli azt, hogy a részecsek egymásfelé törekszenek, teszi a nehézkedést. Ezen többletnél azonban eszébe jutott Zöllnernek, hogy azt a kísérleti természettan nem ösmeri. Kellett tehát azt oly ldcsinynyé tenni, hogy kísérletileg ne legyen bebizonyítható, de elméletileg megálljon. Ennek okáért végbe visz Zöllner terjedelmes számolásokat, hogy mekkorának kell lennie ama többletnek, hogy belőle a nehézkedés ki legyen magyarázható V Ezen számolásoknak eredménye ez: ha a taszítást egységnek veszszük, akkor a vonzódás oly törttel nagyobb, melynek számlálója 1, nevezője pedig 417 hozzácsatolt 31 nullával. Az igaz, hogy ily megmérhetlen kis különbséget kísérletileg a legfinomabb eszközökkel sem lehet megállapítani; de épen ez az, a mi az elméletet kétségessé teszi. Dr. Seydler ezen elméletre következő megjegyzéseket tesz.
