Bérmunkás, 1954. január-június (41. évfolyam, 1813-1836. szám)
1954-01-02 / 1813. szám
6 oldal BÉRMUNKÁS 1954. január 2. HUSZADIK SZAZAD — FÉL ÉVSZÁZAD ESEMÉNYEINEK MÉRLEGELÉSE — Irta: GERÉB JÓZSEF Egészen élénken emlékszem századunk, vagyis a XX. század születésére, ami nem nagy dolog, mert elég nagy fiú voltam már akkor s miután a közügyek iránti érdeklődés nálam hamar kifejlődött, emlékszem még az akkor felszinre vetett jóslatok némelyikére is. Emlékszem példápl arra, hogy akkor a XX-ik századot mint a tudomány és a felvilágosultság eljövendő századát köszöntötték. A világháborúkra persze senki sem gondolt, de a felviágosultság jóslata sem vált be, — legalább nem eddig és nem itt. Ez a tény mutatja, hogy a jóslás mindig nagyon kockázatos, még hacsak pár napra előre irányul is, hátha még félszázadra vonatkozik. Nekem most sokkal könnyebb dolgom lesz, mint akik ELŐRE jósolnak, mert a következőkben nem azt fogom elmondani, hogy mi fog történni a XX-ik század még hátralevő részében, hanem az elmúlt 50- 53 év fontosabb eseményeiről akarok egyet-mást mondani. Ebben a dologban szemelőtt tartom a jó pár évvel ezelőtt elhalt öreg Sipes nevű barátom példáját, aki egy hetilap szerkesztője volt New Jersey államban. Ez a Sipes bácsi dicsekedve mondotta nekem, hogy az ő IDŐROVATÁBAN soha sincs tévedés. — Hogyan lehet az? — kérdeztem csodálkozva, — hiszen az időjelzés gyakran téves még a napilapokban is, nem még egy hetilapnál? — Nem nálam! — erősködött Sipes bácsi. — S miért nem éppen csak magánál? — kérdeztem újból. — Hát azért nem, — felelte az öreg vidéki szerkesztő nagyon meggondoltan, — mert én nem amerikai néppel való megismer-tetését. Mert akkor nem lehetne kitérni a javaslat elfogadása elől, csak a lapok és a reakciós politikusok dühöngéséből következtetünk arra, hogy a szovjet megismételte a már ismert javaslatát az atom és hidrogénbombák eltiltását illetőleg, amelyet Amerikán kivül mindenütt ismernek és nagyon kedvezően fogadnak. Mert a szovjet kormány készséggel elfogadja a tilalom betartására a legszigorúbb ellenőrzést és mindenütt érthetetlen az, hogy a “békés” Amerika ebbe nem akar beleegyezni és még mindig ragaszkodik ahoz, hogy ez csak “fokozatosan” történhet meg. Először különböző vizsgálat, azután ellenőrző szerv megalkotása és csak azután tárgyalni az atombomba kérdéséről. Ebbe a szovjet nem mehet bele, nem engedheti meg, hogy kivizsgálják a hadiüzemeit s csak azután kezdjenek tárgyalást a betiltásról, vagy korlátozásról. Minden esetre jó jel, hogy a tárgyalások megindulnak és remélhető, hogy a józan ész és a nemzetközi nyomás arra készteti az amerikai kormányzatot, hogy figyelmen kivül hagyja a dühöngő reakciós hadi profitolókat és elhárítsák az emberiség feje fölül az atom háború lehetőségét. vagyok olyan bolond, mint a többi szerkesztők, akik azt Írják meg lapjaikban, hogy MILYEN IDŐ LESZ HOLNAP, én mindig csak azt irom meg, hogy MILYEN VOLT A MÚLT HÉTEN és igv az időrovatom mindig helytálló. KÜLÖNBÖZŐ MÉRLEGELÉS A történelmi események felsorolásánál azonban még Sipes bácsi módszere mellett is bekerülhetnek tévedések, amelyeket ha tudatosak, történelmi hamisításnak mondunk. De lehet tévedés a véletlen folytán is, esetleg hibás adatok átvétele utján. És végre kontroverzális lehet a közelmúlt idők eseményeinek analizálása és mérlegelése azért is, mert az emberek külömböző