Bérmunkás, 1954. július-október (41. évfolyam, 1837-1850. szám)
1954-10-15 / 1850. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1954. október 15. Mit köszönhetek a Bérmunkásnak A háború őrültjei A HÁBORÚS USZÍTOK 1956-RA VAGY 60-RA TERVEZIK A HARMADIK VILÁGHÁBORÚT. WASHINGTON — Ugylátszik, hogy az amerikai hadügyminisztériumban úgy megragadtak a Forrestall bacillusok, — (James W. Forrestal tengerészeti, majd honvédelmi miniszter beleőrült abba a gondolatba, hogy az oroszok megtámadják az Egyesült Államokat) — hogy az utódain is erőtvesznek időközönként. Legalább is ezt bizonyítja Thomas K. Finletter, volt légierő miniszter most megjelent “Power and Policy” cimü könyve, amelyben megírja, hogy a had- veztőség véleménye szerint a már sokszor beígért orosz támadás 1956-ban esedékes, — de ha akkor mégsem támadnának, úgy 1960-ban már egész biztos- san megteszik. Finletter és a Pentagon, egyetlen bizonyítéka ezen állításukra az, hogy ime a Szovjetunión nagyon erősen fegyverkezik. Hogy a Szovjetuniont a Finletterek állandóan fenyegetik, azt a csekélységet a volt légügyi miniszter szerényen elhallgatja. Finletter hosszasan részletezi az orosz és általában a népi köztársaságok fegyverkezését és úgy találja, hogy az oroszoknak 1956-ra már lesz annyi hidrogénbombájuk, hogy azokkal el tudják pusztítani az Egyesült Államokat. És ha nem fognak támadni, — mondja Finletter, — annak oka csupán az lesz, hogy repülőgépeik nem lesznek képesek áttörni Amerika radár védelmi vonalát. Azonban ez a védelmi vonal sem tart örökké, — folytatja tovább, — mert az oroszok is megkezdték már az irányítható lövegek készítését, amelyek áttörnek a rádár vonalon. A Pentagon adatai szerint 1960-ra már annyi ilyen irányítható lö< vege lesz a Szovjetunionnak, hogy megvalósíthatja állítólagosán régóta tervezett támadását. De nem kell félni, — Írja tovább a Forrestal bacillus által kikezdett Finletter, — mert ha az Egyesült Államok a jelenlegi IRTA: VISI ISTVÁN Ámbár nem végelgyengülésben, vagy pénzhiányban, inkább emberhiány következtében múlik ki, mégis búcsút kell mondani a lapunktól, olvasóktól és tanítóimtól. Mert bizony engem sokan tanítottak a lapunkon, könyveken, levelezésen keresztül, valamint egyénileg. Én csak hat elemivel indultam az élet ezen tekergős útjára 17 éves koromban ide az idegenbe menekülve, már 1912-ben a falu bikáját ápoló csordás által is biztosnak vélt világháború elől. Hát bizony sokaknak kellett engem tanitani. így helyénvaló, hogy ezen tekergős ut fontosabb fordulatairól megemlékezzek. Tanítóimat megemlítsem, azoknak hálámat kifejezzem. Mert csak igy érthetik meg az olvasók, hogy mit köszönhetek lapunknak. Még 1915 tavacszám is minisz- tráns — oltár gyerek — voltam a clevelandi Szent Imre templomban, mivel tudásom nem lévén, hittem. Ezen év tavaszán egy nagymise után kérdeztem Péter József ’’főurat’’, hogy “hogyan van az, hogy a tízparancsolat azt mondja ‘Ne ölj’ és mi mégis a magyar fegyverek győzelméért imádkozunk?” Erre a főur azt válaszolta, hogy még én fiatal vagyok, nem bírom azt megérteni. De én akartam megérteni, kerestem a kérdésre a választ. Akkor a west sideon volt egy erős szocialista szervezet. Erdei Mihály bátyánk tartott előadásokat, iskolákat. így erre a kérdésre is, meg másra megadták a kielégítő választ, vagy tanácsolták, hogy milyen könyvekből kaphatom meg azokra a kimerítő választ. Akkoriban nagyon sok szép, értékes magyar könyv volt a Fulton streeti könyvtárban. Ezen években ismertem meg Takács József munkástársat is, aki már akkor is nagyon vitaképes volt. 1917 október hónapjában engem is besoroztak katonának. Amikor a Szocialista Párt központját kérdeztem, hogy mit csinálja, besoroztak katonának, azt a kitérő választ kaptam, hogy “cselekedjek az egyéni belátásom szerint”. De a katonai börtönben “Guard House”-ban találkoztam wobblykkal és megtudtam, hogy az IWW mint szervezet lépett fel a háború ellen. Ez nekem nagyon tetszett. így, amikor vagy öt ezren megtagadtuk a vágóhidra való átszállítást, engem kirúgtak és egy éven keresztül ellenőrzés alatt tartottak. 