Bérmunkás, 1954. január-június (41. évfolyam, 1813-1836. szám)
1954-01-23 / 1816. szám
1954. január 23. BÉRMUNKÁS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI MI VAN KOREÁBAN? Több mint öt hete a koreai béketárgyalások megszakadtak, miután Amerika képviselője, ki egyben a Nemzetek Szövetsége delegációjának a feje is, megszakította a tárgyalásokat, mert a koreai-kinai fél képviselője megsértette Amerikát, illetve annak hadvezetőségét és addig nem hajlandó tovább tárgyalni, mig a koreai-kinai fél bocsánatot nem kér a sértésért. Igaz az is, hogy a tárgyalások hetek óta nem haladtak előre, amelyért mindegyik fél a másikat okolja. A hazájukba visszatérni nem akaró hadifoglyok kihallgatása, amelyet a fegyverszüneti megegyezés úgy irt elő, hogy 90 napon keresztül, mindkét félnek joga van ahoz. hogy az ellenfél fogságába esett és hazájába visszatérni nem akaró hadifoglyok mindegyikével megbeszélést folytasson, felvilágosításával próbálja őket rábírni hazájába való visszatérésre. Ez a 90 napos határidő január 22-én lejár ,amikor azokat a hadifoglyokat, akik hazájukba visszatérni nem akarnak, szabadon kell bocsájtani. Miután technikai akadályok miatt a 90 napos felvüágositási időből csak 10 napot használhattak fel, igy követelik a felvilágosítási idő meghosszabbítását, amelyet támogat a semleges felügyeleti bizottság többsége is. Viszont az amerikai fél ragaszkodik a január 22-iki dátumhoz, a south-koreai kormány azzal fenyegtőzik, hogy ha ezt a szabadonbocsájtást a semleges bizottság, illetve az indiai katonaság, amelynek az őrizetébe vannak a hadifoglyok, ezt gátolni próbálná, úgy megfogja támadni a hadseregével az indiai katonaságot. Ezekbe a kérdésekbe a legfelsőbb fórum, a Nemzetek Szövet? ségének közgyűlése nem szólhat bele, mert az úgy van elnapolva, hogy azt csak az amerikai csoport beleegyezésével lehetne rögtön összehívni, amely csoport viszont ellenzi egy csomó ország delegátusainak és a közgyűlés elnökének azt az óhaját, hogy a közgyűlést ne február végén, amikorra már esetleg az ellenségeskedések kiújulnak, hanem rögtön hívják össze, a válságos helyzet tisztázására. Ezek az események rendkívül súlyosak, mert nem csak az a veszély áll fen, hogy az ellenségeskedések kiújulnak, hanem az is, hogy az Kina megtámadása esetén, — amellyel ismételten fenyegetőznek — a következmények beláthatatlanok. A HADIFOGOLY KÉDÉS Mint már említettük, a fegyverszüneti megegyezés előírja, hogy a hadifoglyok felvilágosítása 90 nap alatt, január 22-ig be kell fejeződjön. A felvilágosítást nem lehetett megkezdeni a kitűzött időben, mert az amerikai fél nem készítette el az ehez szükséges barakokat a határidőre és csak 14 nappal később, a semleges bizottság elnökének sürgetésére és fenyegetésére fejezték azt be. A koreai-kinai fél azt kérte, hogy egy-egy bizottság elé kis csoportokat küldjenek kihallgatásra, viszont az amerikai parancsnok ragaszkodott 250-400 csoportokhoz, amelyeknek a következménye az volt, hogy az ilyen csoportba először azokat osztották be, akikről biztosak voltak, hogy nem hajlandód hazatérni. Ezek a felvilágosítási idő alatt óriási lármát csaptak, amellyel lehetetlenné tették a felvilágosítást, úgy, hogy csak azok jelentették be a visszatérés süket, akik véletlenül kerültek be a csoportokba. Az igy visszatérő foglyok azután hihetetlen dolgokat mondottak el a hadifogoly tábor életéről. Elmondották, hogy a délkoreai és a formosai kormány ügynökei hihetetlen terrort fejtenek ki. Számtalan olyan hadifoglyot rettenetesen