Bérmunkás, 1954. január-június (41. évfolyam, 1813-1836. szám)

1954-01-23 / 1816. szám

4 oldal

BÉRMUNKÁS

1954. január 23.

BÉRMUNKÁS

(WAGE WORKER)

HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates:

Egy évre ..........................$3.00 One Year ..........................$3-00

Félévre ............................... 1.50 Six Months ......... 1.50

Egyes szám ára _____ 5c Single Copy ___________ 5c

Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c

Előfizetés Kanadába egész évre ............................................... $3.50

“Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio

Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával.

Published Weekly by the

BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE

*@*.42

gat. Rieve szerint tehát a munkanélküliek száma legalább is 3 millió, de vannak, akik még ennél is magasabbra becsülik.

Nem csoda, hogy a CIO körében legnagyobb az izgatottság, mert Detroitból jönnek a hirek, hogy ebben, meg abban az autógyárban is rakják le az embereket. Az automobil kereskedők raktárai tele vannak s igy a termelést csökkenteni kell. A CIO adatai szerint csak Detroit városban több mint 100,000 autómunkást tettek le már eddig is és ezt a depresszió határozott előjelének tekintik.

Ezzel szemben George Humphrey pénzügyminiszter azt mondja, hogy ez még nem jelent depressziót, hanem normális “visszagönyölitést”, mert túlságosan feszitett volt az ipari termelés. Dr. Gabriel Hauge, aki az elnök gazdasági tanácsadója, azt mondja, hogy 3-4 millió munkanélküli bizonyos időn át nem egyéb, mint “fájdalom nélküli visszaigazodás” a normális termeléshez.

Viszont vannak olyan gazdaságtudósok is, akik az iparok 5 százalékos visszaesésében 9 millió munkanélkülit látnak, amely aztán megakadályozliatatlanul vonja maga után a nagy depreszsziót. Ezen depresszió alá “párnát” tesz a munkanélküliségre szóló biztosítás, amely ma már a legtöbb államban félévre szóló oly jövedelmet jelent, amely elég a szűkös megélhetésre, de persze nem lehet belőle fizetni a tartozásokat, még kevésbé iparokat fentartó vásárlásokat folytatni.

Dr. Leo Keyserling, aki Truman gazdasági tanácsadója volt, mutat arra a veszélyre, hogy a depresszió bekövetkezik akkor is, ha a gazdasági (ipari termelés) emelkedés megszűnik. Miután a népesség emelkedésével a munkakeresők száma is egjpe emelkedik, kell, hogy a munkaalkalmak is éppen ily irányban szaporodjanak, ellenkező esetben sok munkanélküli marad és beáll a depresszió.

Amig csak a hihetetlen magas profit elzsebeléséről volt szó, a “private enterprise” lovagok azt hangoztatták, hogy a magánvállalkozás el tudja intézni ennek a termelő rendszernek minden baját, csak a kormány tartózkodjon minden beavatkozástól. Most egyszerre elhallgattak és mindenki várja, hogy a KORMÁNY MIT FOG TENNI a közelgő depresszió elhárítására? Eisenhower elnök már be is jelentette a kongresszus elé terjesztett beszédében, hogy KÉSZEN, ÁLLNAK A TERVEIKKEL, de hogy mik azok a tervek, azt nem jelezte.

Az egész világ nagy izgatottsággal várja tehát, hogy a tőkés termelő rendszer urai miként oldják meg ezt a nagy problémát: visszatérnek-e a háborús programhoz, avagy szembe mernek nézni a közelgő válsággal?

A tőkés termelő rendszer nagy szakadék széléhez jutott és ime, az eddig nagyon hangos “privát enterprise” urak egyszerre nagyon csendesek lettek, Uncle Sam nadrágjába fogódznak, nehogy az örvénybe zuhanjanak.

Ingadozó rendszer

Napról-napra nyüvánvalóbbá lesz, hogy amily mértékben enyhül a háborús feszültség, éppen olyan mértékben lép előtérbe az a szintén letbevágóan fontos kérdés, hogy a hadirendelések beszüntetése nem-e hoz nagy ipari pangást? Dacára az amerikai kormányközegek részéről jövoj azon hivatalos megnyugtatásnak, hogy legfeljebb csak egy kis “visszaesésre” számíthatunk, úgy az Egyesült Államokban, mint a külföldön is egyre női az izgatottság s egyre feszültebb figyelemmel kisérik az amerikai gazdasági életre vonatkozó híreket.

Nem csak Amerikában, de a többi tőkés országokban is éppen olyan nagy izgalommal tárgyalják ezt a kérdést, mert ma már általánosan elismert tény, hogy az amerikai nagyobb ipari “viszszaesés” vagy pangás, gyorsan maga után rántaná az úgynevezett “szabad országok” gazdaságát is és akkor, — az amerikai okoskodás szerint , — azok “elveszítik majd a szabadságukat’’.

Ennek a különös magyarázatnak a lényege elismerése annak, hogy a nagyobb európai országok, — Anglia, Franciaország és Olaszország — dacára a rendkívül magas amerikai segélynek, képtelenek voltak szilárd alapokra fektetni gazdaságukat. Ennek a nagyon is ingadozó gazdasági állapotnak tudható be, hogy ezen országban maguk a kormányok is nagyon ingadoznak.

Franciaországban a munkásság elégedetlenségét részben a nagy sztrájkokkal, részben pedig azzal mutatja ki, hogy a baloldali pártokra igen sokan szavaznak, olyan sokan, hogy a kormány állandóan ingadozik. Ugyanezt el lehet mondani Olaszországra is, ahol még a Katolikus Egyház dacára is nagy erőt képviselnek a kommunisták. És végre Angliából éppen most jön a hir, hogy az angol munkásság három-negyed része nagy sztrájkokra készül, mert már megelégelte a túlságos sok nélkülözést és a közeljövőben ott is lehetőség nyílik a kormányváltozásra.