módon emlékeznek egyes eseményekre, de azonkívül gazdasági helyzetük, politikai és más ideológiai felfogásuk következtében a szóbanforgó események más és másféle benyomást hagytak bennük. Azért nagyon valószínűnek tartom, hogy az olvasók között akadnak majd olyanok, akik NEM ÚGY EMLÉKSZENEK a cikksorozatomban felemlít e 11 eseményekre, vagy ha úgy emlékszenek is, nem úgy mérlegelik és nem azt a tanulságot vonják le belőle, mint én. Erre természetesen mindenkinek joga van, de én csak azt írhatom meg, hogy hogyan látom én a XX. század első felét most VISSZAFELÉ NÉZVE. A SZENT ÉV Mint mondottam, egészen jól emlékszem a század születésére. Középiskolás diák voltam már akkor és a karácsonyi vakációt otthon, kis falunkban töltöttem. December 31-én a “kisbiró” házról-házra járt, hogy estére mindenki ott legyen az éféli misén az UJ SZÁZADOT köszönteni és éjfél tájban gyertya égjen az ablakban minden háznál, mert most kezdődik a SZENT ÉV. Ez a rendelet a katolikus paptői jött s bizony parancsként hangzott a tiszta római katolikus faluban. (A két zsidó és egy református család nem sokat számított.) Akkor hallottam először ezt a szót: SZENT ÉV, — a XX. század első évét XE. Leó pápa ugyanis SZENT évnek proklamálta. Én is tudomásul vettem a dolgot; gondoltam, ha szent, hát legyen szent az év is, mint sok minden más. Mert egy ilyen katolikus kis faluban nagyon sokféle szent dologról hall az ember; szentelt viz, szent ostya, szent bor, szent képek, stb., stb. hát miért ne lehetne az év is szent? Csak később, — jóval később, — tudtam meg, hogy a szent év olyas valami, mint az amerikai kereskedőknél a nagy ’’sale”, (kiárusítás), amikor mindent leszállított áron adnak. Lám a szent évben is minden bűnöző sokkal könnyebben, sokkal olcsóbban szerezhet bűneiért abszolvációt (megbocs á j t á s t), mint a közönséges években. A szent év alatt olcsóbban árusították XIII. Leó pápa áldásait is és valóban csak az igazán istentől elruggaszkodott, pogány ember volt az, aki még ilyen potomáron sem szerzett magának egy csomó pápai áldást. Hiszen tudva levő dolog, hogy az ilyen pápai áldással milyen jó helyet lehet lefoglalni a másvilágon, valahol egészen közel az Ur lábánál. És nagyon jól emlékszem arra is, hogy akkor nagyon sokan gúny tárgyává tették a szent maszlag ily nagybani, de kedvezményes árban való osztogatását. Hallottam például olyan kijelentéseket, hogy ez is UTOLJÁRA történik, mert a következő alkalommal, vagyis száz év múlva, a vallásos babonának nem lesznek hivei és ilyen durva csalással nem lehet majd az embereket újból elbolonditani. IGEN JÓ ÜZLET Hogy ezen jósok tévedtek-e vagy sem, azt még nem tudjuk megmondani, mert ebből a századból hátra van még vagy 46 év, de annyi bizonyos, hogy a Katolikus Egyháznak nagyon jó üzlet lehet a szent év, mert XII. Pius pápa megismételte 1950- ben, vagyis a régebbi szokástól eltérőleg nem csak a századfordulót, hanem a század közepét is szent évnek nyilvánította. Minden valószínűség szerint nagyon jól sikerülhetett a szent maszlag “végeladás”, mert a szent évet kiterjesztette még a •következő évre is és ime, most 1954-re megint megismétli azzal indokolva, hogy egyik elődje (IX Pius) éppen száz évvel ezelőtt kimondotta, hogy Mária a férje közbenjárása nélkül szült gyermeket, ezt nevezik a “szeplőtlen fogantatás” eszméjének, amelyben tehát azóta minden