megkinoztak, akikről azt tételezték fel, hogy vissza akarnak térni hazájukba, többet brutális módon megöltek, úgy, hogy a szivét elevenen vágták ki a testéből. Elmondták azt is, hogy ezek az ügynökök kívülről kapják az utasításokat, hogy miként akadályozzák meg a felvilágosítást Az indiai őrség parancsnoksága vizsgálatot indított és megállapította, hogy a vádak igazak. Tizenkét ilyen ügynököt, akik 4 kínai foglyot megöltek, le is tartóztatott és elfogott több utasítást is, amelyben a katonai parancsnokság utasításai voltak, hogy miként szabotálják a kihallgatásokat. Kívülről az élelemmel csempésztek be fegyvereket, amelyek egy részét az őrségnek sikerült elkobozni. Heteken keresztül meggátolták, hogy bárki is kihallagtásra menjen. Amint az indiai őrség parancsnoka megállapította, számos hadifogoly az életét reszkírozva szökött ki, hogy hazamehessen. A kihallgatásokat csak úgy lehetett volna folytatni, ha az őrség erőszakot alkalmaz, amely vérfürdőre vezetett volna, amelyet az indiai tábornok al akart kerülni, igy a kihallgatás összeomlott, a 90 napból csak 10 napon át volt kihallgatás és a 24 ezer hadifogolyból vagy 3 ezer került a bizottság elé. Még ebből az erősen kiválogatott hadifoglyokból is vagy 10 százalék készségesen jelentette be, hogy haza akar térni. Most a helyzet az, hogy az amerikai parancsnokság ragaszkodik ahoz, hogy e hó 22-én az összes hadifoglyokat szabadon kell, hogy bocsássa az indiai őrség, amelyre az őrség parancsnoka nem hajlandó, de miután sem a Nemzetek Szövetsége, sem a békekötésre kiküldött bizottság nem ült össze, hogy döntsön ebben a kérdésben és miután úgy az amerikai és főleg a dél-koreai kormány erőszakkal fenyegetőzik, az indiai parancsnok úgy határozott, hogy a vérengzést elkerülje, miután a semleges bizottság hivatását nem tudja teljesíteni, az őrizetébe levő hadifoglyokat még az idő lejárta előtt átadja, illetve visszaadja a katonai parancsnokságnak, mert ő nem hajlandó azokat, mint civileket szabadon bocsájtani, mert azok nem tettek eleget a fegyverszüneti megállapodásnak. A semleges bizottság többsége, egy határozatban erősen elitéli az amerikai parancsnokságot, mert az nem csak eltűrte, hanem elő is segítette azt, hogy a megállapodások ne legyenek végrehajthatók. Ez a határozat amely a Nemzetek Szövetsége elé lesz terjesztve, még nem került nyilvánosságra, de a kiszivárgott hírek szerint, nagyon súlyos vádakat tartalmaz az UN illetve az amerikai parancsnokság ellen. A BÉKETARGYALÁS A béketárgyalás, amelynek az amerikai megbízottja Dulles külügyi államtitkár voit ügyvéd társa Mr. Dean, a legnagyobb amerikai bankok ügyvéde, a múlt hó 12-én megszakította az amúgy is már hetek óta megfeneklett tárgyalást, mert a koreai-kinai fél megsértette az amerikai kormányt. A sértés az volt, hogy a kinaikoreai delegátusok azt állították, hogy Rhee délkoreai elnök az amerikai főparancsnoknak tudtával, hallgatólagos belegyezésével “szabaditott” ki és tüntetett el 27 ezer koreai hadifoglyot. Szerintük az amerikai főparancsnok, amely az egész — beleértve a délkoreai hadsereget is — ottlevő katonaság parancsnoka, dacára annak, hogy Rhee és miniszterei napokkal előbb már bejelentették, hogy a hadifoglyokat szabadon fogják engedni, semmiféle intézkedést nem tett ennek a meggátlására, sem arra, hogy a hadifoglyokat visszaszállítsák a táborokba. Eljárást sem indított a táborparancsnokok ellen, tehát csalárdon járt el, megszegve a megállapodásokat. Ez volt a sértés, amelyért Mr. Dean oly nagyon megharagudott