Ezen három országnak gazdasági élete szoros összeköttetésben van az amerikai iparokkal. De amig az amerikai gazdaság oly erős, hogy valameddig kibírná a gazdasági visszaesést, azon országokban, ahol hogy ugymondjuk, csak szalmaszálon függ a gazdasági mérleg, egyszerre nagy arányú pangás állna be. Nem csoda tehát, ha azon országokban a tőkés rendszer hívei jobban félnek a békétől, ha az az ipari pangást hozza magával, mint félnek itt, Amerikában, mert ott esetleg a válság egyben termelési rendszer változást is jelenthet.

És éppen ez az, amit itt, amerikai módon SZABADSÁG VESZTÉSNEK mondanak, holott csak annyi igazság van benne, hogy csak a KIZSÁKMÁNYOLÁS SZABADSÁGÁNAK ELVESZTÉSÉRŐL lehet beszélni.

A békéi illetőleg az azzal kapcsolatos ipari pangás hírei tehát méltán tartják izgatottságban a tőkés világot, mert ha az említett három nagy országban talajt vészit ez a termelési rendszer, akkor az amerikai nagy hatalom dacára is készülni lehet ezen kizsákmányoló rendszer temetésére.

.Jön-e a depresszió?

Már jó pár hete tárgyaljuk ezt a kérdést a Bérmunkás hasábjain. Megírtuk és most újból megismételjük, hogy jelen pillanatban nincs olyan ember a széles világon, aki erre a kérdésre BIZTOSAN TUDNA megfelelni. Ma még nem mutatkoznak olyan jelek, amelyekből biztos konklúziót lehetne levonni. Ma még csak a mindenható nagyképüsködők, az önmagukat TUDÓSOKKÁ KINEVEZŐ áltudósok és a hisztérikusan érzelgő emberek mernek ilyen egész BIZTOS JÖVENDÖLÉSEKKEL KIJÖNNI.

Mi természetesen nem követjük ezeket, hanem csak felsoroljuk az eddig látható jeleket, idézzük az ismertebb autoritások véleményét és aztán olvasóinkra bízzuk a konklúziót.

Az amerikai intézmények között a CIO a legizgatottabb és követeli, hogy a kormány csináljon valamit a közelgő depresszió megakadályozására. Midőn a Labor Department statisztikai irodája bejelentette, hogy a munkanélküliek száma átlépte a 2 milliót, Emil Rieve, CIO alelnök, aki a CIO Gazdasági Bizottságának is elnöke, sietett kijelenteni, hogy a Labor Department tudatosan Idcsinyli a munkanélküliek számát s legalább egy milliót elhall-Miért ideges a nép?

Hosszas habozás és kísérletezés után végre az ország legnevesebb és legnagyobb tekintélyű rovatirója, Walter Lippman is megmerte Írni, hogy Amerika és az egész világ legnagyobb baja az, hogy az Egyesült Államok kormánya a militaristák kezébe került. Persze nem ilyen nyílt egyszerűséggel mondja ki, de teljesen ez az értelme azon rovatának, amelyben előbb elmondja, hogy Truman alatt megcsökkent az elnöki hatalom s most azért él az ország népe olyan nagy izgatottság közepette:

Mert semmi sem olyan idegroncsoló és nem idéz fel pánikot úgy, mint az, ha kormányunk központjában nincs igazi authoritás. Ezt látjuk Franciaországban s habár nem olyan nagy mértékben, de ugyanilyen helyzethez jutottunk itt is. A Truman adminisztráció, — nem egészen Mr. Truman hibája folytán, — elvesztette az alkotmány biztosította kontroláló jogokat úgy, hogy nem tudta dirigálni az egyre növekvő külföldi diplomáciát, de a belföldi igazgatás tekintélyét sem tudta fentartani.

Nyíltan megmondva, a Truman adminisztráció elvesztette a háboru-csinálás jogát, amelyet pedig az alkotmány a polgári authoritás és nem a militaristák kezébe rendelt. Ennek lett a következménye a militaristák óriási (gigantic) megerősödése, amit láthattunk a koreai háborúban, különösen a 38-as parallel átlépésében. Eisenhower rendeltetése visszaszerezni ezt a központi hatalmat.

Úgy tartom, hogy ez bizonyos mértékben már sikerült is. Már jóideje nem hallottuk, hogy ez a generális, vagy az az admirális háborút üzent volna a sajtó konferenciáján, vagy pedig nyilatkozatot adott volna arra, hogyan kell az Egyesült Államok külügyeit intézni.

Mindez teljesen igaz, csakhogy Walter Lippman nem merte hozzátenni, hogy az elnöki (executive) hatalmat polgári téren is kiragadták a tehetetlen Truman kezéből a kommunista mumust felépítő szenátorok és képviselők, akik még a generálisok és admirálisoknál is gyakrabban fenyegetődznek a bombákkal, de azonkívül az alkotmány durva tiprásával rémuralmat teremtettek az eddig szabad országban is.

Megírhatta volna Walter Lippman, — hamár felszínre vetette ezt a kérdést, — hogy az amerikai nép nagy izgatottságának, idegletörésének (mint Írja) az oka nemcsak a háborútól való félelem, de az is, hogy itt éppen a Truman adminisztráció segitsé-9 gével gesztapó uralmat teremtettek, amelyben minden becsületes ember félve gondol a besúgókra, akik figyelik, hogy kikkel barát-