Bérmunkás, 1954. január-június (41. évfolyam, 1813-1836. szám)

1954-05-22 / 1833. szám

1954. május 22.

BÉRMUNKÁS

5 oldal

TOLLHEGYRŐL

mondja: F. MEZÖSÉGI

Halál kaszál gazos kertünk alján

Úri sírásók, zsebrákok ülnek itt bent

Kövér papok uszítják az Istent

S döglevegő leng a Tavasz fuvalmán.

URAK — PAPOK

Közeledik a szobor leleplezés napja, felvonulnak a kálvinista, lutheránus papok és dikcióznak, hazudnak, hogy kisajátítsák maguknak azt az Ady Endrét, ki mélységesen, meggyőződéssel harcolt a reakció és annak legnagyobb támasza, a papság ellen. Ady nem csak a verseiben, de mint a már leközölt és még számtalan prózai Írásából is kimutathatnánk azt, hogy Ady hitt a magyar nép forradalmában és gyűlölte az elnyomókat, a papokat és óva intette a magyar népet, hogy ne higyjen a ‘“A papok istenébe”.

A támadó cikkei főleg a klerikális nagy papok ellen szólt, hiszen az volt a földesúri reakció legfőbb támasza. De nagyon sok írásában ráhúzza a vizeslepedőt a protestáns papokra is, akik “elpápistáskodnak”, elfeledkeznek. Ezeknek a “gyümölcsük bélend szerüek”, amely “végül a mi emberséges szép vallástalan világunkhoz vezet el”. És az okok “a legújabb protestáns papi nemzedék elképzelhetetlen silánysága. Vannak, persze hogy vannak ma is jeles, tanult s holtig tanuló protestáns papok, de a nagy többség egyszerűen szánalmas” —Írja Ady a “Világ” 1913 augusztus 30-iki számába.

Mit írna ma Ady, ha a mostani, amerikai protestáns papokat ismerné, amelyeknek a túlnyomó többsége “elképzelhetetlenül silány és szánalmas”, a mindenféle reakció kiszolgálója, a klerikálizmus alázatos usztályhardozója, kik túltesznek a legreakciósabb hecckáplánon is a haladás, a mai magyar rendszer gyűlöletében. A “régi jó” magyar rendszernek, az atombombás háborúval való visszaállítását követelik, még ha abba belepusztul Magyarország és a magyar nép.

Befejezésül e cikksorozatba nem közölhetek különbet, mint a hitvallását a magyar munkásmozgalommal szemben, amelyet a magyar proletáriátus nagy vezetőjének Bokányi Dezsőnek egy 1903 március 15-én tartott beszédével kapcsolatban irt. A beszéd miatt a parlamentben is támadták Bokányi Dezsőt. A cikk a Nagyvárad Napló 1903 március 25-iki számában jelent meg:

"... A reakció ellen csak egymaga a szociáldemokrácia küzd. Folyhat a népbutitás, a sajtó terrorizálása, a jezsuiták akció munkája. Csuhások, apácák beözönlése. Meglapul a régi szabadelvű, hallgat a szabadkőműves, csendes a protestáns, tűr a zsidó, a magyar glóbusz idestova egy nagy zárda akól lesz. Nincs más reménység már, mint

a szociáldemokrácia. Vasárnap ime beszép lehetett húsz ezer ember zengte az uj forradalmi dalt és Bokányi Dezső hatalmas ovációba kiáltotta ki, hogy a vörös lobogó felveszi a harcot a feketével.

“A reakciós banda megijedt, a sajtó vezérük rögtön bégetett, ‘kultur harcot akarnak az istentelenek’.

^ “Hát igen is akarunk. Vagyunk itt még az országban sokan, kik nem törődnek bele a reakció jármába, akik a vörös lobogó alá állunk, ha másként nem tudjuk porba rántani a fekete lobogót.

“De értjük is a reakció dühöngését, a két istencsodát, a két protestáns klerikálist, kik interpelláltak a parlamentben.

“Ezeknek a jeles firmáknak a merészsége mutatja legjobban, milyen szörnyüt nőt a reakció pár év óta.

“Ide iktatjuk Bokányi hatalmas, harsogó beszédének, gyönyörű befejezését.

