Evangélikus 5 osztályú gimnázium, Besztercebánya, 1880
13 Heinlein védte a tételt, Tholuck ellent mondott. — Másfél óráig tartott az e feletti vita, a mely Heinleinnak becsületére, Tholucknak pedig örömére szolgált elannyira, bogy ez végre oda nyilatkozott: „Das ist eine Freude, einen Ungarn so disputiren zu hören!“ és a további beszélgetés folyama alatt még hízelgőbben: „Das ist eine Freude, wenn ein Ungar über den Prof. Tholuck noch hinaus geht!“ E vitatkozás után megveregette Tholuck Heinlein vállát és rábeszélni igyekezett őt, hogy tegye le a philosophiai tudorságot, a theologiai vizsgát „pro licentia docendi,“ és telepedjék le Halléban mint Licentiatus. Azonban Heinlein Ovid azon szavainak érzetében: „Nescio qua natale solum dulcedine cunctus Ducit, et immemores non sinit esse sui.“ és a szent irás azon intése iránti kegyeletében: „lakozzál e földön és élj hit által“ (37. Zsoltár 3.), illőbbnek találta hazájának szentelni erejét, bábár szerényebb kilátások mellett is, mint a külföldnek. Ezért a hallei egyetemen töltött harmadik félév után 1856. évi augustusban visszatért hazájába, hogy az ott szerzett ismereteit itt honfitársai javára felhasználja. Midőn szülővárosába, Beszterczebányára, visszatért, már meg volt választva tanárúi az itteni evang. gymnasiumba, a mely az akkori időben tanerők hiánya miatt ideiglenesen reáltanodává váltóztattatott át, de a következő évben ismét gymnasiummá reorganisáltatott. — Itt három volt tanárával Dillnberger Károlylyal, Polevkovics Jánossal és Grossmann Lajossal lépett tiszttársi viszonyba, kik közül Dillnberger Károlynak csakhamar bekövetkezett visszalépése után a tanári pályáról, a két utóbbival 24 éven át mindig a legszebb egyetértésben együtt munkálkodott a reá bizott fiatalság szellemi és szivbeli nevelésén. Az előbbinek visszalépése után átvette a gymnasium igazgatását is, melytől 1860-ban az ismeretes patentális küzdelmek folytán megválni kénytelen volt, de a mely későbben, midőn az évenkint változóvá tétetett, ismét az ő kezébe ment át. — Csak az utolsó időkben, a midőn tanári hivatala mellett egyébbel is el volt foglalva, nem fogadta el a neki sor szerint jutott igazgatóságot. Főhivatalán, a tanárságon kivül viselte Heinlein tiz éven át a helyben keletkezett hitelegylet pénztárnokságát is, mely hivatalában kiváló bizalommal és szeretettel találkozott, kivált a szegénysorsú népnél. Az utolsó években megtisztelte őt a beszterczebányai evang. egyház is pénztárnoki fontos hivatalával, melyet szinte példányszerű lelkiismeretességgel és szakavatott tapintatossággal viselt, úgy hogy az általános elismerés és feltétlen bizalom lett megérdemlett ’s neki édes jutalma. Működése főmezején, az iskolában, Heinlein a jelenlegi körülmények között pótolhatlan volt. Az ő alapos tudományosságának, az ő kitűnő módszerének, az ő világos, élénk, lelkes és lelkesítő előadásának és példás lelkiismeretességének meg is volt adva a legfényesebb siker, úgy hogy azon tanulók, a kik a mivelődésükre nyújtott alkalmat kiaknázni akarták és tudták) Heinleint halálukig a leghálásabb kegyelettel emlegetni fogják. — És dacára azon kátói szigornak, melyet ő az iskolában gyakorolt, tanítványai mégis
