Evangélikus 5 osztályú gimnázium, Besztercebánya, 1877

13

dett; mindamellett e férfinak erélyes és határozott föllépése mély benyomást gyakorolt a tanácsra, s idézett levele valóságos programmá vált, melyet az utóbbi későbbi intézkedéseiben életbe léptetett

Ha az eddig mondottakat összefoglaljuk, elég világos képet nyerünk Beszterczebányának ekkori egyházi viszonyairól. A tanács tekintettel volt a lakosság elaggott tagjainak vallásos meggyőződésére, kik ifjúságuk óta a katli. egyházi szertartások, nevezetesen a mise iránt kegyeletes tisztelethez hozzászoktak, s megtűrte az érzékekre ható külsőségeket, a pompás misés ruhákat, s a harsogó egyházi zenét, mi kivált oly emberekre, kiknél az értelmiség kevésbé van kiművelve, nagy hatással szokott lenni; sőt körülbelül 154G-ig megengedte a régi mise tartását is. Különben a Protestantismus a szellemének megfelelő külső formákat csak lassankint fejlesztette ki, s ekkor a Wittenbergben behozott isteni tisztelet sem bírt ugyanazon alakkal, amilyennel most bír, s még mindig régi nevén misének neveztetett. Luther maga is írt egy német misét vagy is liturgiát, mely azonban nem volt általánosan elfogadva, miután ezt maga a nagy reformátor sem követelte, azt mondván: „Nem kell belőle törvényt csinálni, hanem föl kell használni a keresztény szabadságot, mikor és mily sokáig a dolog követeli, és míg az megjárja.“ Luther és Me- lanchthon annyira mentek elnézésükben, hogy azon utasításban, melyet a szász választó fejedelem megbízásából kidolgoztak, még a latin miséket sem tiltották el végképen; sőtmegengedőnek tartották, hogy egyes esetekben az úr vacsora egy szín alatt is kiszolgáltathassák, ha két szín alatt való élvezése valakinek a hívek közűi lelkiismereti furdalásokat okozna; továbbá üdvösnek mondották, ha az, a ki lelkiismeretét súlyos bűnökkel megterhelve érzi, ezeket a lelkésznek bűnbá- nólag meggyónja, s ettől tanácsot és vigaszt kér, míg az úgynevezett fülbe való gyónás kényszerét elvetendőnek kijelentették; végre bizonyos szentek ünwiederkehren, und nicht mutbwillig noch freventlich göttlicher Wahrheit widerstreben; denn wir müssen Gott unsern Meister bleiben lassen und wir alleweg seine Schüler sein, wir

können’s ja nicht besser machen; ja wie Paulus spricht, wer sich dünken lässt klug und

weise sein in dieser Welt, der werde zu einem Narren, auf dass er weise uud verständig sei in Gott, weil wir predigen Gottes Weisheit im Geheimniss verborgen, die kein Gewaltiger dieser Welt kanu erkenneu. Zum letzten, ob sich’s begehen möeht, dass ich zu Euch käme, so hin ich nicht geübct mit Ackern und Feldhauen; so dünkt mich nicht unbillig, weun ihr solche Feldsorge auf Euch nehmt und Eurem Pfarrer sonst in Gnade jährlich im baarem Gelde herausgeht, damit er sich ehrlich mit den Seinen möcht erhalten, auf dass er im Studiren unverhindert bleibe; hegehre auch derhalben eure Gutmeinung darauf, und was es sein soll, und dazu wie es Eure Liehe halten wolle in solchem Fall mit der Besoldung, so dem Prediger zuständig ist, weil Euer Pfarrer auch Prediger mit sein soll.

Demnech ehrsame, günstige, liehe Herrn, hah ich das wollen zuvor anzeigen, auf dass hinten- nach nicht Irrung würde, und wenn ich auf diess mein Anträgen von Eurer Liehe einen bequemen Bescheid erlange, alsdann will ich endlich anzeigen, wessen ich gesinnet hin; hitt auch ganz fleissig und demüthig, wollet solch Schreiben nicht im Argen annehmen; denn ich versehe mich, ob’s so ferner kommt, dass ich nach Gottes Willen in Euer Begehren mich würde verwilligen, es soll Euch nicht gereuet); wiewohl diese Sache allein in Gottes Hand steht, dessen allein es ist, seine Arbeiter in seine Ernte zu senden. Will mich hiemit demüthiglieh befehlen, und Euch allesammt Christo unserm Herrn, Amen. Aus Breslau, Donnerstag nach Laetare 1541. Egidius Faber.“