“ ‘Mi a középkori figuráktól nem félünk. Ami ellen tiltakozunk az az, hogy ezeknek külön jogokat adjanak, hogy adjon nekik a kormány, a város pénzt, ingyen telket, épületet azért, hogy ellenünk dolgozzanak.

“ ‘Ha a papok, a kongregációk a felebaráti szeretet akarják hirdetni és azt hiszik, hogy az ő eszméjük helyesebb, menjenek szárcsuhába, saruba népgyülésekre és az eszme erejével szerezzék a híveiket, de nem a mi pénzünkön, szép várakba bevonulva, hogy onnan orvgyilkos módra titokban támadjanak és a gyermekeink agyát akarják megmérgezni.

“ ‘ Tudjuk, hogy a papok sötét terveinek a proletár gyerekek esnek áldozatul, mert az a szegény, elhagyatott gyermek kész zsákmány. Ezekbe verik bele a sötétséget, hogy annál nehezebben menjen előre a szabadság eszméje.

“ ‘ Most tehát a küzdelmet uj ellenséggel kell felvennünk: a felvilágosodás letiprói ellen. És ha a papok nemzeti különbség nélkül zászlóikra Írták a fekete nemzetköziséget, akkor mi zászlónkra Írjuk a piros világ szabaditó függetlenséget. Ezek a szociáldemokrácia nagy feladatai és munkások vigyázzatok a gyermekeitekre.

“ ‘ Elég rossz sorsban részesülünk, mindnyájan elég elnyomatásban szenvedünk, hát még az a nyugodt tudatunk se legyen meg, hogy a gyermekeinkre jobb világ vár. Minden proletárnak kötelessége, hogy most síkra szálljon és a klerikálisok megbuktatásával vigye diadalra mindenütt a nemzetközi forradalmi szociáldemokráciát.’ ”.

Ötven év múlt Bokányi beszéde és Ady hitvallása óta. Azóta a magyar glóbuson megszűnt az urak-papok uralma, a magyar gyermekek lelkét nem mételyezik többé ostoba babonával a papok. Egy uj társadalmi rendszerrel együtt nőnek nagyra, nőnek bele egy Ady által megálmodott szebb, boldogabb jövőbe.

A papok-urak, kik nem tudtak beilleszkedni az uj társadalmi rendbe, Amerikában leltek menedéket és innen hirdetik a gyűlöletet, a háborút és most még ki akarják sajátítani azt az Ady Endrét is maguknak, aki a vörös lobogó diadalát énekelte meg és gyűlölte, megvetette az elnyomókat és azok legfőbb támogatóit, a papokat.

Urak-papok csak üvöltsenek, hirdesség habzó szájjal a gyűlöletet, ez ma már nem segít rajtuk, mert a kutya ugat, a karaván halad.

Minden miénk csak a tűrés nem

S nincs hatalom amely megingat

És hangosan nagy-hangosan Idézzük meg hóhérainkat.

Ez az ország a mi országunk Itt most a mi kezünk épit, Tobzódtatok, tobzódtatok, Éppen elég volt ezer évig.

Hir és dal ma zsongva vág szét,

Városfalak közt, falvon pusztán:

Itt van a nép, megjött a Nép, Vihar irammal, Hadak Utján.

Itt van a nép, trónt ülni fog most,

Ezer évig férge a rögnek, ítél a nép, ítélni fog S ezerszer jaj a bűnösöknek.

(Ady Endre:

A Hadak Útja)

NEM FOGADJUK EL

Semmiféle megegyezést el nem fogadunk, amely azt jelentené, hogy Indokina egészben vagy részben a győztes Néphadsereg, illetve a felszabadító kormány kezében marad. Jelentette ki ismételten az elnökünk, a külügyi államtitkárunk és más vezető politikusok is.

Meg kell állítani a kommunista agressziót Délázsiában, hangzik a jelszó, amely terjeszkedést a Kínai Népköztársaság és a Szovjetunió irányit Délázsiában, közelebbről Indokínában.