1919 tavaszán Detroitban eljártam az IWW előadásokra, ahol Barta Lajos és Csik Mihály beszéltek. Egy házi agitáció alkalmával Csik munkástárs vé- kany hangjával, de annál vaskosabb érvekkel meggyőzött és IWW tagnak vett fel. Tovább jártam ott rhetorikára, Barta vezetése alatt az akkor nagyon hires “Vörös Templomba”. Már az első évben is tudósítások Írására ösztönöztek, mivel hajlamos voltam az írásra. Azonban az első írásom még az Előrében jelent meg 1919-ben, mely a “Munkás Egység Szükségessége” címen úgy az IWW mint akkor az egység felé törekvő Szocialista Párt tagoknak tetszett. Több Írásra serkentettek. Ezek között volt Takács József munkástárs is, aki legközelebb jött hozzánk és velünk maradt haláláig. 1920 őszén Barta Lajos tanácsára beiratkoztam a new yor- ki Rand School-ba ,ahol legkedveltebb tanárunk volt Scott Nearing, a társadalmi tudomány előadója, valamint egy nagyon németesen beszélő tanár, aki a történelem tudomány előadója volt. Attól hallottam ezen nagyon fontos kijelentést: “Ismernünk kell a múltat, megérteni a jelent, hogy ezeket összeadva elképzelhessük a jövőt.” Közben New Yorkban nagyon sikeres rhetorikai és vita estélyek voltak Barta Lajos vezetése alatt, azokon is résztvettem. De nagyon sokat tanultam még Rothfischer Károly és Goldberger László írásaiból. 1923 őszén Köhler munkástárs biztatására, a legtanulságosabb aktivitást, három hónapos szervezői körutat kezdtem meg, hogy a tanult dolgokat gyakorlatilag érvényesítsem. Ezen három hónapban többet tanultam, mint más három évben. Ámbár majdnem az életembe került. A United Steel Trust gunmenjei akartak megtanítani (fejembe verni) hogy a magán- tulajdon szentsége sérthetetlen. Ugyanis a U.S. bányái akkor szervezetlenek voltak, a gunme- nek uralma alatt és oda is elmerészkedtem menni. A második legtanulságosabb lecke volt, amikor a new yorki- ak, de leginkább Lefkovits munkástárs biztatására elvállaltam a központi titkárságot, ahol Köhler és Zára munkástársak tanítottak be az ügykezelésre. De a legtöbb segítséget, biztatást mégis Geréb és Lefkovits munkástársak adtak. Nekik köszönhetem, hogy sokszor kijavították a cikkeimet, értékesebbé tették az írásaimat és a szerintük elfuseráltakat a szemétkosárba dobták, amiért éppen olyan hálás vagyok, mint a javításokért. A Bérmunkással tehát éppen én vesztek legtöbbet, mert még olyan sok tanulni, írni, mondanivalóm van. Olyan eseménydus időszakban élünk, a szebb jövő kezd kialakulni, mely az általunk hirdetett közös termelési rendszert már láthatóvá teszi. Most még mindég nagy szükség volna lapunkra, de sajnos, nem mondhatjuk, hogy mindnyájan megtesszük kötelességeinket. így búcsút kell venni a kedves lapunktól, az olvasóktól. Részemről még köszönet mindenkinek, akiktől tanultam, leginkább az itten megemlítetteknek. Köszönet, hogy képessé tettek, hogy a Bérmunkás történetében írásban résztvehettem mely fényes szakasza az amerikai munkásharcoknak, tanításnak, szervezésnek. Nagyon sajnos, hogy még ideje előtt kell neki megszűnni. évi 11 és fél billió dollár helyett 20 billiót fog köteni a légierőre és ezzel arányosan emeli az ösz- szes katonai költségeket, akkor annyi irányítható atom lövegűnk lesz, hogy a Szovjetunión nem mer majd támadni. — Szóval Finletter ur fokozni akarja a fegyverkezési versenyt. HIVATALOS ÉRTESÍTÉS Az Industrial Worker (az IWW angol nyelvű hivatalos lapja) 1954 október 1-én megjelent száma tartalmazza ezen értesítést: “Sajnálattal tudatjuk olvasóinkkal, hogy az Industrial Worker ezen számával megszüntetjük a hetenkénti megjelenését és ezután csak kéthetenként fogjuk kiadni. Oly financiális körülmények késztetnek erre az intézkedésre, amelyekkel nem tudunk megbirkózni.” “Reméljük, hogy olvasóinktól megkapjuk azt a támogatást, hogy rövidesen visszatérhetünk lap hetenkénti kiadására. Jelen változással nem ér senkit veszteség, miután az előfizetéseket nem az idő, hanem lapszámok szerint könyveljük el, vagyis aki 3 dollár előfizetést küldött, az ezután is 52 lapszámot fog kapni érte.” CHARLES DOEHRER, szerkesztő WALTER V. BENDLE, G.E.B. elnök W. H. WESTMAN, titkár-pénztáros AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVIN YILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között sommi közösség nincsen. Nem lebet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály álL E két osztály között küzdelemnek keU folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbe ni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, Így az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” * A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra Is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az Ipari szervezkedéssel az nj társadalom szer kőzetét építjük a régi társadalom keretein helül.