katolikusnak HINNI KELL. így ez az 1954-es év valójában nem azért szent, mert Mária ily speciális módon tudott gyereket szülni, hanem azért mert ANNAK ELHIVÉSÉT IX. PIUS 100 ÉVVEL EZELŐTT ELRENDELTE. És ime, sem 1950-ben, sem most nem volt olyan nagymérvű ezen durva babona elleni taltakozás itt Amerikában, a SZABADGONDOLKODÁS hazájában, mint volt 1900-ban nem csak Európa szerte, de még a túlnyomóan római katolikus Magyarországon is. Ha ezt vesszük számításba, akkor a vallásos babona térvesztésére vonatkozó jóslat NEM VÁLT BE. Pedig milyen biztosra vették az első világháború előtti években, hogy a tudományos felfogás egyre nagyobb teret hódit, az irni-olvasni tudás terjed világszerte s igy biztosra számították, hogy az iskolázottság terjedésével egyre nagyobb tömegek fogják majd felszabadítani magukat a vallásos babona befolyása alól. A BABONA SZOLGÁLATÁBAN Akkor még nem láttuk, hogy a babona terjesztői milyen ügyesen fel tudják majd használni a tudomány vívmányait, az iskolákat éppen úgy, mint a sajtót, később a színházat is. És. minél hatásosabbak lettek a kommunikáció eszközei, annál hatásosabb' fegyverei lettek azok a babonának is. Ezt most láthatjuk legjobban itt, az Egyesült Államokban, ahol a sajtó, az iskola, a filmszínházak, a rádió és a televízió mind a vallás szolgálatába kerültek. Az igaz, hogy a kollektív termelő országok területein, ahol a gyermekek agyát nem engedik elmérgezni babonás hiedelmekkel már csecsemő koruktól fogva, hanem a mai tulományos felfogásnak megfelelőleg nevelik őket, a babona rohamosan talajt vészit. Ahelyett azonban bőségesen kárpótolja magát azzal, hogy kiterjeszti hatalmát a “legfelvilágosodottabb” ország népére. Hogy ez tény, azt mindenki láthatja, aki itt elfogulatlan szemmel néz körül. De hogyan lehet magyarázatát adni ennek a logika ellenes s látszatra hihetetlen dolognak? A papok bizonyára az{ mondják rá, hogy az Ur akarata és annak okait nem szabad kutatni. De mert én nem vagyok vallásos, igy azt mondom, hogy ennek egyetlen magyarázata az, hogy az egyházak szoros szövetségre léptek a néptömegek gazdasági elnyomóival és a kettő együttes munkája mai nagy hatalmuk ily széleskörű kiterjesztése az amerikai kontinensen. (Folytatjuk) HOLLYWOODI MÁGNES WASHINGTON — A Hollywooddal kapcsolatos romantikus mesék olyan hatással vannak az amerikai ifjúságra, hogy száz számra szöknek el otthonról, remélve, hogy Hollywoodon tárt karokkal fogadják őket. California állam csaknem minden hónapban egy bus-rakományt küld vissza belőlük. ÉPITŐGÁRD A 1953-54 évre Terez Biko, Cleveland.......12.00 J. Buzay, Cleveland........... 2.00 Roza Bischof Cleveland .... 2.00 J. Farkas, Akron.............. 6.00 Lous Gáncs, Cleveland ....12.00 Mrs. L. Gáncs, Cleveland ..12.00 Susana Hering, Buffalo _12.00 A. Kucher, Valencia ......... 4.00 J. Kollár, Cleveland .......... 1.00 Ernő Kovách, Cleveland .. 1.00 J. Kozsan, Miami...............12.00 Geo. Kuhn, Cleveland ....... 2.00 L .Lefkovits, Cleveland _ 6.00 A. Lelkó, Pittsburgh ___ 3.00 J. Mácsay, Detroit ........... 2.00 Jos. Munczy, Cleveland _ 4.00 Louis Pall, St. Petersburg 12.00 H. J. Pfaff, Buffalo ......... 2.00 Albert Sohajda, Cleveland 1.00 Frank Szabó, Cleveland _ 2.00 Jos. E. Takács, Cleveland 12.00 L. Tóth, Schenectady....... 9.00 Ch. Vass, New Brunswick 5.00 St. Visi, Lincoln Park___ 4.00 J. Vizi, Akron _________ 7.00