A francia hadvezetőség ismételten kijelentette, hogy ezideig semmiféle jelét sem tapasztalta annak, hogy az indokinai harcokban akár Kina, akár pedig a Szovjet beleavatkoztak volna. Ezek a nyilatkozatok olyankor jelentek meg, amikor a többezer mérföldre levő amerikai kormány azt jelentette, hogy ‘‘Kínai hadvezetőség és kínai csapatok” vannak Indokínában. Valójában soha semmi bizonyítékot errevonatkozólag fel nem sorolt az ilyen jelentés, nem is volt fontos, mert az igy fölrepitett jelentések célja az volt, hogy az amerikai népet győzzék meg arról, hogy feltétlen be kell avatkozni, mert ellenkező esetben az egész Délázsiát elfoglalják a kommunista csapatok. Meg kell védenünk Indiát, Pakistani, Indonéziát, Ceylont, Burmát, és a Fülöp szigeteket.

Egy legutóbb kiadott amerikai jelentés szerint Indokínában egy hadosztály orosz katonaság van, amely irányítja a hadműveleteket, kezeli a repülők elleni védelmet és végzi a katonák kiképzését. A jelentés a titkos ügynökség megállapításain alapszik, minden bizonyíték felsorolása nélkül. Egy másik jelentés már sorol fel bizonyítékokat is, és pedig, hogy a francia csapatok egy rajtaütés szerű támadásnál találtak pár orosz gyártmányú teherkocsit, cseh gyártmányú telefon készüléket és hadianyagot.

Viszont a reguláris Vietminh csapatok és guerillák, rengeteg hadianyagot zsákmányolnak állandóan úgy, hogy az egy jórészét képezi a hadianyag szükségletüknek és a fegyverek, ágyuk tankok, lelőtt repülőgépek, a muníció legnagyobb része amerikai gyártmányú. Tehát tényleges és az amerikai kongresszus által megszavazott támogatással Amerika az, amely beleavatkozik egy nép felszabadító törekvésének a meggátlásába.

AMERIKAI MINTÁRA

Évekkel ezelőtt állapította meg Douglas supreme courti bíró azt, hogy Indokínában pontosan az történik, ami Amerikában történt a függetlenségi háború idején, amikor a lakosság megunva az angol gyarmati uralom elnyomatását, egy hoszszu és véres háborúba kiűzte a megszálló idegen csapatokat.

Indokínában még csak nem is polgárháború folyik, mint folyt Koreában, hanem az egész indokínai nép szabadságharca folyik ott, amelyet szimpátiával kisér minden ázsiai nép és annak kormányai is. Ilyen szimpátiával nézik az Indokina szomszédos államai is, amelyeket mi megakarunk védeni és leghatározottabban tiltakoztak minden idegen beavatkozás ellen és legélesebben utasították vissza azt, hogy résztvegyenek egy olyan alakulásban, amelynek a létrehozását Amerika kormánya szorgalmaz. India, Pakisztán, Ceylon, Indokina, Burmái kormányainak ezek hivatalos állásfoglalásai, csak Thailand és a távoli Fülöp-szigetek hajlandók egy ilyen alakulásba résztvenni. A fenti 5 ország közel 600 millió lelket számlál, ha ehez hozzávesszük a nagyon érdekelt Kínát és Indokinát, akkor több mint ezer egyszáz millió ázsiai ellenzi a külföldi országok beavatkozását. Csak egy nagyon törpe kisebbség az, amely hajlandó elfogadni a felajánlott segítséget, de itt is a kormányokról és nem a nép akaratáról van szó. Tehát semmiféle erkölcsi alapja sincs egy ilyen beavatkozásnak, amely nem csak Ázsiát, de az egész világot is tüzbe-vérbe borítaná. Ezért riadt vissza az angol kormány is a Dulles tervtől, amelyet Anglia népe is a legélesebben ellenez és még a szorongatott francia kormány is fél a segítség eme formájától.

KÉT ORSZÁG ÜGYE

A legkézenfekvőbb megoldás az volna, ha Indokina tényleges kormánya és Franciaország kormánya egyezne meg, kötne fegyverszünetet, mert valójában sem Amerikának, sem a Szovjetnek beleszólása nem lehetne a két ország ügyébe.

Kétségtelen, hogy Franciaország, mint Indokina népe békét óhajt. Kétségtelen az is, hogy a