és attól tette függővé a további tárgyalásokat, hogy a koreai-kinai fél bocsánatot kérjen a sértésért. Ez az ürügy a tárgyalások megszakítására nagyon erőitetet. Nem csak azért, mert a tárgyalások folyamán sokkal erősebb sértések is elhangzottak mind a két részről, hanem azért is, mert pár nappal előbb már Dean a koreai-kinai félnek ultimátumot adott át, amely szerint vagy elfogadják minden további tárgyalás nélkül az ő feltételeit, vagy megszakítja a tárgyalásokat és hazamegy. Akkor az amerikai külügyi hivatal leintette Mr. Deant és utasította a további tárgyalásokra. Erre pár napra a fenti okok miatt, mégis megszakította Dean a tárgyalásokat, mert a koreai-kinai fél hajlandó volt bizonyítani az állítását és csák abban az esetben vonta volna vissza a “sértő” állítását, ha azt bizonyítani nem tudta volna, de Mr. Dean ragaszkodott az azonnali bocsánat kéréshez. MIÉRT AKADTAK MEG A TÁRGYALÁSOK? A tárgyalások előző részének az volt a napirendje, hogy megállapodjanak abban, hogy a hadviselő feleken kívül kik vegyenek részt a tárgyalásokon. A koreaikinai fél álláspontja az volt, hogy abba mint semleges, nem szavazó felek résztvegyenek más ázsiai országok is, igy India, Burma, Szovjet Oroszország, Pakistan, stb. India a legnagyobb semleges ázsiai hatalom részvétele ellen a délkoreai kormány tiltakozott, mert az “vörös barát”. Amerika hajlandó lett volna elfogadni a Szovjetet, de nem mint semleges országot, hanem mint hadviselő felet, amely hadat visel a Nemzetek Szövetsége ellen. Nyilvánvaló volt már az első pillanatban, hogy ebbe sem a koreai-kinai fél, sem a Szovjet soha bele nem egyezik, mert hiszen a Szovjet ott hadat nem viselt, amely feltételnek csak az volt a célja, hogy megbélyegezze a Szovjetet, illetve meggátolja a további tárgyalásokat. Miután ezen ürüggyel nem lehetett a tárgyalásokat megszakítani, mert arra, hogy egy országot hadviselő félnek jelentsenek ki, nem egy ország delegátusai, hanem a Nemzetek Szövetségének a közgyűlése az illetékes. Ezért kellett hajánál fogva előráncigálni a “sértést”, hogy a tárgyalásokat egy időre, legalább is addig, amig a hadifogoly ügyek el nem dőlnek, megszakítsák, hogy ne legyen fórum, amely beleszólhasson ebbe az ügybe. Hogy lesznek-e további tárgyalások és hogy mikor az bizonytalan, dacára hogy a koreai-kinai fél ismételten kérte a tárgyalások folytatását, de ha az amerikai delegátus továbbra is ragaszkodik a bocsánatkérés komédiájához, akkor nyilvánvaló, hogy a tárgyalások megszakítása végleges, mert erre az ellenfél soha sem lesz hajlandó. Ugyan igy nem vezetnek eredményre a tárgyalások, ha Amerika továbbra is ragaszkodik ahoz, hogy a Szovjet hadviselő fél. A tárgyalások megszakítása nem jelenti az ellenségeskedés megkezdését, mert a fegyverszüneti megállapodások fen állanak és akár évekig igy tarthat, mint Izrael-Arab fegyverszünet, ahol szintén nincsenek béketárgyalások, ha csak a délkoreai kormány be nem váltsa azt a fenyegetését, hogy a tárgyalási idő letelte után megkezdi az ellenségeskedést egyedül, ha csak megint bele nem viszik hazug ürügyek alapján Amerikát is újra ebbe az értelmetlen háborúba, amely már annyi vér és pénz áldozatba került ennek az országnak. MIÉRT? Joggal veti fel, nem annyira kozik, milyen egyesületekbe tartozik, sőt még azt is, hogy milyen újságokat olvas. És végre Walter Lippmannak meg kellene Írni azt is, hogy ezen félelmetes rendőruralom ellen Eisenhower eddig még semmit sem tett, sőt a nyilatkozataiból Ítélve nincs is szándékában tenni valamit.
