Evangélikus 5 osztályú gimnázium, Besztercebánya, 1880

12

akkori tanítótól. Az 1842. év őszén belépett a helybeli evnn'g gymnasiumbn, a melyben gytnn. tanulmányainak nagy részét, az u. n. bölcsészeti folyamig Dillnberger Károly, Polevkovics János, Knzmányi Károly, Grossmann Lajos és Zsarnoviczky György tanárok alatt elvégezte. Már itt tűnt ki valamennyi tanulótársa között nemcsak rendkívüli emlékező tehetsége, hanem az előadott ismeretek felette könnyű felfogása által is. Szorgalma és erkölcsi magaviseleté is mindig példányszerű volt. A bölcsészeti tanfolyamot az 1849/50—1851/2-ik tanévekben a selmeci lyceumban végezte, a hol szem előtt tartva az idegen helyen tanulóknak adott amaz intést:

„Esto memor patriis cur huc sis missus ab oris!“ példás magaviseleté által tanárainak jóakaró szeleteiét rövid idő alatt magának kivívta. Tanárai voltak itt: Suhajda Lajos, Dr. Válykó Ede, Szrenka József,

— e két utóbbi mint supplens, — Király Józs. Pál, Csecsetka Samu, Kövessy

János és Kunz Károly. Kiváló figyelmet gerjesztett Heinlein ezen tanintézetben philosophiai elméje által Ivövessynél, a ki őt mindenképen lebeszélni iparkodott, azon szándékáról, hogy a theologiai tudományoknak szentelendi magát. Habár a besztercebányai egyháztól a Heinrich-féle 100 ftnyi ösztöndíjat már élvezte, Sebnecen a Róth-Teleky-féle ösztöndíjban is részesittetett. — 1852-ben

elhagyta a selmeci lyceumot csupa „kitűnő“ osztályzatú bizonyitványnyal. És ezen osztályzatokon kívül még fényesebb tanúságot tesznek példás magaviseletéről a bizonyítványába jegyzett, őt kiválólag ajánló azon szavak: „Erkölcsi fokozata kitűnő. Komolysága, szendesége, szorgalma különös ajánlatot érdemel.“ — Ezen gyönyörű bizonyitványnyal ment Heinlein az 1852. év őszén a bécsi evang. theol. facultásra, hol 5 félévig 1852—1855-ig tartózkodott. Tanárai voltak itt: Dr. Stählin H. Ág. egyháztanácsos, Dr. Knzmányi Károly, Laitner P., Dr. Otto Károly, Dr. Roskoft Gusztáv. Itt is minden tekintetben kitűnőnek bizonyulván be, a legnagyobb állami ösztöndíjjal lett kitüntetve. Itt Bécsben vette 1854. május 13-án azon szomorú hirt, hogy hőn szeretett atyja, a ki becsülete miatt Besztercebányán általános tiszteletben részesült, még elég fiatal, mert csak 51 éves korában az élők sorából kiszólittatott.

Az 1855-ki nyári félév elején elhagyta a bécsi theol. facultást, a hallei egyetemre menvén, hol a theologiai tudományokat leginkább Németország akkori theol. tudományos világának két hires coryphaeusa: Dr. Tholuck Ág. és Dr. Müller Gyula alatt három féléven át hallgatta. E két tudóson kívül a legtöbb vonzerővel bírt. reá nézve Dr. Erdmann János, kinek philosophiai előadásait kiváló szeretettel látogatta. Részt vett Dr. Joachimthalnak mathematikai előadásain is. Az említett, tudományosságuk által világszerte ismeretes férfiak felismervén Heinleinnak a tudományokra kiválóan hivatott szellemét, közelebb ismeretségükre és társalgásukra is méltatták őt; nevezetesen

— a mint erről Heinleinnak hallei naplója tanúskodik — Tholuck vévé őt magával gyakran hires — és tanítványainak felejíketlen — sétáira.

Egy ilyen séta alkalmával — a naplói jegyzet szerint. 1856. évi Január 22-én — Tholuck azon kérdést intézte Heinleinhoz: Miképen vélekedik Spenernek ama tételéről: „Scripturam sacram nisi\enatus intelligere potest.“